adozona.hu
AVI 2003.1.3
AVI 2003.1.3
A magyar és külföldi adóhatóság között lefolytatott egyeztető eljárás eredményét tartalmazó, a szerződő államok egyetértését rögzítő okiratok a társasági adótörvény értelmezése kapcsán a bírósági eljárásban felhasználhatóak [1991. évi LXXXVI. tv. 19. §]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az első fokon eljárt adóhatóság a felperes terhére 1993. évre vonatkozóan személyi jövedelemadó adónemben 382 000, társasági adónemben (továbbiakban: ta.) 2 973 000 Ft adókülönbözetet írt elő, amit adóhiánynak minősített.
Kötelezte a felperest az adóhiánynak, 335 000 Ft adóbírságnak a megfizetésére. Az alperes az határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Határozata szerint a felperes 2 973 000 Ft társasági adókedvezményt bevallásában jogtalanul érvényesítette azon a címen, hogy ga...
AVI 2003.1.3 A magyar és külföldi adóhatóság között lefolytatott egyeztető eljárás eredményét tartalmazó, a szerződő államok egyetértését rögzítő okiratok a társasági adótörvény értelmezése kapcsán a bírósági eljárásban felhasználhatóak [1991. évi LXXXVI. tv. 19. §]
Az első fokon eljárt adóhatóság a felperes terhére 1993. évre vonatkozóan személyi jövedelemadó adónemben 382 000, társasági adónemben (továbbiakban: ta.) 2 973 000 Ft adókülönbözetet írt elő, amit adóhiánynak minősített.Kötelezte a felperest az adóhiánynak, 335 000 Ft adóbírságnak a megfizetésére. Az alperes az határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Határozata szerint a felperes 2 973 000 Ft társasági adókedvezményt bevallásában jogtalanul érvényesítette azon a címen, hogy gazdaságilag elmaradott településen működését megkezdő újonnan létrejött adóalanynak minősül. A felperes ugyanis valójában nem elmaradott térségben tevékenykedett, hanem németországi munkavégzéssel folytatott építés-szerelési és szolgáltatási tevékenységet, ezért az 1991. évi LXXXVI. törvény (továbbiakban: Ta. tv.) 19. § (4) bekezdése szerinti adókedvezményre nem volt jogosult. Rögzítette azt is, hogy az elsőfokú adóhatóság az általa lefolytatott eljárás eredményeként megalapozott állapította meg azt is, hogy a vállalkozásnak nem Németországban, hanem Magyarországon áll fenn adókötelezettsége. E körben utalt a megkereséssel beszerzett iratok tartalmára, továbbá a magyar-német kettős adóztatást kizáró egyezmény (továbbiakban egyezmény) 7. cikk (1) bekezdésére, 5. cikk (2) bekezdés g) pontjára.
A felperes keresetében a határozatok bírói felülvizsgálatát kérte a társasági adókülönbözet és jogkövetkezményei tekintetében. A határozattal előírt társasági adókötelezettség jogalapját nem vitatta. Az adóhiánynak és a bírságnak a törlését arra figyelemmel kérte, hogy az alperes nem tett eleget az 1990. évi XCI. törvény (továbbiakban: Art.) 51. § (7) bekezdésében foglaltaknak. Nem vizsgálta meg ugyanis az egyezmény 5. cikk (2) bekezdés g) pontján kívüli egyéb rendelkezések alkalmazhatóságát. Jogszabálysértően mellőzte érveinek értékelését, tanúbizonyítás felvételét.
Az alperes ellenkérelmében a felperes keresetének elutasítását kérte.
A megyei bíróság a 8. sorszámú végzésével kijavított 7. sorszámú jogerős ítéletében az alperes határozatát a társasági adóra és a kapcsolódó jogkövetkezményekre hatályon kívül helyezte, és az alperest új eljárás lefolytatására kötelezte. Az volt a jogi álláspontja, hogy a németországi telephely fennállásának megállapításához szükséges bizonyítást az adóhatóság nem folytatta le, és tévesen tekintette határozatában megállapított tényállás alapjául a német társhatóság átiratában foglaltakat. Az adóhatóság nem tisztázta ugyanis, hogy a vezetés helye, mint telephely, illetve a külföldi iroda megalapozza-e vagy sem a felperes külföldi adókötelezettségét. Az egyezmény 5. cikk (2) bekezdés a) és c) pontjára utalással a megismételt eljárásra vonatkozóan előírta, hogy az alperesnek fel kell hívnia a felperest azon bizonyítékainak megjelölésére, amelyek igazolják, hogy a társaság vezetésének helye 1993ban Németország volt, illetve, hogy a felperes irodát működtetett állandó jelleggel Németországban. Rögzítette egyben, hogy a felperes keresetében már nem állította, hogy 12 hónapot meghaladóan végzett építési kivitelezést vagy szerelést Németországban, ezért a megismételt eljárás során e körben további bizonyítást lefolytatni nem kell. A felperes által bemutatott bizonyítékokat az egyezmény rendelkezéseinek megfelelően kell értékelni, és ennek alapján kell megítélni azt, hogy a felperes társasági adónemben 1993-ban Magyarországon adóztatható volt-e vagy sem.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte annak hatályon kívül helyezését, a felperes keresetének elutasítását. Azzal érvelt, hogy a jogerős ítélet nem felel a Pp. 339. § (1) bekezdésében, 206. § (1) bekezdésében, az Art. 51. § (7) bekezdésében, 86. § (1) bekezdésében a Ta. tv. 15. § (4) bekezdésében, az egyezmény 4. cikk (1) és (3) bekezdésében, 5. cikk (1), (2) bekezdésében, (3) bekezdés l) pontjában, 7. cikk (1) bekezdésében, 23. cikk (1) bekezdés a) pontjában, (2) bekezdés a) pontjában, 25. cikkében foglaltaknak. A német társhatóság dokumentumai közokiratok, az egyezmény által előírt egyeztetési eljárás alapján zárta ki a német fél részéről való adóztatást, és írta elő a magyarországi adókötelezettséget. Vitatta a jogerős ítéletben "telephely" kapcsán kifejtett jogi álláspont helyességét is. Hangsúlyozta, hogy határozata meghozatalakor jogszerűen járt el, a felperes Magyarországon volt köteles adót fizetni, és maga sem vitatta, hogy jogtalanul vette igénybe az elmaradott térségekkel kapcsolatos társasági adókedvezményt.
A felperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 7. sorszámú ítéletét hatályon kívül helyezte, és a felperes keresetét elutasította.
Az adóhatóságot tényállás tisztázási kötelezettség csak az ügy eldöntése szempontjából releváns tények tekintetében terheli. Az adóhatóság a Ta. tv. 15. § (4) bekezdése és az egyezmény 23-25. cikke alapján eljárva - a szolgálati út betartása mellett - megkereste a német társhatóságot a kettős adóztatás elkerülése érdekében. Ezt a közigazgatási iratok között 9. sorszám alatt lévő dokumentumok bizonyítják. A szabályszerűen lefolytatott egyeztető eljárás eredményét tartalmazó, a szerződő államok egyetértését rögzítő okiratok a bírósági eljárásban felhasználhatóak. [996 ssz=188>Egyezmény 25., 26. cikk, Ta. tv. 15. § (1) és (4) bekezdése] A dokumentumokból megállapíthatóan a két társhatóság egyetértéssel zárta ki a német adóhatóság vonatkozásában a felperes németországi adóztatását, és állapította meg, hogy "az adóztatás joga a magyar felet illeti meg". Rámutat egyben a Legfelsőbb Bíróság arra is, hogy a felek között az nem volt vitatott, hogy a felperes németországi tevékenysége nem haladta meg a 12 hónapot, és az sem, hogy a különböző megrendelők részére végzett építési megbízások nem kombinálhatók és nem vonhatók össze. A Pp. 163. § (2) bekezdése értelmében tényként kell kezelni azt is, hogy a felperes bevallásából megállapíthatóan maga is úgy tekintette, hogy adózási kötelezettség Magyarországon terheli, így a társasági adókedvezményt jogosulatlanul vette igénybe. Ezért önmagában az, hogy a felperes tartott, vagy tarthatott fenn irodát Németországban, amely egyúttal az építési munkák (és nem a társaság) vezetésének helyéül szolgálhatott, az ügy érdemét nem érinti. Az egyezmény 5. cikk (2) bekezdés g) pontja értelmében ugyanis az olyan építési kivitelezés vagy szerelés, amelynek időtartama a 12 hónapot nem haladja meg, nem minősül telephelynek. Ennél fogva az ilyen tevékenységgel kapcsolatosan létesített iroda, vezetési hely sem merítheti ki az egyezmény 5. cikk (2) bekezdésének a) és c) pontjában foglaltakat. A felperes kereseti kérelmében maga is úgy nyilatkozott, hogy az általa végzett építési tevékenységhez bérelte, azzal kapcsolatosan működtette az irodát, mint vezetési helyet. Az alperes a felülvizsgálati kérelmében tehát alappal hivatkozott arra is, hogy a jogerős ítéletet hozó bíróság az egyezmény 5. cikk (1), (2) és (3) bekezdésében foglaltakat tévesen értelmezte, a tényállást pedig tévesen állapította meg s rendelkezésére álló bizonyítékok helytelen mérlegelése folytán.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy a felülvizsgálni kért határozat a jogszabályoknak nem felel meg, ezért azt a Pp. 275/A. § (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és a felperes keresetét elutasította.
(Legfelsőbb Bíróság Kfv. IV. 35.604/2000.)