adozona.hu
AVI 2004.5.59
AVI 2004.5.59
Helye van a keresettel támadható közigazgatási határozat jogszabályba ütközése megállapításának, ha annak hozatalára az ügy érdemére kiható jogszabálysértést eredményező eljárási jogsértés következtében kerül sor (1957. évi IV. tv. 72. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes a K. Vállalat (továbbiakban: Vállalat) és két magánszemély által kötött 1989. április 20. napján kelt társasági szerződéssel jött létre, amelyben a Vállalat mellékkötelezettségként vállalta, hogy a társaság fennállásának idejére a társaság birtokába, rendelkezésére bocsátja az általa bérelt B., R. u. 40. azám alatti 283 négyzetméter kiterjedésű üzlethelyiséget. A B. Tanács VB Igazgatási Osztálya 1989. december 4-én kelt határozatával a felperes ügyvezetőjének bejelentésére elismert...
AVI 2004.5.59 Helye van a keresettel támadható közigazgatási határozat jogszabályba ütközése megállapításának, ha annak hozatalára az ügy érdemére kiható jogszabálysértést eredményező eljárási jogsértés következtében kerül sor (1957. évi IV. tv. 72. §)
A felperes a K. Vállalat (továbbiakban: Vállalat) és két magánszemély által kötött 1989. április 20. napján kelt társasági szerződéssel jött létre, amelyben a Vállalat mellékkötelezettségként vállalta, hogy a társaság fennállásának idejére a társaság birtokába, rendelkezésére bocsátja az általa bérelt B., R. u. 40. azám alatti 283 négyzetméter kiterjedésű üzlethelyiséget. A B. Tanács VB Igazgatási Osztálya 1989. december 4-én kelt határozatával a felperes ügyvezetőjének bejelentésére elismerte a B., R. u. 40. szám alatti 241,85 négyzetméter alapterületű földszinti és 204 négyzetméter alapterületű pincehelyiségre a felperes használati jogát a 19/1984. (IV. 15.) Mt. rendelet (továbbiakban: R.) 23. § (2) bekezdése alapján. A határozatot a felperesnek és a Vállalatnak kézbesítették. A beavatkozót a Vállalat határozata alapján 1989. december 4-én zárt alapítású részvénytársaságként alapították. Apportja volt több más helyiséggel együtt a B., R. út 40. szám alatti R. presszó is. A Vállalat 1989. november 22-én kérte, hogy a helyiség használati jogát a beavatkozó javára az elhelyező hatóság ismerje el jogutódlás címén. A B. Tanács VB Igazgatási Osztálya 1990. január 8-án kelt határozatának 40. pontjában az R. 23. § (2) bekezdése alapján a beavatkozó használati jogát elismerte. A beavatkozó beadványára az alperes jogelődje az 1992. április 13. napján kelt 301. számú határozattal megsemmisítette a 169. számú határozatot, valamint a 478. számú határozat 40. pontját és az elsőfokú hatóságot a B., R. u. 40. szám alatti korábban cukrászda és raktár céljára használt földszinti és pincehelyiségek tekintetében új elsőfokú eljárás lefolytatására utasította.A megismételt eljárásban az alperes 1994. május 30. napján kelt határozatával helybenhagyta a B. jegyzője az 1992. július 27. napján kelt határozatát, amelyben a beavatkozó tekintetében elismerte a korábban a Vállalat használatában levő B., R. út 40. szám alatti 487 négyzetméter alapterületű (volt R. presszó) helyiség használati jogát. Egyúttal a felperes használati jogának elismerését megtagadta. A határozati tényállás szerint a helyiség jogszerű használója a K. Vállalat volt. A társasági szerződés alapján a felperes a helyiség határozatlan idejű használati jogát nem szerezte meg, ezért a helyiség tekintetében nem jogutód. A felperes és a beavatkozó között albérleti, bérleti szerződés jött létre.
A helyiség használati jogát az alapító okirat alapján a beavatkozó tekintetében az R. 23. § (2) bekezdése alapján ismerte el. Megállapította az alapterületi adat tisztázatlanságát, ennek azonban a jogosultság körében nem tulajdonított jelentőséget.
Az elsőfokú bíróság 1998. január 14 napján kelt 12. számú ítéletével a felperes keresetét, amely az alperesi határozat elsőfokú határozatra kiterjedő hatályon kívül helyezésére irányult, elutasította. Az elsőfokú bíróság ítéletében kifejtette, hogy csak az érdemi határozat bírósági felülvizsgálatának van helye, az eljárási jellegű határozatok nem felülvizsgálhatók. Figyelemmel arra, hogy a korábbi határozatokat megsemmisítő és új eljárásra utasító határozat eljárási jellegű, ezért az bíróság által nem felülvizsgálható. A megismételt eljárásban a hatóságnak két kérelemről kellett döntenie. A társasági szerződés alapján megállapította, hogy a használat átadása nem minősül határozatlan időre szóló átadásnak, hanem polgári jogi megállapodásnak. A beavatkozó alapító okirata és a Vállalat kérelme alapján megállapította, hogy a helyiség apportként, tehát határozatlan időre került a beavatkozó használatába, amelyre az R. 23. § (2) bekezdés szerinti feltételek fennállnak.
A Fővárosi Bíróság a felperes fellebbezésére az 1998. június 30. napján kelt 3. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) 254. § (3) bekezdése alapján helyes indokainál fogva hagyta helyben. A fellebbezés kapcsán kiemelte, hogy a bíróság a használati jog elismerését megsemmisítő és új eljárásra utasító határozat jogszerűségét a felülvizsgálatra nyitva álló törvényi határidő letelte és amiatt sem vizsgálhatta, mert az tartalmánál fogva nem érdemi döntés. Utalt arra, hogy a felperes esetében hiányzott a jóhiszemű joggyakorlásra alapot adó jogerős határozat, valamint arra is, hogy a perben nem a Gt.</a> rendelkezései alapján kellett dönteni. A beavatkozó ügyféli minőségét a használati jog elismerésére vonatkozó vállalati kérelem alapozza meg.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a kereseti kérelme szerint, az elsőfokú ítélet megváltoztatását kérte. Sérelmezte, hogy a bíróság figyelmen kívül hagyta a perbeli határozat hozatalát kiváltó új eljárást elrendelő határozatot, amely az Államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (Áe.) 71. § (2) bekezdése b) és c) pontját sértette, mert a felügyeleti intézkedés egy éven túl jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogot sértett. Álláspontja szerint e határozat a felperesre méltánytalan, az a rosszhiszeműen eljáró személyeknek jogtalan előnyök szerzésére biztosított eszközt a jogszerűen és jóhiszeműen eljárt felek érdekeinek csorbítására. Arra is hivatkozott, hogy az államigazgatási eljárásban a beavatkozó nem minősülhetett az Áe. 3. § (4) bekezdése szerinti ügyfélnek, fellebbezése benyújtását jóval megelőzően szerzett tudomást a határozatról. Jogorvoslati kérelme nem volt jogszerű, ezért a határozat felülvizsgálatára csak felügyeleti jogkörben kerülhetett volna sor, amelynek az Áe. 71. § (2) bekezdése a gátja. Az alperesi határozat azért jogsértő, mert a hozatalát kiváltó határozat ütközött az Áe. 71. § (2) bekezdésébe. A határozat emellett az Áe. 26. §-ába is ütközik, mert a tényállás tisztázatlan és iratellenes megállapításokat tartalmaz. Azzal érvelt, hogy a beavatkozó sem általános értelemben sem az R. 23. § (2) bekezdése szerint nem jogutódja a Vállalatnak. A helyiségben folytatott tevékenységet nem a beavatkozó vette át, azt a felperes használta és használja. A beavatkozó nem átalakulással jött létre, hanem önálló alapítású társaság. Az alapító okirat szerint a Vállalat kizárólag ingóságokat apportáll bérleti jogot nem. A felperes esetében valósultak meg a használati jog elismeréséhez a 19/1984. (IV. 15.) Mt. rendelet 23. § (2) bekezdésében foglalt feltételek. Előadta még, hogy az üzletrész átruházására 1990. június 20-án külön adásvétellel került sor, amelynek során a felperes azért nem élt elővásárlási jogával, mert a helyiségnek bérlője volt. Álláspontja szerint az 1988. évi VI. törvény rendelkezései az irányadók a mellékszolgáltatási kötelezettség, az üzletrész átruházás, apport és más jogi fogalmak tekintetében.
Az alperes és az alperesi beavatkozó az ellenkérelmükben a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte. A beavatkozó álláspontja szerint a bírósági felülvizsgálat kizárólag az ügy érdemében hozott határozat felülvizsgálatára terjedhet ki. A beavatkozó jogát és jogos érdekét a perbeli határozat érinti, ezért ügyfélnek tekintendő. Utalt arra is, hogy a határozatot a közigazgatási szerv nem közölte, róla tudomása nem volt. Az 1989. december 4-i megalakulásával a határozat hozatalakor jogi személy volt, ezért ügyféli minősége kétségtelen. Érvei szerint az alapterületi adatok tisztázottak. A felperes által végzett területbővítésből származó alapterület pedig nyilvánvalóan a közigazgatási eljárás körén kívül esik. A beavatkozó a Vállalat átszervezésével jött létre abból szakadt ki. A Vállalat a jogszerű használatában levő üzletek apportálásával azok használati jogát apportálta; a beavatkozó az R. 23. § (2) bekezdésbeli feltételeknek megfelelt. A felperes részére a jogszerű használatot ideiglenesen mellékszolgáltatásként engedte át a Vállalat, a felperes ennek tudatában rosszhiszeműen eljárva kérte a végleges használati jogának elismerését. A vállalat nem a felperesnek, hanem a beavatkozónak engedte át a használati jogot végleges jelleggel, amelyet az igazol, hogy a beavatkozó részére kérelmezte a használati jogot, a felperes kérelmét pedig az ügyvezető nyújtotta be.
A Legfelsőbb Bíróság Fővárosi Bíróság 1998. június 30. napján kelt 3. számú ítéletét hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és az elsőfokú határozatra kiterjedően az alperes 1994. május 30. napján kelt határozatát hatályon kívül helyezte; a Budapest jegyzőjét új eljárásra kötelezi.
Az Alkotmánybíróság a 29/1983. (V. 6.) AB számú határozatával 1993. december 31. napjával megsemmisítette a Helyiséggazdálkodásról szóló 19/1984. (IV. 15.) Mt. rendeletet valamint a végrehajtására kiadott 8/1984. (IV. 15.) ÉVM rendeletet. Az Alkotmánybíróság ugyanakkor nem semmisítette meg a Lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény 94. § (1) bekezdését, amely szerint a törvényben meghatározott kivételekkel, a törvény hatálybalépéséig indult bírósági, valamint a lakásügyi és elhelyező hatósági elsőfokú eljárásban és az ennek során hozott határozat ellen benyújtott jogorvoslati (felülvizsgálati) kérelem elbírálására, továbbá új eljárás elrendelése esetén a törvény hatálybalépése után is az elsőfokú eljárás megindításakor hatályos jogszabályokat kell alkalmazni.
A Legfelsőbb Bíróság ezért elsőként azt állapítja meg, hogy a perbeli jogvitáról az államigazgatási és a peres eljárásban a megsemmisített rendeletben foglaltak alapján kellett állást foglalni.
A Legfelsőbb Bíróság egyetért azzal, hogy az Áe. 72. § (1) bekezdése alapján kizárólag az államigazgatási eljárásban az ügy érdemében hozott jogerős határozat bírósági felülvizsgálatának van helye. Helyesen mondták ki azt is az eljárt bíróságok, hogy a határozatokat megsemmisítő és új eljárásra utasító határozat nem érdemi határozat, ezért annak bírósági felülvizsgálatára nincs mód. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint azonban helye van a keresettel támadható közigazgatási határozat jogszabályba ütközése megállapításának akkor, ha annak hozatalára az ügy érdemére kiható jogszabálysértést eredményező eljárási jogszabálysértés következtében került sor. A perben a felperesi kereset alapján ezért nem volt mellőzhető annak vizsgálata, hogy keresettel támadott határozat hozatalára milyen előzmények után, milyen eljárási szabályok szerint került sor. Elsőként ezért a helyiséget érintő első határozat kapcsán azt kellett vizsgálni, hogy annak hozatalakor az irányadó anyagi és eljárásjogi szabályokat betartották-e.
Az R. 23. § (2) bekezdése kimondja, ha a jogszerű használó feladatát - jogutódlás, átszervezés vagy egyéb ok folytán - egészben vagy részben más használó veszi át és a helyiségben az átvett feladatot továbbra is folytatni kívánja, köteles ezt a körülményt az elhelyező hatósághoz a feladat folytatásának megkezdése előtt legalább tizenöt nappal bejelenteni és a folytatásra vonatkozó jogosultságának az elismerését kérni. E körülmény fennállása és határidőben történő bejelentése esetén az elhelyező hatóságnak a folytatásra vonatkozó jogosultságot - az átvett feladatot tovább folytató használó indokolt szükségletének a mértékéig - el kell ismernie. Ilyen esetben a használati jog az új használót változatlan feltételekkel illeti meg.
A fenti szabály alapján az elhelyező hatóságnak a felperesi kérelem alapján azt kellett vizsgálnia, hogy a folytatás igényével történt-e a feladat átvétele. Ennek igazolására figyelemmel pedig az indokolt szükséglet mértékéig el kellett ismerni a felperes használati jogát. A mérlegelési jogosítványt tartalmazó rendelkezés alapján ugyanis az elhelyező hatóság jogát a felek közötti polgári jogi jogviszonyból fakadó jogosítványok és kötelezettségek nem korlátozzák. Az elhelyező hatóság nincs kötve a szerződésben foglalt feltételekhez, hanem a kérelmező és az elhelyező hatóság közötti közigazgatási jogviszonyban az R. alapján határozhatja meg a használat terjedelmét. A perbeli esetben ezért nem volt és nincs relevanciája annak, hogy a használatot a vállalat a felperesnek a működése tartamára engedte át. Az elsőfokú elhelyező hatóság az 1989. december 4-én kelt határozata, amellyel a felperes javára tett megállapítást, a fentiekkel összhangban határozott a használati jog elismeréséről. A használati jog elismerésének ügyében hozott határozatot a hatóság az ügy Áe. 3. § (4) bekezdése szerinti ügyfeleinek a Vállalatnak és a felperesnek az Áe. 45. § (1) bekezdése alapján szabályszerűen közölte. A határozathozatal napján kötött szerződéssel alapított beavatkozó nem volt e közigazgatási eljárás ügyfele, amelynek következtében számára a határozatot kézbesíteni nem kellett.
Az elhelyező hatóság az elismerés ügyében a B., R. u. 40. szám alatti ingatlan tekintetében jogerősen már döntött, ezért ugyanarra az ingatlanra vonatkozó használatról újabb határozatot jogszerűen nem hozhatott. A B. kerületi Tanács VB. Igazgatási 1990. január 8-án kelt határozatával ezért - az előző határozat érintetlenül hagyásával - végrehajthatatlan és jogsértő határozatot hozott. Ez utóbbi és nem mindként határozat megsemmisítésének volt alapja a beavatkozói kérelemre vagy hivatalból az Áe. 71. § (1) és (2) bekezdése alapján. A felperes használatát elismerő határozat megsemmisítése azonban az Áe. 71. § (2) bekezdés b) és c) pontja alapján figyelemmel a jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogokra valamint az egy év elteltére jogszabályba ütközött. A megismételt eljárásban hozott határozat ez előzőekben foglalt eljárási szabálysértések valamint amiatt jogsértő, hogy a felperes és a beavatkozó igényét nem az irányadó R. 23. § (2) bekezdése alapján, hanem a szerződések és az alapító okiratok értelmezésével, a kérelmek előterjesztésének időpontjától függetlenül, téves jogkövetkeztetésre jutva döntötte el. Az elhelyező hatóság a két kérelemről egy határozatban döntött, ezért a felperes és a beavatkozó is ügyfél lett, amelynek következtében az O. Rt.-t a perben a beavatkozói pozíció megillette.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. § (2) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta; az elsőfokú határozatra kiterjedően az alperesi határozatot a Pp. 339. § (1) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az elsőfokú hatóságot új eljárásra kötelezte. Az új eljárás során az R. rendelkezéseit az előzőekben kifejtett módon kell alkalmazni. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.868/2000.)