adozona.hu
AVI 2002.1.6
AVI 2002.1.6
Az adóhatóságot a bíróság csak abban az esetben kötelezheti további bizonyítás lefolytatására, ha arra valóban szükség van (1952. évi III. tv. 339. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperesi gazdasági társaságnál, mely korábban T.-F. Kft. néven működött, az adóhatóság az 1993-94-es évekre ellenőrzést végzett. Az ellenőrzés megállapításait követő adóhatározatokat a másodfokú adóhatóság 1997. november 19-én határozatával megsemmisítette, és az elsőfokú hatóságot új eljárás lefolytatására utasította.
Az új eljárás során lefolytatott vizsgálatról új jegyzőkönyv felvétele készült. A vizsgálati jegyzőkönyv 1. és 2. pontjában a felperes terhére megállapításokat rögzítettek....
AVI 2002.1.6 Az adóhatóságot a bíróság csak abban az esetben kötelezheti további bizonyítás lefolytatására, ha arra valóban szükség van (1952. évi III. tv. 339. §)
A felperesi gazdasági társaságnál, mely korábban T.-F. Kft. néven működött, az adóhatóság az 1993-94-es évekre ellenőrzést végzett. Az ellenőrzés megállapításait követő adóhatározatokat a másodfokú adóhatóság 1997. november 19-én határozatával megsemmisítette, és az elsőfokú hatóságot új eljárás lefolytatására utasította.Az új eljárás során lefolytatott vizsgálatról új jegyzőkönyv felvétele készült. A vizsgálati jegyzőkönyv 1. és 2. pontjában a felperes terhére megállapításokat rögzítettek. A vizsgálat eredményeképpen a felperest az elsőfokú adóhatóság 1993. és 1994. évre vonatkozóan 1998. július 10-én kelt határozatával összesen 30 161 000 Ft társasági adóhiányt, 15 080 000 Ft bírság 31 829 000 Ft késedelmi pótlék megfizetésére kötelezte. A fellebbezés folytán eljáró alperes, mint másodfokú adóhatóság, 1998. november 13-án kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresetében e határozatok hatályon kívül helyezését kérte jogszabálysértésre hivatkozással. A peres eljárás során az alperes 1999. április 30-án kelt határozatával a keresettel támadott határozatot módosította, és az adóvizsgálati jegyzőkönyv 1. pontjában foglalt megállapításokat annak járulékaival együtt mellőzte.
Erre tekintettel a felperes a keresetét módosította és csak az adóvizsgálati jegyzőkönyv 2. pontjában foglalt megállapítások következményeképpen meghozott határozati rendelkezések hatályon kívül helyezését kérte. Az elsőfokú bíróság a pert a vizsgálati jegyzőkönyv l. pontja vonatkozásában a Pp. 337. § (3) bekezdése alapján megszüntette.
Az adóvizsgálati jegyzőkönyv 2. pontja szerint a felperes a P. Rt. az L. Kft. és a B.-E. Rt.-vel közösen 4 tagú konzorciumként pályázott az M. S. Kft. üzletrészének megvásárlására privatizáció kapcsán. Az Állami Vagyonügynökség bizományosaként az M. P. Rt.-vel kötötték meg az üzletrész adásvételi szerződést 1993. november 19-én. E szerződés szerint a konzorcium az M. S. Kft. üzletrészeinek 97,2%-át szerzi meg, tagonként 60 820 000 Ft névértékű üzletrészt. Az üzletrész vételára tagonként 87 482 975 Ft volt.
A vételár készpénzből és kárpótlási jegy nyújtásából tevődött össze. Az Állami Vagyonügynökség a kárpótlási jegyeket tagonként 142,2%-kal számította be.
Az üzletrész megvásárlása során a vételárfizetés úgy történt, hogy a pályázat benyújtásakor volt esedékes bánatpénz fizetése tagonként 2 750 000 Ft. A bánatpénzt együttesen a felperes fizette 11 000 000 Ft-ot, mely fedezte a 4 tag fizetési kötelezettségét.
A készpénzfizetési kötelezettség maradékát a P. Rt., illetve a P. Rt. rendelkezésére álló felszámolás alatt álló "A." Mgtsz. fizette meg, a másik 2 tag készpénzfizetést nem teljesített.
A vételár kárpótlási jeggyel teljesítendő része összesen 231 244 000 Ft volt.
A felperes a saját kárpótlási jegy szükségletét 1993. november 18-án a pécsi illetőségű M. Kft.-től vásárolta 124%-os árfolyamon.
A privatizációs szerződés aláírására 1993. november 19-én került sor.
A felperes a megszerzett M. S. Kft. üzletrészeket 1993. december 21-én eladta az M. Kft.-nek 106 582 000 Ft vételárért, melyből ténylegesen 11 000 000 Ft megfizetése történt meg, a maradék vételár részletet az előző kárpótlási jegyek vételárának beszámításával számolták el a felek.
A vizsgálati jegyzőkönyv szerint a felperes az M. S. Kft. üzletrészének beszerzési árát úgy határozta meg, hogy az üzletrészek megvásárlásához szükséges kárpótlási jegyek beszerzési árához (95 582 000 Ft) hozzáadta az általa bánatpénzként az összes konzorciumi tag helyett fizetett 11 000 000 Ft-ot. Így a vételár megegyezett az eladási árral, ebből következően nem számolt el árfolyamnyereséget. Az adóhatóság megállapítása szerint ezzel a felperes megsértette a számviteli törvény 34. § (3) bekezdését, mely szerint a gazdasági társaságokban lévő tulajdoni részesedést jelentő befektetést vásárlás esetén vételi áron kell értékelni. Ez a vételár az eredeti 87 482 975 Ft lett volna.
1993. november 17-én a 4 konzorciumi tag egyike a B.-E. Rt. átruházta az üzletrészét a másik három tagra fizetési nehézségei miatt. Így a felperesre átruházásra került 2027/25030-ad rész, mely vételár ennek arányában emelkedett. A felperes ezt a tulajdoni hányadát is eladta az M. Kft.-nek, mely esetben sem történt árfolyamveszteség elszámolása.
A revízió vizsgálta a kárpótlási jegyek beszerzésének folyamatát megállapítva, hogy ebben az időszakban 71-72% körül mozgott a kárpótlási jegyek árfolyama. Az M. Kft.-vel kötött ügylet 124%-os árfolyamszámítása elkerülte a kárpótlási jegy névértékéhez képest magasabb beszámítási érték miatt keletkező árfolyamnyereség adózását.
Az adóhatóság kapcsolódó vizsgálatokat is végzett, cégbírósági iratokat szerzett be, valamint beszerezte a rendőrség által lefoglalt a P. Rt. iratanyagát. Ezekből az iratokból elemezte a kárpótlási jegy beszerzések láncolatát megállapítva, hogy az M. Kft. bizonylatai nem voltak feltalálhatók. Az adóhatóság elemezte a cégbírósági adatokat és a különböző cégkapcsolódásokat. Megállapította, hogy az M. Kft.-nek az 1993-94-es évben az egyetlen tevékenysége az volt, hogy az M. S. Kft. privatizációjában részt vett. Az M. Kft. ez időben társasági adót nem fizetett, a kárpótlási jegyek árfolyamnyereségét sem a felperes, sem az M. Kft. nem fizette meg. Részletesen elemezte az adóhatóság a kárpótlási jegyek beszerzésének lehetőségét abból a szempontból is, hogy a B.-E. Rt. helyett fizetett a 3 tag, és így azt a megállapítást tette, hogy valójában 165 700 000 Ft-ot fordítottak a kárpótlási jegyek vételére, amely a 71,66%-os árfolyammal reális volt a piaci árfolyamhoz képest. A kárpótlási jegyek bekerülési értéke és felhasználási értéke között tehát 54 376 483 Ft árfolyamnyereség keletkezett, amelyet a felperes nem számolt el pénzügyi műveletek bevételeként, ezért az adóhatóság vizsgálata az adózás előtti eredményét megnövelte. Az alperes módosított határozata a felperest 1993. évre 8 863 000 Ft társasági adóhiány, 4 431 000 Ft bírság és 11 411 000 Ft késedelmi pótlék megfizetésére kötelezte.
A felperes módosított keresetében fenntartotta az álláspontját, hogy az alperes módosított határozata eljárásjogi és anyagi jogi okból jogszabálysértő, ezért kérte annak hatályon kívül helyezését. A felperes álláspontja szerint eljárásjogi jogszabálysértést az alperes azzal követett el, hogy az első adóigazgatási eljárásban a felvett vizsgálati jegyzőkönyvre tett észrevételüket a 2. pont vonatkozásában - azaz a jelen eljárás tárgya tekintetében - elfogadták, és ennek megfelelően hozták meg az 1997. július 10-én kelt határozatukat. A megismételt eljárásban hozott első határozat 1998. november 13-án kelt (1998. december 8-án kézbesítették), így több mint egy év eltelte után a felperesre terhesebb kötelezettséget állapítottak meg akkor, amikor ismételten a 2. pont vonatkozásában marasztaló határozatot hoztak. Ezzel az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (továbbiakban: Art.) 79. § (7) bekezdésében foglalt rendelkezést megsértették.
Anyagi jogi jogszabálysértést azért követett el az adóhatóság, mert alaptalanul állapította meg azt, mely szerint az M. Kft.-vel kötött kárpótlási jegy vételére vonatkozó szerződése valótlan lett volna. A felperes hangsúlyozta, hogy az M. Kft.-vel írásbeli adásvételi szerződést kötött a kárpótlási jegyek megvételére. Az ügylet a mérlegben szerepelt, a mérleg valódiságát annak ellenkező bizonyításáig el kell fogadni. Nem volt jelentősége annak a ténynek, hogy a szerződést aláíró L. J. az ügyletre nem emlékezett. A felperes állította, hogy kárpótlási jegyet az P. Rt.-től nem szereztek be, felé pénzügyi teljesítést soha nem eszközöltek. Az adásvétel tárgyát képező kárpótlási jegyek fel lettek tüntetve, az eladó nyilatkozott arról, hogy a kárpótlási jegyek tulajdonukat képezik.
Az alperes a kereset elutasítását kérte nyilatkozatában és fenntartotta a határozatában foglaltakat. Az alperes hangsúlyozta, hogy a becsatolt adásvételi szerződés sem az M. Kft.-től történő kárpótlási jegy beszerzés, sem a vételi árfolyamot hitelt érdemlően nem bizonyította. Az M. Kft. iratai eltűntek, az ügylet idején a működő kft. ügyvezetője L. J. kétszeri meghallgatása során is úgy nyilatkozott, hogy az ügyletre nem emlékezik. A P. Rt.-től lefoglalt iratokból kimutatható volt, hogy 360 000 000 Ft értékű teljes fedezetet nyújtó kárpótlási jegyre opciós szerződést kötött a L. B. Rt.-vel 70%-os árfolyamon. 1993. november 18-án 73%-os árfolyamon a 113 244 000 Ft értékű kárpótlási jegyet vett a L. B. Rt.-től, majd az I. Kft.-től 70%-os árfolyamon 90 000 000 Ft értékben. A P. Rt. tehát megteremtette az egész ügylethez szükséges kárpótlási jegy mennyiséget összhangban a privatizációs szerződés 10. pontjában foglaltakkal, így nem volt indokolt az M. Kft.-vel a magasabb árfolyamon való kárpótlási jegy adásvételi szerződéskötés.
A lefolytatott eljárást követően a megyei bíróság ítéletével az alperes módosított határozatát hatályon kívül helyezte, és az alperest új eljárás lefolytatására kötelezte. Kötelezte egyúttal az alperest a felperes részére 300 000 Ft perköltség megfizetésére.
Az elsőfokú bíróság részben találta alaposnak a keresetet. Megállapította, hogy az alperes határozata a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján megalapozatlan volt. A szerződések adójogi minősítését a feltárt tényállás alapján nem lehet megnyugtatóan elvégezni; a Pp.</a> megváltozott bizonyítási szabályaira tekintettel a bíróságnak hivatalbóli bizonyítási lehetősége nincsen, a rendelkezésre álló tényállás alapján kellett döntenie. A peres feleknek ugyanis érdemi bizonyítási indítványa nem volt, a bíróság viszont a tényállást kellő mértékben nem látta tisztázottnak. Az elsőfokú bíróság kiemelte, hogy az Art. 1. § (7) bekezdésének alkalmazása esetén az adóhatóságot terheli a szerződés tényleges értékelésével kapcsolatos teljes bizonyítási kötelezettség, amelynek eleget kell tenni. A megyei bíróság álláspontja szerint az, hogy a privatizációban felhasznált teljes kárpótlási jegyet a P. Rt. biztosította, illetve az M. Kft. a felperes által megvásárolt kárpótlási jegyet valójában nem szerezhette be, együttes bizonyítás esetén eredményezhetné az adóhatóság által tett határozati megállapításokat. Az eddig feltárt körülmények azonban ehhez még nem alkalmasak. Az elsőfokú bíróság nem látta megalapozottnak az I. Kft. célvizsgálatának értékelését sem, továbbá tisztázandónak ítélte meg azt az ellentmondást is, mely szerint a P. Rt. megbízásából letétbe helyezett kárpótlási jegyek sorozatjele és címletértéke megegyezik a felperes és az M. Kft. közötti vitatott szerződés mellékleteként megjelölt kárpótlási jegyek sorozatjelével.
Az eljárásjogi jogszabálysértésre való hivatkozást az elsőfokú bíróság nem találta alaposnak.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperes fellebbezést, a felperes csatlakozó fellebbezést nyújtott be.
Az alperes fellebbezésében az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását, és a kereset elutasítását kérte. Az alperes fellebbezésében azt hangsúlyozta, hogy az elsőfokú bíróság lényeges tényállási elemeket nem értékelt, továbbá nem vette figyelembe azt, hogy a felperes megsértette eljárásával a számviteli törvény 15. § (3) és 84. § (2) bekezdésében foglalt előírásokat.
Az alperes fellebbezésében elemezte az általa lefolytatott bizonyítási eljárás adatait, és közölte, hogy további iratok és bizonyítékok feltárására nincsen lehetősége. Az alperes sérelmezte a bizonyítási teherrel kapcsolatos elsőfokú bírósági megállapításokat.
A felperes csatlakozó fellebbezésében és fellebbezési ellenkérelmében kérte az elsőfokú ítélet akkénti megváltoztatását, hogy mentesítsék az adóhatósági határozatban megállapított fizetési kötelezettség alól, azaz kérte az alperes új eljárásra kötelezésének mellőzését. Ezen túl fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította.
Az elsőfokú bíróság ítélete felülvizsgálatra alkalmatlan az alábbiak miatt.
Az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló adatok alapján nem látta megnyugtatóan feltárhatónak a tényállást. Elismerte, hogy az adóhatóság "maga is jelentős terjedelmű bizonyítást folytatott", de a bíróság szerint a "feltárt adatok kizárólag arra alkalmasak, hogy kétségessé tegyék a jogügyletek megtörténtét, azonban további tényállás tisztázása körében kell a szerződések valódi, vagy fiktív jellegét alátámasztó bizonyítékokat beszerezni".
Erre vonatkozóan az elsőfokú bíróság különböző irányú további bizonyítás lefolytatását látta szükségesnek egy új adóhatóság által lefolytatandó eljárás során kiemelve, hogy a peres feleknek további bizonyítási indítványa nem volt, a bíróság viszont a rendelkezésre álló adatok alapján nem tudott dönteni.
Az új eljárás elrendelése ellen mindkét peres fél fellebbezett, és lényegében nem volt vita közöttük abban, hogy a további bizonyítási eljárásra sem lehetőség, sem szükség nincsen.
A Legfelsőbb Bíróság a peres felek ezen fellebbezési, illetve csatlakozó fellebbezési álláspontjával egyetértett. A perben eldöntendő kérdés az, hogy jogszabálysértő-e az alperesi határozat, mely a felperes terhére a számviteli törvény megsértése miatt társasági adóhiányt állapított meg, mely abból adódott, hogy a felperes az M. Kft.-vel kötött kárpótlási jegy adásvételi szerződés következményeként árfolyamnyereséghez jutott 54 376 483 Ft-hoz, mellyel nem számolt el pénzügyi műveletek bevételeként.
Az adóhatóság határozatát részletes bizonyítási eljárásra alapította, melynek során beszerezte a vonatkozó szerződéseket, kapcsolódó vizsgálatokat tartott, megvizsgálta a cégbírósági iratokat, nyilatkoztatta az érintett perbeli időszaki cégvezetőket, vizsgálta a kárpótlási jegyek piaci viszonyait. Az adóhatóság az ügylet minden részletére kiterjedő láncolatát áttekintette.
Tekintettel arra, hogy a felek szerint sem lelhetők fel további iratok - az M. Kft. iratai eltűntek -, nem várható újabb nyilatkozat - az M. Kft. ügyvezetőjét két ízben is meghallgatták eredménytelenül; a felperes ügyvezetője
O. F. sem nyilatkozott a feltett kérdésekre -, így a további bizonyítástól új eljárás lefolytatásától eredmény nem várható. Az elsőfokú bíróság által észlelt ellentmondások a továbbiakban sem tisztázhatók.
Ebből következik tehát, hogy az eddig felmerült adatok és megállapított tényállás alapján kell dönteni arról, hogy az alperes határozata a jogszabálynak megfelelt-e.
Tekintettel arra, hogy az elsőfokú bíróság eltérő álláspontja miatt e kérdésről még nem döntött, az elsőfokú bírói hatáskör elvonásának minősülne, amennyiben a másodfokú eljárás során kerülne először e kérdés elbírálásra.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 252. § (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította. (Legfelsőbb Bíróság Kf. IV. 29.771/1999.)