adozona.hu
AVI 2002.3.29
AVI 2002.3.29
Az adóhatóságot a tényállás tisztázási kötelezettség csak az ügy eldöntése szempontjából releváns tények tekintetében terheli. Ugyanez vonatkozik a bíróság által felveendő bizonyításra is [1990. évi XCI. tv. 51. §, Pp. 163. § (1) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adóhatóság a felperesnél költségvetési kapcsolatok átfogó ellenőrzését végezte el. Ennek realizálásaként az elsőfokú adóhatóság határozatában a felperes terhére 1997. I., II. és IV. negyedévre vonatkozóan 5 864 000 Ft általános forgalmi adó (áfa) adókülönbözetet írt elő. Kötelezte a felperest 5 720 000 adóhiánynak, 2 860 000 Ft adóbírságnak, 2 455 000 Ft késedelmi pótléknak a megfizetésére. A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes határozatában az elsőfokú határozatot - határozata sz...
AVI 2002.3.29 Az adóhatóságot a tényállás tisztázási kötelezettség csak az ügy eldöntése szempontjából releváns tények tekintetében terheli. Ugyanez vonatkozik a bíróság által felveendő bizonyításra is [1990. évi XCI. tv. 51. §, Pp. 163. § (1) bek.]
Az adóhatóság a felperesnél költségvetési kapcsolatok átfogó ellenőrzését végezte el. Ennek realizálásaként az elsőfokú adóhatóság határozatában a felperes terhére 1997. I., II. és IV. negyedévre vonatkozóan 5 864 000 Ft általános forgalmi adó (áfa) adókülönbözetet írt elő. Kötelezte a felperest 5 720 000 adóhiánynak, 2 860 000 Ft adóbírságnak, 2 455 000 Ft késedelmi pótléknak a megfizetésére. A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes határozatában az elsőfokú határozatot - határozata szerinti indokolásbeli eltéréssel - helybenhagyta. Döntését azzal indokolta, hogy a felperesnek a határozattal érintett időszakban nem volt olyan bejelentett gazdasági tevékenysége, amelynek végzéséhez panziót kellett építeni. A felperes abban az időszakban vonta le a 0533 hrsz.-ú ingatlannal beruházásához kapcsolódó adót, amelyben adólevonásra jogosító gazdasági tevékenysége a Cégbíróságnál és adóhatóságnál nem volt bejelentve. Ezzel megszegte az 1992. évi LXXIV. törvény (továbbiakban: Áfa. tv.) 33. § (1) bekezdésének a) pontjában foglaltakat.A felperes keresetében a határozatok hatályon kívül helyezését kérte. Azzal érvelt, hogy az alperes eljárása nem felel meg az 1990. évi XCI. törvény (továbbiakban: Art.) 51. § (7) bekezdésében foglaltaknak. Sérti az Áfa. tv. 4. és 5. §-ában, valamint az Art. 11. §-ában előírtakat. Hivatkozott arra is, hogy az ingatlanon építési engedély nélkül megépített háromszintes panzióra, külső medencére és zárt szennyvíztárolóra az építésügyi hatóság 1998. január 19-én jogerős végleges fennmaradási engedélyt adott ki még az elsőfokú adóhatósági határozat meghozatala előtt. Az volt a jogi álláspontja, hogy abban az esetben, ha a gazdasági tevékenység végzéséhez szükséges beruházások folyamatban vannak, amelyeket a későbbiekben a bevételszerű tevékenység érdekében kíván felhasználni, mindaddig, amíg ez a beruházás kész nincs, az adott tevékenységet még nem folytathatja, azonban a tevékenységhez szükséges beruházásokat meg kell tennie. Ezért a beruházás teljesítése során végzett szolgáltatások és termékértékesítések után jogosult volt az áfa visszaigénylésére.
Az alperes ellenkérelmében a határozatába foglalt indokolásra figyelemmel a felperes keresetének elutasítását kérte.
Azt állapította meg, hogy az alperes a tényállást a határozat meghozatalához szükséges mélységig tisztázta, és szükséges bizonyítékokkal döntését alátámasztotta, nem szegte meg az Art. 51. § (7) bekezdése szerinti rendelkezést. A felperes az Áfa. tv. 4. § (1) bekezdés és 5. § értelmében áfa alanynak minősült. 1997. évben azonban nem volt olyan cégnyilvántartásba bejegyzett tevékenységi köre, amely alapján panziót üzemeltethetett volna. Ezt a KSH állásfoglalása is alátámasztja. Egy gazdálkodó szervezet adóalanyiságot eredményező gazdasági tevékenysége az, amely a cégnyilvántartásban tevékenységi körként bejegyzést nyer. A felperesi áfa-visszaigénylést nem alapozza meg a Cégbíróságnak felperes kérelmére 1999. évben eszközölt változásbejegyzése a cégtevékenység körét érintően. Az adójogi jogvita eldöntése szempontjából nincs relevanciája az építésügyi hatóság által hozott határozatoknak, ezért az adóhatóság jogszerűen állapította meg határozataiban, hogy a felperes esetében 1997. évben nem álltak fenn az áfa-visszaigénylés törvényi feltételei.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte annak hatályon kívül helyezését, kereseti kérelme szerinti döntés meghozatalát. Másodlagos kérelme a megyei bíróság ítéletének hatályon kívül helyezésére irányult, kérte a bíróság új eljárásra kötelezését. Azzal érvelt, hogy az alperes eljárása nem felelt meg az Art. 51. § (7) bekezdésében foglaltaknak, a megyei bíróságé pedig a Pp. 164. § (1) bekezdésében rögzítetteknek. A megyei bíróság "a panzió építésével kapcsolatos jogi problémát helytelenül értelmezte, és ebből vonta le a helytelen jogi következtetést". A jogerős ítélet sérti az Áfa. tv. 67. §-ában foglaltakat, a Pp. 215. §-a szerinti rendelkezést. Azt hangsúlyozta, hogy az adóhatóságnak és a bíróságnak nem a panzió üzemeltetéshez való jogát kellett volna vizsgálnia, hanem azt kellett volna feltárnia, hogy a felperes tevékenységi körében található olyan TEAOR szám, ami indokolttá teszi a panzió építését, mivel ezen tevékenység csak az Építményjegyzék szerinti panzióban valósulhat meg.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 10. sorszámú ítéletét hatályában fenntartotta.
Az adóhatóságot a tényállás tisztázási kötelezettség csak az ügy eldöntése szempontjából releváns tények tekintetében terheli. Ugyanez vonatkozik a bíróság által felveendő bizonyításra is. [Art. 51. § (7) bekezdés, Pp. 163. § (1) bekezdés]. A perbeli jogvita adójogi jogviszonyból ered, ennél fogva elbírálására is az adójogi jogszabályi rendelkezések az irányadóak, és azon tények, amelyek adójogi szempontból relevánsak. Az adóhatóságnak és a bíróságnak tehát kizárólag 1997. évi I., II. és IV. negyedévre vonatkozóan kellett vizsgálnia az adólevonási jog gyakorlásának jogszerűségét. Az adólevonási jogra vonatkozóan pedig az Áfa. tv. 33. § (1) bekezdésének a) pontja azt írja elő, hogy nem vonható le az előzetesen felszámított adó, ha az adóalany a terméket és szolgáltatást egészben, vagy részben nem az adóalanyiságot eredményező gazdasági tevékenységéhez használja fel, hasznosítja. A felperes a jogerős ítélet meghozataláig a Pp. 164. § (1) bekezdése alapján eljárva nem igazolta, hogy a panziót adóalanyiságot eredményező gazdasági tevékenységéhez használta volna fel, vagy hasznosította volna a perrel érintett időszakban. A jogerős ítéletben helyesen megállapított tényállás szerint a felperesnek a perrel érintett időszakban panziós tevékenysége nem is volt 1997. évben. A jogerős ítélet megfelel az Áfa. tv. 67. §-ában foglaltaknak. E körben jogszerű a tényállás és a jogkövetkeztetés is. A felperes ugyanis az iratokból és az általa becsatolt 1999. november 25. keltezésű KSH okiratból is megállapíthatóan Szj 081220 panzió-szolgáltatást gazdasági tevékenységként nem végzett, ilyen tevékenységi köre nyilvántartva sem volt a Cégbíróságon. Rámutat továbbá a Legfelsőbb Bíróság arra is, hogy felülvizsgálati eljárásban nincs lehetőség a jogerős ítélettel el nem bírált megtámadási jogcím érvényesítésére [Pp. 270. § (1) bekezdése]. Ennél fogva a Legfelsőbb Bíróság mellőzte az érdemi vizsgálatát annak a felperesi érvelésnek, amely felülvizsgálati kérelem 4. oldal utolsó két bekezdésében került előadásra. Az előzőekben kifejtettekből következően pedig rögzíti azt, hogy a megyei bíróság a kereseti kérelem és ellenkérelem keretei között hozta meg döntését, és helytállóan állapította meg a perben eldönteni a jogvita lényegét, illetve ennek tárgyában a jogvita eldöntésére irányadó tényeket, és helyes a ténybeli és jogkövetkeztetése is.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy a felülvizsgálni kért határozat a jogszabályoknak megfelel, ezért azt a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. IV. 35. 256/2000.)