adozona.hu
AVI 2003.7.78
AVI 2003.7.78
Az adóhatóságot bizonyítási kötelezettség csak a számla szerinti gazdasági esemény hitelességének körében terheli [1990. évi XCI. tv. 51. § (7) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú adóhatóság a felperesnél az 1996. II. negyedévi áfa-visszaigénylést ellenőrizte, és ennek alapján megállapította, hogy a felperes által a T. F. Kft.-től vásárolt gázolaj általános forgalmi adója 3 045 000 Ft összegben nem volt levonható. Az alperes határozatával az elsőfokú határozatot az összeg tekintetében részben megváltoztatta, egyebekben helybenhagyta.
A felperes keresete folytán a városi bíróság 5. számú ítéletével az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedő...
AVI 2003.7.78 Az adóhatóságot bizonyítási kötelezettség csak a számla szerinti gazdasági esemény hitelességének körében terheli [1990. évi XCI. tv. 51. § (7) bek.]
Az elsőfokú adóhatóság a felperesnél az 1996. II. negyedévi áfa-visszaigénylést ellenőrizte, és ennek alapján megállapította, hogy a felperes által a T. F. Kft.-től vásárolt gázolaj általános forgalmi adója 3 045 000 Ft összegben nem volt levonható. Az alperes határozatával az elsőfokú határozatot az összeg tekintetében részben megváltoztatta, egyebekben helybenhagyta.A felperes keresete folytán a városi bíróság 5. számú ítéletével az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte, és új eljárás lefolytatására utasította. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a közigazgatási határozatban megjelölt körülmények még nem alapozzák meg, hogy a gazdasági esemény ténylegesen nem ment végbe. A megyei bíróság az alperes fellebbezését elbírálva a 2. számú ítéletével az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. Álláspontja szerint további bizonyítást igényel, hogy a számlákban rögzített gazdasági esemény a valóságban megtörtént-e, az ellenértéket a vevő megfizette e, a számla kiállítója tényleges adóalany volt-e, illetve valóságos résztvevője volt-e az értékesítésnek és részéről jogszerűen sor kerülhetett-e az adó áthárítására.
Az új eljárás lefolytatása során az elsőfokú közigazgatási szerv határozatával ismételten 3 045 000 Ft adókülönbözetet állapított meg a felperes terhére. Új hivatkozásként jelölte meg, hogy a T. F. Kft. 1996. február óta nem adott bevallást, áfát nem fizetett, technikai megszűntként került később törlésre, és a vámhatóság tájékoztatása szerint az értékesítés feltételei nem álltak fenn a T. Kft. esetében. Az alperes határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
Az új jogerős közigazgatási határozat ellen a felperes ismételten keresetet nyújtott be azzal, hogy az új eljárást az adóhatóságnak az ítéletekben foglalt utasítások maradéktalan betartása mellett kellett volna lefolytatnia. Az új eljárásban a többletbizonyítékok értékelése vezethetett volna az adóeltérés megállapítására. Ugyanazon tényeket az adóhatóság másként nem értékelhet, és ugyanazon tényekből más jogi megítélést sem alapozhat meg. Álláspontja szerint az új tényekből sem következhet, hogy a T. F. Kft. üzemanyagot nem értékesíthetett, gazdasági tevékenységet nem végezhetett és áfát nem háríthatott át.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedő hatállyal hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú közigazgatási szervet új eljárás lefolytatására kötelezte. Álláspontja szerint az adóhatóság továbbra sem folytatta le teljes körűen a bizonyítási eljárást, hiszen perdöntő jelentőségű lett volna az, hogy legalább megkísérelje a T. F. Kft. perbeli időszakban ügyvezetőjének külföldi megkeresett hatóság útján történő meghallgatását. Az a körülmény, hogy a T. F. Kft. áfa-bevallást a perbeli időszakra vonatkozóan nem teljesített, áfát nem fizetett, abból a szempontból lett volna értékelhető, hogy átháríthatta-e az áfát. Azonban a közigazgatási szervek ezzel azt kívánták igazolni, hogy már adóalanyként nem működött. A bevallási kötelezettségüket nem teljesítők azonban még adóalanyként folytathatnak gazdasági tevékenységet.
Kifejtette, hogy a bíróság által lefolytatott bizonyítási eljárás kétségessé tette az új eljárás során tett adóhatósági megállapítás megalapozottságát. Elfogadta azon alperesi álláspontot, miszerint a felperes alkalmazottainak tanúvallomása alkalmazásuk miatt fenntartásokkal kezelendő, azonban mégis megállapította, hogy a felperes által előadott módon a T. F. Kft. részéről a gázolaj értékesítése a felperes részéről mégis lehetséges volt.
Mindezek alapján a közigazgatási határozatokat a Pp. 339. § (1) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú közigazgatási szervet új eljárás lefolytatására kötelezte. Kifejtette, hogy csak megismételni tudja a Fejér Megyei Bíróság jogerős ítéletének indokolásában foglaltakat az alperes bizonyítási eljárása körében.
Az ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérve annak hatályon kívül helyezését és a felperes keresetének elutasítását. Arra hivatkozott, hogy az alperes eleget tett az Áe. 26. § (1) bekezdése szerinti tényállás tisztázási kötelezettségének, és a rendelkezésre álló adatok alapján a felperes az Áfa. tv. 32. § (1) és 35. § (1) bekezdése alapján jogszerűtlenül élt az adólevonási jogával.
A felperes a jogerős ítélet hatályában való fenntartását indítványozta azzal, hogy eltérő tényállás megállapítására és a bizonyítékok felülmérlegelésére a felülvizsgálati eljárásban csak kivételesen kerülhet sor. Az adóhatóságot kötötte a korábbi jogerős bírói ítélet indokolása, ezért ugyanazon tényeket máshogy már nem értékelhetett.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 6. számú ítéletét hatályon kívül helyezte, és a felperes keresetét elutasította.
A felülvizsgálati eljárásban - figyelemmel annak rendkívüli perorvoslati jellegére - eltérő tényállás megállapításának, a bizonyítékok újraértékelésének, illetve felülmérlegelésének általában nincs helye. Erre csak akkor van lehetőség, ha a bíróság tényállást egyáltalán nem állapított meg, vagy az iratellenes, vagy a bizonyítékokat okszerűtlenül logikai ellentmondással mérlegelte.
A perbeli jogerős ítélet a tényállás megállapítása és bizonyítékok értékelése körében nem foglalt abban állást, hogy a felperes és a T. F. Kft. között létrejött-e a számla szerinti gazdasági esemény, vagy sem. Az ítélet csupán annyit fejtett ki, hogy az alperesi határozatban szereplő, az ott felsorolt bizonyítékok még mindig nem alkalmasak annak eldöntésére, hogy a gazdasági esemény végbement-e vagy sem.
E körben figyelembe kell venni, hogy a megyei bíróság korábbi 2. számú jogerős ítélete már új közigazgatási eljárás lefolytatását rendelte el. Az ú j eljárásban értékelhető bizonyítékok körében tévesen hivatkozott a
felperes arra, hogy ugyanazon tényeket az adóhatóság már másképpen nem értékelhette, mert azt a jogerős ítélet már felülvizsgálta. A korábbi jogerős ítélet a korábbi közigazgatási határozatban szereplő bizonyítékokat valóban értékelte, de abból a szempontból, hogy azokat még hiányosnak találta annak megállapítására, hogy a gazdasági esemény végbement-e vagy sem. Ebből következően az új közigazgatási eljárásban a közigazgatási szervek nemcsak az új eljárásban beszerzett új bizonyítékokat értékelhették, hanem a korábbi, az alapeljárásban felmerült bizonyítékokat is, hiszen ezek a bizonyítékok részben kiegészíthették egymást, illetve adott esetben ellentmondásba is kerülhettek volna. A közigazgatási határozatok azonban az új eljárásban beszerzett bizonyítékkal kiegészítették a korábbi, alapeljárásban beszerzett bizonyítékokat és ennek alapján jutottak arra a ténybeli és jogi következtetésre, hogy a gazdasági esemény a felperes és a T. F. Kft. között nem jött létre, ezért a számlák az áfa-levonási jog gyakorlására nem alkalmasak.
A Legfelsőbb Bíróság már több más (pl.: Kf. II. 27.696/99/3., Kf. I. 28.382/99/5., Kf. IV. 35.682/99., Kf. IV. 35.100/2000/3.) a perbeli azonos ténybeli és jogi megítélésű ügyben kifejtette a következőket.
Az adólevonási jog gyakorlásának törvényi feltételeit az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (továbbiakban: Áfa. tv. ) 32. § (1) bekezdésének a) pontja, 35. § (1) bekezdésének a) pontja tartalmazza. Ezek a jogszabályhelyek kógens törvényi rendelkezések, nem teszik lehetővé annak értékelését, hogy az adólevonási jogot gyakorló fél jóhiszemű volt-e vagy sem. A számlára, mint számviteli bizonylatra vonatkoznak a számvitelről szóló 1991. évi XVIII. törvényben (továbbiakban: Sztv.) 84. § (1) és (2) bekezdésében foglaltak, vagyis, a számláknak alakilag és tartalmilag hitelesnek, helytállónak és megbízhatónak kell lennie. Önmagában egy formailag szabályos számla nem ad alapot az adólevonási jog gyakorlására. Tartalmilag egy számla akkor tekinthető hitelesnek, ha a számla szerinti gazdasági esemény a valóságban is végbement, a számla szerinti ellenérték a számlakibocsátó részére megfizetésre került, és az adó áthárítására is sor került, azaz a számla szerinti összeget a számlakibocsátó a bevallásában beállította, az adót a költségvetésbe befizette.
Az adóhatóságot az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (továbbiakban: Art.) 51. § (7) bekezdése értelmében terheli a tényállás tisztázásának kötelezettsége. Az adóhatóságnak azonban nem valamely gazdasági esemény létrejöttét, illetőleg valamely eladó kilétét kell tisztáznia. Az adóhatóságot ennek alapján a bizonyítási kötelezettség csak a számla szerinti gazdasági esemény hitelességének körében terhelte. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint pedig a jelen perbeli esetben az adóhatóságok e tényállás tisztázási kötelezettségüknek minden vonatkozásban eleget tettek. Határozataikban olyan bizonyítékokra utaltak, amelyeket egyenként és egymással összefüggésben értékelve helytállóan jutottak arra a következtetésre, miszerint nem állapítható meg, hogy a felperes és a T. F. Kft. közötti gazdasági kapcsolat végbement. A bizonyítékok között értékelték, hogy a számlakibocsátó 1996. évre adóbevallást nem nyújtott be, adót nem fizetett be. A számlakibocsátó társaság a bejelentett székhelyén nem volt fellelhető, azokon semmiféle tevékenységet nem végzett. A vámhatóság tájékoztatása szerint a számlakibocsátó cég 1996. évben kőolajszármazékot nem szerzett be, 1995. évben jövedéki engedéllyel rendelkezett, de adóbevallást nem tett, könyveléssel nem rendelkezett, tárolókapacitása és készlete nem volt. 1996. április 12-én a T. F. Kft. földalatti tárolóit lezárták, így ezt kővetően abból értékesítésre nem kerülhetett sor. A Legfelsőbb Bíróságnak más perből (Kf. IV. 35.100/2000.) hivatalos tudomása van arról, hogy a T. F. Kft. külföldi állampolgárságú tulajdonosának felkutatása nem vezetett eredményre.
Mindezen tények és bizonyítékok alapján a Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint az alperes jogszerűen állapította meg, hogy a számlákon kibocsátóként feltüntetett gazdasági társaság gazdasági tevékenységet az ellenőrzött időszakban nem végzett, így részéről adóalanyiság hiányában nem is történhetett meg az adó áthárítása.
A jogerős ítélet okszerűtlenül mérlegelte a gazdasági esemény meg nem történtét alátámasztó bizonyítékokat, és szükségtelenül kötelezte a közigazgatási szervet új eljárás lefolytatására. Az alperes által feltárt és benyújtott bizonyítékok ellenében a felperes a Pp. 164. § (1) bekezdés alapján nem tudta bizonyítani az alperes határozatában foglalt tényállás megalapozatlanságát, vagyis azt, hogy a számla szerinti gazdasági esemény a valóságban végbement volna. Az adólevonási jog gyakorlását ugyanis nem valamely gazdasági esemény megtörténte alapozza meg, hanem csakis és kizárólag az Áfa. tv.-ben előírtak szerinti törvényi feltételeknek megfelelő számla szerinti gazdasági esemény bekövetkezte.
A fentiekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. § (2) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, és a felperes keresetét elutasította. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. IV. 35.440/2001.)