adozona.hu
AVI 2003.1.8
AVI 2003.1.8
Az adóperben hozott jogerős ítélet felülvizsgálata iránt indult eljárásban újabb bizonyíték benyújtásának és értékelésének nincs helye (Pp. 275. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adóhatóság a felperes költségvetési kapcsolatainak átfogó ellenőrzését végezte 1994-1995. évekre. Határozatával 1994. évre társasági adónemben 88 015 000 Ft adókülönbözetet állapított meg, melyből 58 417 000 Ft minősül adóhiánynak, áfa adónemben pedig 17 750 000 Ft adóhiánynak minősülő adókülönbözetet rögzített. Az adóhiány után 38 083 500 Ft adóbírság és 86 014 000 Ft késedelmi pótlék megfizetésére kötelezte a felperest. A jegyzőkönyv 4. pontja szerint elfogadhatatlan, hogy egy elsőbbségi...
AVI 2003.1.8 Az adóperben hozott jogerős ítélet felülvizsgálata iránt indult eljárásban újabb bizonyíték benyújtásának és értékelésének nincs helye (Pp. 275. §)
Az adóhatóság a felperes költségvetési kapcsolatainak átfogó ellenőrzését végezte 1994-1995. évekre. Határozatával 1994. évre társasági adónemben 88 015 000 Ft adókülönbözetet állapított meg, melyből 58 417 000 Ft minősül adóhiánynak, áfa adónemben pedig 17 750 000 Ft adóhiánynak minősülő adókülönbözetet rögzített. Az adóhiány után 38 083 500 Ft adóbírság és 86 014 000 Ft késedelmi pótlék megfizetésére kötelezte a felperest. A jegyzőkönyv 4. pontja szerint elfogadhatatlan, hogy egy elsőbbségi részvény piaci árfolyama csökkenjen, amikor a vállalkozás nyereségesen működik. A felperes az osztalékként elszámolt összeg elszámolására nem volt jogosult, az a társasági adóról szóló 1991. évi LXXXVI. törvény (továbbiakban: Ta. tv.) 4. § (2) bekezdés e) pontja alapján nem osztalék, csak osztaléknak megfelelő összeg.A jegyzőkönyv 7. pontjában megállapította, hogy a felperes és az R. Rt. lízing jóváírásához kapcsolódó megállapodása egy másik társaság gazdasági eseménye kockázatának fedezetéül szolgál. A valóságban nem engedmény, hanem pénzeszköz átadásról volt szó. Ez ellentétes a számvitelről szóló 1991. évi XVIII. törvény (Sztv.) 26. § (5) bekezdésével.
A jegyzőkönyv 8. pontja megállapította, hogy a RKV részére biztosított bérleti díjjóváírás nem a teljesített szolgáltatással összefüggő engedmény, hanem ez az összeg az R. L. Pénzügyi Kft. üzletrészeinek megvásárlásakor az átadott eszközök kockázatának fedezetére szolgált, a felperes eljárása ellentétes az Sztv. 45. § (1) bekezdésével.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes határozatával az 1994. évre a társasági adónemben fennálló adókülönbözet összegét 35 580 000 Ft-ra, az adóhiányt 5 910 000 Ft-ra mérsékelte, az áfa adókülönbözet összege pedig 16 826 000 Ft-ra változott. Az adóbírság összege 11 368 000 Ft-ra, a késedelmi pótlék összege 28 043 000 Ftra csökkent. A változás nem érintette az ellenőrzési jegyzőkönyv 4., 7. és 8. pontjaihoz fűződő megállapításokat. A jegyzőkönyv 4. pontjával kapcsolatban kifejtette, hogy az osztalék kifizetésének időpontjában a felperes nem volt a V. E. Rt. részvényese, így osztalék felvételére és elszámolására nem volt jogosult. A jegyzőkönyv 7. pontja tekintetében megismételte, hogy végleges pénzeszközátadásnak minősül. A jegyzőkönyv 8. pontjával kapcsolatban az ingatlan bérleti díjának csökkentése esetében nem a teljesített szolgáltatással összefüggő engedményről volt szó.
A felperes keresetében az ellenőrzési jegyzőkönyv 4., 7. és 8. pontjaihoz kapcsolódó megállapítások tekintetében az alperesi határozat hatályon kívül helyezését kérte. Álláspontja szerint az Sztv. 2. sz. mellékletének 21. pontja, valamint a Ta. tv. 4. § (4) bekezdés e) pontja nem tiltja az osztalék átengedését más személy részére. A 7. ponttal kapcsolatban kifejtette, hogy a felperes a Reálbank Rt. részére árengedményt nyújtott, azt egyértelműen tükrözi az 1994. évi december 31-i lízingszerződés módosításáról szóló megállapodás. A számviteli veszteség megelőzésére adott árengedményt a felperes. A 8. ponttal kapcsolatban kifejtette, hogy a díjcsökkentésre szabályos szerződésmódosítás következtében került sor. Az ár alapja az albérletbe adó felperes terhére a bérbeadó kiállított számlája volt. A 7., 8. ponthoz kapcsolódóan vitatta, hogy az R. Rt. 1995. február 10-i igazgatósági ülésén született határozat egyéb gazdasági események tekintetében figyelembe vehető lenne.
Az alperes a kereset elutasítását kérte, határozatában foglaltak alapján a 7., 8. ponttal kapcsolatban arra hivatkozott, hogy az R. Rt. határozatát tartalmazó jegyzőkönyvet aláíró vezérigazgató dr. C. András egyben felperes tagja, tulajdonosa.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában a jegyzőkönyv 4. pontjával kapcsolatban kifej tette, hogy a gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvény (továbbiakban: Gt.) 266. § (1) bekezdés szerint a részvényesnek joga van a közgyűlés által felosztani rendelt, mérleg szerinti nyereségnek a részvényeire jutó arányos részére (osztalék). A Ta. tv. 4. § (2) bekezdés e) pontja szerint az adózás előtti eredményt az adóalap számításakor csökkenti az Sztv. 2. sz. mellékletének 21. pontja alapján bevételként elszámolt kapott osztalék és részesedés összege, kivéve a befektetett eszközként nyilvántartott 1 éven túli lejáratú pénzkövetelés után kapott, az adózás utáni eredményből fizetett kamat. Az Sztv. 2. sz. mellékletének 21. pontja az eredmény-kimutatás egyes tételeként jelöli meg a kapott osztalékot és részesedést a befektetett eszközök, részvények, törzsbetétek, tulajdoni hányadok után gazdasági társaságoktól a leányvállalatoktól kapott, illetve az adózott eredményből járó összegek, amennyiben azok a mérlegkészítés időpontjáig ismertté váltak.
A jogerős ítélet a Gt.</a>, a Ta. tv. és az Sztv. hivatkozott szakaszainak egybevetése után megállapította, hogy 1994. év december hónapjában osztalékra csak olyan személy volt jogosult, aki valamely gazdasági társaságban tagsági viszonnyal rendelkezett, és tagsági viszonyára tekintettel részesült a gazdasági társaság adózott eredményéből. Utalt arra is, hogy a bemutatóra szóló részvények esetében a tagsági viszony, azaz a részvény átruházása a társasággal szemben a Gt. 240. § (2) bekezdése alapján csak akkor volt hatályos, ha az új tulajdonos nevét a részvénykönyvbe bejegyezték. A felperes a V. E. Rt. adózott eredményéből akkor részesülhetett volna, ha az osztalékelőleg fizetésének időpontjában rendelkezési jog illette volna meg a tagsági jogviszonyt megtestesítő értékpapírok felett. A felperes azonban 1994. december 22én és 28-án rendelkezési joggal nem bírt a V. E. Rt. részvényei felett.
A felperes másodlagos kereseti kérelmében utalt arra, hogy véglegesen átvett pénzeszközként kellett elszámolnia az Sztv. 26. § (6) bekezdés b) pontja alapján. Ezzel kapcsolatban a jogerős ítélet kifejtette, hogy az Sztv. 26. § (5) bekezdése alapján a vállalkozó végleges pénzeszközt csak meglévő tőketartalékából, eredménytartalékából adhat, kivéve a (2) bekezdésben foglalt kötelezettséget. Az RKV eredménytartalékára vonatkozóan adatot alperes a peres eljárás során, a felperes másodlagos kereseti kérelmére figyelemmel közölt. E szerint az RKV 1994. évben nem rendelkezett olyan eredménytartalékkal, amelynek terhére pénzeszköz átadást teljesíthetett volna a felperes részére.
E ponttal kapcsolatban a jogerős ítélet azt is kifejtette, hogy az Art. 1. § (7) bekezdésével sem kerülhet sor a végleges pénzeszköz átadás intézményének alkalmazására. Az osztalékelőlegnek megfelelő összeg átutalásával az RKV az 1994. november 2-án megvásárolt részvények ellenértékét teljesítette, azaz a vételárhátralékot/részletet rendezte. Adásvétel ellenértékének teljesítése pedig nem azonosítható a végleges pénzeszköz átadással.
A 7., 8. ponttal kapcsolatban a bíróság álláspontja szerint az Art. 1. § (7) bekezdésének alkalmazása során az alperesnek minden, az általa feltárt adatot értékelnie kell. A perbeli esetben az alperes a Reálbank Rt. 11/1995. számú határozatát kiegészítő szempontként vette figyelembe, megállapításai ezen határozat figyelmen kívül hagyása mellett is érdemben felülvizsgálható.
A jegyzőkönyv 7. pontjaival kapcsolatban kifejtette, hogy a felperes és az R. Rt. között éveken keresztül állt fenn a lízingszerződés, ezzel kapcsolatban a felperesnek veszteségei nem keletkeztek. Engedménynyújtásról, annak feltételeiről sem az alapszerződés, sem a későbbi módosítások nem rendelkeztek; veszteség az R. Rt.-nél keletkezett. A bíróság a felperes és az R. Rt. között létrejött írásbeli megállapodások együttes értékelését követően az Art. 1. § (7) bekezdésének alkalmazásával azt állapította meg, hogy amennyiben az engedménynyújtás szándéka vezette volna a szerződő feleket, ez irányú akaratukra az okiratok alapján fény nem deríthető. Az 1993. január 26-i megállapodás eleve az R. Rt.-nél keletkező veszteségektől teszi függővé felperes teljesítését. Ez a megállapodás és az egyéb írásbeli megállapodások kétséget kizáró módon az R. Rt.-nél keletkezett veszteség átvállalására irányultak. Ez pedig csak alapátadással lett volna lehetséges. Itt is utalt az Sztv. 26. § (5) bekezdésére, amely szerint a vállalkozó végleges pénzeszközt csak meglévő tőketartalékából, eredménytartalékából adhat, kivéve a (2) bekezdésben foglalt kötelezettséget. A felperes azonban az átadást az adózás előtti eredmény terhére teljesítette.
Az ellenőrzési jegyzőkönyv 8. pontjával kapcsolatban megállapította, hogy a felperes által kiállított jóváíró számlához nem kapcsolható olyan írásbeli szerződésmódosítás, amelynek alapján számlahelyesbítésnek kellett volna történnie. Szerződés-módosítás hiányában a számla szerinti gazdasági művelet az Sztv. 84. § (1) bekezdése és 85. § (1) bekezdés e) pontja alapján nem írható le, a bizonylat hitelesnek nem tekinthető.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérve annak hatályon kívül helyezését és az ellenőrzési jegyzőkönyv 4., 7. és 8. pontjaira vonatkozó rendelkezések hatályon kívül helyezését. A 4. ponttal kapcsolatban kifejtette, hogy a Gt. 266. § nem tiltja, hogy a részvényes az osztalékot engedményezze, de nem is rendelkezik arról. A Gt. 17. §-a szerint a Ptk. rendelkezéseit kell alkalmazni, e körben az osztalék engedményezését a Ptk. 328. és 329. §-a szabályozza. A jegyzőkönyv 7. pontjával kapcsolatban álláspontja szerint a bíróság kellő alap nélkül fogadta el, hogy az alperes színlelt szerződésnek minősítette a lízingdíjból adott árengedményre vonatkozó szerződést azzal, hogy ténylegesen végleges pénzeszközátadás történt. A felperes arra utalt, hogy a piac kényszerítő hatására adott árengedményt az R. Rt.-nek az 1994. évi lízingdíjakból. Ez az árengedmény a költségvetésnek adókiesést nem okozott. Az alperes semmivel sem bizonyította, hogy a szerződő felek valódi akarata a tényleges pénzeszköz átadására irányult. A jegyzőkönyv 8. pontjával kapcsolatban kifej tette, hogy az elsőfokú bíróság tévesen és iratellenesen állapította meg a tényállást. Tévedésében szerepet játszott, hogy az alperes az Art. 51. § (7) bekezdés előírása ellenére nem tisztázta a tényállást. A felperes már a közigazgatási eljárásban benyújtott fellebbezésének a/3. számú mellékleteként csatolta a jóváíró számla alapját képező 1994. május 3-án kelt "szerződés-módosítás"-t, amelyet mind az alperes, mind az elsőfokú bíróság figyelmen kívül hagyott. A bíróság feltehetően abban a tévedésben volt, hogy az 1994. május 3i okirat eredeti díjközlés, és a felperes ehhez képest adott egy olyan újabb árengedmény, amely mögött semmilyen írásos szerződés nem volt.
Az alperes ellenkérelmében a felperes felülvizsgálati kérelmének elutasítását indítványozta azzal, hogy az elsőfokú bíróság a bizonyítékokat helyesen értékelte és döntése a jogszabályoknak megfelel.
A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 8. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
A Pp. 270. § (1) bekezdése alapján a jogerős határozat felülvizsgálatát a fél jogszabálysértésre hivatkozva kérheti a Legfelsőbb Bíróságtól. A Pp. 275. § (2) bekezdése alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős határozatot a csak a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatja felül.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében ugyanazt a három kérdéskört érintette, mint amelyet a keresetében is: osztalékátengedés és elszámolás, vagy véglegesen átadott pénzeszköz elszámolása; a lízingszerződéssel kapcsolatos jóváíró számla gazdasági eseménye, engedmény nyújtása, vagy veszteség finanszírozása és így végleges pénzeszközátadás volt-e, a bérleti díjhoz kapcsolódó jóváíró számla szerinti gazdasági esemény az albérleti szerződés módosításán alapszik-e vagy sem.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a jogerős ítélet mindhárom kérdéskör vonatkozásában a tényállást a rendelkezésére álló iratok alapján teljeskörűen feltárta, és az így megállapított tényállásból - egy megállapítást kivéve - jogszerű következtetésekre jutott.
A jegyzőkönyv 4. pontjával kapcsolatban helytállóan utalt arra, hogy a felperes a V. E. Rt. osztalékára vonatkozóan semmiféle rendelkezési joggal nem bírt, ezért az nem tekinthető olyan bevételnek, amely az Sztv. 2. számú melléklet 21. pontjának megfelelően a Ta. tv. 4. § (2) bekezdés e) pontja szerint az adózás előtti eredményt csökkenthetné. A felperes véglegesen átvett pénzeszközként sem számolhatta el ezt az összeget a Sztv. 26. § (6) bekezdés b) pontjára figyelemmel, mivel a peres adatok alapján az RKV nem rendelkezett olyan eredménytartalékkal, amelynek terhére az osztalékelőlegnek megfelelő összeget, mint végleges pénzeszközátadást teljesíthette volna a felperes részére. A jogerős ítélet helyesen utalt arra is, hogy e körben a Pp. 164. § (1) bekezdésre figyelemmel ennek ellenkezőjét a felperes nem tudta bizonyítani.
A Legfelsőbb Bíróság ugyanakkor mellőzte a jogerős ítélet indokolásából a jegyzőkönyv 4. pontjához kapcsolódóan az ítélet 8. oldal utolsó bekezdés és 9. oldal első bekezdését, amelyben adásvétel ellenértékének teljesítéseként értékeli a jogerős ítélet. Ezzel kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság kifejti, hogy ilyen jellegű adat, vagy bizonyíték sem a közigazgatási eljárásban, sem a bírósági eljárásban nem merült fel, ilyen jogi érvelést a közigazgatási határozatok nem tartalmaznak, ilyen megállapítást a kereseti kérelemhez kötöttség elvére figyelemmel, a bíróság nem tehetett volna.
Az ellenőrzés 7. pontjával kapcsolatban a bizonyítékok megfelelő mérlegelésével jutott a jogerős ítélet arra, hogy nem engedmény nyújtásáról volt szó, hanem a felperes az R. Rt. gazdasági veszteségét vállalta át, amely csak végleges pénzeszközátadással lett volna lehetséges. A felperes azonban az átadást nem az Sztv. 26. § (5) bekezdése alapján, hanem az adózás előtti eredmény terhére teljesítette.
A jegyzőkönyv 8. pontjával kapcsolatos felperesi felülvizsgálati kérelem vonatkozásában a Legfelsőbb Bíróság kifejti, hogy a tényállás megváltoztatásának, a bizonyítékok felülmérlegelésének a felülvizsgálati eljárásban - figyelemmel annak rendkívüli jogorvoslati jellegére - általában nincsen lehetőség. Erre csak akkor van mód, ha a bíróság ítélete tényállást egyáltalán nem tartalmaz, iratellenes, vagy kirívó logikai ellentmondásokat tartalmaz. A felperes a 8. ponttal kapcsolatban arra hivatkozott, hogy az ítélet iratellenesen tartalmazott szerződés-módosítás hiányában a számla szerinti gazdasági művelet nem írható le. Arra utalt, hogy ez a szerződés-módosítás az 1994. május 3-án kelt okirat, amelyet a bíróság is ismert, csak tévesen értékelt.
A felperes a felülvizsgálati kérelméhez mellékletként csatolta az R. L. Kft. és az R. KV. között 1992. december 31-én megkötött albérleti szerződést, amely szerint a bérlemény évi bérleti díja az első évben 25 116 000 Ft + áfa. Gyakorlatilag ehhez a díjközléshez kapcsolódott az 1994. május 3-i szerződés-módosítás és a különbözetről került kiállításra a jóváíró számla.
Ezzel kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság kifejti, hogy a Pp. 275. § (1) bekezdése alapján a felülvizsgálati eljárásban bizonyítás felvételének nincs helye, a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem során a rendelkezésre álló iratok alapján dönt. A felülvizsgálati eljárásban a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítélet felülvizsgálatát végzi, vagyis, hogy a jogerős ítélet a rendelkezésére álló bizonyítékokat helytállóan értékelte-e. Ezért a felülvizsgálati eljárásban újabb bizonyíték benyújtásának és értékelésének már nincsen helye. A felperes által a felülvizsgálati eljárás mellékleteként csatolt 1992. december 31-i szerződést a felperes korábban sem a közigazgatási per során, sem az államigazgatási eljárás során nem csatolta be, arra nem hivatkozott. Ezért sem a közigazgatási szervek, sem az elsőfokú bíróság a tényállás megállapításánál ezt bizonyítékként nem vehette figyelembe. Ennek hiányában pedig az 1994. május 3-i szerződésben szereplő díjközlésből nem derül ki, hogy albérleti díj csökkenést, vagy növelést tartalmaz-e. A jóváíró számlát csak az 1992. december 31-i és az 1994. május 3-i szerződések ismerete és egybevetése alapján lehetett volna olyan módon értelmezni, ahogy azt a felperes értelmezte. Mivel azonban az 1992. december 31-i szerződés nem állt az okiratok között rendelkezésre, nem tekinthető iratellenesnek a jogerős ítélet megfogalmazása.
A fentiekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság jogerős ítéletét a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. IV. 35.740/2000.)