adozona.hu
AVI 2003.11.113
AVI 2003.11.113
Az adóhatóság a szerződést nem a Ptk. szabályai szerint, hanem az Art. szabályai alapján vizsgálja és adójogi szempontból minősíti (1990. évi XCI. tv. 1. § (7) bek.)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az alperes az 1999. június 9. napján kelt határozatával helybenhagyta az elsőfokú hatósága határozatát, amellyel a felperes terhére három megállapítás kapcsán 5 385 000 Ft jogosulatlanul igényelt és bírságalapot képező általános forgalmi adót állapított meg és a felperest 2 127 000 Ft adóbírság megfizetésére kötelezte, egyben az adó kiutalására vonatkozó felperesi kérelmet elutasította. A perben érintett első megállapítás lényege az volt, hogy a felperes a volt bérlőjének (továbbiakban: Kft.)...
AVI 2003.11.113 Az adóhatóság a szerződést nem a Ptk. szabályai szerint, hanem az Art. szabályai alapján vizsgálja és adójogi szempontból minősíti (1990. évi XCI. tv. 1. § (7) bek.)
Az alperes az 1999. június 9. napján kelt határozatával helybenhagyta az elsőfokú hatósága határozatát, amellyel a felperes terhére három megállapítás kapcsán 5 385 000 Ft jogosulatlanul igényelt és bírságalapot képező általános forgalmi adót állapított meg és a felperest 2 127 000 Ft adóbírság megfizetésére kötelezte, egyben az adó kiutalására vonatkozó felperesi kérelmet elutasította. A perben érintett első megállapítás lényege az volt, hogy a felperes a volt bérlőjének (továbbiakban: Kft.) a felperes ingatlanából történő kiköltözése esetére vállalta, hogy számla ellenében, 10 000 000 forint erejéig megtéríti a Kft. új üzlethelyisége kialakításának költségeit. A Kft. a felperes többségi tulajdonában álló P. M. Rt. tulajdonát képező épületbe történő áttelepülésével kapcsolatos beruházás 11 943 406 forint összegű számláit a felperesnek megküldte, aki azt kifizette; az általános forgalmi adót levonta. A felperes a kialakított üzlethelységre a Kft.-vel utóbb bérleti szerződést kötött. A perbeli harmadik megállapítás szerint a felperes 1998. július 27-én ügyvédet bízott meg társasági szerződés, ezzel összefüggésben ingatlanai apportálása, üzletrészek adásvétele előkészítésére, lebonyolítására, amelynek alapján 1998. október 15-én a felperes előszerződést kötött. A felperes 1998. október elsején ingatlanhasznosítási koncepció, pénzügyi tervek, szerződések jogi és pénzügyi előkészítése ellátásával megbízta az Sp. Sz. és T. Bt.-t. A felperes, akinek az elnöke azonos P. M. Rt. elnök vezérigazgatójával az ingatlanok értékesítésével kapcsolatos teendők ellátására 1998. október 5-én kötött szerződést, amelynek alapján 13 875 000 forint összegű ingatlan közvetítésről szóló számlát állított ki. Az adóhatóság határozata szerint az általános forgalmi adó levonásának az Általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (a továbbiakban: Áft.) 32. § (1) bekezdés a) pontja alapján nem volt helye, mert az egyik esetben a felperes ténylegesen nem az adóalanyiságot eredményező gazdasági tevékenységéhez hasznosította a beruházást, míg a másik esetben a színlelt szerződés alapján kiállított számla mögött tényleges teljesítés nem volt.A bíróság a 2000. január 21. napján hozott 5 számú jogerős ítéletével a felperesnek az alperesi határozat 1. és 3. megállapítása tekintetében történő hatályon kívül helyezésére irányuló keresetét elutasította és a felperest az alperesi perköltség megfizetésére kötelezte. A bíróság a Kft. számlájával kapcsolatban - utalva arra, hogy a szerződéses kapcsolatban résztvevő felek közötti személyi, tulajdonosi átfedéseknek adójogi szempontból jelentősége nincs - az Áft. 33. § (1) bekezdés a) pontja felidézésével arra a következtetésre jutott, hogy a Kft.-nek az üzlethelység kialakításával összefüggő kiadása nem a felperes adóalanyiságot eredményező gazdasági tevékenységének körében merült fel; a beruházást annak tényleges használata nélkül adta a Kft. használatába ellenérték nélkül. A termékértékesítés időpontjában az idegen ingatlanon végzett beruházások, jóllehet a befektetés a felperesi ingatlan későbbi kedvezőbb értékesítésének feltételét megteremtette nem kapcsolódott közvetlenül az adóalanyiságot eredményező gazdasági tevékenységhez, ezért általános forgalmi adó levonásához alapul nem szolgálhattak. A P. M. Rt. ingatlanközvetítésről szóló számlája kapcsán az Áft. 13. § (1) bekezdés 16/g. pontja valamint a 32. § (1) bekezdés a) pontja, a 35. § (1) bekezdés a) pontja felhívásával megállapította, hogy az sem tartalmi sem alaki okból nem alkalmas az általános forgalmi adó levonására. A megkötött előszerződés egyértelműen igazolta, hogy az ingatlanok hasznosítására az ügyvéd tevékenysége nyomán került sor, ezért a P. M. Rt. szerződése színlelt volt, a szolgáltatás megnevezésében is téves számla mögött valós teljesítés nem állt.
A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a kereseti kérelme szerinti ítélet hozatalát kérte. Álláspontja szerint a jogerős ítélet a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 200. § (1) bekezdését, a 207. § (1) bekezdését megsértette és iratellenesen alkalmazta a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 206. §-át. Megismételve perbeli érveit előadta, hogy nincs tiltó rendelkezés az idegen tulajdonon végezhető beruházásra, amely saját ingatlana kedvezőbb értékesítését elősegítő valóságos tevékenysége volt. A P. M. Rt.-t főként az ingatlanok hasznosítására hozta létre, a vele kötött megállapodása nem volt színlelt. A különböző megbízási szerződések részkérdések megoldására szóltak. Hivatkozott arra, hogy ugyanarra a feladatra többekkel is köthető szerződés és arra, hogy külön bizonyítandó, hogy a számlában megjelölt feladatot valóban nem végezte el, valamint arra, hogy a számlában megjelölt általános forgalmi adót befizették.
Az alperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában történő fenntartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 5. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
A Pp. 270. § (1) bekezdése alapján a fél jogszabálysértésre hivatkozva kérheti a jogerős ítélet felülvizsgálatát. A Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (2) bekezdése alapján a jogerős határozatot csak a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatta felül.
A felperes felülvizsgálati kérelme szerint megsértett Ptk. 200. § (1) bekezdése szerint a szerződés tartalmát a felek szabadon állapíthatják meg. A szerződésekre vonatkozó rendelkezésektől egyező akarattal eltérhetnek, ha jogszabály az eltérést nem tiltja. A Ptk. 207. § (1) bekezdése kimondja, hogy a szerződési nyilatkozatot vita esetén úgy kell értelmezni, ahogyan azt a másik félnek a nyilatkozó feltehető akaratára és az eset körülményeire tekintettel a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint értenie kellett. A Pp. 206. § (1) bekezdése alapján a bíróság a tényállást a felek előadásának és a bizonyítási eljárás során felmerült bizonyítékoknak az egybevetése alapján állapítja meg: a bizonyítékokat a maguk összességében értékeli és meggyőződése szerint bírálja el.
A Ptk. idézett szabályaival kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság utal arra, hogy a Pp. XX. fejezete szerinti eljárásban a bíróságnak az a feladata, hogy a felek közötti közigazgatási jogviszonyban született közigazgatási határozat jogszerűségét vizsgálja. A vizsgálat tárgya, a közigazgatási határozat, amely a közigazgatási jogviszony alanyai: az ügyfél és a közigazgatási hatóság közötti közigazgatási jogviszonyból eredő jogokról és kötelezettségekről rendelkezik, amelyeket önálló, a közigazgatási jogágba tartozó - ezen belül is az adott jogviszony tekintetében - speciális pénzügyi, adójogi anyagi és eljárási szabályok határoznak meg. A bíróság ezért a felek közötti közigazgatási jogviszonyban ezen anyagi és eljárási jogszabályok érvényesülését vizsgálja és csak ezeknek hiányában, másodlagosan és mögöttesen fordulhat más jogágak szabályaihoz.
A jelen perben a felek közötti közigazgatási - ezen belül adójogi - jogviszonyában eldöntendő kérdés az volt, hogy a felperes az általános forgalmi adóval kapcsolatos jogát a perbeli számlák tekintetében az Áft. alapján helyesen gyakorolta-e. Az általános forgalmi adóra, a peres felek jogviszonyára vonatkozóan az Art., az Áft. és a vele kapcsolatban álló Szt. speciális anyagi és eljárási szabályokat tartalmaznak, amelynek következtében a felperes általános forgalmi adó levonási joga szempontjából nem a Ptk. szabályai, hanem az előbbi törvények az irányadók. A perbeli jogvita tekintetében is kimondható, hogy az alperesi határozat és a jogerős ítélet a felperes által kötött szerződéseket nem a Ptk. felperes által hivatkozott szabályai szerint, hanem az Adózás rendjéről szóló 1991. évi XCI. törvény (a továbbiakban: Art.) 1. § (7) bekezdése szerint vizsgálta és adójogi szempontból minősítette. A Ptk. szabályai szerint természetesen nem kizárt az idegen tulajdonán végzett beruházás és nem tilos ugyanarra a szolgáltatásra többszörösen szerződni. Az Art. előbb felhívott rendelkezése szerint azonban az adóhatóság jogosult a szerződést, ügyletet és más hasonló cselekményeket valódi tartalmuk szerint minősíteni, azaz az adójogi rendelkezések alapján megítélni. Ezért a perbeli jogerős ítéletnek a Ptk. szabályaiba való ütközésének állítása értelmezhetetlen. Az általános forgalmi adó levonási jog gyakorlásáról az Áft. 32. § (1) bekezdése a) pontja kimondja, hogy az adóalanyt megilleti az a jog, hogy az általa fizetendő adó összegéből levonja azt az adóösszeget, melyet a részére teljesített termékértékesítés és szolgáltatásnyújtás során egy másik adóalany rá áthárított. Az adólevonási jog az Áft. 35. § (1) bekezdése alapján kizárólag az előzetesen felszámított adó összegét hitelesen igazoló dokumentum birtokában gyakorolható. 33. § (1) bekezdés a) pontja szerint azonban nem vonható le az előzetesen felszámított adó, ha az adóalany a terméket és a szolgáltatást egészben vagy részben nem az adóalanyiságot eredményező gazdasági tevékenységéhez használja fel, hasznosítja. Az Áft. 36. § (1) bekezdés a) pontja szerint az adólevonási jog keletkezésének időpontja, a termékértékesítés teljesítéséről kibocsátott számlában a teljesítés időpontjaként feltüntetett nap. A számvitelről szóló 1991. évi XVIII. tv. 84. § (2) bekezdése szerint a számviteli bizonylat adatainak alakilag és tartalmilag hiteleseknek, megbízhatóknak és helytállóknak kell lenniük. Ez azt jelenti, hogy a számlának minden egyes formai és tartalmi elemének a pénzügyi szabályok szerint kell valóságosnak lenniük. Számos legfelsőbb bírósági ítélet utal arra a töretlenül követett bírói gyakorlatra, hogy a számla bármely elemének valótlansága akadálya az általános forgalmi adó levonási jog gyakorlásának. A felhívott törvényhelyek világosan tartalmazzák, hogy általános forgalmi adót áthárítani és ennek alapján levonni vagy visszaigényelni csak akkor lehet, ha az a költségvetésbe befolyt, s a ténylegesen végbement gazdasági esemény kapcsán az általános forgalmi adót tartalmazó ellenérték megfizetése mellett, az adóalanynak minősülő jogi személy által kibocsátott, egyéb tekintetben is hiteles számla alapján történt.
A fenti jogszabályok rendelkezései alkalmazásához szükséges jogerős ítéletben megállapított tényállás nem iratellenes, nem tartalmaz okszerűtlen következtetéseket, hanem az eljárás során beszerzett okiratokkal összhangban áll. Helytállóan mérlegelt a bíróság, amikor megállapította, hogy a kiállított számla figyelemmel arra, hogy annak időpontjában nem a felperes, hanem más jogi személy volt a beruházással érintett ingatlan tulajdonosa nem kapcsolódott közvetlenül a felperes gazdasági tevékenységéhez. A személyi és tulajdonosi kapcsolatokra, valamint a már megkötött és teljesült szerződésekre figyelemmel logikai hiba nélkül következtetett arra, hogy az Rt. ingatlanforgalmazási számlája mögött tényleges gazdasági tevékenység nem volt.
A fentiekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletben nem észlelt jogszabálysértést, ezért az alaptalan felülvizsgálati kérelmet a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján elutasította és a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.449/2000.)