adozona.hu
AVI 2003.4.35
AVI 2003.4.35
Az adó a végső felhasználót terhelő olyan költségvetési forrás, amelyből - a törvényi feltételek fennállása esetén - az értékesítési láncolatban felszámított és továbbhárított forgalmi adó visszaigényelhető (1989. évi XL. tv. 32. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az 1992. március 30-án vendéglátó ipari és kereskedelmi tevékenységi körrel alapított felperes és a generálkivitelező G. E. az 1992. április 14. napján kelt szerződésben arról állapodtak meg, hogy a felperes ügyvezetőjének ingatlanán, három részszámla kibocsátása mellett, összesen 17,3 millió Ft vállalkozói díjért, 1992. augusztus elsejei befejezéssel a kivitelező megépíti a Katakomba panziót. Az alvállalkozó S. Kft. által 1992 májusában közölt számlát a generálkivitelező a felperesnek 1 372 ...
AVI 2003.4.35 Az adó a végső felhasználót terhelő olyan költségvetési forrás, amelyből - a törvényi feltételek fennállása esetén - az értékesítési láncolatban felszámított és továbbhárított forgalmi adó visszaigényelhető (1989. évi XL. tv. 32. §)
Az 1992. március 30-án vendéglátó ipari és kereskedelmi tevékenységi körrel alapított felperes és a generálkivitelező G. E. az 1992. április 14. napján kelt szerződésben arról állapodtak meg, hogy a felperes ügyvezetőjének ingatlanán, három részszámla kibocsátása mellett, összesen 17,3 millió Ft vállalkozói díjért, 1992. augusztus elsejei befejezéssel a kivitelező megépíti a Katakomba panziót. Az alvállalkozó S. Kft. által 1992 májusában közölt számlát a generálkivitelező a felperesnek 1 372 830 Ft összegben (amelyben az áthárított általános forgalmi adó összesen 271 726 Ft volt) számlázta tovább. A részszámla a felperes könyvelésében nem szerepelt. A felperes a generálkivitelező pénztárába az 1992. augusztus 21-én kelt 1845587 számú nyugta szerint 450 000 Ft-ot teljesített. A generálkivitelező a felperessel szembeni követelése e részét engedményezte az alvállalkozóra. Ennek alapján az alvállalkozó és a felperesi ügyvezető közötti perben a városi bíróság a felperes ügyvezetőjét az 1993. március 22. napján kelt ítéletével 852 830 Ft és annak kamatai megfizetésére kötelezte.A felperes, aki 1992-től 1994-ig tevékenységet nem folytatott az 1996. április 30. napján keltezett nyomtatványon 1992. júliusra vonatkozóan pótolva bevallását 4 325 000 Ft általános forgalmi adó visszaigénylést kívánt érvényesíteni. Ennek alapja a generálkivitelező által 1992. július 27-én kiállított 414/1992. számú 21 175 000 Ft végösszegű, 4 325 000 Ft általános forgalmi adót tartalmazó számla volt.
Az elsőfokú adóhatóság erre figyelemmel az 1996. szeptember 23. napján kelt megbízólevéllel a felperesnél 1992. évre vonatkozóan általános forgalmi adónemben rendelt el vizsgálatot. A vizsgálat megállapításait az 1996. december 2. napján kelt jegyzőkönyvben összegezte és a felperes észrevétele után az 1997. február 5. napján kelt határozatával a felperes terhére általános forgalmi adó adónemben 1992. évre vonatkozóan 4 325 000 Ft adókülönbözetet állapított meg, egyidejűleg az összeg kiutalását nem engedélyezte. Az alperes az 1997. április 9. napján kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Az általános forgalmi adóról szóló 1989. évi XL. törvény (Áft.) 32. § (1) bekezdésére hivatkozva az adóhatóság a döntését azzal indokolta, hogy a helyszíni szemle adatai szerint az építési munka megszakadt, így a bevallás alapjául szolgáló számla szerinti teljesítési időpontban a gazdasági esemény nem valósult meg. Az ellenőrzés időpontjáig a számlát nem egyenlítették ki, a számlafizetési kötelezettségként az 1995. évi TÁA bevallás adatai között nem szerepelt; a számla nem helytálló. A számla kibocsátója a számlára jutó általános forgalmi adót nem fizette meg. Az Adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (Art.) 79. § (1) és (2) bekezdése alapján valamint a 97. § b) pontja alapján megállapította az adókülönbözetet, míg az átmeneti rendelkezéseket tartalmazó 1993. évi CII. törvény 21. § (3) bekezdése alapján a jogosulatlan visszaigénylésre bírságot nem alkalmazott.
Az elsőfokú bíróság 2000. február 16. napján kelt 6. számú ítéletével az alperesi határozat felülvizsgálata iránti keresetet elutasította és a felperest 100 000 Ft alperesi perköltség valamint 259 500 Ft feljegyzett kereseti illeték megfizetésére kötelezte. Indokolásában megállapította, hogy a számla alapján teljesítés nem történt, ezért az abban foglalt összeg beruházásként nem számolható el; a számla forgalmi adó tartalma az Áft. 32. § (1) bekezdése valamint a 35. § (1) bekezdése rendelkezései szerint nem vonható le. A szakértői vélekedéssel ellentétben a részszámla 272 000 forint adótartalmának visszaigénylését sem tartotta megalapozottnak, figyelemmel arra, hogy a résszámlát a felperes nem bocsátotta az eljárás során az adóhatóság rendelkezésére, annak dokumentálása sem az alapbizonylatok, sem a számlázás szintjén illetve a könyvelésben nem jelent meg.
A felperes a fellebbezésében az elsőfokú ítélet megváltoztatását, az alperes határozatának hatályon kívül helyezését és új eljárásra való kötelezését kérte. Hivatkozott arra, hogy az eljárás során becsatolt jegyzőkönyv tanúsága szerint a részszámlát az alperesnek 1996. október 7-én bemutatta és a perben több ízben csatolta. A keresetek elkülönítése következtében előkészítő iratok hiányoznak a peranyagból, amelynek következtében a tényállás sem a perben, sem a közigazgatási eljárásban nem volt tisztázott, amelyből fakadó mulasztását az alperes a perben nem háríthatja a felperesre. A tényállás tisztázásának elmaradása következtében téves az elsőfokú bíróságnak az a jogi következtetése, hogy a számla valóságához, valódiságához a tényleges teljesítés elengedhetetlen, a számviteli törvénynek a valódiság elve sérül meg. A valódiság a valóságos gazdasági eseményre vonatkozik. A megrendeléssel jogügylet, jogviszony jön létre, az nem a tényleges teljesítéssel keletkezik, az a szerződés Ptk. 277. §-a szerinti teljesülés. Az áthárítás is a jogviszonnyal történik meg, különben a kettős könyvvitel, mint számviteli kategória értelmét veszítené. A számlában feltüntetett teljesítés az irányadó az Áft. 32. § (1) bekezdése és 35. § (1) bekezdése alapján nem a gazdasági esemény tényleges megvalósulása. Az alperes fellebbezési eljárási költségeit 25 000 Ft-ot meghaladó részében vitatta.
Az alperes az ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását és a felperes perköltségben marasztalását kérte. Hivatkozott a Kfv. III. 27.338/1997/5. számú ítéletben kifejtett elvre, amely szerint a határozat törvényességét az ellenőrzés során rendelkezésre álló iratok tények körülmények alapján és nem utóbb bekövetkezett változásokra figyelemmel kell vizsgálni. Utalt arra is, hogy a számla a mögöttes gazdasági eseményt nem megfelelően tükrözi, azzal nincs összhangban, ezért tartalmát illetően nem alkalmas általános forgalmi adó levonására. A fellebbezési eljárásban 40 000 Ft perköltség megállapítását kérte. Tételes kimutatást nem csatolt. Előadta, hogy az alperes a Budapestre utazással kapcsolatban alkalmanként 10 000 Ft költséget számol el.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást a Legfelsőbb Bíróság az 1996. október 7. napján kelt elsőfokú adóhatóság által felvett jegyzőkönyv alapján akként pontosította, hogy az tartalmazza a generálkivitelező által kiállított részszámla összegét és teljesítési időpontját. Az elsőfokú ítélet ugyanakkor helytállóan tartalmazza, hogy a felperes az általános forgalmi adó visszaigénylését nem a könyvelésében egyébként sem szereplő részszámlára, hanem a végszámlára alapozta. Ezért az alperesi határozat jogszerűsége szempontjából a részszámlák jogi relevanciával nem rendelkeznek, azokat ezért az elsőfokú bíróság helytállóan hagyta figyelmen kívül.
A végszámlával kapcsolatosan az elsőfokú bíróság ítéletben kifejtett érveit a Legfelsőbb Bíróság osztja. A fellebbezésben foglaltakra tekintettel azt emeli ki, hogy a számvitelről szóló 1991. évi XVIII. törvény 84. § (2) bekezdése szerint a számviteli bizonylat adatainak alakilag és tartalmilag hiteleseknek, megbízhatóknak és helytállóknak kell lenniük. Csak az ilyen számla alkalmas annak az adójogi joghatásnak a kiváltására, amelynek eredménye az adó levonása. Ennek megfelelően az általános forgalmi adó jogszerű visszaigénylésnek alapja az a számla, amelynek adattartalma teljes körű, az abban rögzített gazdasági esemény a valósággal egyezik és az mint a könyvvitelben és beszámolóban rögzített tétel a valóságban is megtalálható, bizonyítható, kívülálló által is megállapítható. Az általános forgalmi adó levonási jog gyakorlása szempontjából a számla hitelességének hiányát annak bármely tartalmi vagy formai elemének hibája, vagy hiánya eredményezheti. Legfelsőbb Bíróság a jelen perben is hangsúlyozni kívánja az általános forgalmi adó levonásával kapcsolatos töretlen gyakorlatát, amely szerint az általános forgalmi adó levonási jog gyakorlásának a tartalmilag és alakilag helytálló számla alapján akkor lehet helye, ha utólag sem merül fel arra vonatkozó adat, hogy a számlakiállító a számlában áthárított adóként megjelölt összeget azért nem háríthatta át, mert befizetési kötelezettségének nem tett eleget. Az általános forgalmi adóra vonatkozó törvény szabályozási koncepciója szerint az adó csak a végső felhasználót terhelő olyan költségvetési forrás, amelyből - a törvényben meghatározott feltételek teljesülése esetén - az értékesítési láncolatban felszámított és továbbhárított forgalmi adó visszaigényelhető. Ennek megfelelően olyan forgalmi adó, amely a költségvetésbe ténylegesen nem folyt be nem igényelhető vissza. A jelen perben kétséget kizáróan megállapítást nyert, hogy a számlában feltüntetett gazdasági esemény nem történt meg, a feltüntetett forgalmi adót a számlakibocsátó utóbb sem fizette be a költségvetésbe, következésképpen azt jogszerűen át sem háríthatta.
A fenti kiegészítéssel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) 253. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta. (Legfelsőbb Bíróság Kf. I. 35.465/2000.)