adozona.hu
AVI 2003.3.24
AVI 2003.3.24
Az általános forgalmi adó rendszere nem használható a költségvetésből igénybe vett kamatmentes hitelként (1992. évi LXXIV. tv. 32. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adóhatóság általános forgalmi adó kiutalás előtti ellenőrzést tartott a felperesnél. Az ellenőrzés alá vont időszak 1999. április-június volt. A felperes ezen időszakban levonható előzetesen felszámított általános forgalmi adóként vette figyelembe a számla 14 687 500 000 Ft-ban szereplő 2 937 500 Ft általános forgalmi adó tartalmát. Ezen számlát a W. M. E. Cég bocsátotta ki, a szolgáltatás megnevezéseként szabadalom hasznosítási jog szerződés szerint SZJ: 144 került feltüntetésre.
Az elle...
AVI 2003.3.24 Az általános forgalmi adó rendszere nem használható a költségvetésből igénybe vett kamatmentes hitelként (1992. évi LXXIV. tv. 32. §)
Az adóhatóság általános forgalmi adó kiutalás előtti ellenőrzést tartott a felperesnél. Az ellenőrzés alá vont időszak 1999. április-június volt. A felperes ezen időszakban levonható előzetesen felszámított általános forgalmi adóként vette figyelembe a számla 14 687 500 000 Ft-ban szereplő 2 937 500 Ft általános forgalmi adó tartalmát. Ezen számlát a W. M. E. Cég bocsátotta ki, a szolgáltatás megnevezéseként szabadalom hasznosítási jog szerződés szerint SZJ: 144 került feltüntetésre.Az ellenőrzés megállapította tényállásként, hogy a számla kibocsátásának hátteréül az a szerződés szolgált, amely szerint 1998. május 28-án W. László megbízza a W. M. E. Céget azzal, hogy "az anyagával jellemzett osztott tömítőgyűrű tetszőleges dugattyúrendszerekhez" és a "támasztóbetétes dugattyú" találmányát értékesítse, illetőleg olyan üzleti partnereknek adjon hasznosítási jogot, akik kiválóan, teljes szakszerűséggel tudják képviselni e két találmány terjesztését, valamint a hazai gyártáshoz szükséges feltételeket biztosítani tudják.
A W. M. E. Cég 1999. április 27-én kötött hasznosítási szerződést a jelen per felperesével - U.-P. Kft.-vel - a tömítőgyűrű tetszőleges dugattyúrendszere című találmány hasznosítására Ázsia és Ausztrália területén négy éves időtartamra. A felperes képviselője az ellenőrzés során azt a nyilatkozatot tette, hogy amennyiben az általuk benyújtott általános forgalmi adó bevallásában visszaigényelhető adóként feltüntetett 2 930 362 000 Ft-ot az adóhatóság kiutalja, akkor a közte és W. László közti megállapodás értelemében a felperes bankszámláján történő jóváírást követő napon az átadásra kerül W. László illetve a W. M. E. Cég részére.
W. László azt a nyilatkozatot tette, miszerint tudomása van arról, hogy 1999. évre általános forgalmi adó fizetési kötelezettség terheli 2000. február 15-ével, addig azonban a felperes részére kiutalásra majd a neki történő átadásra kerülő visszaigényelhető 2 930 362 Ft összegből részben pénzügyi befektetést tudnak megvalósítani, illetőleg be tudják indítani a találmány gyártásához, szervezéséhez szükséges gyárakat, üzemeket, vállalkozásokat.
Az adóhatóság megállapította, hogy az általános forgalmi adó bevallási rend speciális sajátossága következtében a felperesi kft. adó-visszaigénylési kérelmének teljesítési időpontjától 2000. február 15-éig W. László rendelkezésére állott volna a központi költségvetés által kamatmentes használatba kiadott 2 930 362 000 Ft, ennek a pénzösszegnek a fő funkciója lett volna a találmány gyártásához szükséges tőkét biztosító, befektetőket kereső W. László anyagi helyzetének megalapozása. A megkötőit szerződésben kikötésre kerülő ellenérték négy év alatt került volna megfizetésre, ugyanakkor a szerződés az évenkénti megoszlást, illetve a fizetési részletek esedékességére vonatkozó rendelkezést nem tartalmazott, szerződésbiztosító mellékkötelezettségek sem kerültek kikötésre. Ezek a szempontok és a felek nyilatkozatai alátámasztották az ügylet színleltségét.
Az ellenőrzés eredményeképpen meghozott 1999. augusztus 11-ei elsőfokú határozat a felperes cég terhére 1999. április-június időszakra 2 937 500 000 Ft általános forgalmi adó különbözetet állapított meg, melyből 22 000 Ft minősült adóhiánynak és 2 937 478 000 Ft jogosulatlan visszaigénylésnek. Az adóhiány után 11 000 Ft, a jogosulatlanul visszaigényelt általános forgalmi adó után 1 468 739 000 Ft adóbírságot szabott ki a határozat.
A fellebbezés folytán eljáró alperes 1999. szeptember 21-én kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. A jogerős határozat megállapította, hogy az adóhatóságnak három szerződést kellett vizsgálnia. Az első 1998. május 28-án W. László feltaláló megbízás adásáról szól a W. M. E. Cégnek két találmány értékesítésére, üzleti partnerek keresésére, a második az 1998. május 30-án kötött megállapodás, mely szerint W. László feltaláló és a W. M. E. Cég között jött létre a szerződés, mely szerint a két találmány tulajdonjogát a feltaláló átruházta az egyéni cégre, a harmadik pedig az 1999. április 27-ei hasznosítási szerződés, amelynek keretében a W. M. E. Cég eladja a szabadalmaztatott találmányát, amelyre nemzetközi bejelentést is tett.
W. László, illetve az egyéni cég tekintetében az alperes úgy ítélte meg, hogy a megbízási és értékesítési szerződés aláírói ugyanazon személyek, W. László feltaláló természetes személy és az egyéni cég képviselője, a külkereskedelmi jog alanya szintén természetes személy, ugyanaz. A szerződések tehát két szerződő fél hiányában semmisek. A harmadik hasznosítási szerződés eladójaként feltüntetett egyéni cég szintén csak W. László természetes személy.
A számlakibocsátóra vonatkozólag megállapította az alperes, hogy W. László számlakibocsátása 1999. május 21-ei időpontjában egyéni vállalkozáshoz szükséges engedéllyel és adószámmal már nem rendelkezett. Ilyen minőségben számlát sem bocsáthatott volna ki, egyébként a vállalkozói engedély tevékenységi köre nem terjed ki szabadalom hasznosításra. Az egyéni cég külkereskedelmi jog alapján számlakibocsátásra nem volt jogosult, a külkereskedelmi jogot deviza belföldiek közötti ügyletben nem gyakorolhatta. W. László természetes személy adóalanyként való szabályszerű bejelentkezés hiányában pedig nem volt jogosult az Áfa. tv-ben meghatározott számla kibocsátására, így a csatolt számla általános forgalmi adó áthárításra és visszaigénylésre nem volt alkalmas.
A felperes keresetében e határozat hatályon kívül helyezését, az általános forgalmi adó visszaigénylése jogszerűségének elismerését, valamint a bírság törlését kérte. A felperes keresetében arra hivatkozott, hogy a feltaláló valóban magánszemély W. László volt, aki külön adóazonosító számmal rendelkezett, nem önmagával kötött megbízási szerződést, hanem külön az egyéni céggel. Az egyéni cég külön adószámmal rendelkezett, adókötelezettsége eltér a magánszemélytől. Egy magánszemély nemcsak egyéni céget hozhat létre, hanem a törvény értelmében kft.-t és rt.-t is alapíthat. A felperes becsatolta a Legfelsőbb Bíróságnak mint másodfokú bíróságnak 2000. szeptember 15-én kelt 3. számú végzését, amelyben az elsőfokú bíróság végzését részben megváltoztatva a cég visszamenőleges megszűnésének megállapítására vonatkozó rendelkezés mellőzésével a W. László W. M. önálló külkereskedelmi joggal rendelkező céget eltiltotta a további működéstől és egyben megszűntnek nyilvánította. A cég törlésének elrendelésére vonatkozó rendelkezést pedig azzal hagyta jóvá, hogy a cég törlésének bejegyzésével szűnt meg a cég. E végzés becsatolásával a felperes azt kívánta igazolni, hogy a számlakibocsátó a számlakibocsátás idején a cégnyilvántartásban bejegyzett volt. Ehhez kapcsolódott az APEH Megyei Igazgatóság Adó- és Járulékalany I. Osztály 2001. január 3-ai határozata, amellyel a W. M. E. Céget a bejelentkezett adózók nyilvántartásából 2000. november 22. napjával törölte.
A felperes hivatkozott arra is, hogy valós ügylet jött létre, már 1998-ban tárgyaltak a Volvo céggel a találmánya hasznosítása tárgyában.
A felperesi beavatkozó csatlakozott a keresethez és kérte a határozatok hatályon kívül helyezését, hangsúlyozta, hogy valós ügylet történt, bemutatta a szabadalmi okiratokat a valós találmány igazolására, előadta, hogy a két szerződéskötést kötő fél eltérő bevalló, így a felperes negyedéves, míg a felperesi beavatkozó éves bevallásra volt kötelezett. Ezért nem került sor az általános forgalmi adó befizetésre, hanem azt megelőzően, mielőtt a beavatkozónak fizetési kötelezettsége lett volna, a jogszabály előírása szerint történt a visszaigénylés.
A bizonyítási eljárás lefolytatását követően a Fővárosi Bíróság 14. számú ítéletével a felperes keresetét elutasította. Kötelezte az alperes javára 20 000 000 Ft perköltség, valamint a kereseti illeték lerovására. A jogerős ítélet megállapította, hogy a bíróságnak abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a felperes a perbeli időszakban általános forgalmi adó visszaigénylésére a bemutatott számla alapján jogosult volt-e és ennek következtében törvényes és megalapozott-e az alperes érdemi másodfokú határozata. Az ítélet idézte az általános forgalmi adóról szóló többször módosított, perbeli időszakban hatályos 1992. évi LXXIV. törvény 32. § (1) bekezdés a) pontját, 35. § (1) bekezdését. Megállapította, hogy a törvény több feltételt ír elő az általános forgalmi adó levonási jog gyakorlására, ilyen feltételnek minősül az, hogy a gazdasági esemény végbement-e, a termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás ellenértékét megfizették-e, illetőleg a számlakibocsátó részéről sor került-e az adóáthárításra, bármelyik feltétel hiánya esetén nem gyakorolható az adólevonási jog. A perbeli esetben a felek egyezően adták elő, hogy a szolgáltatás, illetőleg termékértékesítés ellenértékét nem fizették meg, így önmagában ez az ok is elég volt arra, hogy az általános forgalmi adó visszaigénylésének jogosultsága nem illette meg a felperest. Ezen túl az elsőfokú bíróság ítéletének indokolása szerint a felperes maga is nyilatkozott arra, hogy az általános forgalmi adó befizetési kötelezettsége a visszaigénylést követő fél évvel kellett volna teljesíteni, ennek megtörténtét azonban nem igazolta. Ugyanakkor megállapította a jogerős ítélet azt is, hogy a kibocsátott számla a számvitelről szóló, a perbeli időben hatályos 1991. évi XVIII. törvény 84. § (2) bekezdésének sem felelt meg. A felperesi beavatkozó a feltüntetett szolgáltatásnyújtás után nem vallott be és nem fizetett be általános forgalmi adót, így a számla szerint az általános forgalmi adó áthárítása sem történt meg.
Osztotta a bíróság az alperes megállapítását a felperesi beavatkozóhoz kapcsolódó egyéni cég tekintetében, valamint a vizsgálat alá vont szerződések vonatkozásában is. Részletezte az elsőfokú bíróság, hogy a felperesi beavatkozó kisiparosi jogosítványát 1989. március 28-án kelt határozattal visszavonták, a határozat 1989. április 24-én jogerőre emelkedett, így ezen időszaktól kezdődően a vizsgálati időszakban is W. László kisiparosi jogosítvánnyal nem rendelkezett. A felperesi beavatkozó által hivatkozott, valamint a felperes által hivatkozott cégjegyzékben való nyilvántartás és az abból történő törlés időpontja az adózásra vonatkozó jogok és kötelezettségek megítélése szempontjából nem volt releváns. A Külkereskedelmi Minisztérium 1987. október 23-án kelt határozata szerint W. László kisiparosként dolgozva kapott külkereskedelmi jogot és egyéni cégként történő bejegyzése a külkereskedelemről szóló 1974. évi III. törvény és végrehajtására kiadott Kkm. rendelet alapján történt meg. Az egyéni cég kizárólag a megadott külkereskedelmi jog gyakorlását volt hivatva elősegíteni, de nem adott önálló cégjogi formát a kérelmező részére.
Mind a kisiparra vonatkozó 1977. évi XIV. számú tvr. , mind az egyéni vállalkozásról szóló 1990. évi V. törvény akként rendelkezett, hogy a kisipari tevékenységet, illetőleg az egyéni vállalkozói tevékenységet a kisipari igazolvány, illetőleg egyéni vállalkozó igazolvány alapján lehetett gyakorolni. A felperesi beavatkozó a számlakibocsátás időpontjában egyéni vállalkozáshoz szükséges engedéllyel nem rendelkezett, adószámmal ugyan rendelkezett, de annak alapját hiányos és valótlan adatszolgáltatás képezte. A W. M. E. Cég megjelölést ugyanis W. László kisiparos azaz felperesi beavatkozó alkalmazhatta volna, de csak abban a feltételezett esetben, ha ilyen jogosítvánnyal még rendelkezett volna. Miután azonban kisipari jogosultságát elvesztette, ezért volt jogosulatlan a perbeli számla kibocsátására. A felperesi beavatkozó az Áfa. tv. 4. § (1) bekezdése szerinti adóalanyiságát az egyéni vállalkozásról szóló 1990. évi V. törvény szerinti egyéni vállalkozói minősége alapozhatta volna meg. Azonban az igazolvány visszavonásával megszűnt az adóalanyisága. A bíróság megállapította, hogy az adózás rendjéről szóló többször módosított 1990. évi XCI. törvény (Art.) 1. § (7) bekezdése alapján járt el az adóhatóság, amikor az adó visszaigénylésre vonatkozó bevallás ellenőrzése során a tényállás teljes körű feltárásával megállapította, hogy a számla mögöttes bizonylataként szereplő szerződés, a felek szerződési akarata és a tényleges megvalósulás alapján az általános forgalmi adó visszaigénylésére irányul. Az ebből levont jogkövetkeztetések a jogszabálynak megfeleltek.
A jogerős ítélet ellen a felperes és a felperesi beavatkozó együttesen nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérték az ítélet hatályon kívül helyezését és a kereset szerinti ítélet meghozatalát. A felülvizsgálati kérelem eljárásjogi és anyagi jogi indokokat is tartalmazott. Kifogásolták, hogy az eljáró Fővárosi Bíróság az ítélet kihirdetésekor a kereset elutasítását egy okkal indokolta, azzal, hogy ezen túl is "van még sok más", az írásban történő indokolás pedig több okot is tartalmazott.
Érdemben törvénysértőnek tartotta az ítéletet a felülvizsgálati kérelem az okból, hogy az adólevonási jog gyakorlásának nem feltétele az adó megfizetése. A teljesítés időpontjaként feltüntetett nap megelőzheti a pénzügyi teljesítés időpontját. A felperes ezért helyesen gyakorolta az adólevonási jogot. Az adó áthárítása nem jelenti az adó megfizetési kötelezettséget is. Ezért jogszabálysértő az az ítéleti megállapítás, hogy az adó megfizetésének hiánya önmagában is elegendő a visszaigénylési jog jogszerűtlenségének megállapításához. A felperes és beavatkozó hivatkozott arra, hogy az ellenérték megfizetése kizárólag a tárgyi eszköz beszerzésének feltétele az adólevonási jog keletkezésének az Áfa. tv. 48. § (4) bekezdése szerint. Így nem volt a per tárgya az a kérdés, hogy az általános forgalmi adó megfizetése megtörtént-e, hiszen nem egy vizsgálati időszakra vonatkozik. A továbbiakban hivatkozott a felperes arra, hogy az egyéni cégbejegyzési végzés tartalmazta a cég tevékenységi körének megnevezésekor "a csúszó hüvelyes belsőégésű motor belföldi és külföldi hasznosítása" megnevezést.
A Legfelsőbb Bíróság jogerős végzése alapján 2000. november 22-ei hatállyal történt a cég törlése, tehát a számlák kibocsátásakor működő, létező cég volt, az adóbevallás ún. függő állományában van.
A felperes és a felperesi beavatkozó felülvizsgálati kérelméhez csatolta jogi álláspontjának alátámasztásaként az adóhatóság ügyintézőinek kiadott belső körlevelet.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte. Az alperes a felülvizsgálati kérelemben foglaltakra megjegyezte, hogy az ítélet hirdetése a szokásos szabatos és érthető módon történt meg. Az alperes álláspontja szerint a felperesi beavatkozó az általános forgalmi adót ún. előfinanszírozási eszköznek tekinti. Az ellenérték megfizetése egyébként is a felperes forgalmi adatai alapján fizikai képtelenség lett volna, fenntartotta továbbá azt az álláspontját, hogy a számlakibocsátó általános forgalmi adóalanynak nem volt tekinthető.
A felperes ellenkérelemre tett észrevételében megerősítette a korábban kifejtett álláspontját.
A jogerős ítélet helyesen állapította meg az ügy tényállását és helytálló volt az abból levont jogi következtetés is.
A felülvizsgálati kérelemben előadottakra figyelemmel kiemeli és hangsúlyozza a Legfelsőbb Bíróság az alábbiakat.
Az Áfa. tv. 32. § (1) bekezdés a) pontja alapján az adóalany az általa fizetendő adó összegéből azt az összeget jogosult levonni, amelyet részére teljesített termékértékesítés és szolgáltatásnyújtás során egy másik adóalany rá áthárított.
A 35. § (1) bekezdése értelmében további feltétel az előzetesen felszámított adó összegét hitelesen igazoló dokumentum. A számvitelről szóló, perbeli időben hatályos 1991. évi XVIII. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 84. § (2) bekezdése szerint a számviteli bizonylat adatainak alakilag és tartalmilag hitelesnek, megbízhatónak és helytállónak kell lenniük.
Az adóhatóság az Art. 1. § (7) bekezdése alapján jogosult a felek által kötött szerződéseket a valóságos tartalmuk szerint minősíteni, ez a minősítés kizárólag adóügyi szempontból releváns, ezt az álláspontot erősítette meg az Alkotmánybíróság 724/B/1994. AB határozata is. Az adóhatóság az Art. 51. § (2) bekezdés c) pontja és 75. § (2) bekezdés b) pontja alapján jogosult volt a visszaigényelt általános forgalmi adó kiutalás előtti ellenőrzését elvégezni.
A jogerős ítélet a Pp. 206. § (1) bekezdése alapján a bizonyítékok megfelelő mérlegelésével jutott arra a következtetésre, hogy a felperes és a beavatkozó által kötött jogügylet színlelt volt, a felek valóságos akarata arra irányult, hogy az Áfa. tv. azon lehetőségét, mely szerint a számlakibocsátó mint éves bevallás benyújtására kötelezett, és a felperesi társaság mint havi bevallásra kötelezett eltérő adóbevallási és befizetési kötelezettségből eredő lehetőségét akként használja fel, hogy a visszaigényelt általános forgalmi adó összegét a költségvetés által nyújtott kamatmentes hitelként hasznosítsa.
Itt jegyzi meg a Legfelsőbb Bíróság, hogy ezt a megállapítást a jogerős ítélet az adóhatósági ellenőrzés során nyilatkozó B. Dániel felperesi ügyvezető és W. László nyilatkozata alapján tette.
A Legfelsőbb Bíróság már számos esetben rámutatott arra, hogy a bizonyítékok felülmérlegelésére a Legfelsőbb Bíróság előtti eljárásban nincs lehetőség, kivéve, ha a bizonyítékok értékelése iratellenes, ellentmondó vagy kirívóan okszerűtlen. Jelen esetben ilyent a Legfelsőbb Bíróság nem észlelt.
Helytálló volt az a megállapítás is, miszerint az Sztv. 84. § (2) bekezdése szerint a számviteli bizonylat adatainak alakilag és tartalmilag is hitelesnek, megbízhatóknak kell lenniük és csak az ilyen számviteli bizonylatra alapított adólevonási jog jogszerűségét lehet elismerni. A Legfelsőbb Bíróság ismételten hangsúlyozza az általános forgalmi adó visszaigénylésével kapcsolatban több eseti döntésében kifejtett álláspontját. A számla hitelességének tartalmi feltételeinél vizsgálható, hogy valóságosan végbement-e az a gazdasági esemény, amelyre az adó visszatérítését alapítják. Ebből következően a termékértékesítés, illetőleg szolgáltatásnyújtás ellenértékét a vevő megfizette-e és a másik adóalany részéről is sor kerülhetett-e az adó áthárítására. Az Áfa. tv. tette lehetővé - és ezt az alperesi határozat sem vitatta -, hogy a felperes visszaigénylési jogosultsága 1999. II. negyedévére megnyílt, figyelemmel a számlakibocsátó illetve befogadó eltérő általános forgalmi adó bevallási és fizetési kötelezettség időpontjára.
Az általános forgalmi adó kiutalása előtt azonban az adóhatóság jogosult és köteles volt a teljes vizsgálatra, az eset összes körülményeinek feltárására. Így nem hagyhatta figyelmen kívül a W. László mint a W. M. E. Cég képviselőjének és a felperesnek 1999. június 25-ei azon megállapodását, miszerint az ellenérték kiegyenlítése hiányában meg nem fizetett általános forgalmi adó, a visszaigénylést követően a számlát kibocsátó részére kerül átutalásra. Ezt a megállapodást a felek az adóhatóságnak be is jelentették.
A bíróságok, és így a Legfelsőbb Bíróság is már többször rámutatott arra, hogy az általános forgalmi adó zárt rendszeréből következik, hogy csak azt az általános forgalmi adó összeget lehet visszaigényelni illetőleg levonással elszámolni, amely a költségvetésbe befizetésre került. Az általános forgalmi adó rendszere nem használható a költségvetésből igénybe vett kamatmentes hitelként.
Itt jegyzi meg a Legfelsőbb Bíróság, hogy a felperes által becsatolt adóhatósági körlevél a bíróságot nem köti, amúgy az előzőekben kifejtettek a körlevél tartalmával nem állnak ellentétben.
Egyetértett a Legfelsőbb Bíróság az alperesi határozat és a jogerős ítélet számlakibocsátó adóalanyiságával kapcsolatos megállapításával is. E körben hangsúlyozza a Legfelsőbb Bíróság, hogy az áfa adóalanyiság nem függ a cégjegyzékben történő bejegyzési és törlési eljárástól.
Így összefoglalóan helytállóan állapította meg az adóhatóság és a jogerős ítélet, hogy a perbeli kibocsátott számla alapján általános forgalmi adó visszaigénylési jogot gyakorolni nem lehetett. A jogosulatlan visszaigénylés következménye volt a bírságfizetési kötelezettség.
A felülvizsgálati kérelemben hivatkozott eljárási jogszabálysértést a kérelmezők nem bizonyították, egyébként ennek esetleges fennállása sem hatott ki az ítélet érdemi jogszerűségére.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítélet a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. I. 35.983/2001.)