adozona.hu
AVI 2004.2.15
AVI 2004.2.15
A helyesbített számla általános forgalmi adóra vonatkozó tartalmát csak a megküldését követő időszakra lehet érvényesíteni (1990. évi XCI. tv. 42. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az irányadó tényállás szerint az alperes 1999. augusztus 17. napján kelt határozatával helybenhagyta elsőfokú hatósága határozatát, amellyel a felperes terhére általános forgalmi adó adónemben 1996., 1997. és 1998. évekre vonatkozóan javára-terhére 17 463 eFt adókülönbözetnek minősülő adóhiányt állapított meg és ezután 1 739 eFt adóbírságot szabott ki. A határozatok indoka szerint a felperes önellenőrzés keretében a vizsgált évekre bevallott általános forgalmi adóját, a fizetendő és levonható...
AVI 2004.2.15 A helyesbített számla általános forgalmi adóra vonatkozó tartalmát csak a megküldését követő időszakra lehet érvényesíteni (1990. évi XCI. tv. 42. §)
Az irányadó tényállás szerint az alperes 1999. augusztus 17. napján kelt határozatával helybenhagyta elsőfokú hatósága határozatát, amellyel a felperes terhére általános forgalmi adó adónemben 1996., 1997. és 1998. évekre vonatkozóan javára-terhére 17 463 eFt adókülönbözetnek minősülő adóhiányt állapított meg és ezután 1 739 eFt adóbírságot szabott ki. A határozatok indoka szerint a felperes önellenőrzés keretében a vizsgált évekre bevallott általános forgalmi adóját, a fizetendő és levonható előzetesen felszámított adó összegét az eredeti értékesítési számlákon feltüntetett teljesítés időpontjára vonatkozóan módosította, amelynek alapja a részére kiállított, illetve az általa kiállított számlákban az áthárított általános forgalmi adó összegének 12%-ról 25%-ra történő módosítása volt. Az alperes álláspontja szerint mivel a felperes a helyesbített számlák megküldését, 1998. november hónapot megelőzően nem rendelkezett az érintett évek tekintetében az általános forgalmi adó levonására alkalmas hiteles számlával, ezért a fizetendő adó összegét legkorábban a számla birtoklásakor 1998. novemberben csökkenthette volna a levonható adó összegével. A felperes ezzel ellentétes eljárása az Általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (a továbbiakban: Áft.) 32. § (1) bekezdés a) pontjába, a 35. § (1), a 47. § (1) bekezdésébe, valamint a 48. § (1) bekezdésébe ütközött. Az Áft. 45. § (3), (4) és (5) bekezdése alapján a helyesbítést a helyesbítő számla kibocsátásának napjával kell figyelembe venni. Az egyes években ily módon keletkezett adóhiánynak minősülő adókülönbözet után 10%-os bírságot méltányosságból az eset összes körülményeit figyelembe véve - késedelmi pótlék felszámítása nélkül - szabott ki.A felperes keresetében az alperesi határozat megváltoztatását, 16 514 eFt adóhiány és az ezzel arányban álló bírság törlését kérte. A megyei bíróság 2000. január 27. napján hozott 9. számú ítéletével a keresetet elutasította. Indokolásában kifejtette, hogy az Áft. 45. §a a számlakibocsátóra és a befogadóra egyaránt vonatkozik. A számlahelyesbítés és az Adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (Art.) viszonya sajátos, a vevő a bizonylat helyesbítésének következményeit mindig abban az elszámolási időszakban számolhatja el, amelyben a helyesbítés megtörtént, az eladó azonban csak akkor rendezheti a helyesbítés adó konzekvenciáját abban a bevallási időszakban, amelyben a helyesbítő számla kibocsátása történt, ha a helyesbítés eredményeként a fizetendő adó összege csökken. Ellenkező esetben az önrevízió szabályait kell alkalmazni.
A jogerős ítélet elleni felülvizsgálati kérelmében a felperes a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az alperesi határozat keresete szerinti megváltoztatását kérte. Álláspontja szerint a jogerős ítélet az Áft. általános forgalmi adó visszaigénylésére vonatkozó rendelkezéseinek, a Számviteli törvénynek, valamint az Áft. 45. §-ának a jogalkotói célkitűzésekkel összhangban nem álló, önhatalmúan megszorító alkalmazása miatt ütközik jogszabályba. A bírósági felülvizsgálat formális volt, mert az az alperesi ellenőrzés szellemét követve elfogadta az adóhatósági döntést. Kifejtette, hogy a 25%-os forgalmi adó helyett 12%-os forgalmi adót tartalmazó felperes által befogadott és utóbb a kibocsátó által helyesbített számlák eredeti időpontja szerinti önrevízió keretében történt rendezése jogszerű volt, mert az Áft. 34. § (1) bekezdése, az Áft. 32. § (1) bekezdése, valamint az Áft. 35. § (1) bekezdése alapján az áthárított forgalmi adó levonásának személyi és tárgyi feltételei fennállnak. Az Áft. 45. § (2) és (3) bekezdése kizárólag azt határozza meg, hogy e rendelkezéseket mely esetekben kell alkalmazni, minden más esetben az általános szabály szerint kell eljárni. Ennek megfelelően a helyesbítő számlák alapján a felperes táblázatban összesítve évente egy összesített helyesbített számlát bocsátott ki, amely az adó összegét módosította, de az adólevonási jog keletkezésének idejét nem érintette, az adó mértékének változása tehát a teljesítés idejét nem változtatta. Az Art. 42. § (1) bekezdése alapján a (3) bekezdés szerinti helyesbítés joga kiterjed a fizetendő, az előzetesen felszámított következésképpen az elszámolandó adóra. Az, hogy a felperes nem a jogszabálynak megfelelően tett eleget az adókötelezettségének olyan kifogás, amelynek alapján az alperesnek lehetősége nyílt arra, hogy ugyanazt az összeget egyszer többletként, egyszer hiányként tüntetesse fel és ezután bírságot szabjon ki.
Az alperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 9. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
A felülvizsgálat során irányadó jogszabályok a következőket rendelik:
Az Áft. 32. § (1) bekezdés a) pontja alapján az adóalanyt megilleti az a jog, hogy az általa fizetendő adó összegéből levonja azt az adóösszeget, melyet a részére teljesített termékértékesítés és szolgáltatásnyújtás során egy másik adóalany rá áthárított. Az Áft. 35. § (1) bekezdése a) pontja szerint az adólevonási jog kizárólag az előzetesen felszámított adó összegét hitelesen igazoló dokumentum birtokában gyakorolható. Ilyen dokumentumnak minősül az adóalany nevére szóló számla, egyszerűsített számla és számlát helyettesítő okmány. Az Áft. 45. § (1) bekezdése a) és b) pontja lehetővé teszi, hogy a számla, egyszerűsített számla és számlát helyettesítő okmány kibocsátását követően az adóalany az áthárított adó összegét, illetve az annak meghatározásához szükséges tételeket módosítsa, vagy ha az adót utólag kívánja felszámítani és áthárítani, erről helyesbítő számlát, egyszerűsített számlát és számlát helyettesítő okmányt köteles kibocsátani. A (2) bekezdés szerint a helyesbítő számlának, egyszerűsített számlának és számlát helyettesítő okmánynak tartalmaznia kell: a helyesbítés tényére utaló jelzést; az eredeti számla, egyszerűsített számla és számlát helyettesítő okmány azonosításához szükséges adatokat; a módosításnak megfelelő új tételeket. A (3) bekezdés pedig előírja, hogy a helyesbítést az adóalany a helyesbítő számla, egyszerűsített számla és számlát helyettesítő okmány kibocsátásának napját tartalmazó adómegállapítási időszakban köteles figyelembe venni. A (4) bekezdés szerint az adófizetési kötelezettség összegét érintő helyesbítésre az adóalany a (3) bekezdésben foglaltakat csak akkor alkalmazhatja, ha a helyesbítés az adó alapjának csökkenése [22. § (5) bekezdése] miatt szükséges, vagy az áthárított adó összegét egyébként csökkenti, mely esetekben az (5) bekezdés szerint önellenőrzésnek nincs helye.
Az Áft. 47. § (1) bekezdése szerint az adót a havi adóbevallásra kötelezett adóalany a tárgyhónap első napjától a tárgyhónap utolsó napjáig, a negyedéves adóbevallásra kötelezett adóalany pedig a tárgynegyedév első napjától a tárgynegyedév utolsó napjáig terjedő időszakra állapítja meg (adómegállapítási időszak). Az Áft. 48. § (1) bekezdése kimondja, hogy a fizetendő adó az adómegállapítási időszakban keletkezett adófizetési kötelezettség összesített összege. A 19. és 20. § szerint halasztott adófizetési kötelezettség a fizetendő adó összegét abban az adómegállapítási időszakban növeli, melyben a halasztás lejár. Az adóalany a fizetendő adót csökkentheti az adómegállapítási időszakban keletkezett és levonható előzetesen felszámított adó összesített összegével. Az így meghatározott különbözet jelenti az elszámolandó adót.
Az 1996. évben hatályos Art. 42. § (1) bekezdése alapján az önadózás útján megállapított vagy megállapítani elmulasztott adót - az illeték kivételével - és a költségvetési támogatást az adózó helyesbítheti. Ha az adózó az adóhatóság ellenőrzésének megkezdését megelőzően feltárja, hogy az adóalap, az adó, a költségvetési támogatás megállapítása során tévedett, bevallását önellenőrzéssel módosíthatja. Az 1997. január elsejétől hatályos Art. 42. § (1) bekezdése alapján pedig az önadózás útján megállapított vagy megállapítani elmulasztott adót, adóalapot - az illeték kivételével - és a költségvetési támogatást az adózó helyesbítheti. Ha az adózó az adóhatóság ellenőrzésének megkezdését megelőzően feltárja, hogy az adóalapját, az adót, a költségvetési támogatást nem a jogszabálynak megfelelően állapította meg, vagy bevallása számítási hiba vagy más elírás miatt az adó, költségvetési támogatás alapja, összege tekintetében hibás, bevallását önellenőrzéssel módosíthatja. Nem minősül önellenőrzésnek, ha az adózó bevallását késedelmesen nyújtja be, és késedelmét nem igazolja, vagy igazolási kérelmét az adóhatóság elutasítja. Nincs helye önellenőrzésnek, ha az adózó a törvényben megengedett választási lehetőséggel jogszerűen élt, és ezt az önellenőrzéssel változtatná meg. A (3) bekezdés változatlan szabálya alapján önellenőrzéssel az adóalapot, az adót, a költségvetési támogatást a kötelezettség eredeti időpontjában hatályos szabályok szerint, a helyesbítendő adóra előírt bevallási időszakra, az adó-megállapításhoz való jog elévülési idején belül lehet helyesbíteni. Az önellenőrzés az adóalap, a feltárt adó, költségvetési támogatás, az önellenőrzési pótlék megállapítása, a helyesbített adóalap, a helyesbített adó, költségvetési támogatás, valamint a pótlék bevallása és egyidejű megfizetése, illetőleg az adó, költségvetési támogatás igénylése.
A fentiekben idézett jogszabályok alapján nyilvánvaló, hogy a felperes a helyesbített számlákkal ennek megküldését megelőző években nem rendelkezett, ennek következtében az abban foglaltakat a korábbi években nem lehetett érvényesíteni. A helyesbített számlák általános forgalmi adóra vonatkozó tartalmát ezért csak a megküldésüket követő időszakra az Art. 42. § (1) bekezdése szerint végrehajtott önrevízió keretében lehetett volna érvényesíteni. Az általános forgalmi adó Áft. 48. §-ából következő sajátja, hogy az áthárított általános forgalmi adót csak az érintett időszak tekintetében lehet levonni. Az eredeti számlák szerint az egyes általános forgalmi adó elszámolási időszakban a 12%-os felperesre áthárított általános forgalmi adó esetében a felperes 12%-os forgalmi adót vont le. A helytelenül végrehajtott az érintett évekre vonatkozó önrevízió eredményeként a felperes a reá áthárított 12%-os általános forgalmi adóval szemben 25%-os forgalmi adót kívánt szembeállítani, amely az egyes években így a terhére általános forgalmi adóhiányt keletkeztetett. Az adóbírság az adóhiányhoz kapcsolódik, ezért közömbös, hogy a felperes által a helyesbítő számlák alapján kiállított saját helyesbítő számláival a reá áthárított általános forgalmi adót megrendelőjére tovább hárította ezért összességében a felperes terhére és a javára megállapított adókülönbözet között eltérés nem volt.
A fentiek alapján a Legfelsőbb Bíróság, mint felülvizsgálati bíróság a jogerős ítéletben jogszabálysértést nem észlelt, ezért azt a Pp. 275/A. § (2) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. A pervesztes felperest a Pp. 78. § (1) és (2) bekezdése alapján kötelezte a felülvizsgálati perköltség megfizetésére. Az Illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 39. § (1) bekezdése alapján a per tárgyának értéke a vitatott adókülönbözet, ennek figyelembevételével az 50. § (1) bekezdése és a 65. § (1) bekezdése alapján kötelezte a Legfelsőbb Bíróság a felperest a feljegyzett felülvizsgálati eljárási illeték megfizetésére. (Legf. Bír. Kfv. 1. 35.375/2000.)