adozona.hu
AVI 2003.2.13
AVI 2003.2.13
A gazdasági esemény meg nem történtét az adóhatóság bizonyítékok felsorakoztatásával valószínűsítheti (1992. évi LXXIV. tv. 32. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú adóhatóság a felperesnél általános forgalmi adó kiutalás előtti ellenőrzését végezte 1996. október-december hónapokra, melynek eredményeként határozatával a felperes terhére 875 000 Ft adókülönbözetet, 437 000 Ft adóbírságot szabott ki. Az indokolás szerint a felperes 1996. IV. negyedévében 2 211 000 Ft áfát igényelt vissza, beszerzései között számolta el az É. Bt. számláját. A számlában ügynöki jutalékelőleg szerepelt, melynek áfa-vonzata 875 000 Ft volt. A számla 1996. március 1...
AVI 2003.2.13 A gazdasági esemény meg nem történtét az adóhatóság bizonyítékok felsorakoztatásával valószínűsítheti (1992. évi LXXIV. tv. 32. §)
Az elsőfokú adóhatóság a felperesnél általános forgalmi adó kiutalás előtti ellenőrzését végezte 1996. október-december hónapokra, melynek eredményeként határozatával a felperes terhére 875 000 Ft adókülönbözetet, 437 000 Ft adóbírságot szabott ki. Az indokolás szerint a felperes 1996. IV. negyedévében 2 211 000 Ft áfát igényelt vissza, beszerzései között számolta el az É. Bt. számláját. A számlában ügynöki jutalékelőleg szerepelt, melynek áfa-vonzata 875 000 Ft volt. A számla 1996. március 19., fizetési határidő 1996. június 12., teljesítési időpontot nem jelöltek meg rajta. A felperes kiadási pénzbizonylata alapján a fizetés 1996. június 12-én megtörtént. A revízió azt állapította meg, hogy a számlakibocsátó tevékenységi körében ügynöki szolgáltatás, piackutatás, közvetítés nem szerepelt. A számlakibocsátó és a felperes 1995. szeptember 12. napján megállapodást kötött, mely szerint a számlakibocsátó belföldi és külföldi piackutatást végez. A számlakibocsátó beltagja ifj. V. Ödön nyilatkozata szerint az ügyletet édesapja id. V. Ödön, a bt. kültagja végezte. Ifj. V. Ödön nyilatkozata szerint semmilyen piackutatási munkát nem végzett a felperes számára, id. V. Ödön vonatkozásában pedig megállapítást nyert, hogy ezen személy 1995. április 24-től május 2. napjáig, illetve 1996. március 26-tól április 3. napjáig kórházi kezelés alatt állt, a számlakibocsátás idején 83 éves volt. Fizikai állapotát tekintve általános érelmeszesedésben, magas vérnyomásban, szívelégtelenségben szenvedett és combnyaktörés miatt mozgásképtelen volt, így piackutatói tevékenységet fizikai és egészségi állapota, valamint kora miatt nem végezhetett. Id. V. Ödön 1996. június 21-én elhunyt.A célvizsgálat lefolytatására nem került sor a számlakibocsátónál, mert a könyvelési anyagot a számlakibocsátó nem tudta bemutatni, mivel id. V. Ödön elhalálozott, a beltagnak a könyvelési anyag hollétéről nem volt tudomása. Az elsőfokú adóhatóság erre figyelemmel megállapította, hogy az Áfa. tv. 32. § (1) bekezdés a) pontjára és a 35. § (1) bekezdés a) pontjára figyelemmel a felperes nem rendelkezett olyan hiteles dokumentummal, amely az előzetesen felszámított adó összegét igazolta volna.
Az alperes az elsőfokú határozatot helybenhagyta azzal, hogy az elsőfokú adóhatóság az Art. 51. § (4) bekezdésében előírt tényállás tisztázási és bizonyítási kötelezettségének eleget tett. Ifj. V. Ödön nyilatkozatából egyértelműen megállapítható, hogy ő nem végzett munkát a felperes részére, id. V. Ödön pedig az önkormányzat háziorvosi szolgálata igazolása alapján állapotánál fogva piackutatásra képtelen volt. A bt.-nek ez a két tagja volt, arra nem merült fel adat, hogy alkalmazottat is foglalkoztatott volna.
A felperes keresetében az adóhatóság határozatának felülvizsgálatát kérte, álláspontja szerint az adóhatóságok az eljárás során a vizsgálatokat nem végezték el minden részletre kiterjedően. Nem vizsgálták, hogy a megbízási szerződés nem meghatározott időre, vagy célra, hanem határozatlan időre folyamatosan végzendő tevékenységre jött létre. A számlából kitűnik az is, hogy előlegfizetésre vonatkozik, vagyis a megbízást egyik fél sem nyilvánította befejezettnek. A felperes egy társasággal kötött szerződést függetlenül, hogy a teljesítést a társaság tagjai, alkalmazottjai vagy más megbízottjai végzik. A számlakibocsátó cég nem vitathatóan a cégbíróság által bejegyzett cég, adószámmal is rendelkezik. Mindezekre figyelemmel az 1992. évi LXXIV. törvény 17. §-a, 37. § (1) bekezdés a) pontja, 13. § (1) bekezdés 16. pontja, a számviteli törvény 84. § (4) bekezdése, illetve 85. § (1) bekezdésére is tekintettel a felperes alakilag és tartalmilag hiteles számlával rendelkezik, amely vonatkozásában adólevonási jogát jogszerűen gyakorolhatta.
Az alperes ellenkérelmében a felperes keresetének elutasítását kérte, melynek során fenntartotta a közigazgatási eljárásban képviselt álláspontját.
Az elsőfokú bíróság ítéletével az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte. Ítéletének indokolásában hivatkozott arra, hogy az adólevonási jog gyakorlásának az Áfa. tv.-ben foglalt szigorú feltételei vannak, amelyek együttes fennállása esetén gyakorolható az adólevonás joga. Az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (Áfa. tv.) 32. § (2) bekezdése feljogosítja az adóalanyt arra, hogy az általa fizetendő adó összegéből levonja a részére teljesített szolgáltatásnyújtás során a rá áthárított adó összegét. Az adólevonási jog gyakorlásához szükséges az Áfa. tv. 35. § (1) bekezdés a) pontja szerinti számla, melynek az előzetesen felszámított adó összegét hitelesen kell igazolnia. A számla akkor tekinthető hitelesnek, amennyiben az az Áfa. tv. 43. § (4) bekezdése értelmében megfelel a számviteli törvénynek a számviteli bizonylatra vonatkozó rendelkezéseinek is. A számvitelről szól 1991. évi XVIII. törvény (Sztv.) 84. § (2) bekezdése értelmében a számviteli bizonylat adatainak alakilag és tartalmilag is hitelesnek, megbízhatónak és helytállónak kell lennie. Önmagában tehát az alakilag teljes számla sem ad alapot az adólevonási jog jogszerű gyakorlására.
A szolgáltatásnyújtás vonatkozásában az Áfa. tv. 8. § (1) bekezdése szerint szolgáltatásnyújtásnak minősül minden olyan ellenérték fejében végzett tevékenység, amely e törvény szerint nem minősül termékértékesítésnek. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a perben nem vitatottan alakilag teljes számlával rendelkezett a felperes, amely az ellenkező bizonyításáig hitelt érdemlően igazolja az áthárított adó összegét. Nem vitatható, hogy a számlakibocsátó cég bejegyzett adószámmal rendelkező gazdasági társaság volt, amely a számla kibocsátását a közigazgatási eljárás során felvett nyilatkozatában nem is tagadta.
Az eljárás során az adóhatóság meghallgatta ifj. V. Ödönt, K. Sándort, a felperesi társaság képviselőjét, illetve beszerezte a háziorvosi igazolást. Rendelkezésére állt a számlakibocsátó és a felperes között megkötött megbízási szerződés, a kiállított számla, illetve a kiállított pénztárbizonylat, illetve a felperes által csatolt külföldi társaságokkal kötött szerződések.
A rendelkezésre álló adatok alapján az elsőfokú bíróság tényként állapította meg, hogy az adóhatóság hitelt érdemlően nem tudta igazolni, bizonyítani, hogy a mögöttes gazdasági esemény nem valósult meg. Ifj. V. Ödön a számlán az aláírást elismerte, hogy az tőle származik, a kiadási pénztárbizonylaton pedig már id. V. Ödön aláírása szerepelt, a pénzt is ezen személy vette át tudomása szerint. Egyebekben a mögöttes gazdasági eseményről tájékoztatást nem tudott adni.
Az adóhatóság is tényként állapította meg, hogy a könyvelési anyag a számlakibocsátó vonatkozásában nem volt beszerezhető, figyelemmel id. V. Ödön halálára, illetve a megbízott könyvelő is elhunyt idő közben.
K. Sándor a mögöttes gazdasági esemény valóságtartalmát emelte ki nyilatkozatában, illetve csatolt olyan szerződéseket, amelyek a számlakibocsátó tevékenysége kapcsán, illetve annak köszönhetően jöttek létre.
Az elsőfokú bíróság az ügyben tanúként hallgatta meg K. Sándort, illetve ifj. V. Ödönt. K. Sándor előadta, hogy id. V. Ödön segítségére elsősorban családi háttere, közéleti tevékenysége miatt volt szükség, melynek köszönhetően különböző külföldi, elsősorban olasz ügyfelekkel több szerződéskötésre is sor került. Álláspontja szerint id. V. Ödön fizikai állapota szellemi frissességét nem érintette, a kórházi kezelések időtartama mindössze 2 hét volt, s a háziorvosi igazolás szerint is tudata csak időnként volt zavaros.
Ifj. V. Ödön tanú állítása szerint K. Sándor mondhatni baráti viszonyban állt id. V. Ödönnel, elismerte, hogy a mögöttes gazdasági eseményről érdemben nyilatkozni igazából nem tud, mivel ezt a tevékenységet nem ő, hanem édesapja, id. V. Ödön intézte. Édesapja egészségi állapotával kapcsolatban utalt arra, hogy igen jó szellemi és fizikai állapotban volt. Az összeg kifizetése körében úgy nyilatkozott, hogy szerinte az összeg kifizetése az édesapja részére történt, melyet valószínűleg az édesapja is használt fel.
Az elsőfokú bíróság megítélése szerint, amennyiben az adóhatóság a számla mögött húzódó gazdasági esemény valóságtartalmát kifogásolja, az ezzel kapcsolatos bizonyítási kötelezettség is az adóhatóságot terheli. A bíróság megállapítása szerint id. V. Ödön egészségi állapotára beszerzett bizonyítékok a gazdasági tevékenység hiányát nem támasztják alá. Az a körülmény pedig, hogy gazdasági társaság tagja az adott gazdasági eseményben nem vett részt, még azt nem teszi meg nem történtté.
Szintén nem jelenti a gazdasági esemény hiányát az a körülmény, hogy a számlakibocsátó tevékenységi körébe számlában foglalt tevékenység nem tartozott bele. A bíróság értékelte a felperesnek a közigazgatási eljárás során is becsatolt két vállalkozási szerződését, amelyek olasz ügyfelekkel jöttek létre a szerződéskötés időpontjában.
Mindezek alapján az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a gazdasági esemény hiányára vonatkozóan érdemben is helytálló bizonyítékokkal az adóhatóság nem rendelkezett és a további bizonyítékok beszerzése az új eljárás lefolytatásától sem várható.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperes nyújtott be fellebbezést, kérve annak megváltoztatását és a felperes keresetének elutasítását. Álláspontja szerint a törvényi szabályozás egyértelművé teszi, hogy önmagában az alakilag teljes számla sem ad alapot az adólevonási jog jogszerű gyakorlására. Álláspontja szerint a tanúmeghallgatások, és a háziorvosi igazolás egyértelművé teszik, bizonyítják, hogy a vitatott számlán szereplő gazdasági esemény nem jött, nem jöhetett létre. Id. V. Ödön személyesen semmilyen piackutatási munkát nem végzett és a társaságnak alkalmazottja nem volt. A felperes ügyvezetője sem tudta, hogy az É. Bt. milyen gazdasági tevékenységet fejtett ki, azt ki végezte, még azt sem tudta, hogy hogyan került kapcsolatba az olasz céggel, csak id. V. Ödönnel lefolytatott beszélgetésből gondolta, hogy köze lehetett az ügyhöz. Id. V. Ödön állapota kizárta az alperesi álláspont szerint, hogy piackutatást, üzletkötést folytathatott volna. Az is tény, hogy a számlán szereplő tevékenység az É. Bt. tevékenységi körében nem szerepelt.
A felperes az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását indítványozta azzal, hogy a megbízást a Bt.-nek adta függetlenül, hogy azt ki végezte el. Álláspontja szerint okiratokkal (szerződések) bizonyította a külföldi partnerekkel kötött megállapodásokat.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította.
Az elsőfokú bíróság a tényállást csak részben állapította meg helyesen, a bizonyítékok okszerűtlen mérlegelésével jutott arra a következtetésre, hogy a vitatott gazdasági esemény megtörtént.
Az elsőfokú bíróság az áfa-levonási jog gyakorlásával kapcsolatban helytállóan utalt az Áfa. tv. 32. § (1) bekezdés a) pontjára, 35. § (1) bekezdés a) pontjára, 43. § (4) bekezdésére és az Sztv. 84. § (2) bekezdésére. Arra is helytállóan utalt, hogy önmagában az alakilag teljes száma sem ad alapot az adólevonási jog jogszerű gyakorlására.
A felperes nem vitatottan alakilag helytálló számlával rendelkezett, amelyet az É. Bt. bocsátott ki ügynöki jutalékelőleg címén. Az adóhatóság ellenőrzése során a számlát nem alakilag, hanem tartalmilag tartotta elfogadhatatlannak, vagyis, hogy az abban szereplő gazdasági esemény nem történt meg. A gazdasági esemény meg nem történtét az adóhatóság a rendelkezésre álló adatok alapján valószínűsítette. Az adóhatóság tehát nemcsak azt állította, hogy ez a gazdasági esemény nem történt meg, hanem bizonyítékokat is felsorakoztatott ennek megcáfolására.
Az adóhatóság tehát a közigazgatási eljárásban az őt terhelő bizonyítási kötelezettségének eleget tett. A felperest terhelte volna ezt követően annak ellenbizonyítása, hogy az általa állított gazdasági esemény a valóságban ténylegesen végbement, megtörtént. E körben azonban a felperes sem a közigazgatási eljárás során, sem az elsőfokú bírósági eljárás során hitelt érdemlően nem tudta bizonyítani a gazdasági esemény megtörténtét.
A piackutatást állítólag végző id. V. Ödön a számla kibocsátását követően rövid időn belül elhunyt, a gazdasági esemény megtörténtéről így nyilatkozni nem tudott. Az É. Bt. másik tagja ifj. V. Ödön a szerződés teljesítéséről gyakorlatilag semmiféle információval nem rendelkezett. Az elsőfokú bíróság nem vizsgálta azt a körülményt, hogy ifj. V. Ödön tanúvallomása miért tért el teljes mértékben a közigazgatási eljárásban tett nyilatkozatához képest. Az elsőfokú bíróság előtt úgy nyilatkozott, hogy a tevékenységet édesapja intézte, és az ő tevékenységének, illetve kapcsolatainak eredményeként az addig tengődő felperesi Bt. jelentős olasz üzletekhez jutott. A közigazgatási eljárás során 1996. március 27-én felvett feljegyzés szerint ifj. V. Ödön úgy nyilatkozott, hogy nem tud tájékoztatást adni a szerződés és a számla teljesítéséről, arról nincs tudomása. Ugyancsak eltérnek nyilatkozatai a pénz átvételével kapcsolatban. A bíróság előtt úgy nyilatkozott, hogy tudomása szerint a számla ellenértékét teljes mértékben a felperesi társaság megfizette édesapjának. Annak felhasználásáról konkrétan nem tudott, de biztosnak vélte, hogy ilyen-olyan módon édesapja fel is használta. Ezzel ellentétes a közigazgatási eljárás során tett nyilatkozata, mely szerint a pénz átvételéről - mivel a bt.-nek már nem tagja - nincs tudomása. Id. V. Ödön állítólagos pénzfelhasználásának ellentmond az a körülmény is, hogy a pénz átvétele állítólagosan 1996. június 12-én megtörtént és id. V. Ödön 9 nap múlva, június 21-én hunyt el. Az állítólagosan átvett összeg pedig 4 375 000 Ft volt, életszerűtlen az a nyilatkozat, hogy ezt az összeget csak úgy ilyen-olyan módon id. V. Ödön fel is használta a halálát megelőző 9 napban.
Az elsőfokú bíróság a bizonyítékok mérlegelésénél azt sem vette súlyozottan figyelembe, hogy semmiféle okirat, levelezés, nyilatkozat, az állítólagos külföldi partnerek részéről nem lelhető fel a gazdasági esemény állítólagos teljesítéséről. Önmagában az a körülmény, hogy a felperes külföldi cégekkel ebben az időben szerződést kötött, vagy részükre termékértékesítést vagy szolgáltatást nyújtott, nem bizonyítja, hogy erre az É. Bt. közvetítése következtében került sor. Az É. Bt.-nél célvizsgálatot lefolytatni nem lehetett, mert semmiféle iratanyaggal nem rendelkezett.
Az elsőfokú bíróság azt sem vette figyelembe, hogy a felperes képviselője K. Sándor sem tudott sem a közigazgatási, sem a bírósági eljárásban tanúvallomásában olyan konkrét bizonyítékot megnevezni, amely arra utalt volna, hogy a külföldi üzletfeleket id. V. Ödön szerezte volna. Arra a kérdésre, miszerint konkrétan az É. Bt. milyen tevékenységet fejtett ki, illetve azt ki végezte, választ adni nem tudott. Azt sem tudta, hogy konkrétan hogyan került kapcsolatba az olasz céggel.
A fentiek alapján a Legfelsőbb Bíróság megállapítja, hogy a felperes semmiféle bizonyítékkal nem rendelkezett arra vonatkozóan, hogy az É. Bt. gazdasági tevékenységet folytatott volna részére. Sem a felperesi, sem az É. Bt. oldalán nem merült fel olyan okirat, levelezés, vagy tanúnyilatkozat, amelynek alapján megállapítható lett volna, hogy az É. Bt. részéről ki, és konkrétan milyen tevékenységet fejtett ki a felperes irányában.
Az elsőfokú bíróság tehát a bizonyítékok okszerűtlen mérlegelésével jutott arra a következtetésre, hogy a gazdasági esemény megtörtént, a Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a gazdasági esemény megtörténte nem bizonyított, ezért az alakilag hitelesnek tekinthető számla nem alkalmas az általános forgalmi adó levonási jog gyakorlására.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította. (Legfelsőbb Bíróság Kf. IV. 35.206/2000.)