adozona.hu
AVI 2002.8.103
AVI 2002.8.103
Az adóper felperesének kell bizonyítani az adóhatóság által elkövetett jogszabálysértés tényét (Pp. 164. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 1995 júliusában rádiótelefont és egyszeri telefonhasználati díjat vásárolt. A nettó beszerzési ár után időarányosan számolt el értékcsökkenési leírást, de az egyszeri használatbavételi díj árát egy összegben számolta el költségként.
Az elsőfokú adóhatóság módosított határozatával a felperes terhére 1992. évre társasági adónemben 214 000 Ft adókülönbözetet állapított meg, 1995. évre 5000 Ft adókülönbözetet és ugyanennyi adóh...
AVI 2002.8.103 Az adóper felperesének kell bizonyítani az adóhatóság által elkövetett jogszabálysértés tényét (Pp. 164. §)
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 1995 júliusában rádiótelefont és egyszeri telefonhasználati díjat vásárolt. A nettó beszerzési ár után időarányosan számolt el értékcsökkenési leírást, de az egyszeri használatbavételi díj árát egy összegben számolta el költségként.Az elsőfokú adóhatóság módosított határozatával a felperes terhére 1992. évre társasági adónemben 214 000 Ft adókülönbözetet állapított meg, 1995. évre 5000 Ft adókülönbözetet és ugyanennyi adóhiányt. Kötelezte a felperest a társasági adóban 156 000 Ft megfizetésére, figyelembe véve az esedékességkor mutatkozó túlfizetést a folyószámláján. E mellett 109 000 Ft adóbírságot és 271 000 Ft késedelmi pótlékot állapított meg. Az alperes határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Határozatában hivatkozott a társasági adóról szóló többször módosított 1992. évi LXXXVI. törvény (továbbiakban: Ta. tv.) 4. § (2) bekezdés a), b)</a>, c) pontjaira, valamint a számvitelről szóló módosított 1991. évi XVIII. törvény (továbbiakban: Sztv.) 22. § (3), (5) bekezdésére, valamint a 35. § (3) bekezdésben, illetve 37. § (3) bekezdésben írtakra.
A felperes keresetében az alperes határozatának hatályon kívül helyezését kérte azzal, hogy a bíróság az egyeztetést követően rendelkezzen a naprakész állapotot tükröző folyószámla-kivonat kiállításáról és ennek megfelelően új adóhatósági határozat hozataláról. Arra hivatkozott, hogy az adófizetési kötelezettségét minden adónemben az áfa adónemről történő átvezetéssel eszközölte, ez az évenkénti folyószámla kivonatokon nyomon követhető. Sérelmezte a késedelmi pótlék számítását. Hivatkozott arra, hogyha az alperes a túlfizetését figyelembe vette volna, úgy a megállapított és vitatott 219 000 Ft adóhiányt megfizetettnek kellett volna tekinteni, így sem adóbírság, sem késedelmi pótlék fizetési kötelezettség nem keletkezett volna. A rádiótelefonnal kapcsolatban arra hivatkozott, hogy az egyszeri használatba vételi díj nem jog, hanem az Sztv. 22. § (5) bekezdése szerint műszaki berendezés.
Hivatkozott arra is, hogy az adóhiányként megállapított 214 000 Ft öt különböző hiányosságként felrótt dologból tevődött össze, amely érdemi módon nem került számba vételre: pl. állami intézkedés, forint leértékelés, amely árfolyamveszteséget eredményezett.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Hivatkozott arra, hogy az immateriális javak között azokat a nem anyagi eszközöket kell kimutatni, amelyek közvetlenül és tartósan szolgálják a vállalkozási tevékenységet, ennek beszerzési árát 5 évet alatt számolhatja el a társaság. Az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (Art.) 67. § (3) bekezdése alapján utólagos adó-megállapítás esetén nem alkalmazható a késedelmi pótlék alapcsökkentése. A felperes más eljárásban kezdeményezheti folyószámlájának rendezését.
A bírósági eljárás ideje alatt az alperes a 9034064/11/1998. számú határozatával módosította korábbi határozatát és a késedelmi pótlék összegét 258 000 Ft-ra szállította le. A határozat egyéb rendelkezéseit változatlanul hagyta, de elrendelte a 2000 Ft eljárási illeték visszatérítését.
A felperes e határozat felülvizsgálatát is kérte, így a bíróság - külön végzéssel - 13 000 Ft késedelmi pótlék vonatkozásában a pert megszüntette.
A városi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. A felperes fellebbezése folytán a megyei bíróság végzésével az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította. Iránymutatásában rámutatott arra, hogy állást kell foglalnia abban a kérdésben, hogy eldönthető-e a vitatott kérdések szakértői vélemény nélkül. Amennyiben a Pp. 177. §-ának (1) bekezdésében foglalt feltételek fennállnak, tájékoztatni kell a felperest, hogy szakértő kirendelését kérheti. Ugyancsak állást kell foglalnia a bíróságnak abban a kérdésben, hogy a felperes részéről a használatba vétel kifizetésére, vagy műszaki berendezés megvételére került-e sor.
Az eljárás lefolytatását követően az elsőfokú bíróság a felperes keresetét ismételten elutasította. Rögzítette, hogy a felperes többszöri felhívásra sem kérte szakértői bizonyítás elrendelését, így a bíróság az iratanyag terjedelmére és speciális voltára tekintettel nem tudta tételesen és olyan részletességgel felülvizsgálni a pótlék levezetését, ahogy azt az alperes beterjesztette.
A felperes keresetében az adóhiány vonatkozásában öt különböző hiányosságra utalt, de sem keresetében, sem szóbeli nyilatkozataiban eredménnyel nem bizonyította az ellenkezőjét.
A szakértői bizonyítás hiányában a bíróság a rendelkezésre álló közigazgatási iratokból és a felek nyilatkozataiból azt állapította meg - további bizonyítékok hiányában -, hogy az alperes módosított határozata nem sértett jogszabályt.
A Ta. tv. 4. § (1) bekezdés a) pontja értelmében az adózás előtti eredményt a számviteli törvény előírásai alapján kell az adóalanynak meghatároznia, a revízió nem fogadta el a 60 882 Ft könyvelt árfolyamveszteséget, és ezzel megnövelte a felperes adóalapját.
A felperes céltartalék felhasználás címén csökkentette az adózás előtti eredményét, pedig a Ta. tv. 4. § (2) bekezdés a) vagy b) pontjában előírt feltételek nem álltak fenn, illetve az 1992. évre elszámolható értékcsökkenési leírás összegét helytelenül állapította meg.
Az Sztv. 22. § (5) bekezdése, illetve a 35. § (3) bekezdése értelmében tárgyi eszköznek minősül azon műszaki berendezés, felszerelés, amely közvetlenül vagy közvetetten tartósan szolgálja a vállalkozási tevékenységet.
Az Sztv. 22. § (3) bekezdése értelmében az immateriális javak közé tartozik a nem anyagi eszköz, amely közvetlenül és tartósan szolgálja a vállalkozási tevékenységet. A felperes a használati jog megvásárlásával ilyen immateriális javat vásárolt, az egyszeri használati díjjal a telefon használati jogát szerezte meg, az ezért fizetett összeg vagyoni értékű jognak minősül. Az Sztv. 37. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően pedig ennek beszerzési költségét 6 év alatt lehet leírni, a felperes azonban nem így járt el. Az Art. 67. § (1) bekezdés elrendeli az adó késedelmes teljesítése esetén a késedelmi pótlék fizetését, amelyet az esedékesség napjától kell számítani. A 67. § (3) bekezdése értelmében az utólagos adóellenőrzés során megállapított adóhiány késedelmi pótléka legfeljebb 3 évre számolható fel. Az alperes ezt végezte el a közigazgatási eljárás során két alkalommal is. A felperes nem tudta bizonyítani a késedelmi pótlék levezetésének törvénysértő voltát.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes nyújtott be fellebbezést, kérve annak megváltoztatását és az alperes kereseti kérelme szerinti marasztalását. A perben tett nyilatkozatait változatlanul fenntartotta. Utalt arra, hogy a felperes többször javasolta az elsőfokú eljárás során, hogy az alperes jogi képviselője hozzon magával a tárgyalásra APEH könyvelőt, így megoldódna a szakértői kérdés, mivel a Pp. 164. § (1) bekezdése alapján az alperesnek is érdeke, hogy állításait a bíróság valónak fogadja el. A telefonkártyával kapcsolatban fenntartotta, hogy aktív eszközről van szó. Az alperesi határozat jogsértő, helytelen adókönyvelési adatokon alapul.
Az alperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását indítványozta azzal, hogy a Pp. 164. §-a alapján a felperest terhelte a bizonyítási kötelezettség. A felperes jogszabálysértést és az esetleges túlfizetését nem bizonyította.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság helybenhagyta.
Az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, és helytállóak az abból levont jogi következtetései is, ezért a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 254. § (3) bekezdésének helyes indokai alapján hagyta helyben.
A felperes fellebbezésével kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság rámutat arra, hogy a közigazgatási perben is érvényesül a Pp. 164. § (1) bekezdése, mely szerint a per eldöntéséhez szükséges tényeket általában annak a félnek kell bizonyítani, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valónak fogadja el. A közigazgatási perben a felperes jogszabálysértésre hivatkozva kérte az alperesi határozat felülvizsgálatát, ezért az ő érdekében áll, hogy a jogszabálysértés tényét bizonyítsa. Erre figyelemmel a felperest terhelte a bizonyítási kötelezettség. Az elsőfokú bíróság több alkalommal hívta fel a felperes figyelmét arra, hogy a perben olyan számviteli és könyvelési szakkérdések merültek fel, amelyekkel kapcsolatban szükségesnek mutatkozhat igazságügyi könyvszakértő kirendelése. A felperes azonban többszörös felhívás ellenére nem kérte ilyen szakértő kirendelését, ezzel önmagát zárta el a bizonyítás lehetőségétől.
A rádiótelefon használati díjával kapcsolatban az elsőfokú bíróság az Sztv. 22. § (3) bekezdése alapján helytállóan jutott arra a megállapításra, hogy a felperes a használati jog megvásárlásával immateriális jogot vásárolt, ezzel gyakorlatilag a telefon használati jogát szerezte meg.
Amennyiben pedig a felperes számlaegyeztetést kíván, azt jelen peres eljárástól függetlenül is kérheti az alperestől.
A Legfelsőbb Bíróság a pervesztes felperest a Pp. 78. § (1) bekezdése alapján kötelezte a pernyertes alperes másodfokú perköltségének megfizetésére. (Legfelsőbb Bíróság Kf. IV. 35.552/1999.)