adozona.hu
AVI 2002.3.30
AVI 2002.3.30
Az adóhatóság által eszközölt nyilatkozattételi felhívást nem lehet ellenőrzésnek tekinteni (1990. évi XCI. tv. 51. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felülvizsgálati eljárás szempontjából a releváns tényállás szerint az elsőfokú bíróság adóhatóság az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (Art.) 60. § (7) bekezdésére figyelemmel 1997. október 6-án felhívást küldött a felperesnek nyilatkozattételre. A felperes a nyilatkozatot kiküldve nem küldte vissza az adóhatóságnak.
Az elsőfokú adóhatóság az Art. 1. § (5) bekezdés második mondatára figyelemmel, a 74. § (3) bekezdés c) pontja alapján 30 000 Ft mulasztási bírságot szabott ki fel...
AVI 2002.3.30 Az adóhatóság által eszközölt nyilatkozattételi felhívást nem lehet ellenőrzésnek tekinteni (1990. évi XCI. tv. 51. §)
A felülvizsgálati eljárás szempontjából a releváns tényállás szerint az elsőfokú bíróság adóhatóság az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (Art.) 60. § (7) bekezdésére figyelemmel 1997. október 6-án felhívást küldött a felperesnek nyilatkozattételre. A felperes a nyilatkozatot kiküldve nem küldte vissza az adóhatóságnak.Az elsőfokú adóhatóság az Art. 1. § (5) bekezdés második mondatára figyelemmel, a 74. § (3) bekezdés c) pontja alapján 30 000 Ft mulasztási bírságot szabott ki felperes terhére. Az alperes az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
Az elsőfokú bíróság ítéletével az alperes határozatát - az elsőfokú határozatra is kiterjedően - hatályon kívül helyezte. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy az Art. 74. § (13) bekezdés c) pontja alapján mulasztási bírság akkor szabható ki, ha a nyilatkozattétel elmulasztásával, vagy más módon az ellenőrzést akadályozzák. Kifejtette, hogy az Art. szigorú feltételekhez köti az ellenőrzési jogosultságot és annak lefolytatását. Az adóhatóság azonban a felperest nem ellenőrizte, ezért a felperes azt nem is akadályozta. A mulasztását az Art. 74. § (13) bekezdés c) pontja alapján nem lehetett volna szankcionálni.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította. Az Art. 51. § (1) és (2) bekezdései és az Art. 9. § (1) bekezdése alapján az "ellenőrzés" kifejezést az adókötelezettség teljesítésének megvizsgálásával is azonosította. A felhívásnak épp az volt a célja, hogy a felperes az adókötelezettsége körében tegye meg nyilatkozatát.
Az Art. 74. § (13) bekezdés c) pontja nem tesz különbséget az ellenőrzés egyes fajtái között, és ellenőrzésre az Art. 51. § (1) bekezdés értelmében adóigazgatási eljárás keretében is sor kerülhet.
Mivel a felperes nyilatkozattételi kötelezettségének nem tett eleget, a mulasztási bírság kiszabását az alperes az adóigazgatási eljárás során alkalmazta. Nem egy adónem vizsgálata történt, hanem az adókötelezettség teljesítésének ellenőrzésére irányult az alperes eljárása.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben annak megváltoztatását és az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását indítványozta azzal, hogy az Art. 60. § (7) bekezdésében foglaltak elmulasztásának nem lehet következménye az Art. 74. § (13) bekezdés c) pontjában szabályozott mulasztási bíróság.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban való fenntartását indítványozta.
A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 3. számú ítéletét hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A perben nem volt vitás, hogy a felperes az alperes felhívásának nem tett eleget. Az első- és másodfokú bíróságok ítéletei eltérő jogi álláspontot fogalmaztak meg abban a körben, hogy ezt a mulasztást lehet-e az Art. 74. § (13) bekezdés c) pontja alapján mulasztási bírsággal sújtani. Az Art. 74. § (13) bekezdés c) pontja alapján a vállalkozási tevékenységet nem folytató magánszemélyek 100 000, más adózók 200 000 Ft-it terjedő mulasztási bírsággal sújthatók, ha a nyilatkozattétel elmulasztásával (tanúvallomás jogosulatlan megtagadásával), vagy más módon az ellenőrzést akadályozzák. Az elsőfokú bíróság e jogszabályhely helyes értelmezésével jutott arra jogi következtetésre, hogy mulasztási bírság csak akkor szabható ki, ha ellenőrzés van. Az Art. pedig az ellenőrzés feltételeit és lefolytatását részletesen szabályozza.
Az adóhatóság azonban a felperest nem ellenőrizte. A felperesnek megküldött felhívás is tartalmazza, hogy "a felhívás nem jelenti az adóellenőrzés kezdetét".
A felhívás azt is tartalmazza, hogy a felperesnek lehetősége van arra, hogy az 1996. évi bevallását az Art. 42. § alapján önellenőrzéssel módosítsa. Márpedig az Art. 42. § (2) bekezdésére figyelemmel az ellenőrzés megkezdésétől a vizsgálat alá vont adó és költségvetési támogatás a vizsgált időszak tekintetében önellenőrzéssel nem helyesbíthető.
Az Art. 51. § (1) bekezdése alapján az adózhatóság ellenőrzi az adózással kapcsolatos jogszabályok megtartását. Az ellenőrzés eredményeként megállapítja, hogy az adózó a kötelezettségét teljesítette, vagy felhívja őt a hiba, hiányosság megszüntetésére, szükség esetén megindítja az adóigazgatási eljárást. Ellenőrzésre az adóigazgatási eljárásban is sor kerülhet. A jogerős ítélet ugyan utalt az Art. 51. § (1) bekezdésére, de lényegében nem nevesítette, hogy az adóhatóság milyen adóigazgatási ellenőrzést folytatott le a felperessel szemben.
Ezzel szemben az adóhatóság által eszközölt nyilatkozattételi felhívást nem lehet ellenőrzésnek tekinteni, legfeljebb egy ellenőrzést megelőző eljárásnak. Maga a felhívás is tartalmazza, hogy értesíteni fogják a felperest, hogy a nyilatkozattartalom alapján kiválasztják-e ellenőrzésre vagy sem.
Az adóhatóság által megküldött nyilatkozattételi felhívás speciális felhívás, amelyet az Art. 60. § (7) bekezdése alapoz meg. E szerint a pénzügyminiszter évente irányelvben kötelezi az állami adóhatóságot, hogy azokat az adózókat hívja fel az adóbevallást követően, a bevallásban közölt adatok kiegészítésére, akiknek a bevallott jövedelme nem éri el a mindenkori minimálbérre, a tevékenység gyakorlásának körülményeire, a területi és szakmai sajátosságokra figyelemmel kialakított összeghatárokat. Az állami adóhatóság a harmadik bekezdés d) pontjában említett magánszemélyt a bevallást követően felhívja, hogy az adóévben szerzett összes jövedelem (bevétel) felhasználásáról (kiadásáról, ráfordításáról, befektetéséről) továbbá annak forrásairól tegyen nyilatkozatot. Az adóhatóság megvizsgálja, hogy a nyilatkozatban megjelölt felhasználásra (kiadásra), ráfordításra, befektetésre (a magánszemélynek a bevallott jövedelme és egyéb forrása nyújthatott-e elegendő fedezetet. Amennyiben a felhasználáshoz a bevallott jövedelem és egyéb forrás nem adhatott elégséges fedezetet, vagy a magánszemély - az adóhatóság külön felhívására - a nyilatkozatban foglaltakat hitelt érdemlően nem igazolja, az adóhatóság a magánszemély adóalapját olyan összegben állapítja meg, amely a tevékenységi jellegére, az eset összes körülményeire tekintettel a valószínűsíthető. Az adóalap megállapításánál a (6) bekezdésben foglaltak szerint kell eljárni. A (6) bekezdés a becslést szabályozza.
A fentiek alapján megállapítható, hogy az Art. 60. § (7) bekezdésében szabályozott nyilatkozattételi felhívást az Art. önállóan szankcionálja, mégpedig azzal, hogy nem megfelelő nyilatkozat - ideértendő a nyilatkozat vissza nem küldése is - esetén az adóhatóság jogosult becslési eljárást alkalmazni. A nyilatkozattételi felhívás visszaküldésének elmulasztásának, tehát nem a mulasztási bírság a szankciója, hanem a becslési eljárás lesz a jog következménye.
A fentiekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság jogerős ítéletet a Pp. 275/A. § (2) bekezdése alapján a másodfokú bíróság jogerős ítéletét hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. IV. 35.530/2000.)