adozona.hu
AVI 2002.2.11
AVI 2002.2.11
Az adólevonási jog gyakorlásának feltételeit a törvény kógens módon rögzíti, nem értékelhető az a körülmény, hogy az adólevonási jogot gyakorló jóhiszemű volt-e vagy sem (1992. évi LXXIV. tv. 32. §, 35. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adóhatóság a felperesnél 1996. I. negyedévre vonatkozóan általános forgalmi adó adónemben (továbbiakban áfa) ellenőrzést tartott. A revízió nem fogadta el a felperes 2 174 000 Ft-os előzetesen felszámított adóját, amit a T.-F. Kft. által kibocsátott számlák alapján szerepeltetett a nyilvántartásában és bevallásában. Az első fokon eljárt adóhatóság erre figyelemmel kötelezte a felperest 2 174 000 Ft adókülönbözetnek, 1 087 000 Ft adóbírságnak, 401 000 Ft késedelmi pótléknak a megfizetésére....
AVI 2002.2.11 Az adólevonási jog gyakorlásának feltételeit a törvény kógens módon rögzíti, nem értékelhető az a körülmény, hogy az adólevonási jogot gyakorló jóhiszemű volt-e vagy sem (1992. évi LXXIV. tv. 32. §, 35. §)
Az adóhatóság a felperesnél 1996. I. negyedévre vonatkozóan általános forgalmi adó adónemben (továbbiakban áfa) ellenőrzést tartott. A revízió nem fogadta el a felperes 2 174 000 Ft-os előzetesen felszámított adóját, amit a T.-F. Kft. által kibocsátott számlák alapján szerepeltetett a nyilvántartásában és bevallásában. Az első fokon eljárt adóhatóság erre figyelemmel kötelezte a felperest 2 174 000 Ft adókülönbözetnek, 1 087 000 Ft adóbírságnak, 401 000 Ft késedelmi pótléknak a megfizetésére.Az alperes határozatában az elsőfokú határozatot megváltoztatta annyiban, hogy az adóbírságot leszállította 217 000 Ft-ra, az elsőfokú határozat egyéb rendelkezéseit azonban változatlanul helybenhagyta.
Az adóhatóság a felperesnél 1996. április hónapra áfa kiutalás előtti ellenőrzést folytatott le. Ennek során nem fogadta el a felperes 3 101 000 Ft-os előzetesen felszámított adóját, amit a felperes ugyancsak a T.-F. Kft. által kibocsátott számlák alapján szerepeltetett nyilvántartásában és bevallásában. Ennek realizálásaként az elsőfokú adóhatóság a felperes terhére 3 101 000 Ft adókülönbözetet írt elő, terhére 2 000 200 Ft adóhiányt állapított meg. Kötelezte a felperest 2 200 000 Ft megfizetésére. A felperest 1 550 000 Ft adóbírsággal sújtotta, és 311 000 Ft késedelmi pótlékot írt elő terhére. Az alperes határozatában az elsőfokú határozatot annyiban változtatta meg, hogy az adóbírságot 310 000 Ft-ra leszállította, az elsőfokú határozat egyéb rendelkezéseit azonban változatlanul helybenhagyta.
A felperes valamennyi határozat bírói felülvizsgálata iránt keresetet nyújtott be, kérte azok megváltoztatását, a határozatok szerinti fizetési kötelezettsége törlését. Petitumaiban azzal érvelt, hogy kellő gondossággal és körültekintéssel járt el a gazdasági eseménykor, minden tőle elvárhatót megtett, ezért jogszabálysértő az, hogy az adóhatóság a számlakibocsátó helyett vele szemben érvényesíti az adókövetelését. Hivatkozott arra is, hogy az adóhatóság is hiába nyomozott a számlakibocsátó után.
Az alperes a felperes kereseteinek elutasítását kérte a határozataiba foglalt indokolásra figyelemmel. Azzal érvelt, hogy a számlák tartalmilag nem hiteles dokumentumok, a számlakibocsátó 1996. évre vonatkozóan adóbevallást nem nyújtott be, a bizonylatok szerinti gazdasági esemény, az adó áthárítása nem igazolt.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetei alapján indult ügyeket egyesítette, az egyesített perben hozott ítéletében az alperes határozatait - az elsőfokú határozatokra is kiterjedően - hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú adóhatóságot új eljárás lefolytatására kötelezte. Azt állapította meg, hogy az alperes nem tett eleget a tényállás tisztázási kötelezettségének, ezért határozatai jogszabálysértőek. Az adóhatóság nem tudott beszerezni olyan bizonyítékot, amely azt igazolta volna, hogy a tényleges gazdasági eseményben nem a számlakibocsátóként feltüntetett T.-F. Kft. vett részt. Az adóhatóság nem bizonyította kétséget kizáró módon, hogy ki volt a tényleges szállító személye. A rendelkezésre álló adatok pedig nem elegendőek ahhoz, hogy az eladó adóalanyisága, illetve a számlakibocsátó személye kérdésében állást lehessen foglalni. Új eljárásra vonatkozóan előírta, hogy az alperesnek a számlákban foglalt adatok alapján meg kell kísérelnie a számla kiállítóját, illetve a gazdasági eseményben résztvevő személyeket felkutatni. Csak ezt követően foglalhat állást abban a kérdésben, hogy a számla kiállítója ki volt, és az adóalanynak tekinthető-e vagy sem.
Az ítélet ellen az alperes fellebbezett, kérte annak megváltoztatását és a felperes kereseteinek elutasítását.
Azzal érvelt, hogy a tényállás tisztázási kötelezettségének teljes körűen eleget tett. A számlák formai megfelelősége önmagában nem ad alapot az adólevonási jog gyakorlására. Részletezte, hogy a számlák mely okok és bizonyítékok alapján tekinthetők tartalmilag hiteltelennek. Hivatkozott arra is, hogy az elsőfokú bíróság által elrendelt új eljárástól sem várható további, vagy más jellegű bizonyíték.
A felperes ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a felperes kereseteit elutasította.
Az adólevonási jog gyakorlásának törvényi feltételeit az 1992. évi LXXIV. törvény (továbbiakban: Áfa. tv.) 32. § (1) bekezdésének a) pontja, 35. § (1) bekezdésének a) pontja tartalmazza. Az előzőekben nevesített jogszabályhelyek kógens törvényi rendelkezéseket rögzítenek, nem teszik lehetővé annak értékelését, hogy az adólevonási jogot gyakorló jóhiszemű volt-e vagy sem, tanúsított-e vagy sem felróható magatartást. A számlára, mint számviteli bizonylatra vonatkoznak az 1991. évi XVIII. törvényben (továbbiakban: Sztv.) 84. § (1) és (2) bekezdésében rögzítettek, vagyis alakilag és tartalmilag hitelesnek, helytállónak és megbízhatónak kell lennie.
Önmagában egy formailag szabályos számla tehát nem ad alapot az adólevonási jog gyakorlására. A számla tartalmilag akkor tekinthető hitelesnek, ha a számla szerinti gazdasági esemény a valóságban is végbement, a számla szerinti ellenérték a számlakibocsátó részére megfizetésre került és az adó áthárítására is sor került, azaz a számla szerinti összeget a számlakibocsátó a bevallásába beállította, az adót a költségvetésbe befizette. Az adóhatóságot az 1990. évi XCI. törvény 51. § (7) bekezdése értelmében valóban terheli az ügy eldöntése szempontjából releváns tények tisztázásának kötelezettsége. Az adóhatóságnak azonban - az elsőfokú bíróság jogi álláspontjától eltérően - nem valamely gazdasági esemény létrejöttét, illetve valamely eladó kilétét kellett tisztáznia. Az adóhatóságot bizonyítási kötelezettség csak a számla szerinti gazdasági esemény hiteltelensége körében terhelte, ennek pedig eleget is tett. Határozati álláspontját olyan bizonyítékokkal támasztotta alá, amelyeket a felperes a kereseteiben nem vitatott, és amelyekkel szemben ellenbizonyítást sem ajánlott fel. Ezek pedig a következők voltak: a számlakibocsátó 1996. évre vonatkozóan adóbevallást nem nyújtott be, adót nem fizetett be. A számlakibocsátó társaság bejelentett székhelyén nem volt fellelhető, azokon semmilyen tevékenységet, még ügyvezetői vagy adminisztrációs jellegűt sem végzett. A társaság magyar tagjai, tulajdonosai a jövedéki engedély kiadását követő 2 napon belül üzletrészeiket jugoszláv állampolgárságú személyeknek eladták. Az új tulajdonosok a társaság egyetlen üzemanyag-értékesítő helyét 6 nap múlva 5 évi időtartamra bérbe adták, és a bérleti díjat teljes egészében átvették. A cégkivonat adataiból megállapíthatóan a számlakibocsátó társaságnak magyar állampolgárságú képviseletre jogosított meghatalmazottja nincs. A számlakibocsátó társaság ellen a vámhatóság vizsgálatot indított. A külföldi állampolgárságú tulajdonosok felkutatása eredményre nem vezetett. E bizonyítékokat az alperes a perben kiegészítette azzal is, hogy a vámhatóság tájékoztatása szerint a számlakibocsátó cég 1996. évben kőolajszármazékot nem szerzett be, számlakibocsátóként megjelölt cég ügyvezetői ellen, mivel ismeretlen helyen tartózkodnak, elfogatóparancs került kibocsátásra. A perben a felperes - a Pp. 154. § (1) bekezdése alapján eljárva nem bizonyította az alperes határozatába foglalt tényállás megalapozatlanságát, azaz azt, hogy a számla szerinti gazdasági esemény a valóságban is végbement volna. Az adólevonási jog gyakorlását pedig nem valamely gazdasági esemény megtörténte alapozza meg, hanem csakis és kizárólag az Áfa. tv.-ben előírtak szerinti törvényi feltételeknek megfelelő számla szerinti gazdasági esemény bekövetkezte. Az alperes perben felülvizsgálni kért határozatai ezért a jogalap tekintetében megalapozottak és jogszerűek voltak. Az alperes határozatai az adóbírság tekintetében is jogszerűek, megfelelnek az Art. 73. § (1) bekezdésében írtaknak, kellően indokolt határozatok, amelyek az adóbírság mértékét 10%-ban határozták meg. A felperes a késedelmi pótlék, mint jogkövetkezmény tekintetében konkrét jogszabálysértésre nem hivatkozott, a határozatok e körben megfelelnek az Art. 67. §-ában rögzítetteknek.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján megváltoztatta, és a felperes kereseti kérelmeit elutasította. (Legfelsőbb Bíróság Kfv. IV. 35. 682/1999.)