adozona.hu
AVI 2004.5.53
AVI 2004.5.53
Az általános forgalmi adó fizetési kötelezettséget mulasztó a be nem fizetett adót jogszerűen nem háríthatja át (1992. évi LXXIV. tv. 32. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperesnél 1996. december hónapra vonatkozóan általános forgalmi adó kiutalása előtti ellenőrzés eredményeként az alperes - a per során 1999. december 30. napján hozott határozatával módosított - 1999. március 8. napján kelt határozatával megváltoztatta az elsőfokú hatóság 1998. december 10. napján kelt határozatát és a felperes terhére 4887 eFt általános forgalmi adó különbözetet, 3726 eFt adóhiányt, 1161 eFt jogosulatlan visszaigénylést, 2443 eFt bírságot, valamint 2253 eFt késedelmi pót...
AVI 2004.5.53 Az általános forgalmi adó fizetési kötelezettséget mulasztó a be nem fizetett adót jogszerűen nem háríthatja át (1992. évi LXXIV. tv. 32. §)
A felperesnél 1996. december hónapra vonatkozóan általános forgalmi adó kiutalása előtti ellenőrzés eredményeként az alperes - a per során 1999. december 30. napján hozott határozatával módosított - 1999. március 8. napján kelt határozatával megváltoztatta az elsőfokú hatóság 1998. december 10. napján kelt határozatát és a felperes terhére 4887 eFt általános forgalmi adó különbözetet, 3726 eFt adóhiányt, 1161 eFt jogosulatlan visszaigénylést, 2443 eFt bírságot, valamint 2253 eFt késedelmi pótlékot állapított meg. Az alperes a határozatát az Általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (a továbbiakban: Áfa. tv.) 32. § (1) bekezdés a) pontjára, a 35.§ (1) bekezdésére, a 43. § (4) bekezdésére, a Számvitelről szóló 1991. évi XVIII. törvény (a továbbiakban: Szt.) 84. § (2) bekezdésére, az Adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (a továbbiakban: Art.) 67. §-ára, a 72. § (1) és (2) bekezdéseire valamint a 79. § (1) és (2) bekezdéseire alapította. Az adóhatóság nem fogadta el B. Imre vállalkozó 96/35, 935 419 számú és az M. Bt. által kibocsátott 108 805, 108 809 valamint 108 808 számú számláit, mert azok a felperes könyvelésében több alkalommal, több időszakban is megjelentek, ezért azok a bennük megjelölt gazdasági események megtörténtét nem bizonyították.A felperes a keresetében az alperesi határozat hatályon kívül helyezését, másodlagosan a kereseti kérelem elutasítása esetére az alperesi határozat olyan tartalmú kiegészítését kérte, hogy az alperes köteles a perbeli számlák kiállítójával szemben büntetőfeljelentést tenni, tőle behajtani az általános forgalmi adót és átutalni a felperesnek. Álláspontja az volt, hogy a jogerős határozat az Art., az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (Áe.), az Áfa. tv., az Szt. rendelkezéseibe illetve az Alkotmány 70. §-ába ütközik. Arra is hivatkozott, hogy átalakulás következtében a felperes a jogelőd adótartozásaiért nem köteles helytállni.
Az alperes a kereset elutasítását kérte.
A megyei bíróság 2000. június 14. napján kelt 28. számú jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította. Megállapította, hogy a felperesnél 1996. december hónapra vonatkozóan lefolytatott ellenőrzés az Art. 54. § (1) bekezdésébe foglalt tilalomba nem ütközött. Az Áfa. tv. 35. § (1) bekezdés a) pontja, a 32. § (1) bekezdés a) pontja, az Szt. 84. § (2) bekezdés alapján kimondta, hogy az adólevonási jog kizárólag az előzetesen felszámított adó összegét hitelesen igazoló alakilag és tartalmilag hiteles, megbízható és helytálló dokumentum birtokában gyakorolható. A formailag hiteles számla esetén vizsgálandó, hogy a számlában szereplő szolgáltatást teljesítették-e, a szolgáltatás ellenértékét a vevő megfizette-e, a másik adóalany részéről sor kerülhetett-e az adó áthárítására. Utalt arra, hogy a perbeli számlák kiállítóinak felkutatása nem vezetett eredményre, ezért nem voltak nyilatkoztathatók a gazdasági esemény létrejöttére; az M. Bt.-nél a célvizsgálat nem volt elvégezhető. B. Imre esetében arra, hogy az a körülmény, amely szerint szerepelt az adónyilvántartásban még nem jelenti azt, hogy tényleges adóalanyként tevékenykedett, mert a nevezett vállalkozó a perbeli időszakban adóbevallást nem nyújtott be. Kimondta, hogy az adó áthárítására csak adóalany jogosult, a felperest csak az adóalany által kibocsátott számla alapján illeti meg az áthárított, előzetesen felszámított általános forgalmi adó visszaigénylése. A felperes a K. H. Kft.-ből átalakulással jött létre az 1997. június 30-i társasági szerződéssel. A felperes 1998. január 28-án nyújtott be önellenőrzést, amelynek kapcsán az alperes az ellenőrzést lefolytatta. A gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvény (Gt.) 338. §-a a felperes jogutóda lett jogelődjének, ezért a jogelődre vonatkozó felperes által benyújtott önellenőrzést az esedékesség időpontja szerint kellett megvizsgálni. Az elsőfokú bíróság a felperes volt munkatársainak meghallgatására vonatkozó indítványt azért utasította el, mert attól a felperes számára kedvező eredmény nem volt várható.
A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben a jogerős ítélet jogszabályba ütközését és a jogszabályoknak megfelelő ítélet hozatalát kérte. Álláspontja szerint az ítélet a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 164.§ (1) bekezdésébe, a 213. § (1) bekezdésébe és a 221. § (1) bekezdésébe ütközik. Az indokolás homályos, hiányos, bizonyítékkal alá nem támasztott. A másodlagos kereseti kérelem tekintetében jogi indokolást nem tartalmaz. Hivatkozott arra, hogy a számlakibocsátók kibocsátáskori adóalanyiságát a peres felek nem tették kétségessé. Az elsőfokú bíróság figyelmen kívül hagyta az adóhatóság jogerős határozatát, az abban foglalt iránymutatást, amelynek az eljárásban nem tettek eleget. A felperes általános forgalmi adó levonási jogának gyakorlása szempontjából közömbös, hogy a számlakibocsátó az adóhatóság számára nem elérhető. Utalt a Legfelsőbb Bíróság határozatára, amely szerint a számla kibocsátójának adójogi felelőssége azt adóhatósággal szemben önmagában az adóalany adólevonási jogát nem érinti akkor, ha az előzetesen felszámított adót ténylegesen megfizette. Az adóhatóság köteles felkutatni, és ha kell elővezetés útján is a számlakiállító vállalkozások eltűnt képviselőit. Az alperes csak állította, de nem igazolta, hogy a számlakiállítók nem nyújtottak be adóbevallást; a bíróság nem mérlegelte a felperes által becsatolt M. Bt. 1997. I. negyedévre vonatkozó adóhatóság által érkeztetett általános forgalmi adóra vonatkozó bevallását. Az adóhatóság elmulasztotta az Art. 51. § (7) bekezdése alapján az adózó javára szolgáló tényeket feltárni; amelyeket mérlegelni a bíróság is elmulasztotta. A gazdasági események való voltát igazolja, hogy a számlákban szereplő teljesítmények építési felmérési naplóban dokumentáltan és a természetben ellenőrizhetően feltalálhatók, a számlák ellenértéke pénztárbizonylattal igazoltan kerültek kifizetésre, az M. Bt., aki 97650 sz. 1997. I. negyedévi általános forgalmi adó bevallását benyújtotta. B. Imre nyilatkozata valamint a bíróság által meg nem hallgatott tanúk is igazolják a számlákban foglalt gazdasági események megtörténtét.
Az alperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában történő fenntartását kérte. Azzal érvelt, hogy nemleges állítást bizonyítani nem kell; nem létező bizonyíték csatolása lehetetlen. Az 1997. I. negyedévre vonatkozó felperes által hivatkozott határozat nem az ügy előzménye, kibocsátására a megbízólevél szabálytalansága miatt, eljárási okból került sor. A perbelivel azonos számla kibocsátókra vonatkozó előírások nem vonatkoztathatók a perbeli ügyre. Előadta, hogy a számlakiállítók felkutatása eredménytelennek bizonyult, amelynek következtében a bizonylataik átvizsgálására, tanúkénti meghallgatásra nem kerülhetett sor. Az alperesi határozat az adóalanyiságot nem érintve a gazdasági esemény létrejöttének valamint az áthárítás igazolása hiányán alapul. A másodlagos kereseti kérelem körében arra hivatkozott, hogy az Áfa. tv. 40. § (6) bekezdése, az Art. 5. § (1) bekezdése alapján nem lehet arra a következtetésre jutni, hogy az adóhatóság kötelezettsége, hogy a számlakibocsátótól az adót behajtsa. A felperessel szemben kétszeres adóztatásra nem került sor; az adóhiány megállapítására a felperes által jogosulatlanul igényelt általános forgalmi adó tekintetében került sor.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 28. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
A Pp. 270. § (1) bekezdése alapján a fél jogszabálysértésre hivatkozva kérheti a jogerős ítélet felülvizsgálatát. A Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (2) bekezdése alapján a jogerős határozatot csak a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül.
A Pp. 206. § (1) bekezdése alapján a bíróság a tényállást a felek előadásának és a bizonyítási eljárás során felmerült bizonyítékoknak az egybevetése alapján állapítja meg: a bizonyítékokat a maguk összességében értékeli, és meggyőződése szerint bírálja el. A Pp. 213. § (1) bekezdése értelmében az ítéletben foglalt döntésnek ki kell terjednie a perben, illetőleg a 149. § alapján egyesített perekben érvényesített valamennyi kereseti kérelemre. A Pp. 221. § (1) bekezdése szerint az ítélet indokolásában röviden elő kell adni a bíróság által megállapított tényállást az arra vonatkozó bizonyítékok megjelölésével, hivatkozni kell azokra a jogszabályokra, amelyeken a bíróság ítélete alapszik. Meg kell röviden említeni azokat a körülményeket, amelyeket a bíróság a bizonyítékok mérlegelésénél irányadónak vett, végül utalni kell azokra az okokra, amelyek miatt a bíróság valamely tényt nem talált bizonyítottnak, vagy amelyek miatt a felajánlott bizonyítást mellőzte.
Az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (Áfa. tv.) 32. § (1) bekezdése a) pontja alapján a 34. § szerinti adóalanyt megilleti az a jog, hogy az általa fizetendő adó összegéből levonja azt az adóösszeget, melyet a részére teljesített termékértékesítés és szolgáltatásnyújtás során egy másik adóalany rá áthárított. Az Áfa. tv. 35. § (1) bekezdés a) pontja alapján az adólevonási jog kizárólag az előzetesen felszámított adó összegét hitelesen igazoló dokumentum birtokában gyakorolható. Ilyen dokumentumnak minősül az adóalany nevére szóló számla. A Számvitelről szóló 1991. évi XVIII. törvény (a továbbiakban: Szt.) 15. § (3) bekezdése</a>, 83. §-a és 84.</a> § (2) bekezdése előírja, hogy a könyvvitelben rögzített és a beszámolóban szereplő tételeknek a valóságban is megtalálhatóknak, bizonyíthatóknak, kívülállók által is megállapíthatóknak kell lenniük. A fentiekben foglaltak szerint az általános forgalmi adó levonásának alapjául az alakilag és tartalmilag hiteles számla szolgál. A számla tartalmi hitelességéhez tartozik, hogy igazolja az abban foglalt gazdasági esemény valóságosan megtörténtét, azt, hogy a benne feltüntetetett általános forgalmi adót a költségvetés tekintetében teljesítették, tehát valóságosan áthárították. Nyilvánvaló ugyanis, hogy az általános forgalmi adó fizetési kötelezettségét mulasztó a be nem fizetett általános forgalmi adót jogszerűen nem háríthatja át.
Az kétségtelen, hogy a perben a számlakiállítók adóalanyiságát az alperesi határozat nem érintette, az ténylegesen a számlákban foglalt gazdasági események hiányán alapult, ezért erre a körülményre az elsőfokú bíróság tévesen hivatkozott. A peres eljárás során a felperes a számlákban foglalt gazdasági esemény megtörténtét, azt, hogy a számlákban foglalt általános forgalmi adót a számlakiállítók teljesítették a költségvetés felé, azaz, hogy a számlában foglalt áthárítás ténylegesen megtörtént igazolni nem tudta. B. Imrének a felperes által becsatolt nyilatkozata nem a perbeli számlákra vonatkozott, ő maga pedig az eljárás során ismeretlenné vált, az adóhatóság nyilatkozata alapján adókötelezettségét nem teljesítette. Az M. Bt. képviselőjének perben becsatolt nyilatkozata szerint a megjelölt számlákat nem bocsátották ki, azok hamisak. Mindezek alapján helytálló volt az az alperesi megállapítás, hogy a számlák az abban foglalt gazdasági események hiányában az általános forgalmi adó levonására nem voltak alkalmasak. Az indokolást ezért a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróságtól eltérően a Pp. 275/A. § (2) bekezdése alapján fentiek szerint módosította, amely nem érintette az elsőfokú bíróság per érdemében tett megállapítását. Az elsőfokú bíróság ítélete valóban nem tartalmaz indokolást a másodlagos kereseti kérelem tekintetében, minthogy ez az indokolás kiegészítésével a Pp. 275/A. § (2) bekezdése alapján ugyancsak orvosolható a Legfelsőbb Bíróság e körben az elsőfokú bíróság ítéletének indokolását a következőkkel egészíti ki. A Pp. 339. § (1), illetve (2) bekezdése, valamint az Art. 86. § (1) bekezdése alapján, az adóhatározat hatályon kívül helyezésére, vagy megváltoztatására van törvényi lehetőség. A bíróságnak a határozat jogszerűsége vizsgálata körében nincs hatásköre arra, hogy az adóhatóságot, a határozati rendelkezéseket meghaladó körben a felperes által igényelt eljárásra kötelezze. A felperes maga sem tudta ennek jogalapját megjelölni. Így nincs helye annak, hogy a bíróság az alperest feljelentés tételére, más adóalanytól befolyt adó felperesnek történő átutalására illetve az adó behajtására kötelezze. E körben előterjesztett felperesi kereset minden jogalapot nélkülöz. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.833/2000.)