adozona.hu
AVI 2003.8.89
AVI 2003.8.89
A vámteher helyesbítésére az ötéves elévülési időn belül kerülhet sor (1995. évi C. tv.)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A hatóság a felperesnél 1995-től 1997. szeptember 12-ig terjedő időszakra vonatkozóan külkereskedelmi tevékenység utólagos ellenőrzését végezte el. Ennek eredményeként azt állapította meg, hogy a vámkezelésre néhány esetben helytelen vámtarifa szám alkalmazásával került sor, illetve az árunyilatkozatokon olyan áru nem került feltüntetésre, amelyeket egyébként a vámkezeléshez benyújtott okiratok tartalmaztak. A felperes néhány esetben az előkalkulált és a tényleges fuvarköltség közötti különbö...
AVI 2003.8.89 A vámteher helyesbítésére az ötéves elévülési időn belül kerülhet sor (1995. évi C. tv.)
A hatóság a felperesnél 1995-től 1997. szeptember 12-ig terjedő időszakra vonatkozóan külkereskedelmi tevékenység utólagos ellenőrzését végezte el. Ennek eredményeként azt állapította meg, hogy a vámkezelésre néhány esetben helytelen vámtarifa szám alkalmazásával került sor, illetve az árunyilatkozatokon olyan áru nem került feltüntetésre, amelyeket egyébként a vámkezeléshez benyújtott okiratok tartalmaztak. A felperes néhány esetben az előkalkulált és a tényleges fuvarköltség közötti különbözetet helyesbítéssel nem kérte vámérték növelő tényezőként figyelembe venni. A megállapításokra figyelemmel a vámhivatal az alapvámkezeléskor hozott határozatait módosította. Az alaphatározatok szerinti vámtarifa számot megváltoztatta, az új vámtarifaszámokhoz kapcsolódó magasabb vámértéknek megfelelően pótlólagos vámteher fizetési kötelezettséget írt elő a felperes számára. Azokban az esetekben, ahol egyéb áru is szerepelt az árunyilatkozatokban feltüntetettekhez képest, intézkedett a helyes árumegnevezés és vámtarifaszám megjelöléséről, az itt mutatkozó vámkülönbözet előírásáról. A szállítási költség különbözetét is vámérték kiegészítő tényezőként vette figyelembe. Azokban az ügyekben, amelyekben a felperes a fuvarszámla alapján nem kérte a vám helyesbítését 50 000 Ft összegű vámigazgatási bírságot szabott ki. Az alperes az alapvámkezelés tárgyában hozott határozatokat módosító elsőfokú határozatokat helybenhagyta határozataiban. A vámügyek közül kilenc esetben az alapvámkezelésre az 1995. évi C. törvény (továbbiakban: Vtv.) hatályba lépése előtt került sor három esetben pedig a Vtv. hatályba lépése után.A felperes keresetében az utólagos ellenőrzés eredményeként hozott határozatok hatályon kívül helyezését kérte. Az 1957. évi IV. törvény (továbbiakban: Áe.) 61. § (5) bekezdésében foglaltakra figyelemmel azzal érvelt, hogy a vámigazgatási eljárásban sincs lehetőség a határozat módosítására akkor, ha az az ügyfél jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogát sérti. A vámigazgatási bírságok tekintetében pedig arra hivatkozott, hogy annak kiszabása csak akkor jogszerű, ha az alapvámkezelésre a Vtv. hatálybalépése után került sor. A Vtv. az alapvámkezeléskor hatályos 39/1976. (XI. 10.) PM-KKM együttes rendelet (továbbiakban: R.) 103. § (12) bekezdésében foglaltakhoz képest az ügyfélre nézve "terhesebb kötelezettséget" ír elő, mivel a szervezet esetében kiszabható vámigazgatási bírság összegét min. 50 000 Ft-ban határozza meg. Az volt a jogi álláspontja, hogy a Vtv. 141. § (2) bekezdése szerinti vámigazgatási bírság kiszabása az 1997. évi XI. törvény (továbbiakban: Jat.) 12. § (2) bekezdésében foglaltakba ütközik.
Az elsőfokú bíróság az alperes határozatait - az elsőfokú határozatokra is kiterjedően - a vámigazgatási bírság tekintetében hatályon kívül helyezte, és e körben az elsőfokú vámhatóságot új eljárásra kötelezte. Egyebekben a felperes keresetét elutasította. Azt állapította meg, hogy az ellenőrzéskor hatályos Vtv. 147. §-a nem utal az Áe.</a> szabályaira. A Vtv. 147. §-ának (2) és (4) bekezdése értelmében, a kivetéses teherviselésen alapuló vámfizetési kötelezettséget megállapító közigazgatási határozatok elévülési időn belül módosíthatók. A törvény csak a módosítások számát korlátozza. Utólagos ellenőrzés kapcsán, az ennek eredményeként hozott határozatok tekintetében a jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogok nem érvényesíthetők. A vámigazgatási bírságok tekintetében az volt a jogi álláspontja, hogy a Vtv. 209. § (1) bekezdése alapján a Vtv. anyagi jogi szabályainak alkalmazására csak a Vtv. hatálybalépését követően végzett vámkezelésekhez kapcsolódóan kerülhet sor. A vámigazgatási eljárásban feltárt mulasztáshoz szankciónként kapcsolódó bírság nem eljárásjogi, hanem anyagi jogi intézmény alkalmazását jelenti. Ezért a felperes keresete a vámigazgatási bírság körében megalapozottan került előterjesztésre.
Az elsőfokú ítélet ellen bejelentett fellebbezésében a felperes a keresetet elutasító rendelkezés megváltoztatását kérte. Fellebbezését azonban a Legfelsőbb Bírósághoz 8. sorszám alatt benyújtott beadványában visszavonta. A Legfelsőbb Bíróság azért nem intézkedett a Pp. 241. § (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően az iratok visszaküldéséről, mivel az alperes is fellebbezéssel élt.
Az alperes fellebbezésében keresetnek helyt adó döntés megváltoztatását, a felperes keresetének teljes körű elutasítását kérte. Azzal érvelt, hogy az utólagos ellenőrzésre és az ennek alapján hozott intézkedésekre a Vtv. hatálybalépését követően került sor. Ezért a vámigazgatási bírság tekintetében is a Vtv. rendelkezése az irányadó. Hivatkozott arra is, hogy a felperesnek mind a Vtv. mind az R. alapján kötelezettsége lett volna a vámteher helyesbítésének kérése, mivel a mulasztást az utólagos ellenőrzés tárta fel, így határozatai a vámigazgatási bírság tekintetében is jogszerű döntést tartalmaznak.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezéssel nem támadott részét nem érintette, fellebbezéssel támadott részét megváltoztatta és a felperes keresetét e körben is elutasította.
A Legfelsőbb Bíróságnak a fellebbezési eljárásban már kizárólag abban a kérdésben kellett döntenie, hogy a vámigazgatási bírság tekintetében hozott közigazgatási határozatok illetve ítélet jogszerű döntést tartalmaz-e vagy sem. Az e körben előterjesztett fellebbezést alaposnak találta a következők miatt:
A perben nem volt vitatott, hogy a vámigazgatási bírságot az alperes azokban az esetekben szabta ki, amikor a felperes a vámkezelést követően kézhez kapott fuvarszámla alapján nem kérte a vám helyesbítését, a magasabb összegű szállítási költséget nem vallotta be. A mulasztást az R. 103. §-ának (12) bekezdése és a Vtv. 141. §-ának (1) és (2) bekezdése is szankcionálta, illetve szankcionálja. A vámhatóságnak ilyen esetben bírságot kellett kiszabnia illetve az ügyfelet vámigazgatási bírsággal kell sújtania. A vámteher helyesbítésére mindkét jogszabály értelmében az ötéves elévülési időn belül kerülhetett, illetve kerülhet sor. A felperes jogellenes magatartása mulasztásban nyilvánult meg, ez pedig mindaddig tart és szankcionálható, amíg felfedezésre nem kerül az elévülési időn belül, adott esetben utólagos ellenőrzés kapcsán. Az alperes számára mindkét jogszabály kötelezettségként írta elő ilyen esetben az utólagos ellenőrzés eredményeként a vámérték helyesbítését a pótlólagos vámteher fizetési kötelezettséget és a mulasztás szankcionálását. A perbeli esetben a jogellenes mulasztás felfedésére a vámhatóság által Vtv. hatályba lépése után lefolytatott utólagos ellenőrzése során került sor, az elévülési időn belül. A Vtv. 209. §-ának (1) bekezdése értelmében pedig a Vtv. rendelkezéseit a hatálybalépést követően végzett vámkezeléseknél és vámhatósági eljárásoknál, intézkedéseknél kell alkalmazni. A perbeli esetben ez a vámhatósági eljárás és intézkedés valósult meg az utólagos ellenőrzéssel, illetőleg az ennek kapcsán kiadott határozatokkal, amelyek a Vtv. hatálybalépését követően is fennállt mulasztást szankcionáltak. Ezért az alperes határozatai a fellebbezéssel érintett körben jogszerű döntést tartalmaznak a vámigazgatási bírság tekintetében is. Az alperesnek nem az R., hanem a Vtv. szerinti szankciót kellett alkalmaznia még akkor is, ha ez az összegszerűség tekintetében az R. szabályaihoz képest súlyosabb szankció. Utal egyben a Legfelsőbb Bíróság arra, hogy a Vtv. a kihirdetését követő 4. hónap 1. napján lépett hatályba, ebből következően a Vtv. szankció rendszerét az érintettek megismerhették és lehetőségük volt arra, hogy az adott esetben mulasztásban megnyilvánuló jogellenes magatartás jogkövetkezményeit elháríthassák. Perbeli esetben azonban erre nem került sor, ezért a felperes tekintetében nem állapíthatók meg olyan körülmények, amelyekből az a következtetés lenne levonható, hogy a vámhiány keletkezése a vámfizetésre kötelezettnek nem róható fel [45/1996. (III. 25.) Korm. rendelet 219. §]. Utal a Legfelsőbb Bíróság arra is, hogy a vámigazgatási bírság tekintetében más ügyekben is az e perbelivel azonos határozatot hozott (Kfv. IV. 35.487/1999/5., Kf. V. 35.510/1999/5.).
A kifejtettekből következően a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezéssel támadott részét a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján megváltoztatta és a felperes keresetét e körben is elutasította. A pervesztes felperest a Pp. 78. § (1) bekezdése alapján kötelezte a másodfokú perköltség megfizetésére. (Legfelsőbb Bíróság Kf. IV. 35.134/2001.)