adozona.hu
AVI 2004.4.48
AVI 2004.4.48
A származási hely elnyerésének két konjunktív feltétele van: az egyik az exportőr országban történő előállítás, a másik pedig a közvetlen szállítás (1995. évi C. tv. 16. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 1998. november 23-án, 24-én, 27-én, valamint december 1-jén és december 3-án különböző típusú személygépkocsik vámkezelését kérte a 105-ös vámteher-fajtakód (EU vámtétel) alkalmazásával, csatolva az S. T. eladó cég által Dublin Írország cím-megjelöléssel kiállított vételárról szóló számlákat. A vámkezeléshez benyújtott Egységes vámárunyilatkozat 2-es rovata szerint az S. T. Ltd. eladó vonal exportőrcég székhelye Sark-Írország, a 16-os rovat szerint a gépkocsi származási ország Néme...
AVI 2004.4.48 A származási hely elnyerésének két konjunktív feltétele van: az egyik az exportőr országban történő előállítás, a másik pedig a közvetlen szállítás (1995. évi C. tv. 16. §)
A felperes 1998. november 23-án, 24-én, 27-én, valamint december 1-jén és december 3-án különböző típusú személygépkocsik vámkezelését kérte a 105-ös vámteher-fajtakód (EU vámtétel) alkalmazásával, csatolva az S. T. eladó cég által Dublin Írország cím-megjelöléssel kiállított vételárról szóló számlákat. A vámkezeléshez benyújtott Egységes vámárunyilatkozat 2-es rovata szerint az S. T. Ltd. eladó vonal exportőrcég székhelye Sark-Írország, a 16-os rovat szerint a gépkocsi származási ország Németország.A vámeljárást lefolytató vámhivatal a vámárukat minden esetben a kérelemtől eltérően a kereskedelmi vámtarifa II. hasábjában szereplő vámtétellel - 102-es vámteher-fajtakód alkalmazásával - vámkezelte, és az egyes személygépkocsik esetében külön-külön hozott határozattal a felperest vámteher megfizetésére kötelezte. A határozatok indokolása szerint a vámárukat a benyújtott számlák szerint Írországban vásárolták, ezzel szemben megállapította a hatóság, hogy Németországba voltak forgalomba és onnan is szállították azokat Magyarországra. Így a benyújtott számlanyilatkozatokat a vámhatóság a kedvezményes vámkezeléshez nem fogadta el, a számlanyilatkozatokat kiállító országban ugyanis a vámáruk fizikailag nem voltak.
A fellebbezés folytán eljáró alperes az elsőfokú határozatokat 1999. január 11-én kelt határozatával helybenhagyta.
A felperes keresetében az alperesi határozatnak az elsőfokú határozatra is kiterjedő hatályon kívül helyezését kérte. A felperes álláspontja az volt, hogy a vonatkozó jogszabályok szerint a számlanyilatkozatnál a szállítás helye és az előállítás helye nem feltétlenül esik egybe, az exportőrnek nem a származási országban kell belföldi illetékességűnek lennie, hanem az exportőr fogalmából adódóan a szállítási hely tekintetében. A felperes előadta, hogy a külföldi cég az ír szabályok szerint non-rezidens cég, amely a székhelyén nem végezhet tevékenységet, csak a telephelyén. Az alperes a kereset elutasítását kérte és fenntartotta a határozatában foglaltakat.
A Fővárosi Bíróság 16. számú ítéletével a felperes keresetét elutasította. A bíróság ítéletében idézte a vámjogról, a vámeljárásról, valamint a vámigazgatásról szóló 1995. évi C. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 16. § (1) bekezdéséta>, 18. §-át és 19. § (1) bekezdését, továbbá a törvény végrehajtására kiadott 45/1996. (III. 25.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 24. §-át, a 3. számú melléklet 2/2. pontját és 32. § (2) bekezdését. Ennek alapján megállapította, hogy a vámáru származásának származási okmánnyal történő igazolása a származáshoz kötött kedvezményes elbánás igénye esetén kötelező. Ismertette az elsőfokú a 71/1997. (IV. 22.) sz. Korm. rendelettel kihirdetett, a Magyar-EK Társulási Tanácsnak a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállamai közötti társulás létesítéséről szóló Európai Megállapodás 3/96. számú határozattal módosított 4. számú Jegyzőkönyvének 32. cikkét, amely tartalmazza a származás igazolására vonatkozó szabályokat, valamint a 3. pontot, amely rögzíti, hogy a megerősítési eljárást az exportáló ország vámhatósága folytatja le. Ennek alapján rámutatott az elsőfokú bíróság ítéletében arra, hogy a vámhivatal jogosult volt a számlanyilatkozatok utólagos megerősíthetőségének vizsgálatára és ennek során megalapozottan jutott arra a következtetésre, hogy az írországi Sarkban kiállított számlanyilatkozatok a Németországban forgalomba volt gépjárművek származásának igazolására nem alkalmasak.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte az ítélet hatályon kívül helyezését és a keresetének megfelelő ítélet meghozatalát. A felperes sérelmezte a bíróság döntését, hivatkozott arra, hogy a Vtv. 16. § (1) bekezdése valóban "konjunktív feltételként" írja elő az előállítást és a közvetlen szállítást, azonban a törvény azt egyértelműen nem exportőr országra, hanem a származási helyre érti. Tévesnek ítélte az ítéleti és a vámhivatali határozatok kiindulási pontját, mert az exportőrnek a jogszabályok értelmében nem a származási országban kell belföldi illetékességűnek lenni, hanem az elszállítás helye tekintetében. Jogellenesnek tartotta azt az álláspontot, hogy az Európai Közösséget szűkítően egy (vagy több) országra értelmezik. A jogszabály ugyanis szerinte mind a származó helyzetet, mind a közvetlen szállítást egyértelműen a Közösség tekintetében említi.
Sérelmezte a felperes kérelmében azt is, hogy az ír vámhatóság más ügyben történő megkeresésre válaszolt, így a perbeli határozatokat erre nem lehetett alapítani.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 16. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
A felperes 1998. november és december hónapban 9 db különböző típusú személygépkocsi belföldi forgalom számára történő vámkezelését kérte kedvezményes vámtétel alkalmazásával 105-ös vámteher-fajtakód feltüntetésével. A vámhivatal a vámkezelési kérelemtől eltérő 102-es fajtakóddal végezte el a vámkezelést. A perben eldöntendő kérdés az volt, hogy a felperes által kért kedvezőbb vámtétel alkalmazása perbeli esetekben lehetséges volt-e. A becsatolt számlanyilatkozatok alkalmasak voltak-e a származás igazolására.
A jogerős ítélet helyesen utalt a Vtv. 16. § (1) és 19. § (1) bekezdésére, melynek alapján az áru származási helyének azt az országot kell tekinteni, ahol az árut teljes egészében (többek között) előállították és ahonnan azt közvetlenül az importáló országba szállítják. A származó helyzet elnyerésének tehát két konjunktív feltétele van: az egyik az exportőr országban történő előállítás, illetőleg a jogszabályban meghatározott egyéb megmunkálás, a másik pedig a közvetlen szállítás. A származást jelen esetben a felperes a benyújtott számlanyilatkozattal kívánta igazolni, a számlanyilatkozatot az exportőrnek kell adni. A jogszabály szerint exportőrnek az tekinthető, aki az áru külföldi címzetthez történő szállítását kezdeményezi. Helytállóan állapította meg az alperes határozatában és az elsőfokú bíróság ítéletében, hogy az exportőrnek belföldi illetékességűnek kell lenni, ami adott esetben azt jelenti, hogy az exportőrnek a származási országban kell belföldi illetékességűnek lenni. A perbeli esetben a felperessel szerződő külföldi fél a származási szabályok szempontjából nem volt exportőrnek minősíthető. A számlanyilatkozatot kiállító exportőr a perbeli esetben az S. T. Ltd. cég írországi bejegyzésű, ugyanakkor a vámáruk a személygépkocsik ezen országba nem léptek be, a forgalmi engedélyeik alapján megállapítható volt, hogy Németországban voltak forgalomba és onnan szállították azokat Magyarországra.
Nem fogadta el a Legfelsőbb Bíróság azt a felperesi álláspontot, mely szerint az Európai Közösséget mint egészet kell figyelembe venni, nem mint országok közösségét. A jogszabályi előírások ezt nem támasztották alá, így az Európai Megállapodás 4. számú Jegyzőkönyvének 21. cikk 4. illetve 6. pontja, valamint a 22. cikk 1. pontjában foglaltak.
Helytállóan állapította meg a bíróság jogerős ítéletében azt is, hogy a származás igazolására benyújtott számlanyilatkozatok utólagos megerősíthetőségét a vámhatóság jogosult volt megvizsgálni. Önmagában az a tény, hogy a vámhatóság megkeresésére az ír vámigazgatás egy másik ügyben adta meg a választ az S. T. Ltd. cégről, nem teszi megkérdőjelezhetővé a külföldi vámhatóság válaszában foglaltakat. A számlanyilatkozatot adó S. T. Ltd. Írországban csupán bejegyzésre került, ott nincsen jelen, ezért a perbeli esetben sem volt jogosult a származás igazolására a fenti jogszabályi előírások alapján.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. § (l)bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.773/2000.)