adozona.hu
AVI 2003.11.118
AVI 2003.11.118
A vámtarifálás elvégzésére nem a szakértői intézet, hanem a vámhatóság jogosult (1995. évi C. tv. 46. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú vámhatóság a felperes kérelmének megfelelően vámkezelte 1997. július 25-én kelt határozatával a V. LC nevű vámárut. Utóbb a vámhivatal 1997. október 2-án kelt határozatával felülvizsgálta az előző határozatot, a vámáru vámtarifaszámát módosította és ennek következtében a felperest összesen 2 320 464 Ft fogyasztási adó, általános forgalmi adó különbözet és vámigazgatási bírság fizetésére kötelezte. A fellebbezés folytán eljáró alperes mint másodfokú vámhatóság 1997. november 28-án ...
AVI 2003.11.118 A vámtarifálás elvégzésére nem a szakértői intézet, hanem a vámhatóság jogosult (1995. évi C. tv. 46. §)
Az elsőfokú vámhatóság a felperes kérelmének megfelelően vámkezelte 1997. július 25-én kelt határozatával a V. LC nevű vámárut. Utóbb a vámhivatal 1997. október 2-án kelt határozatával felülvizsgálta az előző határozatot, a vámáru vámtarifaszámát módosította és ennek következtében a felperest összesen 2 320 464 Ft fogyasztási adó, általános forgalmi adó különbözet és vámigazgatási bírság fizetésére kötelezte. A fellebbezés folytán eljáró alperes mint másodfokú vámhatóság 1997. november 28-án kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.A felperes keresetében e határozat elsőfokú határozatra is kiterjedő hatályon kívül helyezését kérte. A felperes keresetében arra hivatkozott, hogy a vámáru vámtarifaszám besorolása helytálló volt, a vámhatóságnak a vámkezeléskor valamennyi adatról tudomása volt. A felperes vitatta a vámáruból vett minta és a vámlaboratórium által vizsgált minta azonosságát és álláspontja szerint a vámhatóság nem megfelelően alkalmazta a 64/1995. (XI. 24.) IKM-PM együttes rendelet mellékletében foglaltakat.
Az alperes a kereset elutasítását kérte és fenntartotta a határozatában foglaltakat.
A megyei bíróság 10. számú ítéletével a felperes keresetét elutasította. Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolása szerint a felperes nem ajánlott fel bizonyítást azon állítására, hogy a vámlaboratórium vizsgálatának eredménye helytelen volt. Erre figyelemmel az alperes a vámjogról, a vámeljárásról, valamint a vámigazgatásról szóló 1995. évi C. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 141. § (2) bekezdése és 147. § (2) bekezdése alapján jogosult volt a vámteherről szóló kötelezettséget tartalmazó határozatot módosítani, a módosított határozat jogszabályt nem sértett. Az elsőfokú bíróság nem fogadta el a felperes azon hivatkozását sem, hogy a vámlaboratórium által vizsgált minta nem azonos a vámáruból vett mintával.
Az elsőfokú ítélet ellen a felperes fellebbezett, kérte az ítélet megváltoztatását és a keresetének megfelelő ítélet meghozatalát. A felperes továbbra is fenntartotta azt az álláspontját, hogy sem a vámhatóság, sem az elsőfokú bíróság nem indokolta meg döntésében, miért nem fogadták el a felperes által a vámkezelés alkalmával benyújtott M. Rt. által készített szakvélemény megállapításait. A felperes hangsúlyozta, hogy a kereskedelmi és vámtarifa kihirdetéséről szóló 64/1995. (XI. 24.) IKM-PM együttes rendelet 1. számú melléklet 2. és 3. szabálya alapján a vámtarifaszámok közül számsorrendben az utolsó alá kell osztályozni. Ez a perbeli esetben azt jelenti, hogy a felperes a 38-as árucsoportot alkalmazta a vámkezelés kapcsán, míg a módosító közigazgatási határozat a 27. árucsoportba sorolta a vámárut. A felperes álláspontja szerint azért járt ő el helyesen, mivel a 27. és a 38. árucsoport között számsorrendben az utolsó a 38. árucsoport.
A felperes fenntartotta azt az előadását is, hogy a minta sorsa nem kontrollálható, tekintettel arra, hogy a mintakísérő lap iktatása mind a vámszervnél, mind a vámlaboratóriumban csak a mintakísérő lap azonosítását teszi aggálytalanul lehetővé, a minta tárolására szolgáló fémedény minden kétséget kizáró azonosításra azonban már nem volt alkalmas. Tekintettel arra, hogy a fémedényt sem a vámszervnél sem a vámlaboratóriumban nem iktatják, azaz a fémedényre az iktatószámot nem vezették rá.
Az alperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte és fenntartotta a közigazgatási eljárás és a per során előadott álláspontját. Az alperes hangsúlyozta, hogy nem a felperes által hivatkozott 3/c., hanem az első szabály alapján lehet a vámtarifa besorolást végezni tekintettel arra, hogy az anyag desztillációs paraméterei alapján középpárlatnak minősül. A felperes által benyújtott M. Rt. által végzett mérések adatai gyakorlatilag megegyeztek a vámlaboratórium mérési eredményeivel. A felperes ehhez képest a fellebbezésében új jogszabálysértésre utalt.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A vámhivatal a felperes kérelmére végezte el az általa behozott V. LC nevű anyag vámkezelését, ugyanakkor az áruból levett mintát a Vtv. 46. § (9) bekezdése alapján vámlaboratóriumi vizsgálatra küldte a helyes vámtarifa besorolás elvégzése érdekében.
A vámlaboratórium véleménye azt állapította meg, hogy a vizsgált anyag a mért paraméterek alapján középpárlatokra jellemző tulajdonságokkal rendelkezik, a vizsgálati eredmények, valamint a csatolt analízis bizonyítvány nem támasztotta alá, hogy a termék adalékanyag lenne. A vámlaboratórium véleménye is utalt arra, miszerint ezen véleménnyel összhangban van a felperes által felkért M. Rt. vizsgálati jegyzőkönyve (1997. VII. 29-én készült) és szakvéleménye is, miszerint a termék fő tömegében 95% könnyű- és középpárlatok keveréke, így mindössze 5%-ban tartalmaz olyan komponenseket, amelynek egy része a 3817 vtsz. alá osztályozható. (Az M. Rt. által 1997. VI. 24-én felvett vizsgálati jegyzőkönyv szerint ez az arány 94-6%). Így a végső következtetés az volt, hogy a vámkezelt termék a 2710.00-59-00. vtsz. alá osztályozható.
A szakértői vélemények a vizsgált anyag kémiai összetételét elemezték, az ezen alapuló vámtarifálás elvégzésére a szakértői intézetek nem jogosultak, azt a kereskedelmi vámtarifa előírásának megfelelően a vámhivatalnak kell elvégeznie.
A felperes sérelmezte, hogy az eljáró bíróság nem rendelt el szakértői bizonyítást az általa becsatolt és a vámlaboratóriumi szakvélemény közötti ellentétek feloldására. Túl azon, hogy mint a felperes maga is elismerte, kifejezetten szakértői bizonyítás elrendelését az elsőfokú eljárás során nem indítványoztak, a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) 182. § (3) bekezdése szerint abban az esetben, hogy ha a megadott vélemény homályos, hiányos önmagával, más szakértő leletével, vagy a bizonyított tényekkel ellentétben állónak látszik, vagy helyességéhez egyébként nyomatékos kétség fér, a szakértő köteles a bíróság felhívására szükséges felvilágosítást megadni, ha pedig ez nem vezet eredményre, más szakértőt kell véleményadásra felhívni.
Az előzőekben kifejtettek szerint a bíróság helytállóan értékelte, hogy a két előterjesztett szakértői vélemény között a vizsgált anyag kémiai összetételére vonatkozóan ellentét nem merült fel. Az erre alapított vámtarifálás elvégzésére pedig mint fentiekben a Legfelsőbb Bíróság rámutatott, nem a szakértői intézetek jogosultak, hanem azt a vámhivatalnak kellett elvégeznie, illetőleg a vámhivatali határozat felülvizsgálatára a bíróság volt jogosult. Ebből következően az elsőfokú bíróság helyesen járt el akkor, amikor újabb szakértői bizonyítást a kérdésben nem rendelt el.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a felperes tévesen hivatkozott a kereskedelmi vámtarifa 3. szabályának c) pontjára, amely szerint, ha az árukat a 3/a. vagy 3/b. szabály szerint nem lehet osztályozni, akkor azokat a szóba jöhető vámtarifaszámok közül számsorrendben az utolsó alá kell osztályozni. Ez a szabály ugyanis egy végső kiegészítő szabály arra az esetre, ha az árut a 3/a. vagy 3/b. szabály szerint nem lehet osztályozni. Már a 3. szabály d) pontja is arra hivatkozik, hogy az áruk keverékét és a különböző alapszabályokból álló összetett árukat vagy a különböző alkotórészekből előállított összetett árukat, valamint a kiskereskedelmi forgalom számára készletben kiszerelt árukat, amelyek a 3/a. szabály alkalmazásával nem osztályozhatók, aszerint az alapanyag illetve alkotórész szerint kell osztályozni, amely az ilyen áru lényeges jellemzőjét adja, ha ez az ismérv megállapítható. Ennek alapján is az alperes által megállapított 2710. vámtarifaszám lenne helyes, hiszen a középpárlatnak minősülő terméket az alperes által alkalmazott vámtarifaszám határozza meg pontosabban, szemben a felperes által javasolt vámtarifaszámmal, amely a terméknek csupán 5%-ára jellemző anyagot nevesít.
A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság és a vámhivatal helyesen alkalmazta a 64/1995. (IX. 24.) IKM-PM együttes rendelet 1. számú mellékletének 1. szabályát, mely szerint az áruosztályok, árucsoportok, árualcsoportok címek tájékoztatásul szolgálnak, az árukat a vámtarifaszámok szövegében foglalt árumegnevezések, az áruosztályokhoz és árucsoportokhoz tartozó megjegyzések rendelkezése szerint kell osztályozni, valamint a következő szabályok szerint feltéve, hogy azok nem ellentétesek a vámtarifaszámokkal és a megjegyzésekkel.
Az ásványi tüzelőanyagok, ásványi olajok és ezek desztillációs termékeit a 27. árucsoport megnevezése alapján kellett osztályozni. A 2710. vámtarifaszám szövegében, valamint a kiegészítő megjegyzések d) pontjában definiált középpárlatok között a konkrét perbeli termék a vámtarifaszám szövege alapján a 2710.00-59-00. vámtarifaszám alá sorolása helytálló volt.
Az államigazgatási eljárásról szóló 1957. évi IV. törvény (Áe.) 72. § (1) bekezdése és a Pp. 330. § (1) bekezdésére figyelemmel az ügy érdemében hozott államigazgatási határozat felülvizsgálatát a fél a bíróságtól anyagi és eljárásjogi jogszabálysértésre hivatkozással kérheti. A keresethez kötöttség elvéből fakadóan a közigazgatási perben a bíróság csak azokat a jogszabálysértéseket tudja érdemben elbírálni, amelyeket a felperes keresetében megjelölt. Az elsőfokú bíróság ítélete elleni fellebbezésében a felperes már nem hivatkozhat olyan újabb jogszabálysértésekre, amelyet sem a keresetlevelében, sem az elsőfokú eljárás során nem említett. Így a Legfelsőbb Bíróságnak mint másodfokú bíróságnak érdemben nem kellett vizsgálnia a felperes arra való hivatkozását, miszerint nem igazolt, hogy a levett minták és a vámlaboratórium által levett anyagminták megegyeztek volna, illetve, hogy a közigazgatási szerv a határozatát nem megfelelően indokolta.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta. (Legf. Bír. Kf. I. 35.007/2000.)