adozona.hu
AVI 2003.5.49
AVI 2003.5.49
Az adóbírság és a mulasztási bírság egymást ki nem záró szankciók, nem törvénysértő egymás melletti alkalmazásuk (1990. évi XCI. tv. 72., 74. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az alperes jogerős határozatával a felperes terhére társasági adó és általános forgalmi adó adónemben 3 191 000 Ft adóhiányt állapított meg, amely után adóbírságot és késedelmi pótlékot szabott ki. A határozat indokolása szerint a felperesi könyvelés hiányosságai alapján az Art. 60. § szerinti becslési eljárást alkalmazott. A társaság tagjai által a vállalkozás rendelkezésére bocsátott tagi kölcsönökkel kapcsolatban pedig az Sztv. 2. sz. mellékletének 24/e. pontja szerint ezeket rendkívüli be...
AVI 2003.5.49 Az adóbírság és a mulasztási bírság egymást ki nem záró szankciók, nem törvénysértő egymás melletti alkalmazásuk (1990. évi XCI. tv. 72., 74. §)
Az alperes jogerős határozatával a felperes terhére társasági adó és általános forgalmi adó adónemben 3 191 000 Ft adóhiányt állapított meg, amely után adóbírságot és késedelmi pótlékot szabott ki. A határozat indokolása szerint a felperesi könyvelés hiányosságai alapján az Art. 60. § szerinti becslési eljárást alkalmazott. A társaság tagjai által a vállalkozás rendelkezésére bocsátott tagi kölcsönökkel kapcsolatban pedig az Sztv. 2. sz. mellékletének 24/e. pontja szerint ezeket rendkívüli bevételek között kellett volna elszámolni.Az elsőfokú bíróság az alperesi határozat felülvizsgálatára irányuló felperesi keresetet elutasította. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (továbbiakban: Art.) 60. §-a alapján a közigazgatási szervek jogszerűen alkalmazták a becslést, mivel az adózó iratai nem voltak alkalmasak a valós adat alapjának megállapítására, a gyártás során felhasznált liszt mennyisége és a számlák szerinti értékesített termékekhez szükséges liszt mennyisége között jelentős mértékű eltérés volt, amelynek okát a felperes nem tudta megjelölni. A perben kirendelt gabonaipari-sütőipari igazságügyi szakértő aggálytalan szakértői véleményét e körben elfogadta. Utalt arra, hogy az Art. 60. § (8) bekezdésének előírásai csak 1996. január 1-jéig voltak hatályban.
Helytállónak találta az alperesnek a tagi kölcsönök elengedésével kapcsolatos jogi álláspontját is, a számvitelről szóló többször módosított 1991. évi XVIII. tv. (továbbiakban: Sztv.) 1995-96-ban hatályos 2. sz. mellékletének 24/e. pontja szerint rendkívüli bevételek között kell elszámolni az elengedett kőtelezettségek összegeit.
Rámutatott arra, hogy a felperesnek az adókedvezményekkel kapcsolatos jogi álláspontja is helytelen. A felperes adóbevallásában a vitatott adókedvezményt nem vette igénybe, nem kérheti tehát számon az alperestől, hogy az adókedvezményt a javára állapítsa meg.
Az Art. 72. § (1) bekezdése szerint adóhiány esetén adóbírságot kell fizetni. Annak mértékét az alperes a jogszabályoknak megfelelően állapította meg, és annak mérséklésére az elsőfokú bíróság szerint sincs mód.
A mulasztási bírsággal kapcsolatban utalt a jogerős ítélet arra, hogy az adóbírságot az alperes az Art. 72. §-a alapján, a mulasztási bírságot pedig az Art. 74. § (13) bekezdés a) és c) pontja alapján szabta ki. A kettő egymást nem zárja ki. Megállapítható volt, hogy a felperes adatait hiányosan bocsátotta az adóhatóság rendelkezésére, a könyvelésével kapcsolatosan több hiányosság volt fellelhető, ezért jogszerű volt az alperes határozata a mulasztási bírság tekintetében is.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérve annak megváltoztatását és az alperes határozatának az elsőfokú határozatra is kiterjedő hatályon kívül helyezését. Hivatkozott arra, hogy a felperes tévedésből nem szerepeltette bevallásában a kiemelt térségi kedvezményt. A jogerős ítélet nem vizsgálta, hogy az alperes határozata megfelel-e az Art. 51. § (7) bekezdésének. A rendeltetésszerű joggyakorlás követelménye alól nem kivétel az alperes adóbírság mérsékelési joga. A tagi kölcsönök elszámolásával kapcsolatban a jogerős ítélet megsértette az Sztv. 26. § (4) bekezdés b) pontját és a 2. sz. melléklet 24/e. pontjában foglaltakat. A sütőipari szakkérdésben a felszínesség alá menő volt a bíróság mérlegelése.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet helybenhagyását indítványozta.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 22. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
A Pp. 270. § (1) bekezdése alapján a jogerős ítélet felülvizsgálatát a fél jogszabálysértésre hivatkozva kérheti a Legfelsőbb Bíróságtól. A Pp. 272. § (2) bekezdése alapján a felülvizsgálati kérelemben meg kell jelölni azt a határozatot, amely ellen a felülvizsgálati kérelem irányul, továbbá elő kell adni, hogy a fél a határozat megváltoztatását mennyiben és milyen okból kívánja és a Pp. 270. § (1) bekezdésére figyelemmel a konkrét jogszabálysértést is meg kell jelölni. A Legfelsőbb Bíróság a jogerős határozatot csak a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatja felül.
A fenti elvek alapján a Legfelsőbb Bíróság megállapítja, hogy a felperes a felülvizsgálati kérelmében a becslési eljárás alkalmazásával kapcsolatos Art. 60. §-át nem jelölte meg, ezért e kérdéskörrel foglalkozni nem kellett. A felperes felülvizsgálati kérelme csak áttételesen, a szakértői vélemény vitatásával kapcsolatban "sérelmezte" a becslési eljárás alkalmazását. A felülvizsgálati eljárásban - a rendkívüli perorvoslati jellegre figyelemmel - a tényállás módosításának, illetve a bizonyítékok (így a szakértői vélemény) felülvéleményezésére lehetőség nincsen. Erre csak abban az esetben lenne lehetőség, ha a tényállás iratellenes, vagy a jogerős ítélet a bizonyítékokat kirívóan okszerűtlenül mérlegelte volna. A jelen felülvizsgálati eljárásban felülvizsgált jogerős ítélet azonban mindezen hibákból mentesen állapította meg a tényállást, részletesen idézte a szakértői véleménynek azon megállapításait, amelyeket az ítélkezés alapjául elfogadott és ezeket a Legfelsőbb Bíróság sem találta kirívóan okszerűtlennek.
A jogerős ítélet az adókedvezmény igénybevételével kapcsolatban is helyesen mutatott rá arra, hogy önadózásról lévén szó, a felperesnek joga lett volna adóbevallásában az adókedvezményt igénybe venni. Mivel ezt nem tette meg, nem kérhette számon az alperestől, hogy ezt az adókedvezményt a javára állapítsa meg.
Az Art. 72., illetve 74. §-a alapján megállapított adóbírság és mulasztási bírság egymást ki nem záró szankciók, nem törvénysértő egymás melletti alkalmazásuk. Az Art. 73. § (1) bekezdése alapján lehetőség van az adóbírság mértékének kivételes méltánylást érdemlő körülmény esetén történő mérséklésére, de erre sem az alperesi határozat, sem a jogerős ítélet nem látott lehetőséget. E körben a felperes sem tudott a felülvizsgálati kérelmében méltányolható körülményeket megjelölni.
A jogerős ítélet a tagi kölcsönökkel kapcsolatban is jogszerű döntést hozott, amikor az Sztv. 2. sz. mellékletének 24/e. pontjára hivatkozva megállapította, hogy ezeket a rendkívüli bevételek között kellett volna elszámolni, mint elengedett kötelezettségek ősszegeit. Ez esetben nem az Sztv. 26. § (4) bekezdés d) pontja szerinti alapítók által tőketartalékként véglegesen átadott összegekről volt szó, hanem elengedett kötelezettségek összegeiről. A fentiekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. IV. 35.240/2001.)