adozona.hu
AVI 2003.4.36
AVI 2003.4.36
Termékértékesítés a birtokba vehető dolog ellenérték fejében történő átengedése, amely az átvevőt tulajdonosként való rendelkezésre jogosítja [1992. évi LXXIV. tv. 6. § (1) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes, az Sz. Kft., az A. Kft. és a T. Kft., 1992. vagy 1993. évben közös gazdasági tevékenység folytatására irányuló együttműködési megállapodást kötött. Évente másmás cég feladata és jogosultsága volt a külső üzleti partnerekkel történő kapcsolattartás és a közös árukészlettel kapcsolatos ügyintézés. 1995. évben a felperesi kft., 1996. évben az Sz. Kft. járhatott el. 1995. év elején a felperes felvette a kapcsolatot a D., illetve az R. Kft.-kkel, melyeket R. Imre ügyvezető képviselt. ...
AVI 2003.4.36 Termékértékesítés a birtokba vehető dolog ellenérték fejében történő átengedése, amely az átvevőt tulajdonosként való rendelkezésre jogosítja [1992. évi LXXIV. tv. 6. § (1) bek.]
A felperes, az Sz. Kft., az A. Kft. és a T. Kft., 1992. vagy 1993. évben közös gazdasági tevékenység folytatására irányuló együttműködési megállapodást kötött. Évente másmás cég feladata és jogosultsága volt a külső üzleti partnerekkel történő kapcsolattartás és a közös árukészlettel kapcsolatos ügyintézés. 1995. évben a felperesi kft., 1996. évben az Sz. Kft. járhatott el. 1995. év elején a felperes felvette a kapcsolatot a D., illetve az R. Kft.-kkel, melyeket R. Imre ügyvezető képviselt. A felperest ebben az időben G. László ügyvezető képviselte.1995. február 8-án három szállítólevéllel 16 250 000 Ft értékben csapágy árukészlet került leszállításra a D. Kft. részére. Az árukészlet kapcsán a felperes mint szállító, 1995. április 1-jén számlát bocsátott ki a D. Kft. mint vevő részére csapágy értékesítésről. A bizonylat szerint a leszállított árukészlet értéke 16 250 000 Ft volt, amely értékesítést 25%-os áfa terhelt 6 062 500 Ft értékben, így a bizonylat összértéke 20 312 500 Ft-ban került megjelölésre. A számla teljesítési időpontjaként 1995. április hó került megjelölésre, a fizetési határidőként 1995. április 10-ét tüntetett fel a szállító, fizetési módjaként, átutalást. A csapágy mennyisége a felperes által sem vitatottan a D. Kft. részéről átvételre került. A felperes a csapágymennyiséget az 1995. december 31-i leltárban már nem szerepeltette, az anyageladás tabló szerint az eladás költségként elszámolásra került.
A kettős könyvvitelt vezetett felperes azonban a leszállított csapágyak ellenértékét a bizonylat alapján bevételként nem tüntette fel és a felperes év végi beszámolójában sem szerepeltette.
A felperes és a D. Kft. között 1995. április 28-án megállapodás jött létre, mely szerint az április 1-jén kiállított számlát stornírozzák, mivel a felek a csapágyak konkrét árában nem tudtak megállapodni. A megállapodás szerint az aláírás napján a szállító a vevőtől a csapágyakat átvette. A megállapodásban foglaltak ellenére ténylegesen a csapágyak visszaszállítása csak a következő évben 1995. április 30. és szeptember 23-a között történt meg, de nem teljes egészében. A visszaszállításra nem kerülő csapágyak 1996. szeptember 23-át követően újra leszámlázásra kerültek a vevő felé 1 766 742 Ft értékben. Ebben az évben a négy gazdasági társaságot már az Sz. Kft. képviselte és a bizonylat az R. Kft. felé került már kiállításra, mely vételárat az Sz. Kft. fizetési meghagyásos eljárás és bírósági végrehajtás útján hajtotta be, mivel a vevő önként nem teljesített.
1995 áprilisától 1996 áprilisáig, mivel a felek a csapágyak árában nem tudtak megegyezni, hosszas levelezések és több alkalommal faxváltás történt. A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján a visszaszállított részmennyiségek újra készletre vétele, vagy a vevő részéről annak visszaszámlázása nem történt meg. Ugyancsak nem történt meg az 1995. április 1-jén kijavított számla ellenértékének megfizetése sem a D. Kft., sem az R. Kft. részéről.
Az adóhatóság 1994-1995. évre vonatkozóan költségvetési kapcsolatok átfogó ellenőrzését végezte a felperesnél. Elsőfokú határozatával a felperes terhére 1995. április hónapra 4 062 000 Ft áfa különbözetet állapított meg, mely adóhiánynak minősül. Az adóhiány után 2 031 000 Ft adóbírság és 4 005 000 Ft késedelmi pótlék került kiszabásra. Az alperes az elsőfokú határozatot megváltoztatva megállapította, hogy az adózó az 1995. évi eredményét 16 250 000 Ft-tal alacsonyabb összegben mutatta ki, így vesztesége 283 562 000 Ft-ra módosul. Az alperes határozata egyebekben az elsőfokú határozat rendelkezéseit nem érintette.
A felperes keresetében a kiszabott adóhiány és szankciók megfizetése alóli mentesítést kért, valójában a határozat hatályon kívül helyezését kérte. A városi bíróság 21. számú ítéletével a felperes keresetét elutasította megállapítva, hogy a felperes és a D. Kft. között termékértékesítés valósult meg. A felperes fellebbezése folytán a megyei bíróság 3. számú végzésével az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására, és újabb határozat hozatalára utasította. Indokolásában arra hivatkozott, hogy a bizonyítékok alapján a termékértékesítés megvalósítása egyértelműen nem volt megállapítható, mivel a felek a termék értékesítés egyik lényeges kérdésében a csapágyak árában nem tudtak megegyezni. Az új bírósági eljárás során a termékértékesítés létrejöttére vonatkozóan további bizonyítási eljárás lefolytatását látta szükségesnek, melynek során nyilatkoztatni kellett a feleket és az üzletet lebonyolító gazdasági társaságok ügyvezetőit, az április 28-i megállapodás létrejöttének körülményeire, az áruszállítás elhúzódásának okaira és körülményeire.
Az új bírósági eljárás során a felek kérelmeiket változatlanul fenntartották.
A felperes arra hivatkozott számlával kapcsolatban, hogy ez a számlakiállítás csupán tévedés volt. Az üzleti partnerek szándéka esetlegesen arra irányult, hogy a D. Kft. a leszállított csapágyakat bevizsgálja, minőségét meghatározza, karbantartás után pedig beárazza. Erre nézve csak szóbeli megállapodás jött létre, és ténylegesen ezt a munkát a D. Kft. el sem végezte. Másodlagos cél szerint szóbeli megállapodás volt, hogy a D. Kft. vevőt keres a csapágyra. Csak harmadlagos, szintén szóbeli megállapodás volt, hogy a D. Kft. megvásárolja. A felperes szerint a kiállított számla csupán egy árajánlat volt, a vevő azonban azt nem fogadta el, és az ár részletezését kérte. Ezt követően jött létre a felek között 1995. április 28-án írásbeli megállapodás, hogy a csapágymennyiség visszaszállításra kerül. Ez azonban nem történt meg, 1996. április 30-ig teljes egészében a D. Kft., későbbiekben az R. Kft. birtokában voltak. A felperes szerint 1995. április 28a után csak tárolás céljából maradtak a vevő telephelyén a csapágyak, a tárolásra vonatkozóan azonban sem szóban, sem írásban megállapodást nem kötöttek. Tárolási díjat a felperes nem fizetett. Csak eshetőlegesen maradt meg az a lehetőség, hogy a D. Kft. további vevőt keres.
Az alperes álláspontja szerint ezzel szemben az volt, hogy az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (továbbiakban: Áfa tv.) 6.§ (1) bekezdése szerinti termékértékesítés megvalósult. A felperes kettős könyvvitelt vezetett, a leszámlázott áru ellenértékét könyvelésében bevételi oldalon kellett volna szerepeltetnie. A kettős könyvvitel nem pénzforgalmi szemléletű, így nincs annak jelentősége, hogy a számla ellenértéke ténylegesen kiegyenlítésre került-e a vevő részéről. A felperes árajánlattal kapcsolatos okfejtésével szemben hivatkozott arra, hogy a felperes az anyageladási tabló szerint az áru eladását költségként elszámolta, az 1995. év végi leltárában a számlával leszállított mennyiség nem szerepelt. Az alperesi álláspont szerint az 1995. április 1-jei bizonylat stornózása sem történt meg szabályosan. A felperes az Áfa tv. 45. § (1) bekezdése alapján helyesbítő számlát nem bocsátott ki, a csapágyak visszaszállítása csak 1996-ban történt meg, és ekkor sem került ismét készletre vételre a visszaszállított mennyiség.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy a felek nyilatkozata, a becsalt okirati bizonyítékok, az 1995. februári szállítólevelek, a 36. számú számla, valamint a meghallgatott tanúk: G. László, R. Imre, H. István és S. Lászlóné tanúvallomása alapján az volt megállapítható, hogy a felperes és a D. Kft. között 1995. április 1-jén megvalósult a termékértékesítés, az Áfa tv. 6. § (1) bekezdés szerinti valamennyi fogalmi eleme.
Az Áfa tv. 6. § (1) bekezdése értelmében termékértékesítés a birtokba vehető dolog ellenérték fejében történő átengedése, amely az átvevőt tulajdonosként való rendelkezésre jogosítja.
G. László felperes 1995. évben képviseletre jogosult volt ügyvezetőjének tanúnyilatkozata szerint a felperes a csapágyakat bevizsgálás, állapot, felületvizsgálati és beárazás céljából szállította a D. Kft. részére. A leszállítást követően áprilisban a D. Kft. ügyvezetője R. Imre telefonon hívta fel őt, közölte, hogy megvásárolja ezeket a csapágyakat. A csapágyak ellenértékében szóban, pontosabban telefonbeszélgetés során állapodtak meg, és ennek megfelelően került kiállításra a számla. A számlakiállítást követően ismét telefonbeszélgetés zajlott le az ügyvezetők között azzal, hogy R. Imre nem tekinti érvényesnek a korábbi szóbeli megállapodást, mert a leszámlázott áron nem tudja a D. Kft. megvásárolni a csapágyakat. Ezt követően került stornózásra a 36. sorszámú számla, vagy megkötésre az 1995. április 28-i megállapodás. R. Imre tanúvallomásában előadta, hogy az 1995. februári szállítás célja az volt, hogy a D. Kft., illetve az R. Kft. bevizsgálja és konzerválja, majd újra csomagolja a csapágyakat. 1995 áprilisában valóban folytak tárgyalások szóban a csapágyak megvételére is. Szerinte azonban a konkrét vételárban nem tudtak a felek képviselői megállapodni, ő nem tekintette megvalósultnak a termékértékesítést. A csapágyak 1996 őszéig a D. Kft. birtokában voltak és évekig folytak a tárgyalások a csapágyak árára vonatkozóan. A D. Kft. nem végezte el a konzerválási munkát.
H. István az Sz. Kft. ügyvezetője tanúvallomásában előadta, hogy tudomása szerint bevizsgálás és minősítés céljából kerültek a csapágyak leszállításra Z.-re. Ezen túlmenően a D. Kft. mint vevőközvetítő partner is közreműködött, és felvetődött annak lehetősége is, hogy a szállítmány egy részét a D. Kft. megvásárolja. Konkrét megállapodás, azonban álláspontja nem született sem szóban, sem írásban, sem a beminősítésre és vizsgálatra, sem a termékértékesítésre vonatkozóan. 1995-1996. fordulóján, amikor az Sz. Kft. vette át a négy együttműködő gazdasági társaság képviseletét, a ténylegesen raktáron lévő árukészletben nem volt benne a Z.-re leszállított árumennyiség.
Az elsőfokú bíróság a meghallgatott tanúk vallomása és a rendelkezésre álló okirati bizonyítékok alapján ismételten azt tudta megállapítani, hogy a felperes a birtokba vehető dolognak minősülő csapágyakat a 36. sorszámú számlával feltüntetett ellenérték fejében a D. Kft. részére átengedte, mely az átvevőt tulajdonosként való rendelkezésre jogosította.
A felperes kettős könyvvitelt vezető adózó volt, így annak nincs jelentősége könyvelési szempontból, hogy a kiállított bizonylat alapján ténylegesen megfizetésre került-e a számla ellenértéke vagy sem. Így nyilatkozott S. Lászlóné könyvelő tanúvallomásában. A leadott bizonylat alapján a számla ellenértékét bevételi oldalon le kellett volna könyvelni, függetlenül attól, hogy a vevő kiegyenlítette-e a számla ellenértékét.
A bíróság álláspontja szerint amennyiben a februári leszállítás csupán arra irányult, hogy a D. Kft. bevizsgálja, karbantartsa, és újra csomagolja a termékeket, elegendő lett volna a felperes részéről a szállítólevelek kiállítása. A bíróság szerint a tanúvallomások alapján az is megállapítható volt, hogy az üzleti partnerek szándéka eshetőlegesen adásvételre is irányult. G. László és R. Imre között szóbeli megállapodás jött létre telefonon keresztül az adásvételre vonatkozóan. Ezen a tényen nem változtat az a körülmény sem, hogy utóbb a számla kiállítást követően R. Imre jelezte a felperes felé, hogy az ár további részletezését kéri.
Az elsőfokú bíróság S. Lászlóné tanúvallomása alapján megállapította, hogy a felperes által kiállított, általa stornó számlának nevezett bizonylat sem fogadható el szabályosnak. A stornó számlát is szerepeltetni kellett volna a könyvelésben, a stornózás alapján a visszaszállításnak is meg kellett volna történnie.
A bíróság véleménye szerint megvalósult a termékértékesítés harmadik feltétele is, miszerint a vevő tulajdonosként való rendelkezési jogosultsága fennáll. Az Áfa tv. 6. § (1) bekezdésének harmadik fordulata a rendelkezési jogosultság lehetőségét jelenti, nem pedig azt, hogy ténylegesen gyakorolja is a vevő ezt a jogosultságot. A tanúk vallomása alapján egyértelműen megállapítható volt, hogy 1995. április 1-jétől 1996. április 30-ig az 1995. február 8-án leszállított teljes csapágymennyiség birtokában volt a D. Kft. Az 1995. április 1-jén kiállított bizonylat időpontjától pedig a D. Kft. tulajdonosként való rendelkezési lehetősége fennállt. Semmi bizonyíték nem támasztotta alá azt, hogy 1996. április 28-át követően csak tárolás céljából voltak a csapágyak a D. Kft. telephelyén. A felek erre nézve sem írásbeli, sem szóbeli megállapodást nem kötöttek, és nem utal erre az 1995-96. évi levelezés sem. A felperes a tárolásért semmilyen ellenértéket nem fizetett, és az ingyenes tárolásra vonatkozó megállapodás sem bizonyított.
A felperesi adóalanyt az ügyvezetők közötti szóbeli megállapodás alapján az Áfa tv. 43. § (1) bekezdésében foglaltakat figyelembe véve számlázási kötelezettség terhelte. Az a körülmény, hogy az ügyvezetők a számla kiállítását megelőzően nem jártak el körültekintően és az együttműködésük részletes szabályait nem foglalták írásba, még nem teszi valótlanná a bizonylattal igazolt gazdasági eseményt. A számla nem csak formai, hanem tartalmi szempontból is hiteles, és a termékértékesítés, a gazdasági esemény ténylegesen meg is valósult. Az Áfa tv. 6. § (1) bekezdése szerinti termékértékesítés minden fogalmi eleme megvalósult, a termékértékesítés az Áfa tv. 22. § (1) bekezdése alapján áfa köteles volt, és a felperest a 28. § (1) bekezdése alapján áfa fizetési kötelezettség terhelte.
Az alperes arra is helyesen hivatkozott, hogy a felperes megsértette eljárása során a számvitelről szóló 1991. évi XVIII. törvény (továbbiakban: Sztv.) 83. § (1) és 84. § (2) és (3) bekezdését.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes nyújtott be fellebbezés, kérve annak megváltoztatását, és a keresetnek történő helyt adást. Továbbra is arra hivatkozott, hogy a felek között adásvételre nem került sor, az ügylet a felek között nem jött létre. E körben hivatkozott arra, hogy a csapágyakat nem csak a D. Kft., hanem az R. Kft. szállította el, és abban az esetben a felek a vételárban meg tudtak volna állapodni, legalább két számlát kellett volna kiállítani. A 36. sorszámú számlán azonban a csapágyak egy összegben lettek megállapítva a D. Kft. felé, amelynek ügyvezetője R. Imre rögtön jelezte, hogy a számlát visszaküldi (nem fogadja el), csak hosszú levelezést követően kerültek a csapágyak visszaszállításra és egyik félnél sem merült fel, hogy a visszaszállítás tényét külön számlázni kellene. Mivel az üggyel kapcsolatos jogi helyzetet mindkét fél azonos módon értékelte, mely szerint a tulajdonjog a felperesnél maradt.
Az alperes ellenkérelmében a fellebbezés elutasítását és felperes perköltségben marasztalását indítványozta. Alaptalannak minősítette, hogy két számlát kellett volna kiállítani, mert a szállítólevél nem a termékértékesítést dokumentálta. Az Áfa tv. 6. § (1) bekezdése alapján a termékértékesítés megvalósult, a felperes 43. § (1) bekezdés a) pontján volt köteles volt számlát kiállítani.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
Az elsőfokú bíróság a tényállást mindenre kiterjedően feltárta, új eljárásában a másodfokú bíróság iránymutatása alapján a szükséges további bizonyítási eljárást lefolytatta, a tanúkat meghallgatta. A bizonyítékok okszerű mérlegelésével megállapított tényállás alapján az elsőfokú bíróság helytálló döntést hozott a termékértékesítés megvalósulása vonatkozásában, ezért a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 254. § (3) bekezdése alapján helyes indokai alapján hagyja helyben.
A felperes fellebbezésével kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság is utal arra, hogy az Áfa tv. 6.§ (1) bekezdése alapján termékértékesítés: a birtokba vehető dolog ellenérték fejében történő átengedése, amely az átvevőt tulajdonosként való rendelkezésre jogosítja. A rendelkezésre álló bizonylatok és a tanúk vallomása alapján megállapítható, hogy a termékértékesítés fogalmi elemeinek valamennyi eleme megvalósult a vitatott gazdasági eseménnyel kapcsolatban. Azt a felperes sem vitatta, hogy a leszállított csapágyak birtokba vehető dolgok. Az is megállapítható, hogy az ügyvezetők szóban, telefonon keresztül megállapodtak az ellenérték fejében történő átengedés vonatkozásában. A felperes ügyvezetője semmilyen ésszerű indokot arra vonatkozóan nem tudott előadni, hogy miért kellett volna árajánlattal kapcsolatban számlát kiállítani. Árajánlatot az eladó a potenciális vevő részére a termékértékesítésben történő megállapodást megelőzően juttatja el, míg a számlát a termékértékesítésben való megállapodást követően kell kiállítani.
Az elsőfokú bíróság azt is helyesen állapította meg, hogy a vevő részéről megvalósult a tulajdonosként való rendelkezésre jogosítás is. A leszállított csapágyak 1995. április 1-jét követően több mint egy évig a D. Kft. birtokában volt anélkül, hogy a felperes által említett "csak tárolást" bármilyen megállapodás, vagy okirat, vagy egyéb körülmény bizonyította volna.
Ugyancsak ellentmond az árajánlat verziónak az a körülmény, hogy a felperes a vitatott csapágy mennyiségeket az 1995. december 31-i leltárában már nem szerepeltette és az anyageladási tabló szerint az eladás költségként elszámolásra került. Ha a felperes csak árajánlatot tett volna, illetve magát a csapágyak tulajdonosának tekintette volna, akkor a csapágymennyiség a leltárban is szerepelt volna, és nem kellett volna az anyageladási tabló szerint az eladást költségként elszámolni.
Önmagában az a körülmény, amelyre a felperes hivatkozik, mely szerint részben a D. Kft., részben az R. Kft. szállította el a csapágyakat, nem bizonyítja a termékértékesítés meg nem történtét. Az 1995. február 8-i elszállítás elvált az 1995. április 1-jei számlakiállítástól. A D. Kft. és az R. Kft. ügyvezetője ugyanaz a személy R. Imre volt, így ezek a kapcsolatok részben egybemosódtak. A számlával kapcsolatban R. Imre ügyvezetőnek nem az volt a kifogása, hogy miért a teljes mennyiség lett leszámlázva.
Az elsőfokú bíróság azt is helyesen állapította meg, hogy a felperes által hivatkozott stornírozás sem fogadható el szabályozásnak, mert az nem felelt meg sem az Áfa tv., sem az Art. rendelkezéseinek. A felperes által stornónak nevezett számla felperes könyvelésében nem szerepelt, a csapágyak visszaszállítása 1995-ben nem valósult meg és a visszaszállított mennyiség sem került ismét készletre vételre.
A Legfelsőbb Bíróság a pervesztes felperest a Pp. 239. § szerint alkalmazandó Pp. 78. § (1) bekezdése alapján kötelezte az alperes másodfokú eljárási perköltségének megfizetésére. (Legfelsőbb Bíróság Kf. IV. 35.794/2000.)