adozona.hu
AVI 2002.8.101
AVI 2002.8.101
A számla hitelességének vizsgálata körében az adóhatóságnak nem valamely gazdasági esemény létrejöttét, illetve valamely eladó kilétét kell tisztáznia (1990. évi XCI. tv. 51. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adóhatóság a felperesnél 1996. I. n. évre vonatkozóan általános forgalmi adó (továbbiakban: áfa) adónemben ellenőrzést végzett. Ennek realizálása tárgyában kiadott határozatában kötelezte a felperest 702 000 Ft adóhiánynak minősülő adókülönbözetnek, 79 000 Ft késedelmi pótléknak, 351 000 Ft adóbírságnak a megfizetésére. Az alperes határozatában az elsőfokú határozatot megváltoztatva az adóbírságot 70 000 Ft-ra leszállította, az elsőfokú határozat egyéb rendelkezéseit helybenhagyta. Döntésé...
AVI 2002.8.101 A számla hitelességének vizsgálata körében az adóhatóságnak nem valamely gazdasági esemény létrejöttét, illetve valamely eladó kilétét kell tisztáznia (1990. évi XCI. tv. 51. §)
Az adóhatóság a felperesnél 1996. I. n. évre vonatkozóan általános forgalmi adó (továbbiakban: áfa) adónemben ellenőrzést végzett. Ennek realizálása tárgyában kiadott határozatában kötelezte a felperest 702 000 Ft adóhiánynak minősülő adókülönbözetnek, 79 000 Ft késedelmi pótléknak, 351 000 Ft adóbírságnak a megfizetésére. Az alperes határozatában az elsőfokú határozatot megváltoztatva az adóbírságot 70 000 Ft-ra leszállította, az elsőfokú határozat egyéb rendelkezéseit helybenhagyta. Döntését az 1992. évi LXXIV. törvény (továbbiakban: Áfa. tv.) 35. § (1) bekezdésének a) pontjára, az 1991. évi XVIII. törvény (továbbiakban: Sztv.) 84. § (2) bekezdésében foglaltakra alapította. Határozatát azzal indokolta, hogy a felperes a számla alapján, amin számlakibocsátóként a T. Kft. szerepel, nem volt jogosult az adólevonási jog gyakorlására, mivel a számla nem hiteles, adóáthárításra nem került sor.A felperes keresetében a határozatok megváltoztatását, fizetési kötelezettségének törlését kérte. Azzal érvelt, hogy az adóhatóság eljárása nem felelt meg az 1990. évi XCI. törvény (továbbiakban: Art.) 51. § (7) bekezdésében és az Áfa. tv. 35. §-ában foglaltaknak. Az alperes a felperes javára szóló körülményeket nem tárta fel, nem bizonyította, hogy a gazdasági esemény ténylegesen nem történt meg.
Az alperes ellenkérelmében a felperes keresetének elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte egyben az elsőfokú adóhatóságot új eljárásra kötelezte. Azt állapította meg, hogy az alperes nem tett eleget a tényállás tisztázási kötelezettségének, ezért határozata jogszabálysértő. Az adóhatóság nem tudott beszerezni olyan bizonyítékot, amely azt igazolta volna, hogy a tényleges gazdasági eseményben nem a számlakibocsátóként feltüntetett T. Kft. vett részt. Az adóhatóság nem bizonyította kétséget kizáró módon, hogy ki volt a tényleges szállító személye. A rendelkezésre álló adatok nem elegendőek ahhoz, hogy az eladó adóalanyisága, illetve a számlakibocsátó személye kérdésében állást lehessen foglalni. Új eljárásra vonatkozóan előírta, hogy az alperesnek a számlában foglalt adatok alapján meg kell kísérelnie felkutatni a számla kibocsátóját, illetőleg állást kell foglalnia abban a kérdésben, hogy a számla kiállítója részt vett-e a gazdasági eseményben, kik voltak a felek részéről közreműködő személyek "az ily módon megállapított bizonyítékokkal is alátámasztott tényállás alapján állapítható meg, miszerint bizonyíthatóan vett részt az adott gazdasági eseményben, így ez a személy adóalanynak tekinthető-e és az adó áthárítás bekövetkezett-e. A megismételt eljárás során a felperes javára szolgáló körülményeket is teljes körűen fel kell tárnia az adóhatóságnak".
Az ítélet ellen az alperes fellebbezett, kérte annak megváltoztatását, a felperes keresetének elutasítását. Azzal érvelt, hogy tényállás tisztázási kötelezettségének teljes körűen eleget tett. A számlák formai megfelelősége önmagában nem ad alapot az adólevonási jog gyakorlására. Részletezte, hogy a számla mely okok és bizonyítékok alapján tekinthető tartalmilag hiteltelennek. Hivatkozott arra is, hogy az elsőfokú bíróság által elrendelt új eljárástól sem várható további más jellegű bizonyíték.
A felperes érdemi ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította.
A Legfelsőbb Bíróság már több más (pl. Kf. II. 27.696/1999/3, Kf. I. 28.382/1999/5, Kf. IV. 35.682/1999...) a perbelivel azonos ténybeli és jogi megítélésű ügyben rámutatott a következőkre:
Az adólevonási jog gyakorlásának törvényi feltételeit az 1992. évi LXXIV. törvény (továbbiakban: Áfa. tv.) 32. § (1) bekezdésének a) pontja, 35. § (1) bekezdésének a) pontja tartalmazza. Az előzőekben nevesített jogszabályhelyek kógens törvényi rendelkezéseket rögzítenek, nem teszik lehetővé annak értékelését, hogy az adólevonási jogot gyakorló jóhiszemű volt-e vagy sem, tanúsított-e vagy sem felróható magatartást. A számlára, mint számviteli bizonylatra vonatkoznak az 1991. évi XVIII. törvényben (továbbiakban: Sztv.) 84. § (1) és (2) bekezdésében rögzítettek, vagyis alakilag és tartalmilag hitelesnek, helytállónak és megbízhatónak kell lennie. Önmagában egy formailag szabályos számla tehát nem ad alapot az adólevonási jog gyakorlására. A számla tartalmilag akkor tekinthető hitelesnek, ha a számla szerinti gazdasági esemény a valóságban is végbement, a számla szerinti ellenérték a számlakibocsátó részére megfizetésre került és az adó áthárítására is sor került, azaz a számla szerinti összeget a számlakibocsátó a bevallásába beállította, az adót a költségvetésbe befizette. Az adóhatóságot az 1990. évi XCI. törvény 51. § (7) bekezdése értelmében valóban terheli az ügy eldöntése szempontjából releváns tények tisztázásának kötelezettsége. Az adóhatóságnak azonban - az elsőfokú bíróság jogi álláspontjától eltérően - nem valamely gazdasági esemény létrejöttét, illetve valamely eladó kilétét kellett tisztáznia. Az adóhatóságot bizonyítási kötelezettség csak a számla szerinti gazdasági esemény hiteltelensége körében terhelte, ennek pedig eleget is tett. Határozati álláspontját olyan bizonyítékokkal támasztotta alá, amelyeket a felperes a keresetében nem vitatott, és amelyekkel szemben ellenbizonyítást sem ajánlott fel. Ezek pedig a következők voltak: a számlakibocsátó 1996. évre vonatkozóan adóbevallást nem nyújtott be, adót nem fizetett be. A számlakibocsátó társaság bejelentett székhelyén nem volt fellelhető, azokon semmilyen tevékenységet, még ügyvezetői vagy adminisztrációs jellegűt sem végzett. A társaság magyar tagjai, tulajdonosai a jövedéki engedély kiadását követő 2 napon belül üzletrészeiket jugoszláv állampolgárságú személyeknek eladták. Az új tulajdonosok a társaság egyetlen üzemanyag-értékesítő helyét 6 nap múlva 5 évi időtartamra bérbe adták, és a bérleti díjat teljes egészében átvették. A cégkivonat adataiból megállapíthatóan a számlakibocsátó társaságnak magyar állampolgárságú képviseletre jogosított meghatalmazottja nincs. A számlakibocsátó társaság ellen a vámhatóság vizsgálatot indított. A külföldi állampolgárságú tulajdonosok felkutatása eredményre nem vezetett. E bizonyítékokat az alperes a perben kiegészítette azzal is, hogy a vámhatóság tájékoztatása szerint a számlakibocsátó cég 1996. évben kőolajszármazékot nem szerzett be, számlakibocsátóként megjelölt cég ügyvezetői ellen, mivel ismeretlen helyen tartózkodnak, elfogatóparancs került kibocsátásra. A perben a felperes - a Pp. 154. § (1) bekezdése alapján eljárva - nem bizonyította az alperes határozatába foglalt tényállás megalapozatlanságát, azaz azt, hogy a számla szerinti gazdasági esemény a valóságban is végbement volna. Az adólevonási jog gyakorlását pedig nem valamely gazdasági esemény megtörténte alapozza meg, hanem csakis és kizárólag az Áfa. tv.-ben előírtak szerinti törvényi feltételeknek megfelelő számla szerinti gazdasági esemény bekövetkezte. Az alperes perben felülvizsgálni kért határozatai ezért a jogalap tekintetében megalapozottak és jogszerűek voltak. Az alperes határozatai az adóbírság tekintetében is jogszerűek, megfelelnek az Art. 73. § (1) bekezdésében írtaknak, kellően indokolt határozatok, amelyek az adóbírság mértékét 10%-ban határozták meg. A felperes a késedelmi pótlék, mint jogkövetkezmény tekintetében konkrét jogszabálysértésre nem hivatkozott, a határozatok e körben megfelelnek az Art. 67. §-ában rögzítetteknek.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján megváltoztatta, és a felperes kereseti kérelmeit elutasította. (Legfelsőbb Bíróság Kf. IV. 35.100/2000.)