adozona.hu
AVI 2004.6.69
AVI 2004.6.69
Az árunyilatkozat benyújtási kötelezettségének megszegése objektív kategória (1995. évi C. tv. 141. §).
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 1997. június 23-án egy használt Mercedes Benz 180 típusú személygépkocsi belföldi forgalom számára történő vámkezelését kérte. A bemutatott számla szerint a vételár 3200 DM volt. A Vámhivatal a bevallott vámértéket ideiglenesnek tekintve elvégezte a belföldi forgalom számára történő vámkezelést, és elrendelte a vámérték vizsgálatot. A Vámhivatal 1997. augusztus 26-án bizonyítékok hiányában lezárta a vámérték vizsgálatot, elfogadta a bevallott vámértéket, 341 984 Ft-ban.
Utóbb a ma...
AVI 2004.6.69 Az árunyilatkozat benyújtási kötelezettségének megszegése objektív kategória (1995. évi C. tv. 141. §).
A felperes 1997. június 23-án egy használt Mercedes Benz 180 típusú személygépkocsi belföldi forgalom számára történő vámkezelését kérte. A bemutatott számla szerint a vételár 3200 DM volt. A Vámhivatal a bevallott vámértéket ideiglenesnek tekintve elvégezte a belföldi forgalom számára történő vámkezelést, és elrendelte a vámérték vizsgálatot. A Vámhivatal 1997. augusztus 26-án bizonyítékok hiányában lezárta a vámérték vizsgálatot, elfogadta a bevallott vámértéket, 341 984 Ft-ban.Utóbb a magyar hatóság megkeresésére megérkezett a Német Vámnyomozó Hivatal tájékoztatása, mely szerint a gépjárművet összesen 20 200 DM-ért adták el a felperesnek. A gépkocsiért 17 000 DM készpénzfizetés történt, amelyet az eladó pénztárkönyvébe bekönyveltek, a fennmaradó 3200 DMről a felperes nevére szóló számlát állították ki. E közlés alapján a Vámhivatal 1998. február 24-én kelt határozatával módosította az eredeti határozatát, és a felperest, 1 500 815 Ft vámteher különbözet, és 750 408 Ft vámigazgatási bírság megfizetésére kötelezte.
A másodfokú vámhivatal megsemmisítette a határozatot, és új eljárás lefolytatását rendelte el. Az új eljárás során meghozott 1998. május 21-én kelt határozat a vámértéket 2 161 602 Ft-ra módosította. Ennek alapján a felperest 1 498 315 Ft vámteher különbözet, és 749 158 Ft vámigazgatási bírság megfizetésére kötelezte.
A fellebbezés folytán eljáró alperes - a Megyei Nyomozó Hivatalnál folyt eljárás adatainak bevárását követő felfüggesztés után, 1999. november 2-án kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresetében e határozat hatályon kívül helyezését kérte.
A felperes kereseti álláspontja szerint a számla szerinti érték, mint ügyleti érték volt a helyes megállapított vámérték. A felperes nem vonta kétségbe az eladó P. L. azon nyilatkozatát, miszerint a gépkocsi korábbi vételára 20 200 DM volt, és azt sem hogy korábban egy ismeretlen ukrán férfi 17 000 DM készpénzt fizetett a gépkocsi alkatrészekért. Az viszont nem volt vitás, hogy ő a felperes 3200 DM-et fizetett ki az autóért, ezt a számla igazolta a vételár átutalása banki úton történt. Ebből következik, hogy ő a valós ügyleti értéket vallotta be a vámhatóságnak, ezért a vámigazgatási bírság kiszabása alaptalan.
Az alperes a kereset elutasítását kérte, fenntartotta a határozatában foglaltakat.
A Fővárosi Bíróság 5. számú ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy a vámjogról, a vámeljárásról valamint a vámigazgatásról szóló 1995. évi C. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 20. § (1) bekezdés alapján a kiszabásra kerülő vám alapja a vámáru vámértéke. A 21. § (1) bekezdés értelmében a vámáru vámértékét elsősorban az ügyleti érték alapján kell meghatározni.
A jogsegély keretében meghallgatott eladó P. L. előadta, hogy a gépkocsi eredeti ára 20 200 DM volt. Először egy ukrán férfi megvásárolta a személygépkocsit akként, hogy ki kívánta venni a gépkocsi fő alkatrészeit, (motor, hajtómű, futómű). Utóbb azonban az alkatrészeket nem vitte magával. A maradék érték ezért 3200 DM lett volna. A gépkocsi amúgy sérült volt. A felperes kétségtelenül 3200 DM-et fizetett ki az autóért.
Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felperes a gépjárművet mint vámárut, a belföldi forgalom számára a más személy által korábban kifizetett alkatrészekkel együtt egységesen vámkezeltette. Így a vámáru egységes ügyleti értéke magába foglalta a más személy által kifizetett alkatrészek értékét is. Ezen felüli alkatrészekért pedig a felperes által fizetett értéket is. Ezért jogszerűen helyezkedett az alperes arra az álláspontra, hogy vámértékként a vámáruért együttesen kifizetett értéket kell figyelembe venni.
Az elsőfokú bíróság abban is egyetértett az alperessel, hogy a Vtv. 141. § (1) bekezdés a) pontja alapján az áru-bejelentési árunyilatkozat megszegése esetén a vámhatóság vámigazgatási bírságot szab ki, a vámigazgatási bírság kiszabásánál nem szükséges a kötelezettség megszegőjének tudati állapot vizsgálata, a kötelezettség megszegése objektív kategória.
Megállapította az elsőfokú bíróság azt is, hogy a vámhatóság a vámérték vizsgálat lezárását követően a Vtv. 139. § alapján egy ízben jogosult volt a vámhatározatot módosítani.
A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, kérte az ítélet hatályon kívül helyezését és a keresetének megfelelő ítélet meghozatalát.
A felperes sérelmezte, azt a vámhatósági határozatot, amely őt az áru bejelentési kötelezettség megszegéséért vámbírság fizetésére kötelezte.
Iratellenesnek minősítette a felperes az ítéleti tényállást, mivel a bíróság mellőzte annak megállapítását, hogy a felperes, aki ügyvezetőként dolgozik Németországban, megegyezett a gépjármű megtekintésekor a 3200 DM vételárban. Ezt követően a német eladó juttatta el saját költségén az árut Budapestre, ahol azt a felperes a vámhatóságnak bemutatta, majd 3200 DM-et banki átutalással egyenlített ki.
A felperes hivatkozott a Vhr. 37. § (1) bekezdésére, mely szerint az exporteladás időpontja az a nap, amikor Magyarországra az árut útra indítják. A Magyarországra történő eladáskor a gépkocsi vételára tehát 3200 DM volt. Így az ügyleti értéknek ezt kellett volna tekinteni.
A felperes nem tévesztette meg a vámhatóságot a vételárról, ő valóban 3200 DM-et fizetett azért.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 5. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg a tényállást, és helytálló volt az abból levont jogi következtetése is. A perbeli esetben a vámérték meghatározása volt a vita tárgya, ettől függött a felperes fizetési kötelezettségének mértéke. Lényegében mindkét peres fél a Vtv. 21. § alapján kívánta a vámérték meghatározását, a különbség abban volt, hogy a felperes az ügyleti értéknek az általa ténylegesen fizetett, a csatolt számlában szereplő 3200 DM-et tekintette. Az alperes viszont a személygépkocsi vételáraként kifizetett teljes összeget, azaz 20 200 DM-et tekintette az ügyleti értéknek.
A Vtv. 21. § (1) bekezdése szerint a vámáru vámértékét elsősorban az ügyleti érték alapján kell meghatározni. Az ügyleti érték az az ár, amelyet a Magyarországra irányuló exporteladás során az árukért a 28. § rendelkezéseinek megfelelő kiigazításuk után ténylegesen fizettek, vagy fizetni fognak. A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy helytálló volt az alperes és az elsőfokú bíróság azon álláspontja, mely szerint a perbeli esetben az ügyleti érték az az ár, amelyet az áruért az eladónak fizettek. A német vámigazgatási eljárás során lefolytatott bizonyítás alapján megállapították, hogy a felperes által vámkezelni kért Mercedes Benz típusú személygépkocsiért összesen 20 200 DM vételárat fizettek ki az eladónak.
Egyetértett a Legfelsőbb Bíróság azzal a megállapítással, mely szerint nem volt jelentősége annak, hogy ezt a teljes vételárat ki fizette meg, és annak sem, hogy a felperes tudott-e arról, hogy korábban más személy 17 000 DM-et fizetett a gépkocsi főalkatrészeiért. Nem volt vitás tény, hogy a felperes a teljes személygépkocsit a korábban megvásárolt alkatrészekkel együtt vásárolta meg, és ebben az állapotában kérte a vámkezelési eljárás lefolytatását.
Helyesen állapította meg a jogerős ítélet azt is, hogy a Vtv. 141. § (1) bekezdés a) pontja alapján a meghatározott árunyilatkozat benyújtási kötelezettségek megszegése esetén vámigazgatási bírság kiszabásának van helye. A kötelezettség megszegése objektív kategória és nincs jelentősége annak, hogy az elkövetőnek miről volt tudomása.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. § (1) bekezdés alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.121/2001.)