adozona.hu
AVI 2003.10.103
AVI 2003.10.103
Nem vonható le az előzetesen felszámított adó, ha az adóalany a terméket és a szolgáltatást egészben vagy részben nem az adóalanyiságot eredményező gazdasági tevékenységhez használja fel, hasznosítja (1992. évi LXXIV. tv. 33. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes az 1999. november hónapi általános forgalmi adó (továbbiakban: áfa) bevallásában - bevételi küszöbérték túllépése címén - 7 061 000 Ft összegű áfa-visszaigénylést állított be. Az adóhatóság a felperesnél ellenőrzést végzett, ennek eredményeként 7 060 000 Ft-ot jogosulatlan visszaigénylésnek minősített, annak kiutalását elutasította. Kötelezte a felperest 3 530 000 Ft adóbírság megfizetésére. A bevalláshoz képest az eltérést a határozat a következő okokra alapította:
A felperes tag...
AVI 2003.10.103 Nem vonható le az előzetesen felszámított adó, ha az adóalany a terméket és a szolgáltatást egészben vagy részben nem az adóalanyiságot eredményező gazdasági tevékenységhez használja fel, hasznosítja (1992. évi LXXIV. tv. 33. §)
A felperes az 1999. november hónapi általános forgalmi adó (továbbiakban: áfa) bevallásában - bevételi küszöbérték túllépése címén - 7 061 000 Ft összegű áfa-visszaigénylést állított be. Az adóhatóság a felperesnél ellenőrzést végzett, ennek eredményeként 7 060 000 Ft-ot jogosulatlan visszaigénylésnek minősített, annak kiutalását elutasította. Kötelezte a felperest 3 530 000 Ft adóbírság megfizetésére. A bevalláshoz képest az eltérést a határozat a következő okokra alapította:A felperes tagja, az A. Kft. a felperesi társaságba apportálta nem pénzbeni betétként a B., R. u. 5. szám alatti ingatlant 56 millió forinti értékben. Az elsőfokú adóhatóságnak az volt a jogi álláspontja, hogy az apportált ingatlan teljes egészében lakóingatlannak minősül az 1992. évi LXXIV. törvény (továbbiakban: Áfa. tv.) 7. § (1) bekezdésének a) pontja, 30. § (1) bekezdése és 2. sz. melléklet 2. pontja alapján tárgyi adómentes az értékesítés. Rögzítette továbbá, hogy a lakóingatlanra kiadott használatbavételi engedély, illetve az ingatlan-nyilvántartásba történt bejegyzést követően az első értékesítés az A. Kft. részére történt. Az Áfa. tv. 6. § (3) bekezdése alapján az árverés útján történő értékesítés is termékértékesítés, ezért az adóalany kft.-be történő apportálás már tárgyi mentes értékesítésnek minősül. (határozat 1. pontja) Nem fogadta el a P. G. által kibocsátott telefonszámlát az adólevonási jog gyakorlásához, mivel az nem az adóalany nevére került kiállításra. (határozat 2. pont) A felperes levonásba helyezte olyan számlák áfáját is, amelyek gépkocsi gumiköpenyek és ruházati termékek beszerzéséről szóltak. A levonást az adóhatóság azért minősítette jogosulatlannak, mivel jogi álláspontja szerint a felperes beszerzése nem a bevételszerző adóalanyiságot eredményező gazdasági tevékenységet szolgálta. Döntését az Áfa. tv. 33. § (1) bekezdésére alapította (határozat 3. pont).
Az alperes határozatában az elsőfokú határozatot megváltoztatva a társaság terhére megállapított adókülönbözetből 1 470 000 Ft-ot, a kiszabott adóbírságból 240 000 Ft-ot törölt. Úgy rendelkezett, hogy a fennmaradó 5 591 000 Ft továbbra sem utalható. Kötelezte a felperest a fennmaradó 2 790 000 Ft adóbírság megfizetésére. Az elsőfokú határozat 1. pontja tekintetében az volt a jogi álláspontja, hogy az épület tetőtere tárgyi mentes értékesítésnek minősülő kész lakásnak nem tekinthető, így becsült forgalmi értékének áfa-tartalma visszaigényelhető. A földszinti és emeleti rész az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés és az értékbecslés szerint egyaránt lakásnak minősül. A tárgyi mentesség megítélése tekintetében a vásárlás, illetve apportáláskori állapot - figyelemmel az eredeti minősítésre és a többszöri értékesítésre - az irányadó. Ezért a tetőtéri rész áfa-tartalmával és a kapcsoló bírságösszeggel a felperes fizetési kötelezettségét csökkentette. Az elsőfokú határozat 3. pontja tekintetében hozott döntést érdemben helyesnek találta. E körben a 4/1997. (I. 22.) Korm. rendelet (továbbiakban: Korm. r.) 7. §-ának (1) bekezdésében foglaltakra és arra is utalt, hogy a felperesnek kereskedelmi tevékenység folytatására vonatkozó működési engedély nem volt, így a társaság a nyilatkozata szerint kereskedelmi árukészletként beszerzett, de kereskedelmi mennyiségnek nem tekinthető termékek áfáját nem vonhatja le.
A felperes keresetében a határozatok megváltoztatását kérte akként, hogy a bíróság kötelezze az alperest 5 590 000 Ft visszaigényelt áfa és járulékai kiutalására, perköltség megfizetésére. Úgy érvelt, hogy az alperes eljárása nem felelt meg az 1990. évi XCI. törvény (továbbiakban: Art.) 51. § (7) bekezdésében foglaltaknak, ez a tényállás téves megállapítást és téves jogkövetkeztetést eredményezett. Ha ugyanis a használatbavételi engedéllyel nem rendelkező tetőtér értékesítése tárgyi áfa-mentes termékértékesítésnek nem minősíthető, akkor ugyanezt a döntést kellett volna az alperesnek meghoznia a földszinti rész vonatkozásában is. A perben felülvizsgálni kért határozatok 3. pontja tekintetében azzal érvelt, hogy az általa beszerzett áruk kapcsán az áfa-visszatérítésre jogosult volt a Korm. r. 2. § (1) és (2) bekezdésében, a 35/1995. (IV. 5.) Korm. rendelet 3. § (1) bekezdésében, 4. § (1) bekezdésében foglalt jogszabályi rendelkezésekre figyelemmel.
Az alperes ellenkérelmében a felperes keresetének elutasítását kérte.
A megyei bíróság jogerős ítéletében a felperes keresetét elutasította. A rendelkezésére álló bizonyítékok alapján azt állapította meg, hogy az alperes az ingatlant helyesen minősítette. A perben vitatott földrészlet eredetileg magánszemélyek tulajdona volt, akik kétegységes lakóépület két ütemben történő építésére kaptak engedélyt 1990. októberében azzal, hogy a tetőtér a második ütemben készül. A tulajdonosok részére 1991 júliusában kiadott használatbavételi engedély a kiadáskor meglévő földszintre, az emeletre és a padlástérre szólt azzal a kitétellel, hogy a tetőtérre - amennyiben kialakításra került - az elkészülése után külön használatbavételt kell kérni. A tetőtér az A. Kft. tulajdonszerzéséig nem került kialakításra, a tetőtérre az apportáló kft. tulajdonszerzéséig és az apportálás időpontjáig nem került kiadásra használatbavételi engedély. Így annak apportálása az Áfa. tv. értelmében tárgyi adómentesnek nem minősül, építés befejezése előtti lakóingatlan értékesítés, amely után az áfa visszajár. A felépítmény egyes részeinek jellegét az apportálás időpontjában érvényes ingatlan-nyilvántartási bejegyzések és a vonatkozó építés hatósági engedélyek határozzák meg, ezért az alperes jogi álláspontja helytálló. Az épület egyes részeire a használatbavételi engedély jogerősen kiadásra került. Az ingatlan-nyilvántartásban lakóházként szerepel az ingatlan, így adózási szempontból meglévő lakásingatlannak minősül. Utalt egyben arra, hogy a felperes által az ellenőrzés időpontjáig kiviteleztetett vagy tervbe vett hatósági engedéllyel el nem ismert átalakítások, ingatlan-nyilvántartásba be nem jegyzett változások a felépítmény ellenőrzéskori jellegének és a felperes ehhez kapcsoló adófizetési kötelezettségének megítélés szempontjából nem relevánsak. A felperes a kereskedelmi tevékenység folytatására jogosító működési engedéllyel nem rendelkezett, így az alperes jogi álláspontja a határozat 3. pontja tekintetében is jogszerű.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte annak hatályon kívül helyezését, kereseti kérelme szerinti döntés meghozatalát. A felülvizsgálni kért adóhatósági határozat 1. pontja kapcsán a jogerős ítéletben megállapított tényállás iratellenességére hivatkozott. E körben azzal érvelt, hogy használatbavételi engedéllyel a földszinti rész, illetve a tetőtér nem rendelkezett, az ingatlanon az árverés után senki semmilyen kivitelezési munkát nem végzett. Kérte, hogy a felülvizsgálati bíróság döntését a 196/258. és az 1993/182. számú APEH iránymutatásoknak megfelelően hozza meg e körben. Az alperesi határozat 3. pontja tekintetében azzal érvelt, hogy a jogerős ítélet a Korm. rendelet 2. § (1) és (2) bekezdésében, a 35/1995. (IV. 5.) Korm. rendelet (3) és (4) bekezdésében, valamint az Áfa. tv. 32. § (1) bekezdésének a) pontjában foglaltak téves jogértelmezésén alapul. A továbbértékesítés mikéntje ugyanis az adó-visszatérítési jogosultságot nem befolyásolhatja.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 5. sorszámú ítéletét hatályában fenntartotta.
A jogvita eldöntése szempontjából a jogerős ítéletben megállapított releváns tények tekintetében a Legfelsőbb Bíróság iratellenességet nem észlelt. Az Áfa. tv. 13. § (1) bekezdésének 21. pontja a lakóingatlan fogalmát akként határozza meg, hogy ilyennek minősül "a lakás céljára létesített, és az ingatlan-nyilvántartásban lakóház vagy lakás megnevezéssel nyilvántartott, vagy ilyenként feltüntetésre váró ingatlan". A felperes által sem vitatott ingatlan-nyilvántartási adatok szerint a ingatlan, amikor a magánszemélyek tulajdonába került 1990. április 26-án "lakóház, udvar, gazdasági épület" művelési ágba tartozott. Az elsőfokú bíróság által beszerzett építési hatósági ügyiratokból megállapíthatóan 1990. október 2-án az építésügyi hatóság lakóház-átalakításra vonatkozó, emelet + tetőtér szintszámú kétegységes lakóépület építésére adott engedélyt annak megjelölésével, hogy a tetőtér II ütemben készül. Az 1991. július 1-jei keltezésű használatbavételi engedély azt rögzíti, hogy a tetőtér II ütemben készül, a későbbi időpontban arra vonatkozóan kell külön használatbavételi engedélyt kérni. Az építési engedély tehát az épület szintszámát jelöli, és nem azt, hogy az építtető csak az emeletre és a tetőtérre kaptak építési engedélyt. A használatbavételi engedély az előzőekben kifejtettekből következően pedig azt tartalmazza, hogy a tetőtér kivételével a használatbavételi engedély kiadásra került. A lakóingatlanként nyilvántartott épületrész átminősítésére, eltérő célú hasznosítására vonatkozóan adat, irat, dokumentum nem áll rendelkezésre. Az apportáláskor készült értékbecslés is az épületet funkciója tekintetében lakóépületnek minősítette. A perben vitatott ingatlan földszinti része tekintetében tehát a felperes tévesen hivatkozott iratellenességre. Az előzőekben kifejtettekből következően pedig nincs az ügy érdemi eldöntése szempontjából jelentősége annak, hogy a jogerős ítélet megállapításokat tett az árverési értékesítés utáni, tetőtér kiépítéssel kapcsolatban. A perben ugyanis az volt eldöntendő, hogy a földszinti rész tekintetében az alperes minősítése és az ebből levont ténybeli és jogkövetkeztetése érdemben helytálló-e vagy sem. A jogerős ítélet pedig a vitatott körben jogszabályszerűen megállapított tényállás alapján jogszerű döntést hozott. Megjegyzi egyben a Legfelsőbb Bíróság, hogy a felperes által hivatkozott iránymutatások nem jogszabályok, így a jogvita eldöntésére vonatkozó rendelkezést sem tartalmazhatnak. Az Áfa. tv. 7. § (1) bekezdésének a) pontjában, 32. § (1) bekezdésének a) pontjában, 33. § (1) bekezdésének b) pontjában, 30. § (1) bekezdésében és a 2. sz. melléklet 1. pontjában, az Áfa. tv. 13. § (1) bekezdés 21. pontjában foglaltaknak a jogerős ítéleti döntés megfelel.
A felperes a perben felülvizsgálni kért határozat 3. pontja tekintetében a tényállást nem vitatta, jogszabálysértésre hivatkozott. A jogvita eldöntésére irányadó jogszabályt azonban a releváns tényállás alapján kell jogszerűen megjelölni és alkalmazni, ez pedig a következő. A felperes a számlák szerint gépkocsi gumiköpenyt, ruházati termékeket vásárolt egy-egy db-ot. A revízió nem vitatott megállapítása szerint a felperes gépkocsival, munkaruha szabályzattal nem rendelkezett. A felperesi képviselő úgy nyilatkozott, hogy az árukat nagykereskedelmi tevékenység céljára szerezte be, ilyen célra a vitatott termékek jellegük és mennyiségük folytán azonban nem alkalmasak. A felperes év végi készletleltárában más ruházati termék, illetve gépkocsi gumi kereskedelmi árukészlet nem szerepelt. A felperes nagybani, illetve piaci értékesítésének, kereskedelmi tevékenységének tényleges végzését semmi nem igazolja, e körben a felperes bizonyítást sem ajánlott fel már a közigazgatási eljárás során sem. Az Áfa. tv. 33. § (1) bekezdésének a) pontja értelmében pedig nem vonható le az előzetesen felszámított adó, ha az adóalany a terméket és a szolgáltatást egészben vagy részben nem az adóalanyiságot eredményező gazdasági tevékenységéhez használja fel, hasznosítja. Az irányadó tényállásra figyelemmel az Áfa. tv. 33. § (1) bekezdésének a) pontja szerinti rendelkezésből következően a jogerős ítéletbe és alperesi határozatba foglalt döntés törvényes.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az állapította meg, hogy a felülvizsgálni kért jogerős ítélet nem sért eljárási szabályt, az anyagi jogi jogszabályi rendelkezéseknek a felülvizsgálati kérelemben vitatott körben megfelel, ezért a megtámadott határozatot a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. IV. 35.818/2001.)