adozona.hu
AVI 2001.11.136
AVI 2001.11.136
Az Art. 37. §-ának (1) és (2) bekezdésében írt nyilatkozattételi kötelezettség nem az adózónak a saját ügyében teendő nyilatkozataira, hanem harmadik személy adókötelezettségeire vonatkozik (1990. évi XCI. tv. 37. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte. Döntése indokolása szerint az elsőfokú adóhatóság az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (Art.) 60. §-ának (7) bekezdése, valamint a pénzügyminiszter irányelve alapján a felperest az 1996. adóévben szerzett jövedelme felhasználásáról szóló nyilatkozat 15 napon belül való előterjesztésére hívta fel, mivel az 1996. évi személyi jövedelemadó bevallásában az egyéni vállalkozásából ...
AVI 2001.11.136 Az Art. 37. §-ának (1) és (2) bekezdésében írt nyilatkozattételi kötelezettség nem az adózónak a saját ügyében teendő nyilatkozataira, hanem harmadik személy adókötelezettségeire vonatkozik [1990. évi XCI. tv. 37. §]
Az elsőfokú bíróság az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte. Döntése indokolása szerint az elsőfokú adóhatóság az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (Art.) 60. §-ának (7) bekezdése, valamint a pénzügyminiszter irányelve alapján a felperest az 1996. adóévben szerzett jövedelme felhasználásáról szóló nyilatkozat 15 napon belül való előterjesztésére hívta fel, mivel az 1996. évi személyi jövedelemadó bevallásában az egyéni vállalkozásából származó jövedelmét nem tüntette fel (0 Ft-ot vallott). Az ismételt felhívásban az elsőfokú adóhatóság arról tájékoztatta a felperest, hogy a nyilatkozattételre való felhívás nem jelenti az adóellenőrzés megkezdését, egyben figyelmeztette, hogy amennyiben nyilatkozatát nem, vagy hiányosan terjeszti elő, az Art. 60. §-ának (7) bekezdése alkalmazásával becslési eljárást folytat le.Mivel a felperes nyilatkozattételi kötelezettségét elmulasztotta, az elsőfokú adóhatóság az 1998. évi február hó 18. napján kelt határozatával - az Art. 74. §-ának (13) bekezdés c) pontjára utalással - 30 000 Ft mulasztási bírsággal sújtotta; a felperes fellebbezése folytán eljárt alperes az 1998. évi május hó 29. napján kelt másodfokú határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Döntése indokolása szerint a felhívott jogszabályok alapján a felperes mulasztási bírsággal való sújtása jogszerű volt, mert a nyilatkozattételi kötelezettség elmulasztásával az adóellenőrzést akadályozta.
A felperes keresetében az alperesi határozatok hatályon kívül helyezését az Art. 60. §-ának (7) bekezdésének téves alkalmazására hivatkozással.
Az elsőfokú bíróság keresetnek helyt adó ítélete indokolásában kifejtettek szerint az Art. 37. §-ának (1) és (4) bekezdése értelmében, illetőleg az Art. 60. §-ának (7) bekezdése folytán a felperes bírsággal való sújtása azért nem volt jogszerű, mert az alperesi adóhatóság nem harmadik személy, hanem a saját adókötelezettségével kapcsolatos nyilatkozattételre hívta fel a felperesi ügyfelet, és a felhívás alapját képező rendelkezés a kötelezettség elmulasztása esetére nem a bírság kiszabása jogkövetkezményt, hanem becslési eljárás lefolytatását helyezte kilátásba.
Utalt arra is, hogy az Art. 37. §-ának (4) bekezdése értelmében azért sem volt kiszabható a bírság, mert az alperes a felhívásban nem a bírság kilátásba helyezésével kötelezte az ügyfél felperest.
Az ítélet ellen előterjesztett fellebbezésében az alperes az elsőfokú ítélet megváltoztatását és a felperes keresetének elutasítását arra hivatkozással kérte, hogy a téves tájékoztatás önmagában a bírság, mint jogszerű következmény kiszabásának akadályát nem képezhette, és az Art. 60. §-ának (7) bekezdése értelmében nyilatkozattételre felhívott ügyfél mulasztása folytán a bírság kiszabása az Art. 74. §-ának (13) bekezdés c) pontja alapján jogszerű volt.
A felperes ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
Az elsőfokú bíróság a helyesen és hiánytalanul megállapított tényállásból okszerű jogi következtetéseket vont le, jogi álláspontjával a másodfokú bíróság mindenben egyetértett.
Az Art. 74. §-ának (13) bekezdés c) pontja alapján a vállalkozási tevékenységet nem folytató magánszemélyek 100 000 Ft, más adózók több százezer forintig terjedő mulasztási bírsággal sújthatók, ha a nyilatkozattétel elmulasztásával (tanúvallomás jogosulatlan megtagadásával) vagy más módon az ellenőrzést akadályozzák.
Az adóhatóság a perbeli esetben az Art. 60. §-ának (7) bekezdése alapján hívta fel nyilatkozattételre a felperest. E jogszabályhely szerint a pénzügyminiszter évente irányelvben kötelezi az állami adóhatóságot, hogy azokat az adózókat hívja fel az adóbevallást követően a bevallásban közölt adatok kiegészítésére, akiknek a bevallott jövedelme nem éri el a mindenkori minimálbérre, a tevékenység gyakorlásának körülményeire, a területi és szakmai sajátosságokra figyelemmel kialakított összeghatárokat. Ha pedig a magánszemély valótlan, hiányos bevallást, vagy nyilatkozatot tesz, vagy a nyilatkozattételt elmulasztotta [Art. 60. § (3) bekezdés d) pontja] a magánszemélyt az állami adóhatóság a bevallást követően arra hívja fel, hogy az adóévben szerzett összes jövedelem (bevétel) felhasználásáról tegyen nyilatkozatot. Az adóhatóság megvizsgálja, hogy e nyilatkozatban megjelölt felhasználásra a magánszemélynek a bevallott jövedelme és egyéb forrása nyújthatott-e elegendő fedezetet. Amennyiben a felhasználáshoz a bevallott jövedelem és egyéb forrás nem adhatott elégséges fedezetet, vagy a magánszemély - az adóhatóság külön felhívására - a nyilatkozatban foglaltakat hitelt érdemlően nem igazolja, az adóhatóság a magánszemély adóalapját olyan összegben állapítja meg, amely a tevékenység jellegére, az eset összes körülményeire tekintettel valószínűsíthető. Az adóalap megállapításánál a (6) bekezdésben foglaltak szerint kell eljárni. A (6) bekezdés pedig az adóalap becsléssel való megállapítására vonatkozó rendelkezéseket tartalmazza.
Tévedett az alperes, amikor fellebbezésében az Art. 37. §-ában foglaltakra utalással kérte elutasítani a felperes keresetét. Az Art. 37. §-ának (1) bekezdése szerint ugyanis az adózó nyilatkozattételre kötelezhető az általa ismert, illetve nyilvántartásban szereplő olyan adatról, tényről körülményről, amely a felhívásban megnevezett, vele szerződéses kapcsolatban állt vagy álló adózó kötelezettségének, adóalapjának vagy költségvetési támogatásának megállapítását, illetve ellenőrzését szolgálja. Az Art. 37. §-ának (2) bekezdése szerint továbbá a 37. § (1) bekezdés alá nem tartozó magánszemély az általa ismert, illetve nyilvántartásában szereplő olyan adatról, tényről, körülményről, amely a vele szerződéses kapcsolatban állt vagy álló adózó kötelezettségének, adójának, adóalapjának vagy költségvetési támogatásának megállapítását, illetve ellenőrzését teszi lehetővé, az adóhatóság felhívására tanúvallomást köteles tenni. E jogszabályi rendelkezések megfogalmazásából egyértelműen kitűnik, hogy e nyilatkozattételi (tanúvallomási) kötelezettség mint adókötelezettség nem az adózónak a saját ügyében teendő nyilatkozataira, hanem harmadik személy adókötelezettségére vonatkozik.
Az Art. 74. §-ának (13) bekezdés c) pontjában rögzített - az alperesi álláspont szerint a felperesi bírságolást megalapozó - ellenőrzés kifejezés pedig, az előzőekben részletesen kifejtettekből következően, nyilvánvalóan nem a nyilatkozattételre felhívott magánszemély ellenőrzésére, hanem a vele szerződéses kapcsolatban állt vagy álló adózó ellenőrzésére és ezen adózó ellenőrzésének akadályozására utal. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint tehát az Art. 60. §-ának (7) bekezdése szerinti nyilatkozat elmulasztása esetén ez okból sem alkalmazható a 74. § (13) bekezdés c) pontja szerinti bírság.
Az Art. 60. §-ának (7) bekezdése szerinti nyilatkozattétel elmulasztása törvényi felhatalmazás hiányában bírság kiszabását nem vonhatja maga után, hanem a fent kifejtettek értelmében becslés alkalmazásának alapját képezheti.
Mindezek folytán a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság a megyei bíróság érdemben helytálló elsőfokú ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdésében foglaltak alapján helybenhagyta. (Legfelsőbb Bíróság Kf. II. 28. 556/1999.)