adozona.hu
AVI 2002.4.42
AVI 2002.4.42
Az adóhatóságnak a bevallást nem teljesítő adózó tekintetében nincs olyan törvényi kötelezettsége, hogy az utolsó bevallással érintett évre elszámolt veszteséget hivatalból vegye figyelembe (1996. évi LXXXVI. tv. 6. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az alperes jogerős határozatával a felperes 1995. évi társasági adókülönbözetét 113 000 Ft-ban, 1996. évi társasági adónemben megállapított adóhiányának összegét 454 000 Ft-ban állapította meg és a megállapított adókülönbözetet 2 345 000 Ft-ra módosította. Az adóbírság összegét 1 172 000 Ft-ra, a késedelmi pótlék összegét 2 717 000 Ft-ra módosította. Az elsőfokú adóhatóságnak a számlahiány miatti eredmény megállapításait és adójogi következtetéseit, valamint a 3 millió forint összegű kártérít...
AVI 2002.4.42 Az adóhatóságnak a bevallást nem teljesítő adózó tekintetében nincs olyan törvényi kötelezettsége, hogy az utolsó bevallással érintett évre elszámolt veszteséget hivatalból vegye figyelembe (1996. évi LXXXVI. tv. 6. §)
Az alperes jogerős határozatával a felperes 1995. évi társasági adókülönbözetét 113 000 Ft-ban, 1996. évi társasági adónemben megállapított adóhiányának összegét 454 000 Ft-ban állapította meg és a megállapított adókülönbözetet 2 345 000 Ft-ra módosította. Az adóbírság összegét 1 172 000 Ft-ra, a késedelmi pótlék összegét 2 717 000 Ft-ra módosította. Az elsőfokú adóhatóságnak a számlahiány miatti eredmény megállapításait és adójogi következtetéseit, valamint a 3 millió forint összegű kártérítés mögöttes jogviszonyára vonatkozó következtetéseit alaposnak tartotta.Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította. Kifejtette, hogy a felperes keresete tartalmában kizárólag az 1994. és 1995. évi megállapításokat és jogkövetkezményeket sérelmezte.
Megállapította, hogy a felperes maga sem hivatkozott arra, hogy 1993. évet követően - a vizsgált évekre társasági adónemben adóbevallást teljesített volna. Az adóhatóságnak pedig nincs olyan törvényi kötelezettsége, hogy a bevallását nem teljesítő adózó esetében is - a későbbi ellenőrzés során az utolsó bevallással érintett évre elszámolt veszteséget hivatalból vegye figyelembe és a vizsgálattal érintett időszakra az adott adónemben az adóalapot arányosan csökkentse.
A magyar adózási jogszabályok mindegyike a bizonylati elven, az önadózáson és az önbevalláson alapul. A felperesnek, mint adóalanynak és adóbevallást előterjesztőnek magának kellett volna élnie a veszteségelhatárolás és elszámolás lehetőségével.
A jogerős ítélet alaptalannak tartotta a felperes keresetének a 3 millió forintos befizetés jogi minősítését támadó kereseti érvelését is. A felperes maga is azt adta elő, hogy az 1995. évi befizetés a kártérítési igénye érvényesülését biztosító befizetése volt. Ezt a befizetést a felperes által kiállított pénztárbevételi bizonylaton is kártérítésként könyvelte be saját elszámolásában mindkét alkalommal. Az alperes csak a felperes saját bizonylatait vette alapul, amikor ezt bevételnek minősítette. A későbbi, az 1998. évi rendezés már a vizsgált időszakon kívüli, és a felek megállapodásán alapuló elszámolás, így a vizsgált adóévekre nem vehető figyelembe.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérve annak megváltoztatását, az alperes határozatának az elsőfokú határozatra is kiterjedő hatályon kívül helyezését, és új eljárás lefolytatására kötelezését. A jogerős ítélet figyelmen kívül hagyta a társasági adóról szóló 1996. évi LXXXVI. törvény (továbbiakban: Ta. tv.) 6. § (1) bekezdését a veszteség elszámolása vonatkozásában. Az adóhatóság az Art. 51. § (7) bekezdése alapján nem tárta fel az adózó javára szolgáló tényeket.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 5. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
A Pp. 270. § (1) bekezdése alapján, a fél a jogerős ítélet felülvizsgálatát a Legfelsőbb Bíróságtól jogszabálysértésre hivatkozva kérheti. A Legfelsőbb Bíróság a jogerős határozatot a Pp. 275. § (2) bekezdése alapján a felülvizsgálati kérelem és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatja felül. Jelen felülvizsgálati eljárásban tehát a bíróság azt vizsgálhatta, hogy a jogerős ítélet megsértette-e az Art. 51. § (7) bekezdését és a Ta. tv. 6. § (1) bekezdését.
Az Art. 51. § (7) bekezdése alapján az adóhatóság a tényállás tisztázása során az adózó javára szolgáló tényeket is köteles feltárni.
A Ta. tv.-nek a vizsgált időszakban hatályos 6. § (1) bekezdése szerint, amennyiben a 4. § szerinti adóalap bármely adóévben negatív (továbbiakban: elhatárolt veszteség) úgy ezzel az összeggel az adóalany a következő öt adóévben - döntése szerinti megosztásban - csökkentheti az adóalapját.
A fenti szabályozás értelmében helyesen állapította meg a jogerős ítélet, hogy a bevallását nem teljesítő adózó esetében az adóhatóságnak nincs olyan törvényes kötelezettsége, hogy az utolsó bevallással érintett évre elszámolt veszteséget hivatalból vegye figyelembe. A Ta. tv. 6. § (1) bekezdése ugyanis egyértelműen az adózó elhatározására bízza a csökkentés lehetőségét, és annak megosztását. Ezzel a lehetőséggel pedig az adózó úgy élhet, hogy a következő években benyújtott, illetve benyújtandó adóbevallásában nyilatkozik ezen elhatárolt veszteség megosztásáról és csökkentheti az adóalapját.
Mivel ezzel a felperes nem élt, - adóbevallást nem nyújtott be - az alperes jogszerű döntést hozott. A tényállás tisztázása során nem tartozik az adózó javára szolgáló tények közé, hogy miért nem élt a Ta. tv. 6. § (1) bekezdésében foglalt jogszabályi lehetőséggel.
A fentiekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. IV. 35.136/2000.)