adozona.hu
AVI 2003.9.94
AVI 2003.9.94
Az áfa-visszaigénylési kérelem teljesítéskor csak számszaki ellenőrzés történik, ez nem minősül olyan ellenőrzésnek, amely ellenőrzéssel lezárt időszaknak minősülne (1990. évi XCI. tv. 79., 84. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes jogelődje négylakásos társasház építésére kapott építési engedélyt. A felperes 4 alkalommal nyújtott be az építéssel kapcsolatos áfa-visszaigénylési kérelmet, az elsőt 1992. december 31-én, a további hármat 1994. évben. Az elsőfokú adóhatóság a felperes terhére 1994. július-december hónapokra 2 568 629 Ft jogosulatlan magánerős áfa-visszaigénylést állapított meg. A felperes fellebbezés folytán eljárt alperes határozatával az elsőfokú határozatot megváltoztatta és a felperes terhére...
AVI 2003.9.94 Az áfa-visszaigénylési kérelem teljesítéskor csak számszaki ellenőrzés történik, ez nem minősül olyan ellenőrzésnek, amely ellenőrzéssel lezárt időszaknak minősülne (1990. évi XCI. tv. 79., 84. §)
A felperes jogelődje négylakásos társasház építésére kapott építési engedélyt. A felperes 4 alkalommal nyújtott be az építéssel kapcsolatos áfa-visszaigénylési kérelmet, az elsőt 1992. december 31-én, a további hármat 1994. évben. Az elsőfokú adóhatóság a felperes terhére 1994. július-december hónapokra 2 568 629 Ft jogosulatlan magánerős áfa-visszaigénylést állapított meg. A felperes fellebbezés folytán eljárt alperes határozatával az elsőfokú határozatot megváltoztatta és a felperes terhére 1 284 000 Ft adóbírságot is megállapított, a határozat egyéb rendelkezéseit helybenhagyta. Indokolásában arra hivatkozott, hogy az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (Áfa. tv.) 75. § (4) bekezdés és a korábban hatályban volt 1989. évi XL. törvény 50. § (3) bekezdése alapján a felperes csak egy lakás vonatkozásában szerezte meg a kedvezőbb áfa-visszaigénylés jogát. A további három lakásra már az új Áfa. tv. rendelkezései vonatkoznak.A felperes keresetében az alperes határozatának az elsőfokú határozatra is kiterjedő hatályon kívül helyezését kérte. Hivatkozott arra, hogy az adóhatóságok a tényállás tisztázási és bizonyítási eljárás lefolytatási kötelezettségüknek nem tettek eleget. A felperes az eljárásban az észrevételeit nem tehette meg. Az 1992-ben benyújtott kérelme jogfolytonosságot keletkeztetett a későbbi kérelmek vonatkozásában. A számlák az egész társasházra vonatkoznak, így az egész épületre szerezte meg a kedvezményes visszaigénylés jogát. A költségvetési támogatást kiutaló határozatok jogosultjaként a felperest és feleségét jelölték meg, de a határozat csak a felperest marasztalta. Az alperes az elsőfokú adóhatóság határozatát megváltoztatta, pedig csak módosíthatta volna. Az utolsó visszaigénylési kérelmét az alperes a fellebbezésben bírálta el, noha ez külön kérelemnek minősült és az elsőfokú hatóság hatáskörébe tartozott volna. Az elsőfokú adóhatóság határozataival jogerősen megállapította a felperesi jogosultságot, ezt változtatta meg az alperes csaknem 5 év elteltével törvénysértő módon a felperes terhére. Hivatkozott arra, hogy téves az a megállapítás, mely szerint a négy lakásból kettő az igény benyújtása előtt értékesítésre került.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában hivatkozott az 1992. december 31-ig hatályos általános forgalmi adóról szóló 1989. évi XL. törvény 50. § (1) bekezdésére, mely szerint a saját szervezésben vagy kivitelezésben végzett lakásépítés esetén a természetes személy jogosult volt a külön jogszabályban meghatározott termékek és szolgáltatások vásárlását terhelő előzetesen felszámított adó visszaigénylésére. A (3) bekezdés szerint a lakáson végzett munkák esetén - lakásonként - az előzetesen felszámított adó összegének a 10 000 Ft-ot meghaladó része volt visszaigényelhető.
Az 1993. január 1-jétől hatályos új Áfa tv. 78. §-a szerint az áthárított adó összegének 60%-a volt visszaigényelhető, de lakásonként legfeljebb 400 000 Ft. A 75. § (4) bekezdése, mint átmeneti rendelkezés azonban lehetővé tette, hogy a korábbi törvény 50. §-ában leírt feltételeket a folyamatban lévő adó-visszaigénylésű ügyekben legfeljebb 1994. december 31-ig alkalmazni lehessen.
A felperes 1992. december 31-én nyújtotta be az első igénylését és ebben nem jelölte meg, hogy melyik lakás vonatkozásában kéri az áfa-visszatérítést. Erre tekintettel az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az alperes jogszerűen járt el, amikor az egyik lakás vonatkozásában tekintette az áfa-visszaigénylést 10 000 Ft-ot meghaladó összegűnek. A felperes az egész épületre nem szerezte meg a kedvezőbb áfa-visszaigénylés jogát. Az 50. § (4) bekezdése alapján a közös tulajdonban lévő helyiségeken, épületszerkezeteken, valamint központi berendezéseken végzett munka után igényelhető vissza az ezen munkákra jutó adó összegének 10 000 Ft-ot meghaladó része. Ez a rendelkezés a közös tulajdonba kerülő épületrészekre vonatkozik, (pl. tetőszerkezet, lépcsőház, közös helyiség) és így nem terjedhet ki az épület magántulajdonba kerülő részére.
Nem lehetséges, hogy egy 10 000 Ft-ot alig meghaladó számlával az adózó kiváltsa az 50. § (3) bekezdésben írt rendelkezést, mely szerint lakásonként kell meghaladni a 10 000 Ft-ot az előzetesen felszámított adónak a visszaigénylés feltételéhez. A felperes akkor alkalmazhatta volna a kedvezőbb áfa szabályokat, ha a felperes a számlákat az egyes lakások, valamint az épület közös tulajdonú részeire megbontotta volna. Ehhez azonban 1992. december 31-ig benyújtott, legalább 50 000 Ft áfa-tartalmú, megbontott számlára lett volna szüksége. Az elsőfokú bíróság tehát jogszerűnek ítélte meg, hogy egy lakás tekintetében az 1992. december 31-ig hatályos, a további három lakás esetében az ezután hatályos jogszabályokat alkalmazta az alperes. Ezért egy lakás tekintetében folytatólagos, a többi vonatkozásában viszont új igénylésnek minősül. Ezért az alperes jogszerűen alkalmazta az Áfa. tv. 78. §-át, míg egy lakás esetében a 75. § (4) bekezdés alapján a régebbi, kedvezőbb szabályokat.
Az alperes akkor sem sértett jogszabályt, amikor a két elidegenített lakás vonatkozásában megtagadta az áfavisszaigénylés teljesítését. A benyújtott igénylés idején az "A" és "C" jelű lakásokat a felperes már eladta, és az új tulajdonosok tulajdonjogának ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzéséhez is hozzájárult. Már az új tulajdonosok kerültek az építési engedély jogosultjaiként megjelölésre, ezért az új tulajdonosok lehettek volna jogosultak az áfa-visszaigénylésre.
Eljárásjogi szempontból vizsgálva az alperesi határozatot, az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az alperes nem sértette meg az Art. 84. § (1) bekezdését, amikor az elsőfokú határozatot megváltoztatva a felperes terhére adóbírságot is kiszabott. A módosítás ugyanis magában foglalja a megváltoztatás jogát is.
Ugyancsak nem volt jogsértő az alperesi határozat, amikor a felperes 1999. november 29-i beadványát első fokon nem bírálta el. Ez ugyanis nem minősül önálló kérelemnek, mert az utolsó 1994. december 30-án benyújtott igénylésben is benne volt.
Jogszerűen járt el az alperes akkor is, amikor a korábbi 3 határozatával teljesített felperes visszafizetési igényét később jogszerűtlennek ítélte meg. A lakásépítéssel kapcsolatos áfa-visszaigénylés alapján történő visszatérítés nem minősül ugyanis adóellenőrzésnek. Az adóhatósági eljárás csak a számlák alaki vizsgálatára terjed ki a kiutalás előtt. Annak vizsgálata, hogy a visszatérítés megfelel-e a törvény előírásának, csak az egyes utólagos adóellenőrzések tárgya lehet. Ekkor már vizsgálja az adóhatóság, hogy az ügyfél az építési engedélyben meghatározott lakásépítésre fordította-e a számlában szereplő anyagokat. Tehát az alperes a korábbi kiutaló határozatokhoz nem volt kötve, azokat az adóellenőrzés körében figyelmen kívül hagyhatta.
Mivel a felperes nevére kerültek kiállításra a számlák, az alperes nem sértett jogszabályt, amikor a határozatokban adózóként egyedül a felperest jelölte meg.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérve annak hatályon kívül helyezését, az alperesi és az elsőfokú közigazgatási határozat hatályon kívül helyezését és szükség esetén az elsőfokú közigazgatási szerv új eljárásra kötelezését. Álláspontja szerint a jogerős ítélet mind anyagi, mind eljárásjogi szempontból törvénysértő volt. Álláspontja szerint az első áfa-visszaigénylési kérelem benyújtásával valamennyi később benyújtott számla vonatkozásában jogfolytonos jogosultságot szerzett. Az, hogy a két lakás vonatkozásában mikor került a tulajdonjog átruházásra, a perben nincs ügydöntő jelentősége. Álláspontja szerint többször is hivatkozott az Art. 95. § (1) bekezdésére, az elévülésre, de ezzel a jogerős ítélet egyáltalán nem foglalkozott. Az Art. 51. § (1) bekezdése alapján a visszautalás előtt megtörtént az ellenőrzés, ennek megállapításainak ismételt ellenőrzés alá vonása jogszabálysértő volt. Az Art. 84. § (1) bekezdése értelmében az adózó terhére a határozat közlésétől számított 1 éven belül módosíthatta volna csak határozatát az adóhiány jogszerűtlen megállapítására figyelemmel a késedelmi pótlék és az adóbírság megállapítása is jogszabálysértő. A 4 lakás eltérő jellege miatt az anyagszükségletük és a ráfordított munkadíjuk sem egyezhetett meg, így a számlákat nem lehetett volna automatikusan elosztani. Továbbra is jogszabálysértőnek tartotta, hogy csak a felperest jelölte meg az alperesi határozat adózóként és feleségét nem.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet helybenhagyását indítványozta.
A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 11. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
A jogerős ítélet az alperesi határozat jogszerűségének vizsgálata körében a tényállás minden lényeges elemét feltárta, az alkalmazandó jogszabályokat megjelölte, és azok egybevetésével és értelmezésével helytálló döntést hozott, amellyel a Legfelsőbb Bíróság is egyetért.
A felperes felülvizsgálati kérelmére figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság is kifejti, hogy a korábbi Áfa. törvény, az 1989. évi XL. törvény 50. § (3) bekezdése szerint az áfa 10 000 Ft-ot meghaladó része lakásonként volt visszaigényelhető. A felperes pedig az első visszaigénylési kérelem benyújtásakor nem jelölte meg, hogy a számla konkrétan mely lakásokra vonatkozik, így jogszerűen állapította meg a jogerős ítélet, hogy a felperes ezzel csak egy lakás vonatkozásában szerezte meg a kedvezőbb visszaigénylés feltételeit. Ez az egy benyújtás az egész épület, illetve mind a négy lakás vonatkozásában nem teremtett jogfolytonosságot. A lakások számára figyelemmel ez csak legalább 40 000 Ft-ot meghaladó összegű igénylés be-nyújtása esetén lett volna lehetőség. A felperes tehát a 100%-os összegű visszaigénylés jogát egy lakás vonatkozásában szerezte meg. A később benyújtott kérelmek tekintetében már az Áfa. tv. 78. §-ra figyelemmel csak az áfa 60%-a volt visszaigényelhető, de lakásonként nem haladhatta meg a 400 000 Ft-ot. Mivel az építési terv szerint a lakások azonos alapterületűek és felszereltségűek, így az adóhatóság az egy-egy lakásra jutó áfát a visszaigényelt összeg 1/4-ében állapította meg.
Az "A" és "C" jelű lakások vonatkozásában helyesen állapította meg a jogerős ítélet, hogy a lakások eladására tekintettel az új tulajdonosok lettek volna jogosultak az áfa visszaigénylésére, hiszen jogerős építési engedéllyel is az új tulajdonosok rendelkeztek. A felperes tévesen hivatkozott arra, hogy a jogerős ítélet nem foglalkozott az elévülés kérdésével. A jogerős ítélet 6. oldalának 5. bekezdése fejti ki az ezzel kapcsolatos jogi álláspontját, amellyel a Legfelsőbb Bíróság is egyetért. A perbeli esetben sem az 5 éves elévülési idő, sem az Art. 79. § (7) bekezdésében, illetve 84. § (1) bekezdésében megfogalmazott ellenőrzéssel lezárt időszak, vagy súlyosítási tilalom nem áll fenn. Ezzel kapcsolatban a jogerős ítélet részletesen kifejtette, hogy az áfa-visszaigénylési kérelem teljesítésekor legfeljebb számszaki ellenőrzés történik, amely azonban nem minősül olyan ellenőrzésnek, amely ellenőrzéssel lezárt időszakot teremtene. Az 1994-ben benyújtott visszaigénylési kérelmekkel kapcsolatban pedig az 5 éves elévülési idő nem telt el.
Mivel a jogerős ítélet megállapítása szerint az adóhiány vonatkozásában az alperes helytálló határozatot hozott, erre figyelemmel jogszerű volt az adóbírság, illetve a késedelmi pótlék megállapítása is. Önmagából abból a körülményből, hogy a visszautaló határozatokban a felperes és házastársa is megjelölésre került, még nem következik az, hogy az el nem ismert visszaigénylési kérelmeknél ne szerepelhetne a felperes egyedül. Ezt erősíti az a körülmény is, hogy a benyújtott számlák csak a felperes nevére kerültek kiállításra.
A fentiekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság nem találta bizonyítottnak a jogerős ítélet felperes által hivatkozott jogszabálysértéseit, ezért azt a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. IV. 36.000/2001.)