adozona.hu
AVI 2003.9.91
AVI 2003.9.91
Ha az áfa-visszaigényléssel érintett áru beszerzése az igénylés időpontjában még az eladó részéről nem történt meg, akkor a termékértékesítés sem valósult meg (1992. évi LXXIV. tv. 6. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 1991. február 11-én kapott építési engedélyt családi ház és utcai kerítés építésére, ezzel a magánerős lakásépítéssel összefüggésben általános forgalmi adó (továbbiakban: áfa) visszaigényléssel élt. A felperes részére az SZ. Elektronikai és Számítástechnikai Kisszövetkezet (továbbiakban: SZ. Kisszövetkezet) számlákat állított ki a nélkül, hogy a számla szerinti áruk beszerzésére 1994. év végéig sor került volna. A felperes az SZ. Kisszövetkezet ügyvezetője.
Az adóhatóság a felpere...
AVI 2003.9.91 Ha az áfa-visszaigényléssel érintett áru beszerzése az igénylés időpontjában még az eladó részéről nem történt meg, akkor a termékértékesítés sem valósult meg (1992. évi LXXIV. tv. 6. §)
A felperes 1991. február 11-én kapott építési engedélyt családi ház és utcai kerítés építésére, ezzel a magánerős lakásépítéssel összefüggésben általános forgalmi adó (továbbiakban: áfa) visszaigényléssel élt. A felperes részére az SZ. Elektronikai és Számítástechnikai Kisszövetkezet (továbbiakban: SZ. Kisszövetkezet) számlákat állított ki a nélkül, hogy a számla szerinti áruk beszerzésére 1994. év végéig sor került volna. A felperes az SZ. Kisszövetkezet ügyvezetője.Az adóhatóság a felperesnél áfa adónemben két ellenőrzést is végzett. Az egyik ellenőrzés eredményeként hozott határozatában - az elsőfokú határozatot megváltoztatva - a felperes terhére jogosulatlan visszaigénylésként 85 000 Ft-ot állapított meg, ami után a felperest 123 000 Ft késedelmi pótlék megfizetésére kötelezte. Döntését azzal indokolta, hogy az 1991. évi XC. törvény 48. § (2) bekezdése értelmében a vegyes rendeltetésű építmények esetében a számlában elkülönítetten kell feltüntetni a lakás és nem lakás célját szolgáló helyiségek adóalapját. A felperesnek erre vonatkozó nyilatkozata szerint számlákkal kellett volna igazolnia a nem lakásnak minősülő helyiségekre vonatkozó költségeket. A felperes azonban a költségeket nem különítette el, így a revíziónak csak százalékos elkülönítésre volt lehetősége nem lakásnak minősülő helyiségekre vonatkozóan.
Az adóhatóság a felperes 1994. december 27-én kelt és 1995. január 4-én iktatott áfa-visszatérítési kérelmének tárgyában is ellenőrzést végzett. Az ennek eredményeként 1995. május 12-én hozott határozatban a felperes visszaigényléséből 2505 Ft kifizetését elrendelte, jogosulatlanul benyújtott visszaigénylésnek minősített 263 709 Ft-ot és kötelezte a felperest 131 855 Ft adóbírság megfizetésére. Az alperes az 1997. október 15. napján hozott határozatában az elsőfokú határozatot akként változtatta meg, hogy az 1994. december hónapra jogtalan áfa-visszatérítési igénylés összegét 263 709 Ft-ban írta elő, az adóbírságot pedig teljes összegében törölte. A határozat egyéb rendelkezéseit hatályában fenntartotta. Határozatának tényállása szerint az SZ. Kisszövetkezet által kibocsátott számlákon feltüntetett anyagok a helyszínen nem találhatóak meg, azokat a számlakibocsátó sem vásárolta meg 1994. december 31-ig. Ezért a számlákon feltüntetett összegek csak előlegnek tekinthetők. A számlák mögött nincs gazdasági esemény, nem felelnek meg a számviteli törvényben előírt tartalmi követelményeknek. A számlákon feltüntetett anyagoknak 1995-ben történő megvásárlása és leszállítása esetén már nincs jogszabályi lehetőség az áfa visszatérítésére az 1992. évi LXXIV. törvény (továbbiakban: Áfa. tv.) 75. §-ának (4) bekezdése értelmében "az 1994. decemberére dátumozott számláknak egyértelműen az volt a célja, hogy az adózó a lakásépítéshez vásárolt anyagok után még vissza tudja igényelni az áfát".
A felperes mindkét alperesi határozat ellen keresetet nyújtott be, kérte azok hatályon kívül helyezését.
A határozat tekintetében azzal érvelt, hogy az ingatlanban nem létesült nem lakás céljára szolgáló helyiség, szakértői bizonyítást indítványozott, kifogásolta a késedelmi pótlék előírását is.
A határozat tekintetében arra hivatkozott, hogy az SZ. Kisszövetkezet a számlázott anyagok után a közterheket bevallotta, befizette. Azzal is érvelt, hogy az alperesi ellenőrzés elhúzódása, a bizonylatok visszatartása a felperesi beavatkozó magatartása, valamint alkalmazottjának bűncselekményt megvalósító magatartása miatt őt hátrány nem érheti. A számlák szerinti anyag és összeg beszerzésre és beépítésre került.
A felperesi beavatkozó a határozat tekintetében úgy nyilatkozott, hogy a felperes részére kiállított számlák nem fiktívek. Az ügyintézéssel megbízott V. Katalin bűncselekményt is megvalósító magatartása miatt nem rendelkezik a kisszövetkezet megfelelő dokumentumokkal.
Az alperes a felperes kereseteinek elutasítását kérte. Az elsőfokú bíróság azt állapította meg, hogy a felperes ingatlanán nem létesült nem lakás céljára szolgáló helyiség. Ezért az alperes határozata jogszerűtlenül írt elő a felperes terhére jogosulatlan visszaigénylést és jogszerűtlenül kötelezte késedelmi pótlék megfizetésére. Ezért az alperesnek ezt a határozatát - az elsőfokú határozatra is kiterjedően - hatályon kívül helyezte, ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította. Azt volt a jogi álláspontja, hogy a határozat jogszerű döntést tartalmaz. Az Áfa. tv. 51. §-ának (1) bekezdése értelmében ugyanis az adó-visszaigénylés feltétele az előzetesen felszámított adó összegét igazoló, visszaigénylő nevére kiállított számla. A per eldöntéséhez szükséges tényeket a Pp. 164. § (1) bekezdése értelmében a félnek kell bizonyítania. A felperes és a felperesi beavatkozó pedig nem bizonyította, hogy a visszaigényléssel érintett számlák szerinti árut a beavatkozó 1994. december 14. előtt ténylegesen megszerezte volna. Ennek hiányában pedig azokat a felperes 1994. december 31-ig meg sem vásárolhatta, így azok áfa-tartalmát sem igényelhette vissza. Nem értékelte a felperes javára azt, hogy bizonyítási kötelezettségének miért nem tud eleget tenni, és hogy az mennyiben vezethető vissza a felperesi beavatkozó ügyintézésével megbízott V. Katalin magatartására.
Az elsőfokú ítélet ellen a felperes fellebbezett, kérte annak megváltoztatását és a határozat tekintetében is a keresetnek helyt adó döntés meghozatalát. Azzal érvelt, hogy az alperes "jelentősen túllépte azt a határidőt, amely az áfa-visszaigényléshez kapcsolódott". A számla szerinti anyagok beépítésre kerültek, az Áfa. tv. 51. § (1) bekezdése szerinti feltételeknek eleget tett, a számlák megfelelnek az Sztv. 84. § (2) bekezdésében foglaltaknak. A bizonyítási kötelezettség nem őt, hanem az alperest terhelte. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság álláspontját és bizonyítékait figyelmen kívül hagyta, számlamásolatokat csatolt, tanúbizonyítás felvételét kérte. Másodlagos kérelme arra irányult, hogy a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság fellebbezéssel támadott ítéletét helyezze hatályon kívül, és az elsőfokú bíróságot utasítsa új eljárásra, új határozat hozatalára.
Az alperes ellenkérelmében az elsőfokú ítélet fellebbezett részének helybenhagyását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezéssel nem támadott részét nem érintette, fellebbezéssel támadott részét helybenhagyta.
A Pp. 247. §-a és a 253. § (3) bekezdése alapján a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a fellebbezési kérelem és ellenkérelem keretei között vizsgálta meg. Ezért a fellebbezési eljárásban kizárólag abban a kérdésben kellett döntenie, hogy az elsőfokú ítélet az alperes határozata tekintetében megalapozott és jogszerű döntést tartalmaz-e.
Az adóhatóságot a tényállás tisztázási kötelezettség csak a jogvita eldöntése szempontjából releváns tények tekintetében terhelte. A jogilag releváns tények körét pedig a visszaigénylésre irányadó jogszabályi rendelkezések határozzák meg. Az Áfa. tv. 78. § (1) bekezdésének a)-b) pontja értelmében az adó kivételes visszaigénylésére 1993. január 1-jétől 1994. december 31-ig akkor van lehetőség, ha ez utóbbi időpontig sor került az áthárításra, illetve megfizetésre. Az Áfa. tv. 78. § (6) bekezdése értelmében a jogosultnak az adó-visszaigénylési kérelemhez csatolnia kell a nevére kiállított áthárított adó összegét igazoló számlát. Az Áfa. tv. 6. § (1) bekezdése értelmében termékértékesítés a birtokba vehető dolog ellenérték fejében történő átengedése, amely az átvevőt tulajdonosként való rendelkezésre jogosítja. A Ptk. 365. § (1) bekezdése szerint adásvételi szerződés alapján az eladó köteles a dolog tulajdonát a vevőre átruházni, a dolgot a vevő birtokába bocsátani, a vevő pedig köteles a vételárat megfizetni, és a dolgot átvenni. Ha az áfa-visszaigényléssel érintett áru beszerzése az igénylés időpontjában még az eladó részéről sem történt meg, akkor az Áfa. tv. 6. § (1) bekezdése szerinti termékértékesítés sem valósult meg. A számlákra vonatkoznak az Sztv. 84. § (2) bekezdése szerinti előírások. A számlának alakilag és tartalmilag hitelesnek kell lennie. Ha az igénylő a bizonylatokon feltüntetett ellenértéket még 1994-ben a számlakibocsátónak ténylegesen megfizette, az csak előlegként funkcionálhat. Az előlegről kiállított bizonylat pedig számlát helyettesítő okmány, így arra áfa-visszatérítési igényt alapítani nem lehet, és az előleg átadásakor még nem került sor a tényleges teljesítésre. A teljesítés későbbi bekövetkeztekor az igénylő az előleg erejéig is jogosulttá válna a visszatérítésre, ezt azonban az Áfa. tv. 78. § (1) bekezdése kizárja, mivel 1994. december 31-ig eszközölt beszerzések tekintetében van csak lehetőség a visszatérítésre.
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapított tényállás megalapozott. Az adóhatóság ugyanis a felperesnél 1995. március 8-án helyszíni ellenőrzést végzett, a felperes jelen volt, a jegyzőkönyv pedig azt rögzíti , hogy a helyszíni szemle időpontjában a számla szerinti anyagok a helyszínen nem voltak megtalálhatók és nem kerültek beépítésre. Az 1995. március 13-án kelt jegyzőkönyv, ami a felperesi beavatkozónál végzett célellenőrzés kapcsán került rögzítésre, ugyancsak azt tartalmazza, hogy a kisszövetkezet által kibocsátott számlákon lévő anyagok 1994. december 31-ig nem lettek megvásárolva, azokról a felperesi beavatkozó beszerzési bizonylatokkal nem rendelkezik. Ezt a jegyzőkönyvet a felperes, mint a kisszövetkezet ügyvezetője aláírta és úgy nyilatkozott, hogy az áruk 1993-ban kerülnek beszerzésre. Az alperes ezért helyesen rögzítette, hogy a számlák meg történt gazdasági eseményről kerültek kibocsátásra. Ilyen adatok mellett a felperesnek kellett volna a perben a Pp. 164. § (1) bekezdése alapján eljárva azt bizonyítania, hogy a visszaigényléssel érintett számlák szerinti árut a beavatkozó még 1994. decemberében ténylegesen megszerezte, a felperesnek átadta. A felperes azonban beszerzést alátámasztó, azt igazoló bizonylatokat a közigazgatási eljárásban és a perben sem csatolt. A beszerzési bizonylat helyett felajánlott tanúbizonyítás az ismertetett jogszabályi rendelkezésekre figyelemmel olyan bizonyíték, amely nem alkalmas az áfa-visszaigénylés jogszerűségének igazolására. Az időmúlásra, és a bizonylatok alperes részéről történő visszatartására a felperes kellő alap nélkül hivatkozott, hiszen az előzőekben ismertetett jegyzőkönyvek tanúsága szerint a közigazgatási eljárásban úgy nyilatkozott, hogy a számlán lévő anyagok beszerzésre még nem kerültek. A fellebbezési eljárásban becsatolt néhány dokumentumok sem alkalmasak a kereset részbeni alaposságának alátámasztására, ezek a termékek tényleges beszerzését ugyanis nem támasztják alá. A bizonyítékokat egyébként sem önmagukban, hanem más egyéb bizonyítékokkal egybevetve kell értékelni... Rámutat továbbá a Legfelsőbb Bíróság arra is, hogy a felperest nem általánosságban terhelte annak bizonyítása, hogy a számla szerinti anyagok beszerzésre és beépítésre kerültek. A beszerzést és beépítést a felperesnek a jogszabály által előírt határidőig terjedő időszakra vonatkozóan kellett volna igazolnia, ennek azonban nem tett eleget. Olyan bizonyítékot ugyanis nem csatolt, olyanra nem is hivatkozott a perben, ami az alperesi határozatba foglalt és részletezett bizonyítékok hitelességét kétségessé tette volna. A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy az elsőfokú ítélet fellebbezéssel támadott döntése mindenben helyes és jogszerű. Ezért a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján az elsőfokú ítélet fellebbezéssel támadott részét helybenhagyta. (Legfelsőbb Bíróság Kf. IV. 35.916/2001.)