adozona.hu
AVI 2002.3.33
AVI 2002.3.33
Az ügyleti értéket csak akkor lehet elfogadhatatlannak tekinteni, ha a vevő és az eladó kapcsolata befolyásolta az árat. Ennek megállapítására vizsgálatot kell lefolytatni (1995. évi C. tv. 21. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a Gy.-i Vámhivatal 1998. április 2-án 713 karton különböző márkájú dohánytermék belföldi forgalom számára történő vámkezelését végezte a felperes indítványa alapján. A vámhivatal a vámkezelést elvégezte, majd a vámról szóló 1995. évi C. törvény (továbbiakban: Vtv.) 29. §-a alapján vizsgálat tárgyává tette a bevallott vámértéket. Eljárása során megállapította, hogy az ügyletben részt vevő exportőr és importőr cégek a Vtv. 21. § (2) beke...
AVI 2002.3.33 Az ügyleti értéket csak akkor lehet elfogadhatatlannak tekinteni, ha a vevő és az eladó kapcsolata befolyásolta az árat. Ennek megállapítására vizsgálatot kell lefolytatni (1995. évi C. tv. 21. §)
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a Gy.-i Vámhivatal 1998. április 2-án 713 karton különböző márkájú dohánytermék belföldi forgalom számára történő vámkezelését végezte a felperes indítványa alapján. A vámhivatal a vámkezelést elvégezte, majd a vámról szóló 1995. évi C. törvény (továbbiakban: Vtv.) 29. §-a alapján vizsgálat tárgyává tette a bevallott vámértéket. Eljárása során megállapította, hogy az ügyletben részt vevő exportőr és importőr cégek a Vtv. 21. § (2) bekezdés a) pontja alapján kapcsolatban állónak kell tekinteni, mivel az egyik fél részt vesz a másik vezetésében. Ezért felszólította a felperest annak bizonyítására, hogy a bevallott vámérték szorosan megközelíti az egyidőben vagy közel azonos időben előforduló alábbi értékek egyikét:- azt az ügyleti értéket, amelyet azonos, vagy hasonló áruk egymással kapcsolatban nem álló vevőknek Magyarországra történő eladásával alkalmaztak,
- a 25., valamint a 26. § rendelkezései szerint meghatározott azonos, vagy hasonló áruk vámértékét.
Az elsőfokú közigazgatási szerv úgy értékelte, hogy a felperes ennek a kötelezettségének nem tett eleget, ezért elvetette a vámérték Vtv. 21. §-a alapján történő meghatározását. A vámhivatal határozatával a Vtv. 23. §-a alapján meghatározta a dohánytermékek végleges vámtermékét, és határozatával 12 211 583 Ft pótlólagos befizetést írt elő felperes részére.
Az alperes határozatával az elsőfokú közigazgatási határozatot helybenhagyta. Rámutatott arra, hogy a Vtv. 29. §-a értelmében a vámhatóság köteles vizsgálni a vámáru vámértékeként bevallott összeget. A felperes nem tudott eleget tenni a Vtv. 21. § (4) bekezdésében foglalt bizonyítási kötelezettségnek, ezért került sor a vámérték Vtv. 23. §-a szerinti megállapításra. Az érintett termékhez hasonló áruk tekintettel a kereskedelmi szintre és hírnévre is, a határozat indokolásában foglaltak szerint szerepelnek a vámhatóság nyilvántartásában. A vámérték kimunkálásához az E.-i Vámhivatal nyilvántartásában szereplő, 1993. március-áprilisi vámkezelések adatait vették figyelembe.
A felperes keresetében az alperesi határozat - elsőfokú határozatra is kiterjedő - hatályon kívül helyezését, és az első fokon eljárt közigazgatási szerv új eljárásra kötelezését kérte. Hivatkozott arra, hogy a győri közvámraktárba betárolt importált cigaretták egy részét 1997-ben már kitárolta, és akkor az alperes határozatával az ügyleti értéket végleges vámértékké nyilvánította. A jelen eljárással érintett 713 karton cigaretta ugyanabból az ügyletből származik. Felperes álláspontja szerint a vámérték megállapítására önkényes és fiktív módon került sor, melynek alkalmazását a Vtv. 20-28. §-ai, valamint az 1994. évi Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény VII. Cikkének végrehajtásáról szóló megállapodás is kizár. A felperes nem vitatta, hogy egymással kapcsolatban álló cégekről van szó, de állította, hogy külkereskedelmi ügyletben meghatározott eladási ár befolyástól mentesen került kialakításra. Ezért az ügyleti értéktől eltérő vámérték megállapítására vezető módszert az alperes nem alkalmazhatta volna. Sérelmezte, hogy a közigazgatási eljárásban figyelmen kívül hagyták a végrehajtás felfüggesztése tárgyában benyújtott kérelmét.
A felperes későbbi előkészítő irataiban részletesen is kifejtette, az a tény, hogy a vevő és az eladó kapcsolatban áll egymással, önmagában még nem elegendő indok arra, hogy az ügyleti értéket elfogadhatatlannak tekintsék.
Hivatkozott arra, hogy a szóbeli egyeztető tárgyaláson felajánlotta alperesnek, hogy az eladónál a helyszínen tájékozódhat az eladás körülményeiről, az eladó marketing tevékenységébe és üzletpolitikájába is betekinthet. Az alperes nem vizsgálta a kapcsolatban állóság kihatásait.
Az alperes ellenkérelmében a felperes keresetének elutasítását kérte. Kiemelte, hogy a vámérték vizsgálati eljárást a Vtv. 29. §-ában foglaltak szerint végezték el. Hangsúlyozta, hogy az eljárásjogi szabálysértés nem hatott ki az ügy érdemi elbírálására.
Az elsőfokú bíróság ítéletével az alperes határozatát az elsőfokú közigazgatási határozatra is kiterjedő hatállyal hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú közigazgatási szervet új eljárás lefolytatására kötelezte. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy a Vtv. 20. § (1) bekezdése alapján a kiszabásra kerülő vám alapja a vámáru vámértéke. A vámáru vámértékét a Vtv. 21. § (1) bekezdése alapján elsősorban az ügyleti érték alapján kell meghatározni. A 21. § (1) bekezdés b) pontja alapján ügyleti érték az az ár, amelyet a Magyarországra irányuló export eladás során az árukért - a 28. § rendelkezéseinek megfelelő kiigazítások után - ténylegesen fizettek vagy fizetni fognak, feltéve, hogy a vevő és az eladó nincs kapcsolatban egymással, vagy ha a vevő és az eladó kapcsolatban áll egymással, az ügyleti érték a (2)-(4) bekezdés rendelkezései alapján vámcélokra elfogadható.
A (2) bekezdés a) pontja értelmében az (1) bekezdés d) pontja alkalmazásában a vevőt és az eladót csak akkor kell kapcsolatban állónak tekinteni, ha az egyik fél részt vesz a másik vállalatának vezetésében.
A (3) bekezdés szerint az ügyleti értékkel kapcsolatban annak meghatározásakor, hogy az ügyleti érték elfogadható-e az (1) bekezdésben meghatározott célra, az a tény, hogy a vevő és az eladó a (2) bekezdés értelmében kapcsolatban áll egymással, önmagában nem elegendő ok arra, hogy az ügyleti értéket elfogadhatatlannak tekintsék. Ilyen esetben meg kell vizsgálni az eladás körülményeit, és az ügyleti értéket el kell fogadni, ha megállapítható, hogy a kapcsolat nem befolyásolta az árat. Ha az importőr által nyújtott, vagy egyéb információk alapján az állapítható meg, hogy a kapcsolat befolyásolta az árat, ezt a tényt annak indokait közölni kell az importőrrel és megfelelő lehetőséget kell adni a válaszadásra.
A (4) bekezdés értelmében pedig az egymással kapcsolatban álló személyek közötti eladáskor, ha az ügyleti érték elfogadható, és az áruk értékelése az (1) bekezdés rendelkezései alapján történik, ha az importőr bizonyítja, hogy a szóban forgó érték szorosan megközelíti az egyidőben vagy közel azonos időben előforduló alábbi értékek egyikét:
a) azt az ügyleti értéket, amelyet az azonos, vagy hasonló áruk egymással kapcsolatban nem álló vevőknek Magyarországra történő eladásokra alkalmaztak,
b) a 25. §, valamint a 26. § rendelkezései szerint meghatározott azonos, vagy hasonló áruk vámértékét.
A Vtv. végrehajtásáról rendelkező 45/1996. (III. 25.) Korm. rendelet (továbbiakban: Vhr.) 35. § (1) bekezdése értelmében a vámérték kimunkálásának alkalmazni kell a Vtv.</a> rendelkezésein kívül azoknak a vámértékre vonatkozó nemzetközi egyezményeknek a rendelkezéseit is, amelyekhez a Magyar Köztársaság csatlakozott.
Ezt követően az elsőfokú bíróság utalt arra, hogy a Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) keretében kialakított, a Kereskedelmi Világszervezetet létrehozó Marrakesh-i Egyezmény és mellékleteinek kihirdetéséről Magyarországon az 1998. évi IX. törvény (továbbiakban: Tv.) rendelkezett, és rendelkezéseit 1995. január 1-jétől alkalmazni kell. E Tv.</a> keretében megtörtént az 1994. évi Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény VII. Cikkének végrehajtásáról szóló megállapodás kihirdetése is, így azt jelen perben is alkalmazni kell.
A Megállapodás I. Részébe foglalt - a vámérték megállapítás szabályait tartalmazó - 1. Cikk 2/a. pontja alapján meghatározásakor, hogy az ügyleti érték elfogadható-e jelen Cikk I. pontjának céljára, az a tény, hogy a vevő és az eladó a 15. Cikk értelmezése szerint nem független egymástól, önmagában nem elegendő alap arra, hogy az ügyleti értéket elfogadhatatlannak tekintsék. Ilyen esetben megvizsgálják az eladás sajátos körülményeit, és elfogadják az ügyleti értéket, amennyiben a kapcsolat nem befolyásolta az árat. Amennyiben az importőr által nyújtott, vagy más forrásokból szerzett információ alapján a vámszervek alapos okkal úgy ítélik meg, hogy a kapcsolat befolyásolta az árat, indokaikat közlik az importőrrel és megfelelő lehetőséget adnak a válaszadásra. Amennyiben az importőr kéri, az indokok közlése írásban történik. A 14. Cikk rögzíti, hogy a Megállapodás I. Mellékletében található megjegyzések a jelen Megállapodás szerves részét képezik.
Az 1. Cikkhez fűzött megjegyzések 2. pontja alapján nem cél, hogy minden olyan esetben megvizsgálják a körülményeket, ahol a vevő és az eladó nem független egymástól. Ilyen jellegű vizsgálat kizárólag akkor szükséges, ha kétségek merülnek fel az ár elfogadhatóságát illetően. Amikor a vámszerveknek nincsen kétségük az ár elfogadhatósága felől, az árat az importőrtől való további információkérés nélkül kell elfogadni. Pl.: lehet, hogy a vámszervek korábban megvizsgálták a kapcsolatot, vagy már részletes információ birtokában lehetnek az eladóról és az vevőről, és az ilyen vizsgálatok, illetve információk alapján a korábbiak során már meggyőződhettek arról, hogy a kapcsolat nem befolyásolja az árat.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a per eldöntése szempontjából döntő megfogalmazások lelhetők fel a 3. pont alatt, mely szerint, amikor a vámszerveknek további vizsgálat nélkül nem áll módjukban az ügyleti értéket elfogadni, lehetőséget kell adjanak az importőrnek olyan további részletes információk szolgáltatására, amelyek szükségesek lehetnek ahhoz, hogy a vámszervek képesek legyenek az eladás körülményeinek megvizsgálására. Ezzel összefüggésben a vámszerveknek késznek kell lenniük az ügylet lényegi vonatkozásainak megvizsgálására, beleértve azt is, hogy a vevő és az eladó hogyan szervezi kereskedelmi kapcsolatait, és a kérdéses árhoz milyen módon jutottak el, azért, hogy el tudják dönteni, hogy kapcsolatuk befolyásolja-e az árut. Amikor kimutatható, hogy a vevő és az eladó, bár a 15. Cikk szerint egymástól nem függetlenek, úgy ad el egymásnak és vásárol egymástól, mintha függetlenek lennének, ez azt bizonyítja, hogy az árat nem befolyásolta a kapcsolat.
Ezt követően az elsőfokú bíróság rámutatott arra, hogy nem vitatja az alperesnek a Vtv. 29. §-ában megfogalmazott jogát, sőt kötelességét a vámérték vizsgálatára. Azt sem vitatta, hogy a felperes által indítványozott vámkezelés során is joga volt lefolytatni még akkor is, ha korábban ugyanazon rendelésből, ugyanazon időben beérkezett azonos szállítmányból való vámérték tekintetében a másodfokú közigazgatási szerv még 1997-ben a vámvizsgálat eredményeként a vámértéket fogadta el. - De annak igen is indokát kellett volna adnia az alperesnek, hogy milyen körülményekre, bekövetkezett változásokra figyelemmel tekintette újabb eljárásában elfogadhatatlannak azt, amit korábban már egyszer azonos vámárukat érintően elfogadott. Különösen így van ez akkor, ha az alperes által sem vitatottan a felperesi kalkuláció lényegileg nem módosult.
A közigazgatási határozatok semmiféle konkrét levezetést, számítási metodikát nem tartalmaznak arra nézve, hogy miként keletkezett a felperes vám, illetve áfafizetési kötelezettsége. Az E.-i Vámhivatal állítólagos nyilvántartási adataira hivatkozni önmagában nem elegendő, az összehasonlító adatoknak megfelelő körben szerepelnie kell a közigazgatási határozatokban és a számításbeli levezetés sem mellőzhető.
Az alperes a Vtv. 23. §-ára hivatkozással a hasonló áruk ügyleti értékéből határozta meg a vámértéket. A tv. 15. Cikk 2/b. pontja alapján a hasonló áru kifejezés olyan árukat jelöl, amely bár nem minden tekintetben egyezőek, de hasonló tulajdonságaik vannak és hasonló anyagokból állnak, ami lehetővé teszi, hogy ugyanazon funkciókat lássanak el, a kereskedelemben egymást helyettesíthetők legyenek. Az áruk hasonlóságának megállapításakor figyelembe veendő tényezők közé tartozik azok minősége, hírneve és az is, hogy rendelkeznek-e védjeggyel. A 2/d. pontja alapján az áruk kizárólag akkor tekintendők azonos vagy hasonló áruknak, ha azokat ugyanabban az országban állították elő, mint az értékelendő árut.
Az alperesnek tehát bizonyítani kellett volna a "hasonlóság" fennálltát, de erre csak hivatkozás történt, a bizonyítékok megjelölése hiányzott.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint mielőtt a bizonyítási teher a Vtv. 21. § (4) bekezdése alapján átfordulna, érdemi konzultációra kell sort keríteni a vámhatóság és az importőr között azzal a céllal, hogy a vámszervek képesek legyenek az eladás körülményeinek megvizsgálására. Ehhez mindkét fél részéről aktív közreműködést igénylő, megfelelően dokumentált formájú, feltételekhez kötött, érdemi konzultáció szükséges. Jelen esetben azonban a vámhatóság nem jutott abba a helyzetbe, hogy a kapcsolatban állás árbefolyásoló hatását megállapítsa. Ehhez jóval részletesebb, és átfogóbb vizsgálatra van szükség a Magyarázó megjegyzések szerint.
Az elsőfokú bíróság azt is megjegyezte, hogy ha a befolyásolás fennálltáról a vámhatóság meggyőződött volna, és az importőr sikertelen bizonyítása miatt sem határozható meg a vámérték az I. Cikk rendelkezései szerint, akkor időrendben a Megállapodáshoz fűzött, Általános bevezető megjegyzések 2. pontjában foglaltak szerint rendes körülmények között konzultációra kerül sor azért, hogy a felek a 2. vagy 3. Cikk rendelkezései szerint megállapodjanak a vámérték alapját illetően. A bíróság azonban erre utaló adatokat nem lelt fel a közigazgatási határozatban.
A per érdemét tekintő indokolást követően az elsőfokú bíróság további észrevételeket tett: Álláspontja szerint a végrehajtás felfüggesztése iránti kérelem tárgyában történt mulasztás önmagában olyan eljárásjogi szabálysértés, amely a hatályon kívül helyezésre nem ad lehetőséget, de egyben helytelenítette a közigazgatási szervek véletlennek aligha nevezhető "feledékenységét". Tévesnek ítélte azon alperesi hivatkozást, hogy a felperes átlépte volna a kereseti kérelemhez kötöttség határait. A felperes mindig azonos "támadási körön" belül mozgott a per során, amikor a vámérték megállapítás módját kifogásolta.
Helyes az az alperesi hivatkozás, hogy a kapcsolatban állóság fennálltát mindig a külföldi exportőr és a magyar importőr relációjában kell vizsgálni, nem pedig az importőr és valamely más hazai cég vonatkozásában.
Összefoglalóan az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az alperes a tényállást nem megfelelő módon tisztázta, amely következtében több okból kifolyólag is jogszabálysértő közigazgatási határozatok születtek.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperes nyújtott be fellebbezést, melyben annak megváltoztatását és a felperes keresetének elutasítását indítványozta. Sérelmezte, hogy az ítélet korábban jogerősen lezárt, jelen per alapját képező ügytől teljesen független ügyre utalt vissza. A bíróság nem vette figyelemben, hogy a vámhivatal felszólította a felperest annak igazolására, hogy a kapcsolatban állóság nem befolyásolta az ügyleti értéket, a Vtv. 21. §-a értelmében ennek bizonyítása az importőrt kötelezi. A vámhivatal a nyilvántartásában szereplő adatok figyelembevételével állapította meg a vámértéket. Hivatkozott arra, hogy a felperes által benyújtott dokumentációk alapján jutott arra a következtetésre, hogy a kapcsolatban állóság befolyásolta a vételárat. A bíróság azonban nem vizsgálta, hogy a vámhatóság helyesen értékelte-e a bizonyítékokat. A vámhatóságnak hivatalból bevezetett hatósági eljárás keretében kell a vámértéket vizsgálni, annak kialakítása nem lehet valamiféle egyezkedés tárgya.
A felperes fellebbezési ellenkérelmében az alperes fellebbezésének elutasítását, és az elsőfokú ítélet helybenhagyását indítványozta. Hivatkozott arra, hogy az elsőfokú bíróság ítéletében az importőrrel, mint ügyféllel törtnő kölcsönös, aktív párbeszéd, konzultáció elmaradását kifogásolta. A vámhatóság az eladás körülményeit nem vizsgálta, e körben az ügyféllel érdemi konzultációt nem folytatott.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A Legfelsőbb Bíróság a fellebbezést a Pp. 256/A. § (1) bekezdés f) pontja alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
Az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, az alkalmazandó jogszabályokat - az ügy jellegére is tekintettel - teljes körűen idézte, és a jogszabályhelyek helyes értelmezéséből okszerű és jogszerű döntést hozott, amellyel a Legfelsőbb Bíróság is egyetért. Erre figyelemmel az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 254. § (3) bekezdése alapján helyes indokaira tekintettel hagyta helyben.
Az alperes fellebbezésével kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság rámutat arra, hogy a felperes soha nem tagadta, hogy a vevő és az eladó kapcsolatban állt egymással. Ez önmagában azonban még nem elegendő, hogy a vámértéket a Vtv. 21. § (1) bekezdése alapján ne az ügyleti érték alapján határozzák meg. A Vtv. 21. § (1) bekezdés d) pontja (2)-(4) bekezdéseinek egybevetése alapján egyértelmű, hogy az ügyleti értéket csak akkor lehet elfogadhatatlannak tekinteni, ha a vevő és az eladó kapcsolata befolyásolta az árat. Ennek megállapítására azonban vizsgálatot kell lefolytatni. Ilyen vizsgálatra utal a Vtv. 21. § (3) bekezdése, valamint ilyen konzultációra utal a Megállapodás 1. Cikkének 2/a. pontja is.
Az elsőfokú bíróság ítéletét döntően arra alapította, hogy ez a vizsgálat, illetve konzultáció elmaradt.
A Legfelsőbb Bíróság is egyetért azzal, hogy önmagában az a vámhivatali felhívás, amely a Vtv. 21. § (4) bekezdés a)-b) pontjaiban szabályozottakra utal, nem elegendő, mert ez csak a következő lépcsőfok lehet. Ezt megelőzően az alperesnek vizsgálnia kellett volna az eladás körülményeit, az árkalkulációt stb. Amennyiben ennek alapján a közigazgatási szerv megállapíthatónak tartja, hogy a kapcsolat befolyásolta az árat, az importőr még bizonyíthatja a Vtv. 21. § (4) bekezdés a)-b) pontjában foglaltakat, mely esetben az egymással kapcsolatban álló személyek közötti eladáskor továbbra is az ügyleti érték fogadható el.
A fentiek alapján a Legfelsőbb Bíróság is megállapította, hogy a közigazgatási szervek eljárása hiányos volt, ezért megfelelő tényállást sem tudtak megállapítani.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a Megállapodás l. Cikkéhez fűzött 2. pontja alapján helyesen utalt a korábbi 1997-es vámeljárásra, arra, hogy a vámszervek korábban is vizsgálták a kapcsolat fennállását, illetve kihatását.
A Legfelsőbb Bíróság a pervesztes alperest a Pp. 78. § (1) bekezdése alapján kötelezte a pernyertes felperes másodfokú eljárási perköltségének megfizetésére. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. IV. 35.562/1999.)