adozona.hu
AVI 2002.11.146
AVI 2002.11.146
Az Art. nem sorolja fel teljes körűen az adózó által kötelezően vagy választhatóan teendő nyilatkozatokat (1990. évi XCI. tv. III. fejezet)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A szobafestő, mázoló, tapétázó felperest kiadásaira, ráfordításaira és befektetéseire vonatkozó nyilatkozattételre hívta fel az adóhatóság, mert az 1996. évi személyi jövedelemadó bevallásában feltüntetett jövedelme nem érte el a 707704/1996. (PK 18.) számú irányelvben megszabott összeghatárt. A felperes a felhívásnak nem tett eleget. Az adóhatóság határozatában a felperessel szemben az 1996. évi adóbevallás adatainak kiegészítésére szolgáló nyilatkozat elmulasztása miatt 30 000 Ft mulasztási...
AVI 2002.11.146 Az Art. nem sorolja fel teljes körűen az adózó által kötelezően vagy választhatóan teendő nyilatkozatokat (1990. évi XCI. tv. III. fejezet)
A szobafestő, mázoló, tapétázó felperest kiadásaira, ráfordításaira és befektetéseire vonatkozó nyilatkozattételre hívta fel az adóhatóság, mert az 1996. évi személyi jövedelemadó bevallásában feltüntetett jövedelme nem érte el a 707704/1996. (PK 18.) számú irányelvben megszabott összeghatárt. A felperes a felhívásnak nem tett eleget. Az adóhatóság határozatában a felperessel szemben az 1996. évi adóbevallás adatainak kiegészítésére szolgáló nyilatkozat elmulasztása miatt 30 000 Ft mulasztási bírságot szabott ki. Az alperes határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Megállapította, hogy a felperes nyilatkozattételre történő kötelezése az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (a továbbiakban: Art.) 60. § (7) bekezdésén alapult. A 60. § (7) bekezdésében írt nyilatkozattétel elmulasztásának következményeként a 74. § (13) bekezdésének c) pontja szerinti bírság a felperessel szemben kiszabható volt.
Az ítélet ellen benyújtott fellebbezésében a felperes kérte az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és az alperes határozatának az elsőfokú határozatra is kiterjedő hatályon kívül helyezését. Álláspontja szerint az Art. 60. § (7) bekezdésében megfogalmazott nyilatkozattételi kötelezettség elmulasztásához az Art. nem fűzi a bírságolás szankcióját, ezért e jogszabályhelyre hivatkozva az elsőfokú bíróság tévesen vezette le az alperes határozatának törvényességét.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és az alperes 1998. április 27-én kelt határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte.
Az Art. 9. § (1) bekezdésébe - taxatív felsorolást adva - határozza meg az adókötelezettséget. Ezek között a 9. § (1) bekezdésének a) pontjában rögzíti a nyilatkozattételi kötelezettségét is. Az Art. III. fejezete az, amely a 9. § (1) bekezdésének a)-h) pontjában felsorolt "egyes adókötelezettségek" részletes szabályait taglalja és ezáltal fogalmazza meg az egyes 9. § a)-h) pontok szerinti adókötelezettségek tartalmát. A III. fejezet adókötelezettségként szabályozott nyilatkozattételről a 37. §-ban rendelkezik, kifejtve, hogy az adózó nyilatkozattételre kötelezhető az általa ismert, illetve nyilvántartásban szereplő olyan adatról, tényről (...), amely a felhívásban megnevezett, a vele szerződéses kapcsolatban állt vagy álló adózó kötelezettségének, adóalapjának vagy költségvetési támogatásának megállapítását, illetve ellenőrzését szolgálja [Art. 37. § (1) bekezdés].
A 37. § (1) bekezdés alá nem tartozó magánszemély pedig az általa ismert, illetve nyilvántartásban szereplő olyan adatról, tényről (...), amely a vele szerződéses kapcsolatban állt vagy álló adózó kötelezettségének, adójának, adóalapjának, vagy költségvetési támogatásának megállapítását, illetve ellenőrzését teszi lehetővé az adóhatóság felhívására köteles tanúvallomást tenni [Art. 37. § (2) bekezdés].
Az Art. 37. § (1)-(2) bekezdésének ismertetett megfogalmazásából egyértelműen megállapítható az, hogy az Art. 9. § (1) bekezdés a) pontjában és a III. fejezet 37. § (1)-(2) bekezdésében meghatározott nyilatkozattétel, mint adókötelezettség nem az adózónak a saját ügyében teendő nyilatkozataira (tanúvallomására) vonatkozik.
Az Art. VII. fejezete - az Art. 74. § (1) bekezdésétől (13) bekezdéséig, a 9. § (1) bekezdése szerinti felsorolást alapul véve - a 9. § (1) bekezdésben előírt adókötelezettség nem teljesítése esetén alkalmazandó szankciókat (bírságot) szabályozza. A 9. § (1) bekezdésének, a 37. §-nak, valamint a 74. § (1)-(13) bekezdéseinek egybevetésével pedig megállapítható, hogy a 74. § (13) bekezdésének c) pontja csakis és kizárólag az Art. 9. § (1) bekezdésének a) pontja és a 37. § szerinti nyilatkozattétel elmulasztása esetére teszi lehetővé a bírság kiszabását. Ez egyértelműen következik a 74. § (13) bekezdés c) pontjának szövegezéséből, amely szerint a vállalkozási tevékenységet nem folytató magánszemélyek, illetve más adózók mulasztási bírsággal sújthatók, ha a nyilatkozattétel elmulasztásával (tanúvallomás jogosulatlan megtagadásával vagy más módon) az ellenőrzést akadályozzák. Ez a szövegezés ugyanis teljes körűen azonos a 37. § szerinti szövegezéssel. Megjegyzi egyben a Legfelsőbb Bíróság azt is, hogy a 74. § (13) bekezdésének c) pontjában rögzített ellenőrzés szó - az előzőekben részletezettekből következően - nyilvánvalóan nem a nyilatkozattételre felhívott személy ellenőrzésére, hanem a vele szerződéses kapcsolatban állt vagy álló adózó ellenőrzésére és ezen adózó ellenőrzésének akadályozására utal. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja értelmében tehát a 60. § (7) bekezdése szerinti nyilatkozat elmulasztása esetén ebből az okból sem alkalmazható a 74. § (13) bekezdés c) pontja szerinti bírság.
Az Art. nem teljes körűen sorolja fel az adózó által kötelezően vagy választhatóan teendő nyilatkozatokat, különösen a személyi jövedelemadóról szóló törvény tartalmaz még további nyilatkozatokat. Az Art. rendszerében az adózó által saját adója kapcsán tett nyilatkozatai többnyire az elérni kívánt adóelőny feltételeként szabályozott jognyilatkozatokhoz (költségvetési támogatás, adómentesség, adókedvezmény igénybevételéhez) kapcsolódnak. Ezek nem jelentenek kötelezettséget, mivel a nyilatkozat megtételével az adózó előnyösebb pozícióhoz jut. A nyilatkozat csak egyes esetekben bevallásértékű, ilyenkor a bevallásra vonatkozó adójogi szankciók alkalmazhatók a késedelmes, valótlan vagy elmulasztott nyilatkozat esetére. Egyes esetekben felmerül az ellenőrzés akadályozásával összefüggő mulasztási bírság alkalmazásának lehetősége. A valótlan, hiányos nyilatkozatokat, vagy a nyilatkozat elmaradását nem általánosságban szankcionálja a törvény, hanem az egyes nyilatkozattételi esetekben külön-külön nevesíti a jogkövetkezményeket. A nyilatkozattétel az esetek egy részében nem kötelező, azaz a nyilatkozat elmaradása önmagában nem jogellenes. A nem kötelező jognyilatkozatok elmaradásához a kedvezőbb adózási feltétel elmaradása fűzhető jogkövetkezményként vagy pl. az átalány választásának elmaradásához fűződik jogvesztés.
A 60. § (7) bekezdése szerinti nyilatkozattétel elmulasztásához szankció nem fűződik. Ez a törvényhely ugyanis úgy rendelkezik, hogy az adóhatóság az adózót a bevallást követően felhívja nyilatkozattételre és megvizsgálja, hogy a nyilatkozatban megjelölt felhasználásra a bevallott jövedelem és az egyéb forrás nyújthatott-e elegendő fedezetet. Amennyiben a felhasználáshoz a bevallott jövedelem és egyéb forrás nem adhatott elégséges fedezetet, vagy a magánszemély - az adóhatóság külön felhívására - a nyilatkozatban foglaltakat hitelt érdemlően nem igazolja, az adóhatóság a magánszemély adóját olyan összegben állapítja meg, amely a tevékenység jellegére és az eset összes körülményeire tekintettel valószínűsíthető. Az adóhatóság az adóalapot tehát becsléssel állapítja meg. A szabályozásból következően, ha az adózó - felhívás ellenére - nem ad nyilatkozatot, akkor az adóhatóságnak el kell döntenie, hogy él-e az adóellenőrzésnek és a becslésnek a lehetőségével, bírságot azonban - törvény felhatalmazás hiányában - nem szabhat ki. E nyilatkozattétel elmulasztásának törvényi következménye tehát az, hogy az adózó ezzel megteremti azt az okot, amely alapján az adóhatóság vele szemben adóellenőrzést (becslési eljárást) folytathat le.
Az Art. 74. § (14) bekezdése sem adhat alapot a mulasztási bírság kiszabására. E szerint ugyanis az adóhatóság csak az adót, költségvetési támogatást megállapító törvényben megállapított kötelezettség megszegése esetén bírságolhat és azt az alperes sem vitatta, hogy a perbeli nyilatkozattételi kötelezettséget nem adót és költségvetési támogatást megállapító törvény nevesíti.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. § (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte. (Legfelsőbb Bíróság Kf. II. 35.484/1999.)