adozona.hu
AVI 2002.7.89
AVI 2002.7.89
A jogszabály meghatározza azokat az okmányokat, amelyek benyújtásával a vámkezelést végző vámhivatalnál jóváírást lehet kérni [45/1996. (III. 25.) Korm. r. 131. §]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes indítványára a vámhivatal ideiglenes behozatali eljárásban vámkezelt 1 db személygépkocsit, a visszaviteli határidő 1997. december 31. napjában került megállapításra.
Mivel a felperes a visszaviteli határidőig a vámáruval nem számolt el, az elsőfokú vámhivatal határozatával 795 000 Ft vám, 45 000 Ft vámpótlék, 30 000 Ft vámkezelési díj, 300 000 Ft importfogyasztási adó, 3000 Ft környezetvédelmi termékdíj és 668 250 Ft általános forgalmi adó megfizetésére kötelezte. A felperes fell...
AVI 2002.7.89 A jogszabály meghatározza azokat az okmányokat, amelyek benyújtásával a vámkezelést végző vámhivatalnál jóváírást lehet kérni [45/1996. (III. 25.) Korm. r. 131. §]
A felperes indítványára a vámhivatal ideiglenes behozatali eljárásban vámkezelt 1 db személygépkocsit, a visszaviteli határidő 1997. december 31. napjában került megállapításra.Mivel a felperes a visszaviteli határidőig a vámáruval nem számolt el, az elsőfokú vámhivatal határozatával 795 000 Ft vám, 45 000 Ft vámpótlék, 30 000 Ft vámkezelési díj, 300 000 Ft importfogyasztási adó, 3000 Ft környezetvédelmi termékdíj és 668 250 Ft általános forgalmi adó megfizetésére kötelezte. A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes határozatával az elsőfokú közigazgatási határozatot helybenhagyta.
A felperes keresetében a közigazgatási határozatok hatályon kívül helyezését kérte. Arra hivatkozott, hogy a gépkocsi valójában 24 hónapig lehetett volna Magyarország területén, ezért téves, hogy a gépkocsinak 1997. december 31-éig el kellett volna hagyni az ország területét. A gépkocsit 1998. április 6-ról 7-re virradó éjszaka eltulajdonították, ezért a felperes a közterhek megfizetésére nem kötelezhető. Másodsorban arra hivatkozott, hogyha mégis az 1997. december 31-i visszaviteli időpont állna fenn, ő a visszaviteli kötelezettségének már korábban eleget tett, a kiléptetés ténye a gépjármű útlevélbe is bejegyzésre került, de ezt a gépkocsival együtt eltulajdonították. Harmadsorban kifogásolta, hogy valójában a gépkocsi tulajdonosát a H. Kft.-t, mint tulajdonost kellett volna kötelezni a vám és járulékai megfizetésére a vámhatóságnak. végül arra hivatkozott, hogy a vámhivatal tévesen állapította meg a gépkocsi behozatali értékét 1 500 000 Ft-ban, hiszen a németországi biztosító ennél jóval alacsonyabb összegben határozta meg a gépkocsi értékét.
Az alperes ellenkérelmében a felperes keresetének elutasítását kérte. Ellenkérelmében arra utalt, hogy a felperes saját nevében tett írásbeli árunyilatkozatot, melyen nem szerepelt, hogy más részére kívánja vámkezelni. Az 1997. december 31-ében meghatározott visszaviteli határidőt felperes aláírásával is igazoltan tudomásul vette. Teljességgel irreleváns, hogy a gépkocsit eltulajdonították, mely egyébként is a visszaviteli határidő után következett be. A felperes saját kezűleg kiállított árunyilatkozaton maga tüntette fel a vámértéket 1 500 000 Ft értékben.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában hivatkozott a vámjogról, a vámeljárásról, valamint a vámigazgatásról szóló 1995. évi C. törvény (továbbiakban: Vtv.) 51. §-ára, mely szerint a vámáru és az áru vámkezelése kizárólag erre irányuló kérelem alapján történhet. A kérelmet a jogosult, vagy megbízottja köteles benyújtani. Az 52. § (2) bekezdése értelmében az írásbeli árunyilatkozatot hivatalos nyomtatványon kell benyújtani, melynek tartalmaznia kell minden olyan adatot, amely a vámeljárások előírásainak az adott árura vonatkozó alkalmazásához szükséges.
A Vtv. 75. § (1) bekezdése értelmében ideiglenes behozatalban kell vámkezelni azt a vámárut, amely a külföldi tulajdonjogának fenntartása mellett ideiglenes használat, bemutatás vagy kipróbálás céljából, visszaviteli kötelezettséggel lépi át a vámhatárt. A 76. § (1) bekezdése szerint az ideiglenes behozatal: vámvizsgálatból, a vámáru azonosításából, a vámfizetési kötelezettség és a visszaviteli határidő megállapításából, a vámteher kiszabásából, a vámáru belföldi forgalomba kerülése esetén fizetendő vámteher biztosításából és a vámáru elszámolásából áll. A (3) bekezdés szerint a vámhivatal annak a szervezetnek, természetes személynek a részére vámkezelhet ideiglenes behozatalban, aki a vámárut használja, vagy akinek a felelősségére azt használják.
A 78. § (1) bekezdése alapján, ha e törvény vagy végrehajtása rendelete, illetőleg nemzetközi szerződés más határidőt nem állapít meg, a vámáruk általában 24 hónapig maradhatnak ideiglenes behozatalban. Ha a körülmények indokolják, a vámhivatal hosszabb határidőt is megállapíthat, vagy a korábban megállapított határidőt az indokolt mértékig meghosszabbíthatja. A (2) bekezdés szerint az ideiglenes behozatalban kezelt vámárukat a 73. § (3)-(4) bekezdéseiben foglaltak szerint kell elszámolni. Az ideiglenes behozatal részletes szabályait a (3) bekezdés értelmében e törvény végrehajtási rendelete tartalmazza.
A Vtv. végrehajtására kiadott 45/1996. (III. 25.) Kormányrendelet (továbbiakban: R.) 131. § (3) bekezdése alapján az ideiglenes behozatali eljárásban vámkezelt vámáru jóváírásának feltétele az elszámolási határidőn belül annak igazolása, hogy vámárut a megállapított visszaviteli határidőn belül kiléptették. A (4) bekezdés értelmében a jóváírást a vámkezelést végző vámhivatalnál kell kérni, a jóváírás elvégzéséhez be kell nyújtani a vámkezelésről szóló árunyilatkozat igazolásául szolgáló ügyfél példányát, az áru azonosságát és kiléptetését igazoló árunyilatkozati példányt, illetve a 131. § (3) bekezdésében meghatározott egyéb elszámolási jogcímek okmányszerű igazolását.
A Vtv. 125. § (2) bekezdés c) pontja értelmében vámfizetésre kötelezett aktív feldolgozás és ideiglenes behozatal esetén a vámkezelést kérő. A Vtv. 1. § 30. pontja alapján pedig visszaviteli határidő az az időtartam, melynek lejártáig az ideiglenesen behozott, vagy aktív feldolgozásban vámkezelt vámárut elszámolásra alkalmas vámeljárás alá kell vonni, megállapítása a vámhatóság által határnap kitűzésével történik.
Az elsőfokú bíróság ezen jogszabályok alapján rámutatott arra, hogy az egységes és kiforrott bírói gyakorlat szerint a per tárgyát nem bizonyítási kérdés képezte. A Legfelsőbb Bíróság hasonló tárgyú perek kapcsán rámutatott arra, hogyha jogszabály valamely eljárásban meghatározott feltételek teljesítését írja elő, e feltételek hiányában a jogszabályban meghatározott jogkövetkezményeket kell alkalmazni.
Vitathatatlan tény, hogy a felperes az elszámolási kötelezettségének a visszaviteli határidőn belül nem tett eleget. Irreleváns egy későbbi, a gépkocsi eltulajdonítására utaló cselekményre hivatkozni, hiszen ez már a visszaviteli határidő lejártát követően történt.
A felperes semmivel nem tudta igazolni, hogy a visszaviteli határidő lejártát megelőzően elszámolt volna a vámáruval. Erre ugyan hivatkozott a keresetlevelében, de alátámasztani nem tudta.
Téves az a felperesi álláspont, hogy a gépjármű tulajdonosával szemben kellett volna intézkedni a vámhatóságnak. Az árunyilatkozaton a felperes került megjelölésre, mint vámkezelést kérő személy. A szóban forgó árunyilatkozatot a felperes saját nevében tette, és tartamát illetően ideiglenes behozatalban kérte vámkezelni a gépkocsit.
Ugyancsak a felperes saját aláírásával igazolta, hogy tudomásul vette azon kötelezettségét is, hogy a visszaviteli határidő lejártáig az elszámolást meg kell ejtenie.
A vámhivatal nem önkényesen állapította meg a vámértéket, mert a felperes az árunyilatkozaton maga tüntette fel a vámértéket 1 500 000 Ft értékben.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes nyújtott be fellebbezést, kérve annak megváltoztatását és a közigazgatási határozatok hatályon kívül helyezését. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság részben helytelenül állapította meg a tényállást és ennek folytán a helytelenül megállapított tényállásból levont jogi következtetése is téves. Hivatkozott a Vtv. 126. §-ra, mely szerint vámfizetési kötelezettsége csak akkor keletkezett volna, ha a vámárut változatlan állapotban nem szállította volna vissza, és a vámárut jogellenesen belföldi forgalomba hozza. A vámáru jogellenesen történő forgalomba hozatalában felróhatóan nem működött közre. Véleménye szerint elháríthatatlan külső ok folytán nem került sor a vámáru külföldre visszaszállítására. A Ptk. rendelkezései szerint a lopás, eltulajdonítás elháríthatatlan külső oknak tekintendő.
Az alperes ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását indítványozta. Utalt arra, hogy az okmányok alapján a perbeli személygépkocsit több hónappal a visszaviteli határidő lejártát követően tulajdonították el, másrészről a vámszabályok alkalmazása szempontjából, ha a vámárut ellopják, nem minősül elháríthatatlan külső oknak.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A Legfelsőbb Bíróság a fellebbezést a Pp. 256/A. § (1) bekezdés f) pontja alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felperes ugyan utalt arra fellebbezésében, hogy az elsőfokú bíróság a tényállást részben helytelenül állapította meg, de sem fellebbezésében, sem annak kiegészítésében nem jelölte meg azokat a tényeket, amelyeket az elsőfokú bíróság ítéletének meghozatalakor nem vett volna figyelembe. Éppen ellenkezőleg, a Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint az elsőfokú bíróság ítélete a tényállás valamennyi szükséges elemét tartalmazta: ki kérte az áru vámkezelését, milyen vámeljárás keretében történt az áru behozatala, a visszaviteli határidő eredménytelen letelte, a gépkocsi eltulajdonítása a visszaviteli határidő után következett be, a felperes maga jelölte meg a vámértéket stb.
Az elsőfokú bíróság az így megállapított tényállásból helyes jogkövetkeztetésre jutott, amellyel a Legfelsőbb Bíróság is egyetért. A Legfelsőbb Bíróság már számtalan eseti döntésében kifejtette az ideiglenes behozatali eljárással kapcsolatban, hogy ezen perek tárgyát nem az képezi, hogy a jogerősen megállapított visszaviteli határidő előtt a vámkezelt vámárut külföldre visszaszállították-e, hanem az, hogy az előjegyzésbe vételt kérő legkésőbb a visszaviteli határidőig elszámol-e a vámáruval. Az elszámolás hiányának kérdését pedig a felperes sem vitatta. Ahogy arra az elsőfokú bíróság helyesen utalt, az R. 131. § (4) bekezdése meghatározza azokat az okmányokat, amelynek benyújtásával lehet a vámkezelést végző vámhivatalnál a jóváírást kérni. Ennek azonban a felperes nem tett eleget. Erre figyelemmel a megállapított visszaviteli határidőn belül a vámáruval nem számolt el.
A felperes arra is utalt, hogy a ő felróhatóan nem működött közre a vámáru jogellenesen történő belföldi forgalomba hozatalában, valamint, hogy elháríthatatlan külső ok folytán nem került a vámáru külföldre visszaszállításra.
Ezzel kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság kifejti, hogy a vámeljárásban a Vtv. és az R. szabályait kell alkalmazni. A Vtv. 125. § (2) bekezdés e), majd a jelölés módosítása után f) pontja egyértelművé teszi, az a körülmény, hogy a vámárut ellopták, e törvény alkalmazása szempontjából nem minősül elháríthatatlan külső oknak. A visszaviteli határidő elmulasztása pedig objektív jellegű, ezért a felperes esetleges felróható magatartásának vizsgálatára sem volt szükség.
A fentiekre figyelemmel az elsőfokú bíróság ítéletét a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta. (Legfelsőbb Bíróság Kf. IV. 29.512/1999.)