adozona.hu
AVI 2003.10.109
AVI 2003.10.109
Amennyiben vis maior vagy személy elleni erőszak nem állapítható meg, a fuvarozó felelőssége felróhatóságtól független (1995. évi C. tv. 125. §)
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A vámhivatal 1997. május 20-án a L. T. GmbH. (továbbiakban: fuvarozó) által szállított különböző vámárut (21 400 kg textilnadrág) nemzetközi vámokmány fedezete mellett (16 970 883 számú TIR okmány) a Budapesti Vámhivatalhoz továbbította 1997. május 23-i bemutatási határidővel a K. T. Kft. (továbbiakban: címzett) részére.
A vámhatóság az 1998. június 17-én hozott határozatában kötelezte a fuvarozót 963 718 Ft (240 064 Ft vám, 69 249 Ft vámpótlék, 654 405 Ft általános forgalmi adó) megfizetésé...
A vámhatóság az 1998. június 17-én hozott határozatában kötelezte a fuvarozót 963 718 Ft (240 064 Ft vám, 69 249 Ft vámpótlék, 654 405 Ft általános forgalmi adó) megfizetésére bemutatási kötelezettség elmulasztása miatt. Ez a határozat a felperes részére is kézbesítésre került. Az alperes 1998. december 19. napján hozott határozatában a határozatot helybenhagyta. A fuvarozó a jogerős határozatban előírt fizetési kötelezettségének nem tett eleget. Ezért az elsőfokú közigazgatási szerv 1999. január 21. napján kelt határozatában a felperest kötelezte
963 718 Ft megfizetésére. Az alperes az 1999. március 23. napján hozott határozatában a határozatot helybenhagyta. Határozatának indokolása szerint, mivel a vámhivatal a vámáru határidőre történő bemutatásáról a rendeltetési vámhivataltól nem kapott visszajelzést, nyomozási eljárást kezdeményezett. Megkereste a felperest is, mint garantőrt, aki a TIR igazolvány tőszelvényeinek és a CMR fuvarlevélnek a másolati példányait küldte meg részére. A rendelkezésére álló adatokból azt állapította meg, hogy a vámhivatal által továbbított vámáru bemutatása "igazoltan nem történt meg".
A garantőr által megküldött okmányok annak ellenére, hogy azokon szerepel a Budapesti Vámhivatal bélyegzőlenyomata, és tételszám megjelölés nem igazolják a jogszabály által előírt bemutatási kötelezettség teljesítését. A bélyegző ugyanis 1995. évben bevonásra került, a tételszám pedig nem valós, mivel a szolgálati helyen az utolsó felhasznált tételszám 83/44 volt. Ezért a fuvarozó a jogszabályban előírt bemutatási kötelezettségének nem tett eleget. Erre az esetre pedig az 1995. évi C. törvény (továbbiakban: Vtv.) 125. §-ának (2) bekezdésének f) pontja vámfizetési kötelezettséget keletkeztet. Utalt arra, hogy a Vtv. 56. §-ának (1)-(3) bekezdései értelmében az áru továbbítás az erre irányuló kérelem elfogadásával kezdődik, és a vámárunak, a vámkezelés szabályai szerint csatolt iratoknak a rendeltetési vámhivatalnál történő bemutatásával fejeződik be. A Vtv. 57. §-ának (1) bekezdése pedig előírja azt is, hogy a vámáru bemutatási határidején belül a vámáru további vámkezelését is kérni kell. Annak esetleges igazolása, hogy a fuvareszköz járt a Budapesti Vámhivatal területén nem támasztja alá, hogy a vámárut igazoltan bemutatták, hiszen a bemutatás következménye kell legyen a nyilvántartásba vétel. Ezért "figyelemmel a TIR Egyezmény vonatkozó rendelkezéseire" a felperes vámfizetési kötelezettsége is beállt.
A felperes keresetében elsődleges az alperes határozatának elsőfokú határozatra is kiterjedő hatályon kívül helyezését, másodlagosan a határozatok hatályon kívül helyezését, és a közigazgatási szerv új eljárásra kötelezését kérte. Azzal érvelt, hogy az alperes a tényállást nem tisztázta. Az osztrák társegyesület, a felperesi beavatkozó által megküldött iratok szerint ugyanis a TIR igazolvány szabályosan mentesítésre került. Ezt az igazolványról, annak tőszelvényéről és a CMR nemzetközi fuvarlevélről készült másolat igazolja. A fuvarozó a TIR Egyezménynek megfelelően és úgy járt el, ahogyan az az adott helyzetben általában elvárható. Ezt igazolja az is, hogy a vámhivatal területére történő ki- és beálláskor a fuvarozó járművét regisztrálták. A TIR Egyezmény 11. cikke csak azt követeli meg a fuvarozótól, hogy a TIR igazolvány az áru bemutatása után mentesítésre kerüljön. A TIR igazolványon lévő valós bélyegzőtől származó lenyomat, a vámhivatalnál való bejelentkezés ténye, a behozatali naplószám egyaránt azt valószínűsíti, hogy a fuvarozó az árut bemutatta. Az pedig nem a fuvarozó felelőssége, hogy az eljáró vámtiszt a bemutatást a behozatali naplóba nem vezette be. Ezért a bizonyítás az alperest terhelte volna a tekintetben, hogy az áru bemutatására ténylegesen mégsem került sor, ennek azonban nem tett eleget. A felperesi beavatkozó azonos tartalmú jognyilatkozatot tett.
Az alperes ellenkérelmében a felperes keresetének elutasítását kérte, határozatában foglaltakat fenntartotta. Azzal érvelt, hogy a vámokmányok mentesítésének előfeltétele a bemutatás, amit a bélyegző melletti nyilvántartási tételszám is igazol. Amennyiben nincs megerősített adat a szabályszerű nyilvántartásba vételre, a mentesítés sem lehet megfelelő. Nem neki, hanem a felperesnek kellett volna bizonyítania, hogy a Budapesti Vámhivatalnak mégis van olyan tételszáma, amilyen a TIR okmányon szerepel, illetve, hogy az okiratokon lévő bélyegzőt bevonása ellenére mégis használták. Hangsúlyozta, hogy a rendelkezésére álló bizonyítékok azt igazolják, hogy "valós bemutatás" nem történt. Az alperes a perben becsatolta a 133/1996. (IX. 9.) VPOP utasítást, amely az egységes vámeljárási technológiai rendnek a belterületi vámhivataloknál történő bevezetéséről intézkedik. Ennek kapcsán hivatkozott arra, hogy a vámáru vámkezelésének nyilvántartásba vételéről az ügyfél, illetve a TIR igazolvány birtokosa a nyilvántartásba vételről igazolást kap. A TIR Egyezmény 28. cikkében foglaltak szerint a mentesítés csak akkor végezhető el, ha a belföldi forgalom számára, vagy más vámeljárás kezdeményezésére, illetve lefolytatására sor került. Hangsúlyozta, hogy a felperes igazolással nem rendelkezett, belföldi forgalom számára történő vámkezelést, más vámeljárás kezdeményezését sem bizonyította.
A felperes és a felperesi beavatkozó ezzel szemben azzal érvelt, hogy a valóságban nem a VPOP utasításnak megfelelően történik az eljárás. A fuvarozónak csupán annyi a feladata, hogy a vámhatóságtól a mentesített TIR igazolványt és a CMR okmányt lepecsételve visszakapja, és joggal bízhat abban, hogy az áru vámkezelése megtörténik. Érvelésének alátámasztására a felperesi beavatkozó csatolta a fuvarozást végző gépkocsivezető írásban tett nyilatkozatát. A felperes és a felperesi beavatkozó a tényállás tisztázatlanságának alátámasztásaként folyamatban lévő büntetőeljárásokra is hivatkoztak, amelyekben arra utaló adatok voltak, hogy vámosok, pénzügyőrök árutovábbítási eljárások vámkezelések során bűncselekményt követtek el. Kérték ennek figyelembevételét a vámhivatali nyilvántartások értékelésénél.
A megyei bíróság jogerős ítéletében az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte, és az első fokon eljárt vámhivatalt új eljárás lefolytatására kötelezte. Kötelezte az alperest, hogy a felperesnek 60 000 Ft, a felperesi beavatkozónak 40 000 Ft perköltséget fizessen meg. Egyebekben úgy rendelkezett, hogy a le nem rótt kereseti illetéket az állam viseli. A Vtv. 59. §-ának (1) bekezdése, a 45/1996. (III. 25.) Korm. rendelet (továbbiakban: Vhr.) 88. §-ának (1) bekezdése szerinti rendelkezésből következően az volt a jogi álláspontja, hogy a perbeli jogvita eldöntésére irányadó rendelkezéseket a TIR egyezmény 10. cikk 1., 2. pontja, 8. cikk 1. 2. bekezdése, 28., 40. cikke, és a 6. sz. melléklet tartalmazza. A TIR igazolvány alapján a garantőr felperes a fuvarozóval egyetemlegesen felel a vámteher megfizetéséért. A fuvarozó által leadott TIR Carnet okmány vámhivatali bélyegzővel és nyilvántartási számmal volt ellátva, fenntartás nélkül került mentesítésre, a CMR okmányon a címzett az áru átvételét igazolta, azon szintén vámhivatali pecsét található. Ezért az, hogy a kérdéses vámáru a rendeltetési vámhivatal nyilvántartásában nem szerepel, még nem bizonyítja az árubemutatás elmulasztását. Ezek az okmányok a fuvarozó részére az árubemutatás tényét igazolják vissza, és a címzett által kért vámkezelés megtörtént is, mivel csak azt követően kaphatta meg az okmányait. A fuvarozó nem ellenőrizheti, hogy a pénzügyőr a hivatalos nyilvántartásba bejegyzést eszközöl-e vagy sem. Az alperes viszont nem vizsgálta, hogy történt-e a fuvarozó részéről olyan magatartás, amely elősegíthette a további vámkezelés elmaradását, vagy csalárd módon szerezte-e meg a mentesítést. Tévedett abban, hogy elsődleges kötelezettnek a fuvarozót és a vele garanciát vállaló egyesületet, azaz a felperest tekintette. A Vtv. értelmében ugyanis elsődleges kötelezettnek a címzett tekintendő. Az, hogy az ő kötelezésére nem került sor, az eljárás egészére kiható súlyos eljárási jogszabálysértés. Az egyetemlegesség nem értelmező úgy, hogy valamely fél kötelezettségének megállapítását a hatóság mellőzi. További jogszabálysértésként értékelte, hogy a határozat indokolása a TIR igazolvánnyal történő áruszállítás megjelölésén túl az egyezményre nem hivatkozik, konkrét jogszabályi rendelkezéseket nem jelöl meg. Az volt a jogi álláspontja, hogy a vámhatóság "érdekkörében felmerülő szabálytalanságok" - bizonyítottság hiánya miatt - nem "róhatók" a felperes terhére. Mivel az alperes a büntetőeljárás befejezését nem várta meg, eljárása során körültekintőbben kellett volna a tényállást tisztáznia. A felperes által becsatolt okmányokon feltüntetett pecsét, nyilvántartási szám fenntartás nélküli mentesítés, mint egyszerűsített határozat az ellenkező bizonyításáig valósnak tekintendő. Annak nem valós voltát az alperesnek kellett volna igazolnia, e kötelezettségének azonban nem tett eleget a Vhr. 93. § (1) bekezdése és a TIR Egyezmény 4. cikke alapján eljárva. Az új eljárásra vonatkozóan előírta, hogy a vámhatóságnak elsősorban a vámáru címzettjével szemben kell eljárnia a vámteher kiszabása miatt. A felperes egyetemleges kötelezése előtt pedig bizonyítási eljárást kell lefolytatnia annak megállapítására, hogy a fuvarozó közrehatott-e abban, hogy nem megfelelően jutott hozzá okmányai záradékolásához, és csak ennek eredményeként dönthető el, hogy a fuvarozó egyetemleges kötelezettként tartozik-e helytállással.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte annak hatályon kívül helyezését, felperes keresetének elutasítását. Másodlagosan a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az első fokon eljárt bíróság utasítását új eljárásra, új határozat hozatalára. Azzal érvelt, hogy a jogerős ítélet a Vtv. 125. § (2) bekezdésében, a Vtv. 45. § (1) bekezdésében, a Vhr. 66. § (3) bekezdésében, TIR Egyezmény 21., 28. és 40. cikkében foglaltak téves jogértelmezésén alapul. Kifejtette, hogy az ügy érdemi eldöntésére is kiható, lényeges eljárási szabálysértést tényállás tisztázása és a határozatának indokolása tekintetében nem követett el. Vitatta a felperes javára megítélt perköltség összegét is. Jogi álláspontjának alátámasztásaként hivatkozott a Legfelsőbb Bíróság több olyan határozatára, amelyek tárgya az árutovábbítási eljárás volt, és a BH 2001/1. számában közzétett véleményre. (Kfv. IV. 28.337/1999/5., Kfv. IV. 29.218/99/7.,Kfv. IV. 35.032/00/4., Kfv. I. 35.033/00/4.)
A felperes és a felperesi beavatkozó a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte, az ügyben korábban tett jognyilatkozataikat fenntartották.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 17. sorszámú ítéletét hatályában fenntartotta.
A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletben foglalt érdemi döntést a per főtárgya tekintetében - részben eltérő indokolással - az alábbiak szerint találta érdemben jogszerűnek:
Az egyezmény 10. cikk 1. pontja szerint a TIR igazolvány mentesíthető fenntartásokkal vagy a nélkül. Ha fenntartásokkal éltek, azoknak magával a TIR eljárással kapcsolatos cselekményekhez kell kapcsolódniuk. Ezeket a TIR igazolványban világosan fel kell tüntetni. A cikk 2. pontja szerint, ha valamely ország vámhatóságai a TIR igazolványt fenntartás nélkül mentesítették, nem követelhetik a garanciavállaló egyesülettől a 8. cikk 1. és 2. bekezdésében előirányzott összegek megfizetését, kivéve, ha a mentesítési igazolást szabálytalanul, vagy csalárd módon szerezték meg. Az értelmező rendelkezések 6. sz. melléklete értelmében a TIR igazolvány mentesítési igazolását szabálytalanul vagy csalárd módon megszerzettnek kell tekinteni, ha a TIR eljárást csalárd módon megváltoztatott árukarakterek, illetve szállítótartályok felhasználásával bonyolították le, vagy ha megállapítást nyert, hogy olyan műveletre került sor, mint a hamis vagy pontatlan okmányok használata, az áru kicserélése, a vámzárakkal való visszaélés, vagy ha ehhez az igazoláshoz egyéb jogszabályokba ütköző módon jutottak hozzá. A hamis vagy meghamisított vámhivatali bélyegzőlenyomattal történt mentesítést "nem mentesítésnek kell tekinteni és nem csalárd mentesítésnek minősül".
Az egyezmény 28. cikke azt tartalmazza, hogy a rakománynak a rendeltetési vámhivatalhoz történő megérkezésekor, feltéve, hogy az árut más vámeljárás alá vonták vagy belföldi forgalom számára vámkezelték, a TIR igazolványt haladéktalanul mentesíteni kell. Téves tehát az a jogerős ítéletben rögzített álláspont, mely szerint a fuvarozó kizárólag a rendeltetési vámhivatalhoz történő megérkezésig tartozik felelősséggel, illetve, hogy a mentesítés megszerzése a TIR eljárást követő időszakra esik, így arra a fuvarozónak már semmilyen felelőssége nem terjed ki. A TIR eljárás a 28. cikk szerinti rendelkezés bekövetkeztével fejeződik be. Ezért osztja a Legfelsőbb Bíróság azt az alperesi álláspontot, hogy az Egyezmény 40. cikke nem alkalmazható. A rendeltetési vámhivatalnál történő árubemutatásnak, illetve más vámeljárás alá vonásnak, belföldi forgalom számára történő vámkezelésnek a jogszabályi rendelkezések értelmében egyszerre kell megtörténnie.
Az alperes helytállóan hivatkozott arra is, hogy téves az a jogi álláspont, mely szerint az e pert megelőző eljárásban elsődleges kötelezettnek a címzettet kellett volna tekinteni. A Vtv. 125. §-ának (2) bekezdése a)-g) pontjáig sorolja fel a vámfizetésre kötelezetteket. E törvényi rendelkezésekre figyelemmel önmagában azért, mert valaki címzettként került az árutovábbítás során megjelölésre, még nem lesz automatikusan vámfizetésre kötelezett, csak akkor, ha a vámáru vámkezelését is kéri. E perben pedig olyan adat nem volt megállapítható, hogy a címzett vámkezelést kért volna. A rendelkezésre álló adatokra figyelemmel ezért tévesen került előírásra a jogerős ítéletben az egyébként perben nem álló, határozattal nem is érintett címzett tekintetében az új eljárás lefolytatása.
A TIR Egyezmény 47. cikke felhatalmazást ad a nemzeti jogszabályok alkalmazására. A fuvarozó vámfizetési kötelezettsége a Vtv. 125. §-a alapján áll fenn, mely szerint vámfizetésre kötelezett az, aki a vámárut azzal a kötelezettséggel veszi át, hogy azt változatlan állapotban megőrzi vagy a vámhivatalnak bemutatja, de ennek a kötelezettségének nem tesz eleget. A felperes pedig a TIR egyezmény 8. cikk 1. pontja alapján tartozhat felelősséggel.
A felülvizsgálattal támadott ítélet jogszerűen állapította meg ugyanakkor, hogy az alperes a tényállás tisztázási kötelezettségének nem tett eleget. A fuvarozó által leadott TIR Carnet okmány vámhivatali bélyegzővel, nyilvántartási számmal volt ellátva, fenntartás nélkül került mentesítésre a CMR okmánnyal a címzett az áru átvételét igazolta, azon vámhivatali pecsét is látható. Mindezek egy közigazgatási aktust, egy mentesítést igazolnak közokiratba foglaltan. A közokirattal szemben pedig nem a felperest és a felperesi beavatkozót, hanem az alperest terhelte annak igazolása, hogy azok tartalma nem valós, fiktív, szabálytalanság vagy bűncselekmény eredménye. Az alperes pedig a közigazgatási eljárásban - annak ellenére, hogy hivatalos tudomása kellett hogy legyen különböző büntetőeljárásokról - nem vizsgáltatta meg az okmányokon lévő vámbélyegzőt szakértővel. Nem tisztázta, hogy a pecsét, záradék valódi vagy hamisított-e. A felperes által másolatban csatolt okiratokkal szemben kizárólag a felperes által nem ellenőrizhető, ezáltal kétségessé sem tehető nyilvántartásba vétel hiányára, bélyegző használaton kívüli voltára hivatkozott. A jogerős ítéletet hozó bíróság - mivel az alperes a perben sem csatolt hitelt érdemlő bizonyítékot - a rendelkezésére álló adatok alapján okszerűen jutott arra a következtetésre, hogy az alperes a felperes által megjelölt dokumentumok nem valós voltát, a nem mentesítettséget nem igazolta. A jogerős ítélet e körben megfelel a Pp. 206. § (1) bekezdésében és a Pp. 221. § (1) bekezdésében foglaltaknak. A felülvizsgálati eljárásban pedig bizonyítás felvételének helye nincs, így az okmány szakértői vélemény a felülvizsgálati eljárásban az alperesi álláspont alátámasztásaként nem értékelhető, figyelembe nem vehető. Tényállás tisztázási kötelezettség elmulasztása, bizonyítási teher téves értelmezése miatt a jogerős ítélet érdemben helyesen döntött a perben felülvizsgálni kért határozatok hatályon kívül helyezéséről és az új eljárás elrendeléséről. Az új eljárásban az alperest terheli annak bizonyítása, hogy bemutatásra nem került sor, a mentesítés kapcsán kiállított okiratok nem valós tartalmúak, szabálytalan, jogszabálysértő eljárás eredményei, a mentesítés a TIR Egyezményben foglaltaknak megfelelően nem következett be. Döntését arra figyelemmel kell meghoznia, hogy elsődleges vámfizetésre kötelezettnek a perrel érintett ügyben a fuvarozót kell tekinteni, illetve vele együttesen és egyetemlegesen a felperest. Hangsúlyozza a felülvizsgálati bíróság, hogy a Vtv. 125. § (2) bekezdés f) pontja értelmében - amennyiben vis maior, vagy személy elleni erőszak nem állapítható meg - a fuvarozó felelőssége felróhatóságtól független, objektív. Megjegyzi egyben, hogy amennyiben a másodfokú határozat az elsőfokú határozatot jóváhagyja, és az elsőfokú határozat a hatóság által irányadónak tekintett jogszabályok felsorolását tartalmazza, nem tekinthető ügy érdemi eldöntésére kiható lényeges eljárási szabálysértésnek, ha a jogerős döntés ezekre vonatkozóan csupán utalást rögzít.
Rámutat egyben a Legfelsőbb Bíróság arra, hogy a rendkívüli jogorvoslatra irányadó eljárási szabályok értelmében a jogerős ítélet felülvizsgálatát csak meghatározott körben végezhette el. Ezért nem vehette figyelembe a jogerős ítélet után beszerzett bizonyítékot, meghozott határozatot, és nem dönthetett a felek által felülvizsgálati eljárásban felvetett valamennyi jogkérdésben. [Pp. 272. § (1) bekezdése, 273. § (5) bekezdése, 275. § (1)-(2) bekezdése]. Az alperes által hivatkozott egyedi ügyben hozott határozatoktól eltérő jogi álláspontra e perben sem helyezkedett, csupán osztotta azt a jogerős ítéleti álláspontot, mely szerint az alperes a bizonyítási, tényállás tisztázási kötelezettségének ebben az ügyben nem tett eleget.
A perköltség tekintetében a felülvizsgálati bíróság utal arra, hogy a pertárgy értékének meghatározásánál a vám és az áfa összege az irányadó. A alperes hivatkozásával ellentétben a megyei bíróság nem egy, hanem több tárgyalást tartott. Az ügy nem tekinthető egyszerű ténybeli és jogi megítélésűnek. A perköltséget a Pp. 95. § (1)-(2) bekezdése és a 12/1991. (IX. 29.) IM rendelet 1. § (1) bekezdés b) pontja, (3) bekezdése, 2. § (3) bekezdése alapján mérlegeléssel kellett megállapítani, így a bíróság a pert megelőzően felmerült költségeket is értékelhette, a rendelkezésére álló adatok alapján készkiadást is figyelembe vehetett. A jogerős ítéletben megállapított perköltség kapcsán nyilvánvalóan okszerűtlen mérlegelés és olyan anyagi jogszabálysértés nem volt megállapítható, amely a hatályon kívül helyezést e körben megalapozta volna.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. § (1) és (2) bekezdésében foglaltak alapján ítéletének rendelkező részében határozott. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. IV. 35.758/2000.)