adozona.hu
AVI 2003.11.120
AVI 2003.11.120
A visszaviteli, illetőleg elszámolási határidő eredménytelen elteltét követő ötödik napon nemcsak a vámhatóság intézkedési kötelezettsége, hanem a vámfizetési kötelezettség is a jogszabály erejénél fogva következik be (1995. évi C. tv. 131. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes különböző külföldi állampolgárok beköltözési személyes ingóságaiért kezességi nyilatkozattal vállalt készfizető kezességet az előjegyzésben történő kezelés során kiszabandó vám és az ezzel együtt kiegyenlítendő egyéb tartozások megfizetésére.
Így kezességet vállalt P. H. beköltözési személyes ingóságaiért 1995. március 3-án kelt nyilatkozatával 1996. február 22-i határidővel, a visszaviteli határidő 1996. január 21-e volt. A visszaviteli határidő lejártáig a vámáruval nem számolta...
AVI 2003.11.120 A visszaviteli, illetőleg elszámolási határidő eredménytelen elteltét követő ötödik napon nemcsak a vámhatóság intézkedési kötelezettsége, hanem a vámfizetési kötelezettség is a jogszabály erejénél fogva következik be (1995. évi C. tv. 131. §)
A felperes különböző külföldi állampolgárok beköltözési személyes ingóságaiért kezességi nyilatkozattal vállalt készfizető kezességet az előjegyzésben történő kezelés során kiszabandó vám és az ezzel együtt kiegyenlítendő egyéb tartozások megfizetésére.Így kezességet vállalt P. H. beköltözési személyes ingóságaiért 1995. március 3-án kelt nyilatkozatával 1996. február 22-i határidővel, a visszaviteli határidő 1996. január 21-e volt. A visszaviteli határidő lejártáig a vámáruval nem számoltak el, ezért az elsőfokú vámhivatal 1999. március 25-én kelt határozatával a felperest és a magánszemélyt egyetemlegesen összesen 466 031 Ft megfizetésére kötelezte. A fellebbezés folytán eljáró alperes 1999. június 25-én kelt határozatával az elsőfokú határozatot a vámkezelési díj összegének javítása mellett helybenhagyta.
A felperes 1995. január 10-én kelt kezességi nyilatkozattal vállalt készfizető kezességet J. P. személyes ingóságaiért 1995. november 2-ig, a visszaviteli határidő 1995. október 30-a volt. A visszaviteli határidő lejártáig a vámáruval nem számoltak el, ezért az elsőfokú vámhivatal 1999. március 25-én kelt határozatával a felperest és a magánszemélyt egyetemlegesen 256 149 Ft megfizetésére kötelezte.
A fellebbezés folytán eljáró alperes mint másodfokú vámhivatal 1999. június 21-én kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes 1996. február 5-én kelt kezességi nyilatkozattal vállalt készfizető kezességet S. B. személyes ingóságaiért 1996. augusztus 16-ig. A visszaviteli határidő 1995. november 30-a volt, a visszaviteli határidő lejártáig a vámáruval nem számoltak el. Ezért az elsőfokú vámhivatal 1999. március 25-én kelt határozatával a felperest és a magánszemélyt egyetemlegesen 688 875 Ft megfizetésére kötelezte.
A fellebbezés folytán eljáró alperes 1999. június 21-én kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes 1996. május 29-én kelt kezességi nyilatkozattal vállalt készfizető kezességet W. S. ingóságaiért 1997. június 20-ig. A visszaviteli határidő 1997. május 20. volt, mely határidőig a vámáruval nem számoltak el. Ezért az elsőfokú vámhivatal 1999. április 14-én kelt határozatával a felperest és a magánszemélyt összesen 193 678 Ft megfizetésére kötelezte.
A fellebbezés folytán eljáró alperes az 1999. július 12-én kelt határozatával az elsőfokú határozatot a vámpótlék vonatkozásában módosította, így alakult ki az előbb jelzett összeg, egyebekben az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes ezen határozatok ellen keresetet nyújtott be a Fővárosi Bírósághoz és kérte a határozatok hatályon kívül helyezését. A Fővárosi Bíróság a kereseteket egyesítette.
A felperes kereseti álláspontja az volt, hogy a vámhivatal jogszabálysértően kötelezte a felperest mint kezest a közterhek megfizetésére tekintettel arra, hogy a kezességi nyilatkozatok korlátozva voltak, - ezt a vámjogszabály nem zárta ki - a vámteher fizetési kötelezettségekről szóló határozatok a korlátozott kezességi határidő lejártát követték.
Az alperes a kereset elutasítását kérte és fenntartotta a határozatában foglaltakat, amely szerint a vámjogszabály volt irányadó a perbeli esetekben, a kezesség vállalásának időtartama nem köthető ki, a kötelezettség mindaddig fennáll, amíg a vámteher az általános szabályok szerint el nem évül, vagy azt meg nem fizetik.
A Fővárosi Bíróság 3. számú ítéletével a keresetnek helyt adott és az alperes keresettel támadott határozatait az elsőfokú határozatokra is kiterjedően hatályon kívül helyezte. Az elsőfokú bíróság ítéletében idézte a vámjogról, a vámeljárásról, valamint a vámigazgatásról szóló 1995. évi C. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 7. § (3) bekezdését, valamint a Vtv. végrehajtásáról szóló 45/1996. (III. 25.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 14. § (2) bekezdését, továbbá a Ptk. 272. § (1) és (2) bekezdését, valamint az államigazgatási eljárásról szóló 1957. évi IV. törvény (a továbbiakban: Áe.) 13. § (1) bekezdését.
E jogszabályi rendelkezések alapján az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a készfizető kezesi nyilatkozat aláírásával érvényes közigazgatási jogviszony jött létre a felperes és a vámhatóság között. A készfizető kezesség vállalásáról szóló nyilatkozattal a kezes kérelmére indul a közigazgatási eljárás és ezen kérelemre figyelemmel közigazgatási jogviszony jön létre. Abból eredően pedig, hogy a közigazgatási jogviszony a kezesség esetében nem hivatalból, hanem kérelemre jön létre, nem jöhet létre a kérelemtől eltérő tartalommal. A közigazgatási szerv a kérelmen nem terjeszkedhet túl. A kérelemhez kötöttséget nem léphetik túl az alperes által hivatkozott elévülési szabályok. Amennyiben a kezessel szemben a kérelem szerinti határidőn belül kötelező határozat születik, alkalmazhatók az elévülési szabályok, ennek hiányában azonban nem. Ez alapján az alperes a kérelemben megjelölt határidőn túl bocsátotta ki W. S. személyéhez kapcsolódó határozatát, ezért az jogszabálysértő.
Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a P. H., J. P. és S. B. ingóságaival kapcsolatos kezességvállalás a Vtv. 1996. április 1-je előtti hatálybalépését megelőzően történt, az ekkor hatályos vámjog szabályozásáról szóló 1966. évi 2. tvr. (a továbbiakban: Tvr.) 2. § (1) bekezdése és az ennek végrehajtására kiadott 39/1976. (XI. 10.) PM-KKM sz. együttes rendelet (a továbbiakban: R.) volt hatályos. A Tvr. 8. § (1) bekezdése és az R. 6. § (1) bekezdése, valamint 51. § (3) bekezdés, 53. § (1), (2), (3) bekezdés a) pontja alapján az alperesi határozatok hasonlóan az előzőekhez jogszabálysértők voltak, ezért ezek hatályon kívül helyezéséről is rendelkezett az elsőfokú ítélet.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte az ítélet hatályon kívül helyezését és a felperes keresetének elutasítását. Az alperes felülvizsgálati kérelmében lényegében megismételte a per során előadott jogi álláspontját és ennek megfelelően kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését.
A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 3. számú ítéletét hatályon kívül helyezte és a felperes keresetét elutasította.
Elsődlegesen hangsúlyozza a Legfelsőbb Bíróság, miként már több eseti döntésében is kifejtette, a vámkezesség tartalmát tekintve nem azonos a polgári jogi kezességgel, mert a kezességi nyilatkozat elfogadásával a vámbiztosítékot nyújtó kezes - jelen esetben a felperes - a közigazgatási szervvel fennálló közigazgatási jogviszony alanyává válik, mivel közjogi kötelezettséget vállal át az egyébként vámfizetésre kötelezettől. Az elsőfokú bíróság tehát helyesen állapította meg, hogy a vámhatóság és a felperes mint készfizető kezes között közigazgatási jogviszony jött létre. Tévedett azonban abban, hogy a készfizető kezesség vállalásáról szóló nyilatkozattal a kezes kérelmére indul a közigazgatási eljárás. A perbeli esetekben a vámeljárás a vámkezelést kérő kérelmére indul akkor, amikor előjegyzésbe kérte vámkezelni a behozott személyes ingóságaikat. A vámáruk után felmerülő köztartozások megfizetésére a felperes készfizető kezességi nyilatkozattal kötelezettséget vállalt. Amennyiben ez a kezességi nyilatkozat nem tartalmazza a jogszabályban előírt kötelező tartalmi elemeket, akkor a vámhatóság nem a kezesi nyilatkozatot utasítja el, hanem a vámkezeléshez benyújtott árunyilatkozatot utasítja vissza. A vámbiztosítékként nyújtandó készfizető kezesség célja a vám és a hozzá kapcsolódó közterhek megfizetése az állam részére. A készfizető kezes ezért az általa vállalt kezességi nyilatkozatban nem korlátozhatja a kötelezettség vállalását. A perbeli esetekben a felperes készfizető kezesi nyilatkozatának, illetve a vámkezelési kérelem elfogadásának jogi akadálya nem volt, mivel a kezesi nyilatkozat a jogszabály által előírt kötelező tartalmi elemeket, így a vám és az ezzel együtt kiegyenlítendő egyéb köztartozások megfizetésére vonatkozó kötelezettségvállalást tartalmazta. Az előjegyzett vámáruval a jogerősen megállapított visszaviteli határidőig az előjegyzésbe vételt kérő köteles elszámolni. A vámkezelést kérők a visszaviteli határidő lejártáig az elszámolási kötelezettségüknek nem tettek eleget, ennek következményeképpen W. S. személyéhez kapcsolódóan az akkor már hatályba lépett vámjogról, a vámeljárásról, valamint a vámigazgatásról szóló 1995. évi C. törvény (Vtv.) 131. § (3) bekezdése szerint a kiszabott vámteher a visszaviteli határidő lejártát követő napon esedékessé vált az elszámolás hiányában. A visszaviteli határidő illetőleg elszámolási határidő eredménytelen elteltét követő 5. napon nemcsak a vámhatóság intézkedési kötelezettsége, hanem a vámfizetési kötelezettség is a jogszabály erejénél fogva következett be. A jogerősen megállapított vámbeszedési jog pedig a Vtv. 139. §-ának a) pontja alapján az esedékesség napjától számított öt év elteltével évül el.
Helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a P. H., J. P. és S. B. beköltözési személyes ingóságaiért a felperes a Vtv. 1996. április 1-je előtti hatálybalépését megelőzően vállalt kezességet és a vámkezelések és határidő hosszabbítások is ezen időpont előtt történtek meg. Ekkor a vámjog szabályozásáról szóló 1966. évi 2. tvr. (a továbbiakban: Tvr.), valamint az ennek végrehajtására kiadott 39/1976. (XI. 10.) PM-KKM sz. együttes rendelet (a továbbiakban: R.) volt hatályos. E rendelkezések lényegében azonos jellegű szabályozást tartalmaztak, mint a később hatályba lépett Vtv. Így a R. 53. § (1) bekezdése szerint az előjegyzett vámáruval a jogerősen megállapított visszaviteli határidőig az előjegyzésbe vételt kérő köteles elszámolni. Az R. 54. § (3) bekezdése alapján az el nem számolt előjegyzett vámáru után esedékes vám, vámmal együtt fizetendő adó, kamat és vámkezelési díj beszedése iránt a visszaviteli határidő lejártát követő 5. napon kell intézkedni. Ez a határidő nem jogvesztő határidő, ennél fogva a vám beszedésére a Tvr. 11. §-ában meghatározott ideig, azaz elévülési határidőn belül volt jogi lehetőség. Az R. 54. § (3) bekezdés szerinti szabályozás pedig szövegezésénél fogva azt jelenti, hogy a visszaviteli határidő eredménytelen leteltét követően jogszabály erejénél fogva következik be a vámfizetési kötelezettség, az alperesnek pedig jogszabályi kötelezettsége a beszedés iránti intézkedés, azaz határozat hozatala.
Az elsőfokú bíróság tévedett, amikor úgy ítélte meg, hogy a felperes a kezességvállalás határidejét ezekben a perbeli esetekben korlátozta vagy meghatározta. A kezesi nyilatkozatokból kitűnően ugyanis minden esetben arról volt szó, hogy a visszaviteli határidő dátumát követő időpontra tette a felperes a kezesség vállalás határidejét. Ez az előzőekben ismertetett jogszabályi előírások szerint tehát azt jelentette, hogy miután a visszaviteli határidő lejártával a jogszabály erejénél fogva következett be a vámfizetési kötelezettség, a jogerősen megállapított vámteher beszedési joga az elévülési időn belül a vámhatóság részére rendelkezésre állt.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság jogerős ítéletét a Pp. 275/A. § (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a felperes keresetét elutasította. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.399/2000.)