adozona.hu
AVI 2003.10.109
AVI 2003.10.109
Amennyiben vis maior vagy személy elleni erőszak nem állapítható meg, a fuvarozó felelőssége felróhatóságtól független (1995. évi C. tv. 125. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A vámhivatal 1997. május 20-án a L. T. GmbH. (továbbiakban: fuvarozó) által szállított különböző vámárut (21 400 kg textilnadrág) nemzetközi vámokmány fedezete mellett (16 970 883 számú TIR okmány) a Budapesti Vámhivatalhoz továbbította 1997. május 23-i bemutatási határidővel a K. T. Kft. (továbbiakban: címzett) részére.
A vámhatóság az 1998. június 17-én hozott határozatában kötelezte a fuvarozót 963 718 Ft (240 064 Ft vám, 69 249 Ft vámpótlék, 654 405 Ft általános forgalmi adó) megfizetésé...
AVI 2003.10.109 Amennyiben vis maior vagy személy elleni erőszak nem állapítható meg, a fuvarozó felelőssége felróhatóságtól független (1995. évi C. tv. 125. §)
A vámhivatal 1997. május 20-án a L. T. GmbH. (továbbiakban: fuvarozó) által szállított különböző vámárut (21 400 kg textilnadrág) nemzetközi vámokmány fedezete mellett (16 970 883 számú TIR okmány) a Budapesti Vámhivatalhoz továbbította 1997. május 23-i bemutatási határidővel a K. T. Kft. (továbbiakban: címzett) részére.A vámhatóság az 1998. június 17-én hozott határozatában kötelezte a fuvarozót 963 718 Ft (240 064 Ft vám, 69 249 Ft vámpótlék, 654 405 Ft általános forgalmi adó) megfizetésére bemutatási kötelezettség elmulasztása miatt. Ez a határozat a felperes részére is kézbesítésre került. Az alperes 1998. december 19. napján hozott határozatában a határozatot helybenhagyta. A fuvarozó a jogerős határozatban előírt fizetési kötelezettségének nem tett eleget. Ezért az elsőfokú közigazgatási szerv 1999. január 21. napján kelt határozatában a felperest kötelezte
963 718 Ft megfizetésére. Az alperes az 1999. március 23. napján hozott határozatában a határozatot helybenhagyta. Határozatának indokolása szerint, mivel a vámhivatal a vámáru határidőre történő bemutatásáról a rendeltetési vámhivataltól nem kapott visszajelzést, nyomozási eljárást kezdeményezett. Megkereste a felperest is, mint garantőrt, aki a TIR igazolvány tőszelvényeinek és a CMR fuvarlevélnek a másolati példányait küldte meg részére. A rendelkezésére álló adatokból azt állapította meg, hogy a vámhivatal által továbbított vámáru bemutatása "igazoltan nem történt meg".
A garantőr által megküldött okmányok annak ellenére, hogy azokon szerepel a Budapesti Vámhivatal bélyegzőlenyomata, és tételszám megjelölés nem igazolják a jogszabály által előírt bemutatási kötelezettség teljesítését. A bélyegző ugyanis 1995. évben bevonásra került, a tételszám pedig nem valós, mivel a szolgálati helyen az utolsó felhasznált tételszám 83/44 volt. Ezért a fuvarozó a jogszabályban előírt bemutatási kötelezettségének nem tett eleget. Erre az esetre pedig az 1995. évi C. törvény (továbbiakban: Vtv.) 125. §-ának (2) bekezdésének f) pontja vámfizetési kötelezettséget keletkeztet. Utalt arra, hogy a Vtv. 56. §-ának (1)-(3) bekezdései értelmében az áru továbbítás az erre irányuló kérelem elfogadásával kezdődik, és a vámárunak, a vámkezelés szabályai szerint csatolt iratoknak a rendeltetési vámhivatalnál történő bemutatásával fejeződik be. A Vtv. 57. §-ának (1) bekezdése pedig előírja azt is, hogy a vámáru bemutatási határidején belül a vámáru további vámkezelését is kérni kell. Annak esetleges igazolása, hogy a fuvareszköz járt a Budapesti Vámhivatal területén nem támasztja alá, hogy a vámárut igazoltan bemutatták, hiszen a bemutatás következménye kell legyen a nyilvántartásba vétel. Ezért "figyelemmel a TIR Egyezmény vonatkozó rendelkezéseire" a felperes vámfizetési kötelezettsége is beállt.
A felperes keresetében elsődleges az alperes határozatának elsőfokú határozatra is kiterjedő hatályon kívül helyezését, másodlagosan a határozatok hatályon kívül helyezését, és a közigazgatási szerv új eljárásra kötelezését kérte. Azzal érvelt, hogy az alperes a tényállást nem tisztázta. Az osztrák társegyesület, a felperesi beavatkozó által megküldött iratok szerint ugyanis a TIR igazolvány szabályosan mentesítésre került. Ezt az igazolványról, annak tőszelvényéről és a CMR nemzetközi fuvarlevélről készült másolat igazolja. A fuvarozó a TIR Egyezménynek megfelelően és úgy járt el, ahogyan az az adott helyzetben általában elvárható. Ezt igazolja az is, hogy a vámhivatal területére történő ki- és beálláskor a fuvarozó járművét regisztrálták. A TIR Egyezmény 11. cikke csak azt követeli meg a fuvarozótól, hogy a TIR igazolvány az áru bemutatása után mentesítésre kerüljön. A TIR igazolványon lévő valós bélyegzőtől származó lenyomat, a vámhivatalnál való bejelentkezés ténye, a behozatali naplószám egyaránt azt valószínűsíti, hogy a fuvarozó az árut bemutatta. Az pedig nem a fuvarozó felelőssége, hogy az eljáró vámtiszt a bemutatást a behozatali naplóba nem vezette be. Ezért a bizonyítás az alperest terhelte volna a tekintetben, hogy az áru bemutatására ténylegesen mégsem került sor, ennek azonban nem tett eleget. A felperesi beavatkozó azonos tartalmú jognyilatkozatot tett.
Az alperes ellenkérelmében a felperes keresetének elutasítását kérte, határozatában foglaltakat fenntartotta. Azzal érvelt, hogy a vámokmányok mentesítésének előfeltétele a bemutatás, amit a bélyegző melletti nyilvántartási tételszám is igazol. Amennyiben nincs megerősített adat a szabályszerű nyilvántartásba vételre, a mentesítés sem lehet megfelelő. Nem neki, hanem a felperesnek kellett volna bizonyítania, hogy a Budapesti Vámhivatalnak mégis van olyan tételszáma, amilyen a TIR okmányon szerepel, illetve, hogy az okiratokon lévő bélyegzőt bevonása ellenére mégis használták. Hangsúlyozta, hogy a rendelkezésére álló bizonyítékok azt igazolják, hogy "valós bemutatás" nem történt. Az alperes a perben becsatolta a 133/1996. (IX. 9.) VPOP utasítást, amely az egységes vámeljárási technológiai rendnek a belterületi vámhivataloknál történő bevezetéséről intézkedik. Ennek kapcsán hivatkozott arra, hogy a vámáru vámkezelésének nyilvántartásba vételéről az ügyfél, illetve a TIR igazolvány birtokosa a nyilvántartásba vételről igazolást kap. A TIR Egyezmény 28. cikkében foglaltak szerint a mentesítés csak akkor végezhető el, ha a belföldi forgalom számára, vagy más vámeljárás kezdeményezésére, illetve lefolytatására sor került. Hangsúlyozta, hogy a felperes igazolással nem rendelkezett, belföldi forgalom számára történő vámkezelést, más vámeljárás kezdeményezését sem bizonyította.
A felperes és a felperesi beavatkozó ezzel szemben azzal érvelt, hogy a valóságban nem a VPOP utasításnak megfelelően történik az eljárás. A fuvarozónak csupán annyi a feladata, hogy a vámhatóságtól a mentesített TIR igazolványt és a CMR okmányt lepecsételve visszakapja, és joggal bízhat abban, hogy az áru vámkezelése megtörténik. Érvelésének alátámasztására a felperesi beavatkozó csatolta a fuvarozást végző gépkocsivezető írásban tett nyilatkozatát. A felperes és a felperesi beavatkozó a tényállás tisztázatlanságának alátámasztásaként folyamatban lévő büntetőeljárásokra is hivatkoztak, amelyekben arra utaló adatok voltak, hogy vámosok, pénzügyőrök árutovábbítási eljárások vámkezelések során bűncselekményt követtek el. Kérték ennek figyelembevételét a vámhivatali nyilvántartások értékelésénél.
A megyei bíróság jogerős ítéletében az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte, és az első fokon eljárt vámhivatalt új eljárás lefolytatására kötelezte. Kötelezte az alperest, hogy a felperesnek 60 000 Ft, a felperesi beavatkozónak 40 000 Ft perköltséget fizessen meg. Egyebekben úgy rendelkezett, hogy a le nem rótt kereseti illetéket az állam viseli. A Vtv. 59. §-ának (1) bekezdése, a 45/1996. (III. 25.) Korm. rendelet (továbbiakban: Vhr.) 88. §-ának (1) bekezdése szerinti rendelkezésből következően az volt a jogi álláspontja, hogy a perbeli jogvita eldöntésére irányadó rendelkezéseket a TIR egyezmény 10. cikk 1., 2. pontja, 8. cikk 1. 2. bekezdése, 28., 40. cikke, és a 6. sz. melléklet tartalmazza. A TIR igazolvány alapján a garantőr felperes a fuvarozóval egyetemlegesen felel a vámteher megfizetéséért. A fuvarozó által leadott TIR Carnet okmány vámhivatali bélyegzővel és nyilvántartási számmal volt ellátva, fenntartás nélkül került mentesítésre, a CMR okmányon a címzett az áru átvételét igazolta, azon szintén vámhivatali pecsét található. Ezért az, hogy a kérdéses vámáru a rendeltetési vámhivatal nyilvántartásában nem szerepel, még nem bizonyítja az árubemutatás elmulasztását. Ezek az okmányok a fuvarozó részére az árubemutatás tényét igazolják vissza, és a címzett által kért vámkezelés megtörtént is, mivel csak azt követően kaphatta meg az okmányait. A fuvarozó nem ellenőrizheti, hogy a pénzügyőr a hivatalos nyilvántartásba bejegyzést eszközöl-e vagy sem. Az alperes viszont nem vizsgálta, hogy történt-e a fuvarozó részéről olyan magatartás, amely elősegíthette a további vámkezelés elmaradását, vagy csalárd módon szerezte-e meg a mentesítést. Tévedett abban, hogy elsődleges kötelezettnek a fuvarozót és a vele garanciát vállaló egyesületet, azaz a felperest tekintette. A Vtv. értelmében ugyanis elsődleges kötelezettnek a címzett tekintendő. Az, hogy az ő kötelezésére nem került sor, az eljárás egészére kiható súlyos eljárási jogszabálysértés. Az egyetemlegesség nem értelmező úgy, hogy valamely fél kötelezettségének megállapítását a hatóság mellőzi. További jogszabálysértésként értékelte, hogy a határozat indokolása a TIR igazolvánnyal történő áruszállítás megjelölésén túl az egyezményre nem hivatkozik, konkrét jogszabályi rendelkezéseket nem jelöl meg. Az volt a jogi álláspontja, hogy a vámhatóság "érdekkörében felmerülő szabálytalanságok" - bizonyítottság hiánya miatt - nem "róhatók" a felperes terhére. Mivel az alperes a büntetőeljárás befejezését nem várta meg, eljárása során körültekintőbben kellett volna a tényállást tisztáznia. A felperes által becsatolt okmányokon feltüntetett pecsét, nyilvántartási szám fenntartás nélküli mentesítés, mint egyszerűsített határozat az ellenkező bizonyításáig valósnak tekintendő. Annak nem valós voltát az alperesnek kellett volna igazolnia, e kötelezettségének azonban nem tett eleget a Vhr. 93. § (1) bekezdése és a TIR Egyezmény 4. cikke alapján eljárva. Az új eljárásra vonatkozóan előírta, hogy a vámhatóságnak elsősorban a vámáru címzettjével szemben kell eljárnia a vámteher kiszabása miatt. A felperes egyetemleges kötelezése előtt pedig bizonyítási eljárást kell lefolytatnia annak megállapítására, hogy a fuvarozó közrehatott-e abban, hogy nem megfelelően jutott hozzá okmányai záradékolásához, és csak ennek eredményeként dönthető el, hogy a fuvarozó egyetemleges kötelezettként tartozik-e helytállással.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte annak hatályon kívül helyezését, felperes keresetének elutasítását. Másodlagosan a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az első fokon eljárt bíróság utasítását új eljárásra, új határozat hozatalára. Azzal érvelt, hogy a jogerős ítélet a Vtv. 125. § (2) bekezdésében, a Vtv. 45. § (1) bekezdésében, a Vhr. 66. § (3) bekezdésében, TIR Egyezmény 21., 28. és 40. cikkében foglaltak téves jogértelmezésén alapul. Kifejtette, hogy az ügy érdemi eldöntésére is kiható, lényeges eljárási szabálysértést tényállás tisztázása és a határozatának indokolása tekintetében nem követett el. Vitatta a felperes javára megítélt perköltség összegét is. Jogi álláspontjának alátámasztásaként hivatkozott a Legfelsőbb Bíróság több olyan határozatára, amelyek tárgya az árutovábbítási eljárás volt, és a BH 2001/1. számában közzétett véleményre. (Kfv. IV. 28.337/1999/5., Kfv. IV. 29.218/99/7.,Kfv. IV. 35.032/00/4., Kfv. I. 35.033/00/4.)
A felperes és a felperesi beavatkozó a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte, az ügyben korábban tett jognyilatkozataikat fenntartották.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 17. sorszámú ítéletét hatályában fenntartotta.
A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletben foglalt érdemi döntést a per főtárgya tekintetében - részben eltérő indokolással - az alábbiak szerint találta érdemben jogszerűnek:
Az egyezmény 10. cikk 1. pontja szerint a TIR igazolvány mentesíthető fenntartásokkal vagy a nélkül. Ha fenntartásokkal éltek, azoknak magával a TIR eljárással kapcsolatos cselekményekhez kell kapcsolódniuk. Ezeket a TIR igazolványban világosan fel kell tüntetni. A cikk 2. pontja szerint, ha valamely ország vámhatóságai a TIR igazolványt fenntartás nélkül mentesítették, nem követelhetik a garanciavállaló egyesülettől a 8. cikk 1. és 2. bekezdésében előirányzott összegek megfizetését, kivéve, ha a mentesítési igazolást szabálytalanul, vagy csalárd módon szerezték meg. Az értelmező rendelkezések 6. sz. melléklete értelmében a TIR igazolvány mentesítési igazolását szabálytalanul vagy csalárd módon megszerzettnek kell tekinteni, ha a TIR eljárást csalárd módon megváltoztatott árukarakterek, illetve szállítótartályok felhasználásával bonyolították le, vagy ha megállapítást nyert, hogy olyan műveletre került sor, mint a hamis vagy pontatlan okmányok használata, az áru kicserélése, a vámzárakkal való visszaélés, vagy ha ehhez az igazoláshoz egyéb jogszabályokba ütköző módon jutottak hozzá. A hamis vagy meghamisított vámhivatali bélyegzőlenyomattal történt mentesítést "nem mentesítésnek kell tekinteni és nem csalárd mentesítésnek minősül".
Az egyezmény 28. cikke azt tartalmazza, hogy a rakománynak a rendeltetési vámhivatalhoz történő megérkezésekor, feltéve, hogy az árut más vámeljárás alá vonták vagy belföldi forgalom számára vámkezelték, a TIR igazolványt haladéktalanul mentesíteni kell. Téves tehát az a jogerős ítéletben rögzített álláspont, mely szerint a fuvarozó kizárólag a rendeltetési vámhivatalhoz történő megérkezésig tartozik felelősséggel, illetve, hogy a mentesítés megszerzése a TIR eljárást követő időszakra esik, így arra a fuvarozónak már semmilyen felelőssége nem terjed ki. A TIR eljárás a 28. cikk szerinti rendelkezés bekövetkeztével fejeződik be. Ezért osztja a Legfelsőbb Bíróság azt az alperesi álláspontot, hogy az Egyezmény 40. cikke nem alkalmazható. A rendeltetési vámhivatalnál történő árubemutatásnak, illetve más vámeljárás alá vonásnak, belföldi forgalom számára történő vámkezelésnek a jogszabályi rendelkezések értelmében egyszerre kell megtörténnie.
Az alperes helytállóan hivatkozott arra is, hogy téves az a jogi álláspont, mely szerint az e pert megelőző eljárásban elsődleges kötelezettnek a címzettet kellett volna tekinteni. A Vtv. 125. §-ának (2) bekezdése a)-g) pontjáig sorolja fel a vámfizetésre kötelezetteket. E törvényi rendelkezésekre figyelemmel önmagában azért, mert valaki címzettként került az árutovábbítás során megjelölésre, még nem lesz automatikusan vámfizetésre kötelezett, csak akkor, ha a vámáru vámkezelését is kéri. E perben pedig olyan adat nem volt megállapítható, hogy a címzett vámkezelést kért volna. A rendelkezésre álló adatokra figyelemmel ezért tévesen került előírásra a jogerős ítéletben az egyébként perben nem álló, határozattal nem is érintett címzett tekintetében az új eljárás lefolytatása.
A TIR Egyezmény 47. cikke felhatalmazást ad a nemzeti jogszabályok alkalmazására. A fuvarozó vámfizetési kötelezettsége a Vtv. 125. §-a alapján áll fenn, mely szerint vámfizetésre kötelezett az, aki a vámárut azzal a kötelezettséggel veszi át, hogy azt változatlan állapotban megőrzi vagy a vámhivatalnak bemutatja, de ennek a kötelezettségének nem tesz eleget. A felperes pedig a TIR egyezmény 8. cikk 1. pontja alapján tartozhat felelősséggel.
A felülvizsgálattal támadott ítélet jogszerűen állapította meg ugyanakkor, hogy az alperes a tényállás tisztázási kötelezettségének nem tett eleget. A fuvarozó által leadott TIR Carnet okmány vámhivatali bélyegzővel, nyilvántartási számmal volt ellátva, fenntartás nélkül került mentesítésre a CMR okmánnyal a címzett az áru átvételét igazolta, azon vámhivatali pecsét is látható. Mindezek egy közigazgatási aktust, egy mentesítést igazolnak közokiratba foglaltan. A közokirattal szemben pedig nem a felperest és a felperesi beavatkozót, hanem az alperest terhelte annak igazolása, hogy azok tartalma nem valós, fiktív, szabálytalanság vagy bűncselekmény eredménye. Az alperes pedig a közigazgatási eljárásban - annak ellenére, hogy hivatalos tudomása kellett hogy legyen különböző büntetőeljárásokról - nem vizsgáltatta meg az okmányokon lévő vámbélyegzőt szakértővel. Nem tisztázta, hogy a pecsét, záradék valódi vagy hamisított-e. A felperes által másolatban csatolt okiratokkal szemben kizárólag a felperes által nem ellenőrizhető, ezáltal kétségessé sem tehető nyilvántartásba vétel hiányára, bélyegző használaton kívüli voltára hivatkozott. A jogerős ítéletet hozó bíróság - mivel az alperes a perben sem csatolt hitelt érdemlő bizonyítékot - a rendelkezésére álló adatok alapján okszerűen jutott arra a következtetésre, hogy az alperes a felperes által megjelölt dokumentumok nem valós voltát, a nem mentesítettséget nem igazolta. A jogerős ítélet e körben megfelel a Pp. 206. § (1) bekezdésében és a Pp. 221. § (1) bekezdésében foglaltaknak. A felülvizsgálati eljárásban pedig bizonyítás felvételének helye nincs, így az okmány szakértői vélemény a felülvizsgálati eljárásban az alperesi álláspont alátámasztásaként nem értékelhető, figyelembe nem vehető. Tényállás tisztázási kötelezettség elmulasztása, bizonyítási teher téves értelmezése miatt a jogerős ítélet érdemben helyesen döntött a perben felülvizsgálni kért határozatok hatályon kívül helyezéséről és az új eljárás elrendeléséről. Az új eljárásban az alperest terheli annak bizonyítása, hogy bemutatásra nem került sor, a mentesítés kapcsán kiállított okiratok nem valós tartalmúak, szabálytalan, jogszabálysértő eljárás eredményei, a mentesítés a TIR Egyezményben foglaltaknak megfelelően nem következett be. Döntését arra figyelemmel kell meghoznia, hogy elsődleges vámfizetésre kötelezettnek a perrel érintett ügyben a fuvarozót kell tekinteni, illetve vele együttesen és egyetemlegesen a felperest. Hangsúlyozza a felülvizsgálati bíróság, hogy a Vtv. 125. § (2) bekezdés f) pontja értelmében - amennyiben vis maior, vagy személy elleni erőszak nem állapítható meg - a fuvarozó felelőssége felróhatóságtól független, objektív. Megjegyzi egyben, hogy amennyiben a másodfokú határozat az elsőfokú határozatot jóváhagyja, és az elsőfokú határozat a hatóság által irányadónak tekintett jogszabályok felsorolását tartalmazza, nem tekinthető ügy érdemi eldöntésére kiható lényeges eljárási szabálysértésnek, ha a jogerős döntés ezekre vonatkozóan csupán utalást rögzít.
Rámutat egyben a Legfelsőbb Bíróság arra, hogy a rendkívüli jogorvoslatra irányadó eljárási szabályok értelmében a jogerős ítélet felülvizsgálatát csak meghatározott körben végezhette el. Ezért nem vehette figyelembe a jogerős ítélet után beszerzett bizonyítékot, meghozott határozatot, és nem dönthetett a felek által felülvizsgálati eljárásban felvetett valamennyi jogkérdésben. [Pp. 272. § (1) bekezdése, 273. § (5) bekezdése, 275. § (1)-(2) bekezdése]. Az alperes által hivatkozott egyedi ügyben hozott határozatoktól eltérő jogi álláspontra e perben sem helyezkedett, csupán osztotta azt a jogerős ítéleti álláspontot, mely szerint az alperes a bizonyítási, tényállás tisztázási kötelezettségének ebben az ügyben nem tett eleget.
A perköltség tekintetében a felülvizsgálati bíróság utal arra, hogy a pertárgy értékének meghatározásánál a vám és az áfa összege az irányadó. A alperes hivatkozásával ellentétben a megyei bíróság nem egy, hanem több tárgyalást tartott. Az ügy nem tekinthető egyszerű ténybeli és jogi megítélésűnek. A perköltséget a Pp. 95. § (1)-(2) bekezdése és a 12/1991. (IX. 29.) IM rendelet 1. § (1) bekezdés b) pontja, (3) bekezdése, 2. § (3) bekezdése alapján mérlegeléssel kellett megállapítani, így a bíróság a pert megelőzően felmerült költségeket is értékelhette, a rendelkezésére álló adatok alapján készkiadást is figyelembe vehetett. A jogerős ítéletben megállapított perköltség kapcsán nyilvánvalóan okszerűtlen mérlegelés és olyan anyagi jogszabálysértés nem volt megállapítható, amely a hatályon kívül helyezést e körben megalapozta volna.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. § (1) és (2) bekezdésében foglaltak alapján ítéletének rendelkező részében határozott. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. IV. 35.758/2000.)