adozona.hu
AVI 2004.3.29
AVI 2004.3.29
A bizonylatnak az adó-visszaigénylési jog érvényesítésének időszakában kell rendelkezésre állnia (1992. évi LXXIV. tv. 32., 35. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú adóhatóság megismételt eljárásban 1999. június 25-én kelt határozatával a felperes terhére 4 412 000 Ft adókülönbözetet állapított meg, és kötelezte 882 000 Ft bírság megfizetésére. Az adóhatóság a megállapítását annak alapján tette, hogy a felperes 1996. IV. negyedévi bevallásában 4 412 000 Ft általános forgalmi adót igényelt vissza, az általános forgalmi adó törvény 48. § (4) bekezdés b) pontjára alapítottan. Az adóhatóság a kiutalás előtt vizsgálta az általános forgalmi adó vis...
AVI 2004.3.29 A bizonylatnak az adó-visszaigénylési jog érvényesítésének időszakában kell rendelkezésre állnia (1992. évi LXXIV. tv. 32., 35. §)
Az elsőfokú adóhatóság megismételt eljárásban 1999. június 25-én kelt határozatával a felperes terhére 4 412 000 Ft adókülönbözetet állapított meg, és kötelezte 882 000 Ft bírság megfizetésére. Az adóhatóság a megállapítását annak alapján tette, hogy a felperes 1996. IV. negyedévi bevallásában 4 412 000 Ft általános forgalmi adót igényelt vissza, az általános forgalmi adó törvény 48. § (4) bekezdés b) pontjára alapítottan. Az adóhatóság a kiutalás előtt vizsgálta az általános forgalmi adó visszaigénylésének jogosságát és megállapította, hogy a felperes 1996. decemberében alakult, vagyonának részét képezte az N. T. Bt. 18 000 000 Ft értékű apportja. Ezen apport általános forgalmi adóját 4 412 000 Ft-ot igényelt vissza a felperes. Az adóhatóság ezt a visszaigénylést jogtalannak minősítette, nem volt ugyanis megállapítható, hogy a felperes rendelkezett-e a visszaigénylést megalapozó, számlát helyettesítő okmánnyal. A rendelkezésre álló apportlista nem felelt meg a törvényi előírásoknak, utóbb azonban a felperes 1997. március 26-án becsatolt egy 1996. december 27-ei keltezésű számlát helyettesítő okmányt. Az adóhatóság nyilatkoztatni kívánta a számlát helyettesítő okmány aláírójaként szereplő M. Károlyt N. T. Bt. képviselőjét, aki azonban a többszöri idézés és rendőri elővezetés ellenére nem volt meghallgatható.Az elsőfokú adóhatóság lényegében megállapította, figyelemmel a felperes beltagjának F. Zsuzsannának a nyilatkozatára is, hogy a benyújtott visszaigénylés időpontjában nem állt rendelkezésre a szükséges okirat. Ezért jogosulatlannak minősült a visszaigénylés. A megállapított bírságot 20%-os mértékben állapította meg.
A fellebbezés folytán eljáró alperes 1999. október 12én kelt határozatával az elsőfokú határozatot annyiban változtatta meg, hogy a kiszabott bírságot 441 000 Ft-ra mérsékelte. Egyebekben az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
Az alperes határozatában megállapította, hogy az 1996. év IV. negyedévi általános forgalmi adó bevallásában az apport általános forgalmi adóját az apportáló N. T. Bt. nem vallotta be, és nem fizette be a számlát helyettesítő okmányban feltüntetett módon. Így az apportáló adóalany a visszaigényelt adóösszeget nem is hárította át az adózóra. Az alperes a határozatában a bírság mértékét 10%-ra csökkentette.
A felperes keresetében e határozatok hatályon kívül helyezését kérte.
A felperes álláspontja az volt, hogy az adott perbeli időszakban hatályos általános forgalmi adó törvény nem tette a levonás feltételének az adó bevallását és befizetését. A felperes állította, hogy a számlát helyettesítő okmánybizonylat rendelkezésre állt, csak később került az adóhatósághoz becsatolásra. A könyvelő ellentétes nyilatkozata azért nem vehető figyelembe, mivel a bizonylat kiállításánál nem volt jelen.
Az alperes fenntartotta a határozatában foglaltakat és kérte a kereset elutasítását.
A felperes az elsőfokú eljárás során becsatolta az 1996. december 27-én kelt számlát helyettesítő okmányt, valamint az N. T. Bt. nyilatkozatát M. Károly aláírásával arról, hogy 1996. december 27-én a felperestől átvett 4 412 500 általános forgalmi adót, és az erről szóló kiadási pénztár bizonylatot.
A megyei bíróság 6. számú ítéletével a keresetet elutasította.
Az elsőfokú bíróság ítéletében idézte a perbeli időben hatályos általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (a továbbiakban: Áfa. tv.) 32. § (1) bekezdés a) 35. § (1) bekezdés a) pontját, és ennek alapján megállapította, hogy a törvényben írt forgalmi adó áthárítása csak abban az esetben valósulhat meg, ha a számla kibocsátó az általános forgalmi adót befizette. Meg nem fizetett adóteher áthárítása a nyelvtani értelmezés szerint is fogalmilag kizárt. A be nem fizetett adó a vagyont nem csökkenti, ennek hiányában a kompenzálás sem lehetséges.
Az elsőfokú bíróság ítéletében kifejtette az általános forgalmiadó-rendszer jellegét és jellemzőit, majd utalt a Legfelsőbb Bíróság több erre vonatkozó eseti döntésében kifejtettekre.
Ennek alapján az elsőfokú bíróság megállapította, hogy jogszerű volt az adóhatóság azon határozata, amely az adott időben a felperes általános forgalmi adó visszaigénylését jogosulatlannak minősítette. E tekintetben mindkét első- és másodfokú közigazgatási határozat érdemben azonos volt az eltérő indokoknak a jogszerűség szempontjából nem volt jelentősége.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Kérte az ítélet hatályon kívül helyezését és a keresetének megfelelő ítélet meghozatalát.
A felperes felülvizsgálati kérelmében hangsúlyozta, hogy az adott időszakban az általános forgalmi adó visszaigényléséhez szükséges számlát helyettesítő okmány rendelkezésre állt. A jogerős ítélet által hivatkozott Legfelsőbb Bírósági döntések más esetekre vonatkoztak.
Azokban az ügyekben a gazdasági esemény megtörténte volt kétséges, a perbeli esetben azonban a földhivatal az ingatlan tulajdonjog változását az apportálás címén átvezette. Az elsőfokú adóhatósági határozat meghozatala előtt rendelkezésre álltak az iratok.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 6. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
A Legfelsőbb Bíróság a felperes által megjelölt jogszabálysértést a felülvizsgálati eljárás során nem tudta megállapítani. Az Áfa. tv. 32. § (1) bekezdés a) pontja és a 35. § (1) bekezdés a) pontja rendelkezik az adólevonási jog, illetőleg a 48. § (1) bekezdés b) pontja az adó visszaigénylési jogosultság feltételeinek fennálltáról. E jogszabályi rendelkezésekben előírt feltételek bármelyikének hiánya jogosulatlanná minősítheti az adólevonás jog, illetőleg a visszaigénylés jog gyakorlását. A felperes 1996. IV. negyedévben kívánta általános forgalmi adó visszaigénylési jogát érvényesíteni, ezen időszakban a felperesi társaság nem rendelkezett az apportálásról kibocsátott számlát helyettesítő okmánnyal, amely az Áfa. tv. 35. § (1) bekezdésében írt feltétel. Ez az okmány csak 1997. március 26-án került benyújtásra az elsőfokú adóhatósághoz. A felperes nem bizonyította, hogy az adóvisszaigénylési jog érvényesítésének időszakában a bizonylat rendelkezésre állt volna. Nem volt kétséges továbbá az sem, hogy a apportáló N. T. Bt. 1996. IV. negyedévi áfa-bevallásában az apport általános forgalmi adóját nem vallotta be, és nem fizette meg. Az adóhatóság és a megyei bíróság helytállóan állapította meg, hogy ez a tény azt jelenti, hogy a visszaigényelt adóösszeget nem is hárította át a felperes adózóra. Így az Áfa. tv. 32. § (1) bekezdés a) pontjában foglalt jogot alappal nem érvényesíthette.
Az adóhatóság és a bíróság a perbeli esetben nem vonta kétségbe a gazdasági esemény megtörténtét, így alaptalan volt az a hivatkozása a felperesnek, hogy földhivatal az ingatlan tulajdonjog változást az apport címén az ingatlan-nyilvántartásba átvezette. A perbeli esetben ugyanis az eldöntendő kérdés kizárólag az volt, hogy a felperes által az adott időszakban 1996. IV. negyedévében benyújtott adóvisszaigénylési jogszabályi feltételei fennálltak-e vagy sem.
A jogerős ítélet a jogszabályi előírásoknak megfelelően állapította meg azt, hogy az adott időszakban a jogszabályi feltételek hiányában az adó visszaigénylés jogosulatlannak minősült.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. § (1) bekezdés alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.593/2000.)