adozona.hu
AVI 2002.5.65
AVI 2002.5.65
A vámhatóság elévülési időn belül jogosult a határozat módosításával a pótlólagos vámteher kiszabására. A vámhatóságnak az elévülési időn belül tett intézkedését nem korlátozza az Áe. 61. § (5) bekezdésében foglalt rendelkezés (1995. évi C. tv. 125. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A megállapított tényállás szerint a felperes 1993. január 29-én, február 4-én és február 9-én Renault Expressz, Renault Clio és Renault 19. típusú gépjárműveket úgy vámkezeltetett, hogy a vámáru-nyilatkozatokon a gépjárműveket fogyasztási adómentesnek tüntette fel. A vámhivatal emiatt a belföldi forgalom számára történő vámkezelésnél fogyasztási adót nem vetett ki. Az 1997. február 25-én tartott utólagos ellenőrzés feltárta, hogy a gépjárműveket 10%-os mértékű fogyasztási adó terheli. A vámhi...
AVI 2002.5.65 A vámhatóság elévülési időn belül jogosult a határozat módosításával a pótlólagos vámteher kiszabására. A vámhatóságnak az elévülési időn belül tett intézkedését nem korlátozza az Áe. 61. § (5) bekezdésében foglalt rendelkezés [1995. évi C. tv. 125. §]
A megállapított tényállás szerint a felperes 1993. január 29-én, február 4-én és február 9-én Renault Expressz, Renault Clio és Renault 19. típusú gépjárműveket úgy vámkezeltetett, hogy a vámáru-nyilatkozatokon a gépjárműveket fogyasztási adómentesnek tüntette fel. A vámhivatal emiatt a belföldi forgalom számára történő vámkezelésnél fogyasztási adót nem vetett ki. Az 1997. február 25-én tartott utólagos ellenőrzés feltárta, hogy a gépjárműveket 10%-os mértékű fogyasztási adó terheli. A vámhivatal az 1997. december 2-án kelt határozataival módosította a gépjárművek fogyasztási adó kódját és a felperest fogyasztási adó, általános forgalmi adó és vámigazgatási bírság pótlólagos megfizetésére kötelezte. Az alperes határozatával az elsőfokú határozatokat helybenhagyta.A felperes keresetet nyújtott be az alperes határozatának felülvizsgálata iránt. Keresetében kifejtett álláspontja szerint a pótlólagos fizetési kötelezettség előírása sérti a jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogait. A vámkezeléskor a vámvizsgálat elvégzéséhez szükséges valamennyi okmányt a vámhatóság rendelkezésére bocsátották, mulasztást nem követtek el. Az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (továbbiakban: Áe.) 61. § (5) bekezdése alapján a határozat nem volt módosítható. A vámjogról, a vámeljárásról, valamint a vámigazgatásról szóló 1995. évi C. törvény (a továbbiakban: Vtv.) rendelkezései az Áe.</a> alkalmazását nem zárják ki. Álláspontja szerint vámigazgatási bírság sem szabható ki. A vámigazgatási bírság kiszabásánál nem vették figyelembe az eset összes körülményét, jóhiszeműségét, ezért a bírság mértéke egyébként is eltúlzott.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolása szerint a Vtv. 125. § (5) bekezdése szerint a vámhatóságnak a vámteher megállapítására, beszedésére kiható körülményben való tévedése a vámfizetésre kötelezettet - az elévülés esetét kivéve - nem mentesíti a jogszerűen kiszabható vámteher megfizetése alól. A vámhatóság ennek megfelelően a Vtv. 147. § (2) bekezdése alapján jogszerűen módosította a határozatát az utólagos ellenőrzés során feltárt azon körülményre, hogy a vámáru-nyilatkozatokon a fogyasztási adókód helytelenül került kitöltésre. A vámtörvény rendelkezései a jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogokra nem tartalmaznak rendelkezést, így a vámtörvény rendelkezései alapján az Áe. 61. § (5) bekezdésében foglaltakat nem kell alkalmazni.
Az ítélet ellen a felperes nyújtott be fellebbezést, kérte az elsőfokú ítélet megváltoztatását kereseti kérelmének megfelelően, másodlagosan kérte a vámigazgatási bírság tekintetében a határozat hatályon kívül helyezését és a közigazgatási szerv új eljárásra történő kötelezését. Fellebbezésében megismételte a keresetében foglaltakat, hivatkozott arra, hogy az Áe. 61. § (5) bekezdése alapján a határozat módosításának nem volt helye, sérelmezte továbbá, hogy a vámigazgatási bírság mérséklésére, elengedésére vonatkozó kereseti kérelmét az elsőfokú bíróság nem bírálta el. A Vtv. végrehajtására kiadott 45/1996. (III. 25.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 219. § (3) bekezdése alapján a kiszabott bírság eltúlzott. Az alperes a bírság kiszabásakor nem értékelte, hogy a vámkezeléskor kellő gondossággal járt el, vámügynököt alkalmazott, a vámkezeléshez minden adatot rendelkezésre bocsátott.
Az alperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Arra hivatkozott, hogy a vámfizetés kötelezettség nem jog, így jóhiszeműen szerzett jogról nem is lehet szó. A felperes félrevezető tartalmú nyilatkozatot adott, mely a fogyasztási adó kivetésének elmaradását eredményezte, erről a felperes tudott és kellő körültekintéssel észlelhette is a téves árunyilatkozat-adást.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta azzal, hogy a felperest terhelő kereseti illeték összegét 491 710 forintban állapította meg.
Az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen tárta fel és abból helytálló következtetést vont le az alperes határozatának jogszerűségére. A Vtv. 125. § (5) bekezdése szerint a vámhatóság elévülési időn belül jogosult a határozat módosításával a pótlólagos vámteher kiszabására. A vámhatóság az ötéves elévülési időn belül tett intézkedését nem korlátozza az Áe. 61. § (5) bekezdésében foglalt rendelkezés. A vámtörvény szabályainak alkalmazásakor az Áe.</a> rendelkezéseit csak a Vtv.-ben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni a Vtv. 145. § (1) bekezdése értelmében. A Vtv. és az Áe.</a> a lex speciális és a lex generalis viszonyában áll, elsődlegesen a Vtv. alkalmazandó, az Áe.</a> mögöttes szabály, rendelkezéseit csak akkor kell alkalmazni, ha a Vtv. eltérően nem rendelkezik. Maga a Vtv. 147. § (2) bekezdése, 125. § (5) bekezdése és 139. § c) pontja az Áe.</a>-től eltérő rendelkezést ír elő a határozat módosítására vonatkozóan, a módosítás feltételeként nem írja elő a jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogok védelmét, így az Áe. 61. § (5) bekezdésében foglalt rendelkezés nem alkalmazható.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét teljes egészében elutasította, azonban ítéletében nem indokolta a vámigazgatási bírságra vonatkozó kereseti kérelem elutasítását. A Legfelsőbb Bíróság ezért az elsőfokú bíróság ítéletének indokolását kiegészíti azzal, hogy a felperes a Vtv. 141. § (1) bekezdés b) pontjában foglalt kötelezettségét megszegte, ezért a vámigazgatási bírság kiszabására jogszerűen került sor. A kötelezettségszegés eredményeként vámhiány nem keletkezett, így a vámigazgatási bírság - a Vtv. 141. § (3) bekezdése értelmében - 150 000 forintig terjedően szabható ki. A Vhr. 219. § (3) bekezdése értelmében a bírság összegét a vámhivatal az eset összes körülményének mérlegelésével állapítja meg. A vámhivatal határozatonként 20-50 000 forint közötti összegű vámigazgatási bírságot szabott ki, mely bírságösszeg messze alatta maradnak a kiszabható bírság maximumának. Az alperes a bírság mértékének megállapításakor megfelelően értékelte a felperes kötelezettségszegését, a pótlólagos teljesítés iránti eljárás elmaradását, a vámhivatal tévedését is. Mindezek alapján a kiszabott vámigazgatási bírságok mind a cselekmény súlyához és mind az elkövetés körülményeihez igazodóak, nem tekinthetők eltúlzottnak.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét az indokolás kiegészítésével törvényesnek és meglapozottnak találta, ezért azt a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta.
A pervesztes felperes a Pp. 78. § (1) bekezdése alapján köteles az alperes jogtanácsosi képviselettel felmerült másodfokú eljárási költsége megfizetésére, valamint a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. § (2) bekezdése alapján a le nem rótt fellebbezési illeték viselésére. Az elsőfokú bíróság a pertárgy értékét a Pp. 24. § (1) bekezdése alapján tévesen jelölte meg, a pertárgy érték helyes összege a pótlólagosan kiszabott fogyasztási adó és általános forgalmi adó együttes összege, azaz 8 195 144 forint. A pertárgy érték után a kereseti és a fellebbezési illeték összege az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 46. § (1) bekezdése alapján 491 710 forint. Az elsőfokú bíróság a kereseti illeték összegét tévesen alacsonyabb összegben határozta meg, ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 253. § (3) bekezdésében foglaltak szerint állapította meg a felperest terhelő kereseti illeték összegét. (Legfelsőbb Bíróság Kf. V. 35.110/1999.)