adozona.hu
AVI 2002.2.13
AVI 2002.2.13
Az Áfa. törvényben megjelölt szabvány szerinti bizonylatok csak akkor minősülnek adóigazgatási azonosításra alkalmasnak, ha azok beszerzéséről a kibocsátó számlával rendelkezik és azt szigorú számadású nyomtatványként kezelik [24/1995. (XI. 22.) PM r. 1. § (1) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adóhatóság a felperesnél 1997. február, március, április hónapokra vonatkozóan általános forgalmi adó (továbbiakban áfa) adónemben ellenőrzést tartott. Ennek realizálásaként 1997. február hónapra vonatkozóan a felperest kötelezte 2 294 000 Ft adóhiánynak minősülő adókülönbözetnek, 230 000 Ft adóbírságnak, 940 000 Ft késedelmi pótléknak a megfizetésére. 1997. március hónapot érintően a felperest 10 548 000 Ft adóhiánynak, 1 500 000 Ft adóbírságnak 3 925 000 Ft késedelmi pótléknak a megfizet...
AVI 2002.2.13 Az Áfa. törvényben megjelölt szabvány szerinti bizonylatok csak akkor minősülnek adóigazgatási azonosításra alkalmasnak, ha azok beszerzéséről a kibocsátó számlával rendelkezik és azt szigorú számadású nyomtatványként kezelik [24/1995. (XI. 22.) PM r. 1. § (1) bek.]
Az adóhatóság a felperesnél 1997. február, március, április hónapokra vonatkozóan általános forgalmi adó (továbbiakban áfa) adónemben ellenőrzést tartott. Ennek realizálásaként 1997. február hónapra vonatkozóan a felperest kötelezte 2 294 000 Ft adóhiánynak minősülő adókülönbözetnek, 230 000 Ft adóbírságnak, 940 000 Ft késedelmi pótléknak a megfizetésére. 1997. március hónapot érintően a felperest 10 548 000 Ft adóhiánynak, 1 500 000 Ft adóbírságnak 3 925 000 Ft késedelmi pótléknak a megfizetésére kötelezte. 1997. április hónap vonatkozásában pedig 5 812 000 Ft adókülönbözetet állapított meg a felperes terhére, amelyhez kapcsolódóan 250 000 Ft adóbírságot és 1 964 000 Ft késedelmi pótlékot szabott ki. A felperes valamennyi elsőfokú határozat ellen fellebbezéssel élt. A II. r. alperes határozataiban az 1997. február és 1997. április hónapra vonatkozó elsőfokú adóhatósági határozatokat helybenhagyta. Az I. r. alperes a határozatában pedig az 1997. március hónapot érintő fizetési kötelezettséget előíró döntést hagyta helyben. Valamennyi határozat az adókülönbözet előírását azzal indokolta, hogy a felperes a Z. Kft. és az F. Rt. számlái alapján nem jogszerűen gyakorolta az adólevonási jogát, mivel a bevallásába beállított számlák tartalmilag nem hiteles dokumentumok.A felperes valamennyi határozat ellen keresetet nyújtott be, kérte azok megváltoztatását, a határozatok szerinti fizetési kötelezettségek törlését. Azzal érvelt, hogy adólevonási jogát jogszerűen, alakilag és tartalmilag is hiteles dokumentumok alapján gyakorolta.
Az alperesek a felperes keresetének elutasítását kérték a határozatokba foglalt indokolásra figyelemmel.
Az elsőfokú bíróság ítéletében határozatokat hatályon kívül helyezte, és az alpereseket új eljárásra kötelezte. Az volt a jogi álláspontja, hogy az adóhatóság nem bizonyította, hogy a felperes adóbevallásban szerepeltetett számlák fiktívek. A határozatoknak ez a megállapítása kizárólag a számlakibocsátó cégek ügyvezetőjének nyilatkozatai alapján szerepel, szemben a felperes ügyvezetőjének nyilatkozatával. Utalt arra, hogy felmerültek olyan körülmények, amelyek aggályossá teszik a számlakibocsátó cégek ügyvezetőjének nyilatkozatait. Az új eljárásra vonatkozóan előírta, hogy az adóhatóságnak meg kell hallgatnia D. J.-nét, a Z. Kft.-nél és az F. Rt-.nél kapcsolódó adóvizsgálatot kell lefolytatnia, tisztáznia kell a bankszámlán történt átutalás körülményeit is, mivel csak ezt követően kerülhet az adóhatóság olyan helyzetbe, hogy egyértelműen állást tudjon foglalni abban a kérdésben, hogy a felperes részéről állt-e elő jogosulatlan visszaigénylés, vagy pedig a számlakibocsátó cégeknél állapítható meg bevétel és adóeltitkolás. Utalt egyben arra is, hogy az adóhatóság eljárása nem felelt meg a 7012/1997. APEH irányelvben rögzítetteknek.
Az elsőfokú ítélet ellen az alperesek fellebbeztek, kérték annak megváltoztatását, a felperes keresetének elutasítását. A fellebbezés érvelése szerint a perben felülvizsgálni kért adóhatósági határozatok szerinti tényállás megalapozott, a döntések jogszerűek. A bíróság az általa megállapított tényállásból téves jogkövetkeztetésre jutott, a rendelkezésre álló bizonyítékokat nem helytállóan mérlegelte. Bizonyítás a perben nem az alperest, hanem a felperest terhelte, aki e kötelezettségének nem tett eleget. A 24/1995. (XI. 22.) PM rendelet (továbbiakban: PM r.) 1. § (1) bekezdése szerinti szabályozásra tekintettel a perben vitatott bizonylatok adóigazgatási azonosításra nem alkalmas dokumentumok.
A felperes ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította.
Az adóhatóságot az 1990. évi XCI. törvény 51. § (7) bekezdése értelmében csak az ügy eldöntése szempontjából releváns tények tekintetében terheli a bizonyítási kötelezettség. A perben vitatott jogviszonyban az adóhatóságnak és a bíróságnak is abban a kérdésben kell állást foglalnia, hogy a felperes a határozatban nevesített számlák alapján jogszerűen gyakorolta-e vagy sem az adólevonási jogát. Az adólevonási jog személyi és tárgyi feltételeit pedig az 1992. évi LXXIV. törvény (továbbiakban: Áfa. tv.) 32. § (1) bekezdésének a) pontja, 35. §-ának (1) bekezdésének a) pontja rögzíti. Adólevonási jog gyakorlásának tárgyi feltétele az alakilag és tartalmilag is hiteles számla [1990. évi XC. törvény 84. § (2) bekezdése], a PM r. 1. §-ának (1) bekezdése értelmében pedig az Áfa. tv.-ben megjelölt szabvány szerinti bizonylatok csak akkor minősülnek adóigazgatási azonosításra alkalmasnak, azaz hiteles számviteli bizonylatnak, ha azok beszerzéséről a kibocsátó számlával rendelkezik, és azt szigorú számadású nyomtatványként kezelik. Az adólevonási jog a törvényi szabályozásból következően tehát csak akkor gyakorolható, ha a számla szerinti gazdasági esemény a valóságban is végbement, sor került az ellenérték megfizetésére, az adó áthárítására, az áthárítónak is adóalanynak, mégpedig a számla szerinti adóalanynak kell lennie és az adózó nevére szóló hiteles számviteli bizonylatnak kell rendelkezésre állni. Az alperes helytállóan hivatkozott arra, hogy az elsőfokú bíróság nem vonta értékelési körébe azt a felperes által sem vitatott tényt, hogy a Z. Kft. nem rendelkezett a perben vitatott számlák adatainak megfelelő bizonylattömbökkel. A számlák olyan számlatömbből származnak, amelyek nem a Z. Kft., hanem a W. O. Bt. szigorú számadású nyomtatványai közé tartoznak. Már ez a tény is alátámasztja azt, hogy a számlákat nem a számla szerinti kiállító bocsátotta ki. A Z. Kft. az 1997. I. negyedévi áfa-bevallási kötelezettségének nem tett eleget, adót nem fizetett be, ezért a perben vitatott számlák kapcsán az adó áthárítására nem került sor, ennél fogva ezek a bizonylatok ezért sem tekinthetők tartalmilag hiteles dokumentumnak. Helytállóan hivatkozott az adóhatóság arra is, hogy a felperesnek a szállítóként megjelölt számlakibocsátókkal semmilyen kapcsolata nem volt, ennél fogva a felperesnek, továbbá a számlakibocsátóként megjelölt cégek ügyvezetőinek nyilatkozata között ellentmondás nincs, ilyet az adóigazgatási eljárás során rögzített nyilatkozatok sem tartalmaznak. Az ügyletek során üzletkötőként eljáró D. J.-né meghallgatásától sem várható olyan adat, amely az ügy eldöntése szempontjából releváns lehetne. Tanúvallomás ugyanis nem alkalmas annak igazolására, hogy az adó áthárítására sor került, illetve, hogy a számviteli bizonylat megfelel a PM rendeletben rögzítetteknek.
Az F. Kereskedelmi Rt. számlái tekintetében az elsőfokú bíróság a bizonyítékok értékelésénél figyelmen kívül hagyta azt a határozatba is rögzített megállapítást, mely szerint az adóhatóság a döntését nemcsak a számlakibocsátóként megjelölt cég ügyvezetőjének nyilatkozatára, hanem olyan okirati bizonyítékokra is alapította, amelyek a számlák alaki hibáit igazolták (a székhely, az adószám, a pecsét, az ismeretlen aláírás tekintetében). Nem értékelte továbbá azt sem, hogy az adó áthárítására nem került sor, és hogy az Rt. 1997. évben - perben meg nem cáfolt adatok szerint - gázolaj értékesítéssel nem foglalkozott.
A perben nem a számlakibocsátók felelőssége tárgyában kellett a bíróságnak döntenie, hanem abban a kérdésben, hogy a felperes az adólevonási jogát jogszerűen gyakorolta-e vagy sem.
A kifejtettekre, valamint arra figyelemmel, hogy a felperesnek a perben bizonyítási indítványa nem volt, és a felülvizsgálni kért határozatokba foglalt tényállás megalapozatlanságát a Pp. 164. § (1) bekezdése alapján eljárva nem bizonyította, a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy a perben felülvizsgálni kért jogerős adóhatósági határozatok megalapozott és jogszerű döntést tartalmaznak.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította [Pp. 253. § (2) bekezdése]. (Legfelsőbb Bíróság Kf. IV. 29.811/1999.)