adozona.hu
AVI 2003.6.60
AVI 2003.6.60
Sérelmet szenved a rendeltetésszerű joggyakorlás elve, ha az adózó jogával visszaélve veszi igénybe az adókedvezményt (1991. évi XC. tv. 7. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú adóhatóság költségvetési kapcsolatok átfogó ellenőrzését végezte a felperesnél 1995. évre vonatkozóan. Megállapította, hogy a felperes az alapszabályban megnevezett alaptevékenységen túl olyan tevékenységet is végzett, amely jövedelemszerzésre irányult, jövedelemszerzést eredményezett. 1995-ben 62 szervezet 109 esetben teljesített befizetést a felpereshez, amelyből 3752 kifizetéssel összesen 194 377 000 Ft juttatásban részesítették - személyi jövedelemadó előleg levonása nélkül - ...
AVI 2003.6.60 Sérelmet szenved a rendeltetésszerű joggyakorlás elve, ha az adózó jogával visszaélve veszi igénybe az adókedvezményt (1991. évi XC. tv. 7. §)
Az elsőfokú adóhatóság költségvetési kapcsolatok átfogó ellenőrzését végezte a felperesnél 1995. évre vonatkozóan. Megállapította, hogy a felperes az alapszabályban megnevezett alaptevékenységen túl olyan tevékenységet is végzett, amely jövedelemszerzésre irányult, jövedelemszerzést eredményezett. 1995-ben 62 szervezet 109 esetben teljesített befizetést a felpereshez, amelyből 3752 kifizetéssel összesen 194 377 000 Ft juttatásban részesítették - személyi jövedelemadó előleg levonása nélkül - az általuk megnevezett magánszemélyeket. A revízió e tevékenységet vállalkozásnak minősítette az 1991. évi LXXXVI. törvény 1. §-a alapján. A revízió megállapította, hogy a magánszemélyeknek kifizetett jövedelemre a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló 1991. évi XC. törvény (továbbiakban: Szja. tv. ) 7. § (1) bekezdés 3. és 43. pontja szerinti adómentesség sem áll fenn. Ezért a felperesnek az általa kifizetett összegből adóelőleget kellett volna levonnia. A revízió megállapította, hogy 367 esetben történt kifizetés magánszemélyeknek szervezőmunkáért, amely juttatások adókötelesek és az előleg levonásának elmulasztását mulasztási bírság terheli. Az adózás előtti eredményváltozás egyenlege 21 251 000 Fttal növekedett és a felperes terhére pénzügyileg rendezendő 3 825 000 Ft társasági adókülönbözet keletkezett. A revízió megállapítása szerint az adózó a számviteli törvényben előírt kötelezettségének nem tett eleget, kiadási és bevételi pénztárbizonylatain nem szerepel az átvevő, illetve a befizető személy aláírása, illetve olvashatatlan az aláírás. A pénztár és a bank könyvelése alapján készült számítógépes analitika havi összesítése hiányzik, így az analitikus nyilvántartás és a naplófőkönyv adatai nem egyeztethetők.A revízió eredményeként az elsőfokú adóhatóság határozatával a felperes terhére társasági adónemben 1995. évre 3 825 000 Ft adóhiánynak minősülő adókülönbözetet állapított meg, és kötelezte a felperest az adóhiány,
1 912 000 Ft adóbírság, 130 000 Ft késedelmi pótlék, a jogszabályban előírt bizonylatok hiányos vezetés miatt
50 000 Ft mulasztási bírság, az adólevonási kötelezettség elmulasztása miatt 173 740 000 Ft mulasztási bírság megfizetésére.
A felperes fellebbezése folytán az alperes határozatával az elsőfokú határozatot megváltoztatta, a mulasztási bírságot 19 587 000 Ft-ra mérsékelte, egyebekben az elsőfokú határozat rendelkezéseit helybenhagyta.
A felperes keresetében az alperesi határozat - elsőfokú határozatra is kiterjedő - hatályon kívül helyezését kérte. Álláspontja szerint téves az a megállapítás, hogy a felperes vállalkozási tevékenységet folytatott volna. A felperes által folytatott segélyező tevékenység az Szja. tv. 43. pontja szerint adómentes juttatás. A számviteli fegyelemre vonatkozó megállapítások idő előttiek, mivel az adóhatóság vizsgálata miatt nem állt folyamatosan rendelkezésre az egyesület iratanyaga. Az elsőfokú határozat ellen benyújtott fellebbezés elkésettségének megállapítására kellő alap nem volt, ezért a másodfokú határozatot nem lehet felügyeleti jogkörben meghozottnak tekinteni.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy az Szja. tv. 7. §-a rögzíti az adómentesség körét. A 7. § (1) bekezdés 3. pontja szerint mentes az adó alól, ha a törvény másként nem rendelkezik, az állami szociális rendszer keretében, illetőleg az önkormányzat, továbbá az egyház és az egyházi karitatív szervezetek által nyújtott szociális és nevelési segély, az önkormányzat által a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvény alapján nyújtott átmeneti segély, temetési segély, lakásfenntartási támogatás és munkanélküliek jövedelempótló támogatása, a vakok személyi járadéka, a rokkantsági járadék, a sorkatona hozzátartozójának járó családi segély, a hadigondozási pénzellátások, a nemzeti gondozásról szóló törvény alapján folyósított nemzeti gondozási díj, valamint a megváltozott munkaképességű dolgozó rendszeres szociális átmeneti és egészségkárosodási járadéka, a munkáltatótól, az érdekvédelmi szervezettől a házastárs vagy egyenes ágbeli rokon részére folyósított temetési segély, továbbá az önsegélyező feladatot is vállaló társadalmi szervezet, önsegélyező egyesület által nyújtott szociális segély.
Az Szja. tv. 7. § (1) bekezdés 43. pontja alapján mentes az adó alól az önsegélyező egyesület által adott olyan pénzbeli, vagy természetbeni juttatás, amely nem tartozik a 3. pont hatálya alá, feltéve, hogy az egyesületbe befizetett összegeket a befizetők költségként nem számolták el.
Az értelmező rendelkezések körében az Szja. tv. 3. § 24. pontja szerint a 7. § (1) bekezdésének 3. pontjában említett szociális segély az, amelyet készpénzben vagy természetbeni formában a szociálisan rászorulónak nyújtanak. Szociálisan rászoruló az, akinek (eltartottainak) létfenntartása oly mértékben veszélyeztetett, hogy azt - vagyoni viszonyaira is tekintettel - csak külső segítséggel képes biztosítani. Az Szja. tv. 7. § (1) bekezdés 43. pontja nem szabja feltételül a szociális rászorultságot, csak annyit ír elő, hogy az egyesületbe befizetett összeget a befizetők költségként nem számolhatják el.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az Szja. tv. szabja meg az adómentesség határait. Csak, és kizárólag azon juttatás kedvezményes, adómentes az önsegélyező egyesületnél, amelyet az önsegélyező feladatának ellátása körében nyújt.
Az önsegélyező egyesület juttatásának igazodnia kell a szociális biztonság követelményeihez, és a társadalombiztosítási ellátásokat kell kiegészíteni. E feltételeknek az egyesület juttatása nem felelt meg. A felperes a tagjairól nem tudott semmit, valójában nem a tagjaival állt kapcsolatban, hanem szervezetekkel. A szervezetek léptették be dolgozóikat a felperesi egyesületbe, az egyesületi taggá vált dolgozók felperesről nem tudtak semmit, csak saját szervezetükkel álltak kapcsolatban.
Valójában a szervezetek akartak munkavállalóiknak pénzösszeget juttatni, és ha a juttatás adómentes, nagyobb a pénzösszeg. Ehhez az elgondoláshoz kellett az egyesület és az Szja. tv. 7. § (1) bekezdés 43. pontja.
A juttatás nem igazodott a szociális biztonság követelményeihez, és nem társadalombiztosítási ellátásokat egészített ki. Az egyesület nem az önsegélyező feladatának ellátása körében nyújtott támogatást a szervezetek egyesületi taggá vált dolgozóinak.
A felperes vonatkozásában kifejtette az elsőfokú bíróság ítélete, hogy magatartása a jövedelem- és vagyonszerzésre irányult és azt is eredményezett.
A társasági adóról szóló 1991. évi LXXXVI. törvény (továbbiakban: Ta. tv.) 1. § (1) bekezdés kimondja, hogy a jövedelem- és vagyonszerzésre irányuló, vagy az azt eredményező gazdasági tevékenységet folytató adóalanyt az e törvényben meghatározottak szerinti társasági adó terheli. Az ellenőrzési jegyzőkönyv pedig helyesen minősítette a felperes tevékenységét vállalkozásnak, jövedelemszerzésre irányuló és jövedelemszerzést eredményező tevékenységnek.
Az Szja. tv. 45. § (1) bekezdése alapján a jövedelem után az e törvényben meghatározott módon és mértékben adóelőleget kell fizetni, a kifizető pedig a (2) bekezdés alapján az általa kifizetett összegből adóelőleget köteles levonni. Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felperes az adóelőleg levonási kötelezettség nem teljesítette, ezért az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (továbbiakban: Art.) 74. § (6) bekezdése értelmében a mulasztási bírság jogalapja megalapozott, összegszerűsége megfelelő.
A számviteli rend és bizonylati rend megsértésével kapcsolatban az elsőfokú bíróság kifejtette, hogy a bizonylatok tartalmi és alaki hiányosságai az el nem készített havi összevetések a könyvelés hollététől függetlenül a számviteli törvénybe ütköző törvénysértések. A számvitelről szóló 1991. évi XVIII. törvény (továbbiakban: Sztv.) 83. § (1) bekezdése alapján a számviteli (könyvviteli) nyilvántartásokba csak szabályszerűen kiállított bizonylat alapján szabad adatokat bejegyezni. A bizonylatok, könyvek, nyilvántartások hiányára figyelemmel az Art. 74. § (13) bekezdés a) pontja alapján mulasztási bírság szabható ki.
A felperes keresetének eljárásjogi jogszabálysértésével kapcsolatban az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felperes az Áe. 62. § (2) bekezdésében megállapított 15 napot túllépve, az elsőfokú határozat közlésétől számított 31. napon adta postára a fellebbezését, amely elkésettnek minősül. Az adóhatóság az Art. 85. §-a alapján törvényesen minősítette felügyeleti intézkedés iránti kérelemnek a felperes 1997. július 1-jén kelt - általa fellebbezésnek minősített - beadványát.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes nyújtott be fellebbezést, kérve annak megváltoztatását és az alperes határozatának hatályon kívül helyezését. Álláspontja szerint az Szja. tv. 7. § (1) bekezdés 3. pontja azokat az adómentességi eseteket sorolja fel, amelyek szociális rendszer keretében, rászorultság céljából kerülnek folyósításra. A perbeli igény azonban nem e rendelkezésen, hanem az Szja. tv. 7. § (1) bekezdés 43. pontján alapul, amely nem tartozik a 3. pont hatálya alá. Helyes jogértelmezés értelmében az adómentesség kiterjed a felperes által nyújtott szolgáltatásokra is.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezéssel nem támadott részét nem érintette, a fellebbezéssel támadott részében helybenhagyta.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen benyújtott fellebbezésében a felperes csak az Szja. tv. 7. § (1) bekezdés 3. és 43. pontjainak értelmezését támadta, így fellebbezése nem érintette a számviteli és bizonylati rendet, a felügyeleti intézkedést és a társasági adó témáját, ezért ezekkel a kérdésekkel a Legfelsőbb Bíróság sem foglalkozik.
A felperes fellebbezése gyakorlatilag az Szja. tv. 7. §-ában rögzített adómentesség értelmezését érintette.
A Legfelsőbb Bíróság rámutat arra, hogy az adómentesség igénybevételére irányuló egyesületi, illetve alapítványi befizetések, illetve kifizetésekkel kapcsolatban több ezer jogerős közigazgatási határozatot hoztak, melynek következtében szintén több ezer közigazgatási per megindítására került sor. Az ezzel kapcsolatos egységes bírói ítélkezés kialakítása érdekében hozta meg a Legfelsőbb Bíróság az 1/1998. KJE számú Jogegységi határozatát, illetve a Legfelsőbb Bíróság részben fellebbezési ügyben, részben felülvizsgálati eljárásban több iránymutató ítéletet hozott.
Ezen kialakított és következetesen alkalmazott gyakorlat lényege abban foglalható össze, hogy a személyi jövedelemadó rendeltetése, hogy a magánszemélyek jövedelmükkel arányosan járuljanak hozzá a közterhekhez. Az Szja. tv. meghatározza azokat a preferált eseteket, amikor a magánszemély adója csökkenthető. A rendeltetésszerű joggyakorlás elve azonban sérelmet szenved, ha az adózó jogával visszaélve - illetéktelen előnyök szerzése végett- veszi igénybe az adókedvezményt. A felperes által felhívott Szja. tv. 7. § (1) bekezdés 43. pontjából következően az olyan pénzbeli juttatás adómentes, amely a 7. § (1) bekezdésének 3. pontján kívül esik, azaz nem szociális segély. További feltételként a jogszabály a juttatás nyújtójaként önsegélyező egyesületet jelöl meg, melyből következően a kedvezmény nem minden társadalmi szervezetre vonatkozóan kerül meghatározásra, hanem csak az önsegélyező egyesületre.
A jogalkotó tehát az ilyen jellegű juttatások adómentessé minősítésénél megkívánta az önsegélyezés, mint tevékenységet. Az egyesületnek tehát az önsegélyező feladatok körében kellett volna eljárnia. Az elsőfokú bíróság azonban helytállóan állapította meg, hogy az egyesület valóságban tagjaival nem állt kapcsolatban, a szervezetek léptették be dolgozóikat az egyesületbe, az egyesületi taggá vált dolgozók a felperesről semmit nem tudtak, saját szervezetükkel álltak csak kapcsolatban. Az egyesület a juttatás nyújtásánál semmiféle feltételt nem vizsgált, a felperes nem önsegélyezési céllal nyújtott pénzbeli támogatást. Erre figyelemmel pedig helytállóan állapította meg az alperes, hogy a juttatások nem minősülnek az Szja. tv. 7. § (1) bekezdés 43. pontja szerinti adómentes juttatásnak.
A fentiekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta. (Legfelsőbb Bírság Kf. IV. 35.054/2001.)