AVI 2003.4.36

Termékértékesítés a birtokba vehető dolog ellenérték fejében történő átengedése, amely az átvevőt tulajdonosként való rendelkezésre jogosítja [1992. évi LXXIV. tv. 6. § (1) bek.]

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Tipus:
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

A felperes, az Sz. Kft., az A. Kft. és a T. Kft., 1992. vagy 1993. évben közös gazdasági tevékenység folytatására irányuló együttműködési megállapodást kötött. Évente más­más cég feladata és jogosultsága volt a külső üzleti partnerekkel történő kapcsolattartás és a közös árukészlettel kapcsolatos ügyintézés. 1995. évben a felperesi kft., 1996. évben az Sz. Kft. járhatott el. 1995. év elején a felperes felvette a kapcsolatot a D., illetve az R. Kft.-kkel, melyeket R. Imre ügyvezető képviselt. ...

AVI 2003.4.36 Termékértékesítés a birtokba vehető dolog ellenérték fejében történő átengedése, amely az átvevőt tulajdonosként való rendelkezésre jogosítja [1992. évi LXXIV. tv. 6. § (1) bek.]
A felperes, az Sz. Kft., az A. Kft. és a T. Kft., 1992. vagy 1993. évben közös gazdasági tevékenység folytatására irányuló együttműködési megállapodást kötött. Évente más­más cég feladata és jogosultsága volt a külső üzleti partnerekkel történő kapcsolattartás és a közös árukészlettel kapcsolatos ügyintézés. 1995. évben a felperesi kft., 1996. évben az Sz. Kft. járhatott el. 1995. év elején a felperes felvette a kapcsolatot a D., illetve az R. Kft.-kkel, melyeket R. Imre ügyvezető képviselt. A felperest ebben az időben G. László ügyvezető képviselte.
1995. február 8-án három szállítólevéllel 16 250 000 Ft értékben csapágy árukészlet került leszállításra a D. Kft. részére. Az árukészlet kapcsán a felperes mint szállító, 1995. április 1-jén számlát bocsátott ki a D. Kft. mint vevő részére csapágy értékesítésről. A bizonylat szerint a leszállított árukészlet értéke 16 250 000 Ft volt, amely értékesítést 25%-os áfa terhelt 6 062 500 Ft értékben, így a bizonylat összértéke 20 312 500 Ft-ban került megjelölésre. A számla teljesítési időpontjaként 1995. április hó került megjelölésre, a fizetési határidőként 1995. április 10-ét tüntetett fel a szállító, fizetési módjaként, átutalást. A csapágy mennyisége a felperes által sem vitatottan a D. Kft. részéről átvételre került. A felperes a csapágymennyiséget az 1995. december 31-i leltárban már nem szerepeltette, az anyageladás tabló szerint az eladás költségként elszámolásra került.
A kettős könyvvitelt vezetett felperes azonban a leszállított csapágyak ellenértékét a bizonylat alapján bevételként nem tüntette fel és a felperes év végi beszámolójában sem szerepeltette.
A felperes és a D. Kft. között 1995. április 28-án megállapodás jött létre, mely szerint az április 1-jén kiállított számlát stornírozzák, mivel a felek a csapágyak konkrét árában nem tudtak megállapodni. A megállapodás szerint az aláírás napján a szállító a vevőtől a csapágyakat átvette. A megállapodásban foglaltak ellenére ténylegesen a csapágyak visszaszállítása csak a következő évben 1995. április 30. és szeptember 23-a között történt meg, de nem teljes egészében. A visszaszállításra nem kerülő csapágyak 1996. szeptember 23-át követően újra leszámlázásra kerültek a vevő felé 1 766 742 Ft értékben. Ebben az évben a négy gazdasági társaságot már az Sz. Kft. képviselte és a bizonylat az R. Kft. felé került már kiállításra, mely vételárat az Sz. Kft. fizetési meghagyásos eljárás és bírósági végrehajtás útján hajtotta be, mivel a vevő önként nem teljesített.
1995 áprilisától 1996 áprilisáig, mivel a felek a csapágyak árában nem tudtak megegyezni, hosszas levelezések és több alkalommal faxváltás történt. A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján a visszaszállított részmennyiségek újra készletre vétele, vagy a vevő részéről annak visszaszámlázása nem történt meg. Ugyancsak nem történt meg az 1995. április 1-jén kijavított számla ellenértékének megfizetése sem a D. Kft., sem az R. Kft. részéről.
Az adóhatóság 1994-1995. évre vonatkozóan költségvetési kapcsolatok átfogó ellenőrzését végezte a felperesnél. Elsőfokú határozatával a felperes terhére 1995. április hónapra 4 062 000 Ft áfa különbözetet állapított meg, mely adóhiánynak minősül. Az adóhiány után 2 031 000 Ft adóbírság és 4 005 000 Ft késedelmi pótlék került kiszabásra. Az alperes az elsőfokú határozatot megváltoztatva megállapította, hogy az adózó az 1995. évi eredményét 16 250 000 Ft-tal alacsonyabb összegben mutatta ki, így vesztesége 283 562 000 Ft-ra módosul. Az alperes határozata egyebekben az elsőfokú határozat rendelkezéseit nem érintette.
A felperes keresetében a kiszabott adóhiány és szankciók megfizetése alóli mentesítést kért, valójában a határozat hatályon kívül helyezését kérte. A városi bíróság 21. számú ítéletével a felperes keresetét elutasította megállapítva, hogy a felperes és a D. Kft. között termékértékesítés valósult meg. A felperes fellebbezése folytán a megyei bíróság 3. számú végzésével az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására, és újabb határozat hozatalára utasította. Indokolásában arra hivatkozott, hogy a bizonyítékok alapján a termékértékesítés megvalósítása egyértelműen nem volt megállapítható, mivel a felek a termék értékesítés egyik lényeges kérdésében a csapágyak árában nem tudtak megegyezni. Az új bírósági eljárás során a termékértékesítés létrejöttére vonatkozóan további bizonyítási eljárás lefolytatását látta szükségesnek, melynek során nyilatkoztatni kellett a feleket és az üzletet lebonyolító gazdasági társaságok ügyvezetőit, az április 28-i megállapodás létrejöttének körülményeire, az áruszállítás elhúzódásának okaira és körülményeire.
Az új bírósági eljárás során a felek kérelmeiket változatlanul fenntartották.
A felperes arra hivatkozott számlával kapcsolatban, hogy ez a számlakiállítás csupán tévedés volt. Az üzleti partnerek szándéka esetlegesen arra irányult, hogy a D. Kft. a leszállított csapágyakat bevizsgálja, minőségét meghatározza, karbantartás után pedig beárazza. Erre nézve csak szóbeli megállapodás jött létre, és ténylegesen ezt a munkát a D. Kft. el sem végezte. Másodlagos cél szerint szóbeli megállapodás volt, hogy a D. Kft. vevőt keres a csapágyra. Csak harmadlagos, szintén szóbeli megállapodás volt, hogy a D. Kft. megvásárolja. A felperes szerint a kiállított számla csupán egy árajánlat volt, a vevő azonban azt nem fogadta el, és az ár részletezését kérte. Ezt követően jött létre a felek között 1995. április 28-án írásbeli megállapodás, hogy a csapágymennyiség visszaszállításra kerül. Ez azonban nem történt meg, 1996. április 30-ig teljes egészében a D. Kft., későbbiekben az R. Kft. birtokában voltak. A felperes szerint 1995. április 28­a után csak tárolás céljából maradtak a vevő telephelyén a csapágyak, a tárolásra vonatkozóan azonban sem szóban, sem írásban megállapodást nem kötöttek. Tárolási díjat a felperes nem fizetett. Csak eshetőlegesen maradt meg az a lehetőség, hogy a D. Kft. további vevőt keres.
Az alperes álláspontja szerint ezzel szemben az volt, hogy az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (továbbiakban: Áfa tv.) 6.§ (1) bekezdése szerinti termékértékesítés megvalósult. A felperes kettős könyvvitelt vezetett, a leszámlázott áru ellenértékét könyvelésében bevételi oldalon kellett volna szerepeltetnie. A kettős könyvvitel nem pénzforgalmi szemléletű, így nincs annak jelentősége, hogy a számla ellenértéke ténylegesen kiegyenlítésre került-e a vevő részéről. A felperes árajánlattal kapcsolatos okfejtésével szemben hivatkozott arra, hogy a felperes az anyageladási tabló szerint az áru eladását költségként elszámolta, az 1995. év végi leltárában a számlával leszállított mennyiség nem szerepelt. Az alperesi álláspont szerint az 1995. április 1-jei bizonylat stornózása sem történt meg szabályosan. A felperes az Áfa tv. 45. § (1) bekezdése alapján helyesbítő számlát nem bocsátott ki, a csapágyak visszaszállítása csak 1996-ban történt meg, és ekkor sem került ismét készletre vételre a visszaszállított mennyiség.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy a felek nyilatkozata, a becsalt okirati bizonyítékok, az 1995. februári szállítólevelek, a 36. számú számla, valamint a meghallgatott tanúk: G. László, R. Imre, H. István és S. Lászlóné tanúvallomása alapján az volt megállapítható, hogy a felperes és a D. Kft. között 1995. április 1-jén megvalósult a termékértékesítés, az Áfa tv. 6. § (1) bekezdés szerinti valamennyi fogalmi eleme.
Az Áfa tv. 6. § (1) bekezdése értelmében termékértékesítés a birtokba vehető dolog ellenérték fejében történő átengedése, amely az átvevőt tulajdonosként való rendelkezésre jogosítja.
G. László felperes 1995. évben képviseletre jogosult volt ügyvezetőjének tanúnyilatkozata szerint a felperes a csapágyakat bevizsgálás, állapot, felületvizsgálati és beárazás céljából szállította a D. Kft. részére. A leszállítást követően áprilisban a D. Kft. ügyvezetője R. Imre telefonon hívta fel őt, közölte, hogy megvásárolja ezeket a csapágyakat. A csapágyak ellenértékében szóban, pontosabban telefonbeszélgetés során állapodtak meg, és ennek megfelelően került kiállításra a számla. A számlakiállítást követően ismét telefonbeszélgetés zajlott le az ügyvezetők között azzal, hogy R. Imre nem tekinti érvényesnek a korábbi szóbeli megállapodást, mert a leszámlázott áron nem tudja a D. Kft. megvásárolni a csapágyakat. Ezt követően került stornózásra a 36. sorszámú számla, vagy megkötésre az 1995. április 28-i megállapodás. R. Imre tanúvallomásában előadta, hogy az 1995. februári szállítás célja az volt, hogy a D. Kft., illetve az R. Kft. bevizsgálja és konzerválja, majd újra csomagolja a csapágyakat. 1995 áprilisában valóban folytak tárgyalások szóban a csapágyak megvételére is. Szerinte azonban a konkrét vételárban nem tudtak a felek képviselői megállapodni, ő nem tekintette megvalósultnak a termékértékesítést. A csapágyak 1996 őszéig a D. Kft. birtokában voltak és évekig folytak a tárgyalások a csapágyak árára vonatkozóan. A D. Kft. nem végezte el a konzerválási munkát.
H. István az Sz. Kft. ügyvezetője tanúvallomásában előadta, hogy tudomása szerint bevizsgálás és minősítés céljából kerültek a csapágyak leszállításra Z.-re. Ezen túlmenően a D. Kft. mint vevőközvetítő partner is közreműködött, és felvetődött annak lehetősége is, hogy a szállítmány egy részét a D. Kft. megvásárolja. Konkrét megállapodás, azonban álláspontja nem született sem szóban, sem írásban, sem a beminősítésre és vizsgálatra, sem a termékértékesítésre vonatkozóan. 1995-1996. fordulóján, amikor az Sz. Kft. vette át a négy együttműködő gazdasági társaság képviseletét, a ténylegesen raktáron lévő árukészletben nem volt benne a Z.-re leszállított árumennyiség.
Az elsőfokú bíróság a meghallgatott tanúk vallomása és a rendelkezésre álló okirati bizonyítékok alapján ismételten azt tudta megállapítani, hogy a felperes a birtokba vehető dolognak minősülő csapágyakat a 36. sorszámú számlával feltüntetett ellenérték fejében a D. Kft. részére átengedte, mely az átvevőt tulajdonosként való rendelkezésre jogosította.
A felperes kettős könyvvitelt vezető adózó volt, így annak nincs jelentősége könyvelési szempontból, hogy a kiállított bizonylat alapján ténylegesen megfizetésre került-e a számla ellenértéke vagy sem. Így nyilatkozott S. Lászlóné könyvelő tanúvallomásában. A leadott bizonylat alapján a számla ellenértékét bevételi oldalon le kellett volna könyvelni, függetlenül attól, hogy a vevő kiegyenlítette-e a számla ellenértékét.
A bíróság álláspontja szerint amennyiben a februári leszállítás csupán arra irányult, hogy a D. Kft. bevizsgálja, karbantartsa, és újra csomagolja a termékeket, elegendő lett volna a felperes részéről a szállítólevelek kiállítása. A bíróság szerint a tanúvallomások alapján az is megállapítható volt, hogy az üzleti partnerek szándéka eshető­legesen adásvételre is irányult. G. László és R. Imre között szóbeli megállapodás jött létre telefonon keresztül az adásvételre vonatkozóan. Ezen a tényen nem változtat az a körülmény sem, hogy utóbb a számla kiállítást követően R. Imre jelezte a felperes felé, hogy az ár további részletezését kéri.
Az elsőfokú bíróság S. Lászlóné tanúvallomása alapján megállapította, hogy a felperes által kiállított, általa stornó számlának nevezett bizonylat sem fogadható el szabályosnak. A stornó számlát is szerepeltetni kellett volna a könyvelésben, a stornózás alapján a visszaszállításnak is meg kellett volna történnie.
A bíróság véleménye szerint megvalósult a termékértékesítés harmadik feltétele is, miszerint a vevő tulajdonosként való rendelkezési jogosultsága fennáll. Az Áfa tv. 6. § (1) bekezdésének harmadik fordulata a rendelkezési jogosultság lehetőségét jelenti, nem pedig azt, hogy ténylegesen gyakorolja is a vevő ezt a jogosultságot. A tanúk vallomása alapján egyértelműen megállapítható volt, hogy 1995. április 1-jétől 1996. április 30-ig az 1995. február 8-án leszállított teljes csapágymennyiség birtokában volt a D. Kft. Az 1995. április 1-jén kiállított bizonylat időpontjától pedig a D. Kft. tulajdonosként való rendelkezési lehetősége fennállt. Semmi bizonyíték nem támasztotta alá azt, hogy 1996. április 28-át követően csak tárolás céljából voltak a csapágyak a D. Kft. telephelyén. A felek erre nézve sem írásbeli, sem szóbeli megállapodást nem kötöttek, és nem utal erre az 1995-96. évi levelezés sem. A felperes a tárolásért semmilyen ellenértéket nem fizetett, és az ingyenes tárolásra vonatkozó megállapodás sem bizonyított.
A felperesi adóalanyt az ügyvezetők közötti szóbeli megállapodás alapján az Áfa tv. 43. § (1) bekezdésében foglaltakat figyelembe véve számlázási kötelezettség terhelte. Az a körülmény, hogy az ügyvezetők a számla kiállítását megelőzően nem jártak el körültekintően és az együttműködésük részletes szabályait nem foglalták írásba, még nem teszi valótlanná a bizonylattal igazolt gazdasági eseményt. A számla nem csak formai, hanem tartalmi szempontból is hiteles, és a termékértékesítés, a gazdasági esemény ténylegesen meg is valósult. Az Áfa tv. 6. § (1) bekezdése szerinti termékértékesítés minden fogalmi eleme megvalósult, a termékértékesítés az Áfa tv. 22. § (1) bekezdése alapján áfa köteles volt, és a felperest a 28. § (1) bekezdése alapján áfa fizetési kötelezettség terhelte.
Az alperes arra is helyesen hivatkozott, hogy a felperes megsértette eljárása során a számvitelről szóló 1991. évi XVIII. törvény (továbbiakban: Sztv.) 83. § (1) és 84. § (2) és (3) bekezdését.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes nyújtott be fellebbezés, kérve annak megváltoztatását, és a keresetnek történő helyt adást. Továbbra is arra hivatkozott, hogy a felek között adásvételre nem került sor, az ügylet a felek között nem jött létre. E körben hivatkozott arra, hogy a csapágyakat nem csak a D. Kft., hanem az R. Kft. szállította el, és abban az esetben a felek a vételárban meg tudtak volna állapodni, legalább két számlát kellett volna kiállítani. A 36. sorszámú számlán azonban a csapágyak egy összegben lettek megállapítva a D. Kft. felé, amelynek ügyvezetője R. Imre rögtön jelezte, hogy a számlát visszaküldi (nem fogadja el), csak hosszú levelezést követően kerültek a csapágyak visszaszállításra és egyik félnél sem merült fel, hogy a visszaszállítás tényét külön számlázni kellene. Mivel az üggyel kapcsolatos jogi helyzetet mindkét fél azonos módon értékelte, mely szerint a tulajdonjog a felperesnél maradt.
Az alperes ellenkérelmében a fellebbezés elutasítását és felperes perköltségben marasztalását indítványozta. Alaptalannak minősítette, hogy két számlát kellett volna kiállítani, mert a szállítólevél nem a termékértékesítést dokumentálta. Az Áfa tv. 6. § (1) bekezdése alapján a termékértékesítés megvalósult, a felperes 43. § (1) bekezdés a) pontján volt köteles volt számlát kiállítani.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
Az elsőfokú bíróság a tényállást mindenre kiterjedően feltárta, új eljárásában a másodfokú bíróság iránymutatása alapján a szükséges további bizonyítási eljárást lefolytatta, a tanúkat meghallgatta. A bizonyítékok okszerű mérlegelésével megállapított tényállás alapján az elsőfokú bíróság helytálló döntést hozott a termékértékesítés megvalósulása vonatkozásában, ezért a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 254. § (3) bekezdése alapján helyes indokai alapján hagyja helyben.
A felperes fellebbezésével kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság is utal arra, hogy az Áfa tv. 6.§ (1) bekezdése alapján termékértékesítés: a birtokba vehető dolog ellenérték fejében történő átengedése, amely az átvevőt tulajdonosként való rendelkezésre jogosítja. A rendelkezésre álló bizonylatok és a tanúk vallomása alapján megállapítható, hogy a termékértékesítés fogalmi elemeinek valamennyi eleme megvalósult a vitatott gazdasági eseménnyel kapcsolatban. Azt a felperes sem vitatta, hogy a leszállított csapágyak birtokba vehető dolgok. Az is megállapítható, hogy az ügyvezetők szóban, telefonon keresztül megállapodtak az ellenérték fejében történő átengedés vonatkozásában. A felperes ügyvezetője semmilyen ésszerű indokot arra vonatkozóan nem tudott előadni, hogy miért kellett volna árajánlattal kapcsolatban számlát kiállítani. Árajánlatot az eladó a potenciális vevő részére a termékértékesítésben történő megállapodást megelőzően juttatja el, míg a számlát a termékértékesítésben való megállapodást követően kell kiállítani.
Az elsőfokú bíróság azt is helyesen állapította meg, hogy a vevő részéről megvalósult a tulajdonosként való rendelkezésre jogosítás is. A leszállított csapágyak 1995. április 1-jét követően több mint egy évig a D. Kft. birtokában volt anélkül, hogy a felperes által említett "csak tárolást" bármilyen megállapodás, vagy okirat, vagy egyéb körülmény bizonyította volna.
Ugyancsak ellentmond az árajánlat verziónak az a körülmény, hogy a felperes a vitatott csapágy mennyiségeket az 1995. december 31-i leltárában már nem szerepeltette és az anyageladási tabló szerint az eladás költségként elszámolásra került. Ha a felperes csak árajánlatot tett volna, illetve magát a csapágyak tulajdonosának tekintette volna, akkor a csapágymennyiség a leltárban is szerepelt volna, és nem kellett volna az anyageladási tabló szerint az eladást költségként elszámolni.
Önmagában az a körülmény, amelyre a felperes hivatkozik, mely szerint részben a D. Kft., részben az R. Kft. szállította el a csapágyakat, nem bizonyítja a termékértékesítés meg nem történtét. Az 1995. február 8-i elszállítás elvált az 1995. április 1-jei számla­kiállítástól. A D. Kft. és az R. Kft. ügyvezetője ugyanaz a személy R. Imre volt, így ezek a kapcsolatok részben egybemosódtak. A számlával kapcsolatban R. Imre ügyvezetőnek nem az volt a kifogása, hogy miért a teljes mennyiség lett leszámlázva.
Az elsőfokú bíróság azt is helyesen állapította meg, hogy a felperes által hivatkozott stornírozás sem fogadható el szabályozásnak, mert az nem felelt meg sem az Áfa tv., sem az Art. rendelkezéseinek. A felperes által stornónak nevezett számla felperes könyvelésében nem szerepelt, a csapágyak visszaszállítása 1995-ben nem valósult meg és a visszaszállított mennyiség sem került ismét készletre vételre.
A Legfelsőbb Bíróság a pervesztes felperest a Pp. 239. § szerint alkalmazandó Pp. 78. § (1) bekezdése alapján kötelezte az alperes másodfokú eljárási perköltségének megfizetésére. (Legfelsőbb Bíróság Kf. IV. 35.794/2000.)
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.