adozona.hu
AVI 2002.6.71
AVI 2002.6.71
Amennyiben a számla kiállításának időpontjában a termékértékesítés nem történik meg, a számla nem tekinthető hitelesnek (1992. évi LXXIV. tv. 32. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az irányadó tényállás szerint a felperes 1998. május 28-án a T. S. Kft.-vel (a továbbiakban: eladó) adásvételi szerződést kötött 1 db IVECO 75E14 típusú tehergépjármű vételéről 7 800 e Ft + általános forgalmi adó vételáráért 10%-os vételárelőleg megfizetése mellett azzal, hogy a hiányzó vételár a gyártó készre jelentésekor esedékes.
A teljesítés időpontját a gépjármű teljesítési helyen történő kiszolgáltatásban jelölték meg. Az eladó 1998. június 5-én aznapi teljesítés feltüntetésével az elő...
AVI 2002.6.71 Amennyiben a számla kiállításának időpontjában a termékértékesítés nem történik meg, a számla nem tekinthető hitelesnek (1992. évi LXXIV. tv. 32. §)
Az irányadó tényállás szerint a felperes 1998. május 28-án a T. S. Kft.-vel (a továbbiakban: eladó) adásvételi szerződést kötött 1 db IVECO 75E14 típusú tehergépjármű vételéről 7 800 e Ft + általános forgalmi adó vételáráért 10%-os vételárelőleg megfizetése mellett azzal, hogy a hiányzó vételár a gyártó készre jelentésekor esedékes.A teljesítés időpontját a gépjármű teljesítési helyen történő kiszolgáltatásban jelölték meg. Az eladó 1998. június 5-én aznapi teljesítés feltüntetésével az előlegről 975 000 Ft végösszegű számlát állított ki. A gyártó a gépjárművet 1998 szeptemberében még nem jelentette készre, de az eladó többségi tulajdonosának házastársa a felperes kérésére 1998. szeptember 21-én a tehergépjárműről aznapi teljesítés feltüntetésével 9 473 750 végösszegű számlát bocsátott ki a felperes részére, aki az összeget átutalással teljesítette. A gépjármű belföldi forgalom számára történő vámkezelését 1998. október 22-én kérték.
A felperes az 1998. szeptember 21-i számla általános forgalmi adó tartalmát 1998. harmadik negyedévre vonatkozó adóbevallásában érvényesítette.
Az alperes az 1999. május 7. napján kelt 5/1999. határozatával kiegészített 1999. március 5. napján kelt 3/1999. számú határozatával helybenhagyta az elsőfokú hatósága 43/1999. számú határozatát, amellyel az 1 258 000 Ft jogosulatlanul igényelt és bírságalapot képező általános forgalmi adót állapított meg és a felperest 22 000 Ft adóbírság megfizetésére kötelezte.
Az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (továbbiakban: Áft.) 32. § (1) bekezdés a) pontja, a 35. § (1) bekezdése, a 36. § (1) bekezdése, az Adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (továbbiakban: Art.) 1. § (7) bekezdése, a Számvitelről szóló 1991. évi XVIII. törvény (továbbiakban: Szt.) 84. § (2) és (3) bekezdése felhívásával a döntését azzal indokolta, hogy az eladó és a felperes között a számla szerinti időpontban valóságos termékértékesítés nem állapítható meg, mert a gépjármű olyan módon történt átadása nem történt meg, amely kétségtelenné teszi, hogy az az eladó hatalmából a felperes hatalmába került. A számla ezért nem hiteles, nem alkalmas az általános forgalmi adó visszatérítési igény érvényesítésére.
Az elsőfokú bíróság az 1999. szeptember 20. napján kelt 15. számú jogerős ítéletével a felperesnek az alperesi határozat hatályon kívül helyezésére irányuló keresetét elutasította és a felperest perköltség valamint az illeték megfizetésére kötelezte. A bíróság az Áft. 6. § (1) bekezdése, 32. § (1) bekezdés a) pontja, a 34. §-a, a 35. § (1) bekezdés a) pontja, a 36. § (1) bekezdése, a 48. § (4) bekezdése felhívása után ítéletének indokolásában megállapította, hogy a felperes és az eladó között az adásvételi szerződésre tekintettel adólevonási jogot keletkeztető termékértékesítés történt. Az adásvételi szerződés tartalmából arra a következtetésre jutott, hogy nem a vételár kifizetése, hanem a tényleges átadással történik a szerződés teljesítése, amelyre ténylegesen 1998. szeptember 30-át követően került sor. A szerződés módosításával kapcsolatos bizonyítás eredményeként azt állapította meg, hogy a többségi tulajdonos házastársának a szerződés módosítására nem volt meghatalmazása; a rendelkezési jog átadására a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 117. § (2) bekezdése szerint az eladó részéről egyéb módon nem került sor. A valóságos termékértékesítés hiányában a gépjármű a felperes hatalmába nem került, a számla ezért az Szt. 84. § (2) és (3) bekezdése szerint nem hiteles, arra adólevonási jogot nem lehet alapítani. Utalva az Szt. 14. és 15. §-aira, a 13. § (3) bekezdése alapján kifejtette, hogy az a könyvvitelben és a beszámolóban szereplő tételeknek a valóságban is megtalálhatóknak, bizonyíthatóknak és kívülállók által is megállapíthatónak kell lenniük ezért a később előkerült eladói nyilatkozat ez okból sem vehető figyelembe.
A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a kereseti kérelme szerinti döntést kérte.
Azzal érvelt, hogy megalapozatlan és iratellenes az a megállapítás, amely szerint 1998. szeptember 30-ig a birtokba adás nem valósult meg. A jogerős ítélet az Áft. 6., 32. , 35. , 48. §-aiba, az Szt. 14., 15., 22. §-aiba, a Ptk. 117., 118., 220., 221., 365., 368., 474., 487. §-aiba, az Art. 1. § (7) bekezdésébe és 51. §-ába ütközött. A Ptk. 220. §-a valamint 221. §-a alapján kifejtett álláspontja szerint az eladó Kft. többségi tulajdonosának a házastársa az eladó képviselőjének, álképviselőjének tekintendő, akivel egybehangzóan - a későbbi megerősítésre is figyelemmel - a felperes módosította a szerződést. A tulajdonosként való rendelkezési jogot nemcsak birtoklással, hanem a rendelkezési jog megszerzésével is lehet szerezni. A módosított szerződés alapján a vételár kifizetése után a Ptk. 368. §-a alapján az eladó a tulajdonjogot nem tarthatta fenn ezért a felperes a szerződés módosításával a vételár kifizetésével a rendelkezési jogot megszerezte. A valós termékértékesítésről szóló számla ezért hiteles.
Az alperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában történő fenntartását kérte. Azzal érvelt, hogy a számla kiállításakor szerződésszerű teljesítés nem történt, az árut saját nevében az eladó vámoltatta. A gépjármű a gyártó telephelyét 1998. október 21-én hagyta el, amelyre is figyelemmel nincs bizonyíték arra, hogy a számla szerinti időpontban a gépjármű a felperes hatalmába került, ezt az Szt. 15. § (3) bekezdése szerinti bizonylatok nem igazolják.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 15. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
A Pp. 270. § (1) bekezdése alapján a fél jogszabálysértésre hivatkozva kérheti a jogerős ítélet felülvizsgálatát. A Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (2) bekezdése alapján a jogerős határozatot csak a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatta felül.
A Pp. 206. § (1) bekezdése alapján a bíróság a tényállást a felek előadásának és a bizonyítási eljárás során felmerült bizonyítékoknak az egybevetése alapján állapítja meg: a bizonyítékok a maguk összességében értékeli és meggyőződése szerint bírálja el.
A felperes felülvizsgálati kérelmében megsértett jogszabályként hivatkozottak a következő rendelkezéseket tartalmazzák:
Az Általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (Áft.) 6. § (1) bekezdése meghatározza a termékértékesítés fogalmát, amely szerint az a birtokba vehető dolog ellenérték fejében történő átengedése, amely az átvevőt tulajdonosként való rendelkezésre jogosítja. Az Áft. 32. § (1) bekezdés a) pontja alapján a 34. § szerinti adóalanyt megilleti az a jog, hogy az általa fizetendő adó összegéből levonja azt az adóösszeget, melyet a részére teljesített termékértékesítés és szolgáltatásnyújtás során egy másik adóalany rá áthárított. Az Áft. 35. § (1) bekezdés a) pontja alapján az adólevonási jog kizárólag az előzetesen felszámított adó összegét hitelesen igazoló dokumentum birtokában gyakorolható. Ilyen dokumentumnak minősül az adóalany nevére szóló számla. Az Áft. 36. § (1) bekezdés a) pontja szerint az adólevonási jog keletkezésének időpontja, a termékértékesítés teljesítéséről kibocsátott számlában a teljesítés időpontjaként feltüntetett nap. Az Szt. 15. § (3) bekezdése előírja, hogy a könyvvitelben rögzített és a beszámolóban szereplő tételeknek a valóságban is megtalálhatóknak, bizonyíthatóknak, kívülállók által is megállapíthatóknak kell lenniük. Az Art. 1. § (7) bekezdése szerint a szerződést, ügyletet és más hasonló cselekményeket valódi tartalmuk szerint kell minősíteni. Az érvénytelen szerződésnek vagy más jogügyletnek az adózás szempontjából annyiban van jelentősége, amennyiben gazdasági eredménye kimutatható. Az Art. 51. § (1) bekezdése alapján az adóhatóság ellenőrzi az adózással kapcsolatos jogszabályok megtartását. Az ellenőrzés eredményeként megállapítja, hogy az adózó a kötelezettségét teljesítette, vagy felhívja őt a hiba, hiányosság megszüntetésére, szükség esetén megindítja az adóigazgatási eljárást. Ellenőrzésre az adóigazgatási eljárásban is sor kerülhet. A Ptk. 117. § (1) bekezdése szerint átruházással - ha a törvény kivételt nem tesz - csak a dolog tulajdonosától lehet a tulajdonjogot megszerezni. A (2) bekezdés kimondja, hogy a tulajdonjog megszerzéséhez az átruházásra irányuló szerződésen vagy más jogcímen felül a dolog átadása is szükséges. Az átadás a dolog tényleges birtokba adásával vagy más olyan módon mehet végbe, amely kétségtelenné teszi, hogy a dolog az átruházó hatalmából a tulajdonjog megszerzőjének hatalmába került. A 118. § (1) bekezdése alapján a kereskedelmi forgalomban eladott dolgon a jóhiszemű vevő akkor is tulajdonjogot szerez, ha a kereskedő nem volt tulajdonos. A 220. § (1) bekezdése szerint az áru adásvételével vagy egyéb szolgáltatás nyújtásával rendszeresen foglalkozó jogi személynek az ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségeiben dolgozó alkalmazottat és tagot - amennyiben jogszabály eltérően nem rendelkezik, vagy a körülményekből más nem következik - az ott szokásos szerződések megkötésénél és lebonyolításánál a jogi személy képviselőjének kell tekinteni.
A Legfelsőbb Bíróság elsőként azt rögzíti, hogy a felperesi állítással szemben a jogerős ítéletben megállapított tényállás nem iratellenes, az az eljárás során beszerzett okiratokkal és tanúvallomásokkal áll összhangban. Az elsőfokú ténymegállapításból levont a felperes által téves jogkövetkeztetésnek tartott bírói megállapítások ugyanis az ítéletben megállapított tényállást iratellenessé nem teszik.
A továbbiakban a Legfelsőbb Bíróság kiemeli, hogy a közigazgatási határozatok jogszerűsége vizsgálatakor a bíróságnak az adott határozat alapjául szolgáló jogterületre vonatkozó rendelkezésekből kell kiindulnia és más jogterületre vonatkozó szabályokat csak azok hiányában alkalmazhatja. Ez a jogelv tükröződik az Art. 1. § (7) bekezdésében is, amely szerint a gazdasági események adójogi következményeit az adó és pénzügyi jogszabályok szerint kell megítélni. Ennek megfelelően az elsőfokú bíróság a perbeli határozat jogszerűsége körében a számla hitelességét helytállóan vizsgálta az Áft. 6. § (1) bekezdése szerint. Ennek megállapításához nem a Ptk. rendelkezései alapján az adásvételi szerződés tartalmát, illetve annak módosítására vonatkozó adatokat kellett feltárni, hanem azt, hogy a számla által megjelölt időpontban a felperes valóságosan és ténylegesen tulajdonosként rendelkezett vagy rendelkezhetett a gépjárművel. Szükségtelen és perbeli relevancia nélküli volt ezért az adásvételi szerződés módosítására vonatkozó körülmények vizsgálata.
A lefolytatott vizsgálat alapján tényként az volt megállapítható, hogy a gépjárművet eladni szándékozó eladó mivel a gépjármű még nem készült el a számla kiállításának időpontjában - arról maga sem rendelkezhetett tulajdonaként, amelyből következően nem volt olyan tulajdonosi jogosítványa sem, amelyet a felperesnek átadhatott volna. Az eladó csakúgy mint a felperes megrendelője és nem tulajdonosa volt a gépjárműnek függetlenül attól, hogy a vételárat az elkészülést megelőzően teljesítették. Csak a létező ingóság vehető birtokba és annak tekintetében gyakorolhatók és engedhetők át a tulajdonosi jogosítványok, a nem létezőén nem, ezért helytállóan jutott arra a következtetésre az elsőfokú bíróság, hogy a számla kiállítási időpontjában a termékértékesítés nem történt meg, a számla ez okból nem hiteles és ezért nem lehet alapja az általános forgalmi adó visszaigénylésének.
Tekintettel arra, hogy a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletnek az adóhatározat jogszerűségére vonatkozó rendelkezéseiről kellett állást foglalni mellőzte az elsőfokú ítélet indokolásának a szerződés módosítására vonatkozó okfejtéseit. Ezt meghaladó részében a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletben nem észlelt jogszabálysértést, ezért az alaptalan felülvizsgálati kérelmet a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján elutasította és a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. I. 35. 073/2000.)