adozona.hu
AVI 2001.11.132
AVI 2001.11.132
Az adó-visszaigénylés jogszerűségének vizsgálata során tisztázni kell, hogy az adózó a gépkocsi tulajdonjogát mikor szerezte meg és az ebben az időpontban személygépkocsinak vagy tehergépjárműnek minősült-e (1992. évi LXXIV. tv. 33. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú adóhatóság a felperesnél 1995. IV. negyedévére vonatkozóan tartott ellenőrzése eredményeként határozatával összesen 560 eFt általános forgalmi adókülönbözetet állapított meg a felperes terhére, melyből 42 000 Ft adóhiánynak minősül. Az adókülönbözet megállapítására azért került sor, mert a felperes által az F. Kft.-től 1995. december 30-án vásárolt Ford Escort Club típusú gépkocsi után kiállított számla tartalmi hiányosságai miatt az adóhatóság az általános forgalmi adóról szóló 1...
AVI 2001.11.132 Az adó-visszaigénylés jogszerűségének vizsgálata során tisztázni kell, hogy az adózó a gépkocsi tulajdonjogát mikor szerezte meg és az ebben az időpontban személygépkocsinak vagy tehergépjárműnek minősült-e (1992. évi LXXIV. tv. 33. §)
Az elsőfokú adóhatóság a felperesnél 1995. IV. negyedévére vonatkozóan tartott ellenőrzése eredményeként határozatával összesen 560 eFt általános forgalmi adókülönbözetet állapított meg a felperes terhére, melyből 42 000 Ft adóhiánynak minősül. Az adókülönbözet megállapítására azért került sor, mert a felperes által az F. Kft.-től 1995. december 30-án vásárolt Ford Escort Club típusú gépkocsi után kiállított számla tartalmi hiányosságai miatt az adóhatóság az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. (a továbbiakban Áfa. törvény) 33. § (2) bekezdésének b) pontja értelmében a felperes 320 eFt adó-visszaigénylését jogszerűtlennek minősítette; a számla nem a ténylegesen megvalósult gazdasági eseményt tükrözte, mert a felperes nem tehergépkocsit, hanem az ITJ 41-32-5 szerinti nagy rakodóterű személygépkocsit vásárolt.Az elsőfokú adóhatóság az Áfa. törvény 32. §-ának (1) bekezdése és 35. §-ának (1) bekezdése alapján nem fogadta el a felperes 500523. sorszámú készpénzfizetési számlán alapuló 240 000 Ft visszaigénylését sem, mert a vitatott számlát nem a számlakibocsátóként feltüntetett N. István állította ki, a gazdasági tevékenységet nem ő végezte.
A felperes fellebbezése folytán az alperes határozatával helybenhagyta az elsőfokú közigazgatási határozatot. Az alperes az 1998. szeptember l-jén kelt módosító határozatával 676 eFt. adókülönbözetet állapított meg, melyből 158 eFt minősül adóhiánynak.
A felperes keresetében kérte a közigazgatási határozatok megváltoztatását, az általános forgalmi adó különbözet kiutalását és az adóhiány törlését.
Az elsőfokú bíróság ítéletével elutasította a felperes keresetét. Ítéletének indokolásában rámutatott, hogy az adólevonási jog gyakorlása szempontjából nincs annak jelentősége, hogy a gépkocsin az átalakítást mikor, milyen mértékben és ki végezte el, illetőleg, hogy a közlekedési felügyelet a gépkocsit forgalmi szempontból milyen típusúnak minősítette. Az Áfa. törvény 67. §-ának alkalmazása során a KSH besorolási rendet kell irányadónak tekinteni, s mivel az 1994. június 15. napján érvényes besorolási rend szerint a gyárilag kialakított típus az irányadó, a felperes által vásárolt személygépkocsi pedig a számla szerint ekként került legyártásra, a továbbértékesítés során az F. Kft. a gépkocsi átminősítésére nem volt jogosult.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az 1995. november 24-én kiállított számla sem fogadható el tartalmi szempontból az adó-visszaigénylés alapjául szolgáló hiteles bizonylatnak.
A felperes fellebbezése folytán a megyei bíróság megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét és az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte, ugyanakkor az elsőfokú adóhatóságot az 1995. november 24-én kelt készpénzfizetési számla vonatkozásában új eljárásra kötelezte. Ítéletének indokolásában megállapította, hogy a gépkocsi átvételére 1996. február 9-én került sor, azt követően, hogy a gépkocsi átalakításra, levizsgáztatásra került és a forgalmi engedély szerint, mint tehergépkocsi lett forgalomba helyezve. Amikor tehát a felperes a Ptk. 117. §-ának (2) bekezdése értelmében a gépkocsi tulajdonjogát megszerezte, már tehergépkocsinak minősült, így a számlán feltüntetett ITJ. szám is a ténylegesen megtörtént gazdasági eseményt tanúsítja, hitelesnek minősül.
Az 1995. november 24-én kiállított készpénzfizetési számlával kapcsolatban a megyei bíróság szerint nem állapítható meg az, hogy ki volt a számla kibocsátója, azon N. István vállalkozó neve szerepel különböző aláírásokkal, illetőleg, hogy a tényleges gazdasági tevékenységet ki végezte, az ellenértéket a felperestől ki vette át. Az új eljárásban az adóhatóságnak tisztáznia kell a tényállást, meg kell kísérelni felderíteni a számla kiállítójának kilétét.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben kérte annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását. Az Áfa. törvény 33. § (2) bekezdésének b) pontjára és 67. §-ára hivatkozással kifejtett álláspontja szerint a gépjármű statisztikai besorolásánál az eredeti, gyárilag kialakított állapot a meghatározó, így a gyárilag személygépkocsiként összeszerelt jármű az ITJ 41-32 személygépkocsi termékcsoportba tartozik, függetlenül attól, hogy azt később haszongépjárművé alakították. Az általános forgalmi adó visszaigénylési jogosultság szempontjából nem lehet mérvadónak tekinteni, hogy a járművet átalakítása után a közlekedési felügyelet tehergépkocsinak minősítette. Tévedett a megyei bíróság, amikor az átalakított személygépkocsit tehergépkocsinak tekintette és a határozatokat hatályon kívül helyezte.
Nem megalapozott a megyei bíróság döntése az 500523. sorszámú számlával kapcsolatban sem, az adóhatóság eleget tett tényállás tisztázási kötelezettségének. A számla kiállítójának nyilatkozata és az egyéb adatok alapján megállapítható, hogy N. István nem bocsátotta ki a számlát, a leszámlázott összeget nem vette át, betegsége miatt vállalkozási tevékenységet nem végzett.
A felperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 7. számú ítéletét hatályon kívül helyezte és a városi bíróság 12. számú ítéletét helybenhagyta.
A Legfelsőbb Bíróságnak a gépkocsi vásárlással összefüggésben abban a jogkérdésben kellett állást foglalnia, hogy a felperes milyen gépjármű tulajdonjogát szerezte meg, s ezután jogszerűen gyakorolta-e az általános forgalmi adó visszaigénylési jogát.
Az Áfa. törvény 6. §-ának (1) bekezdése értelmében termékértékesítés: a birtokba vehető" dolog ellenérték fejében történő átengedése, mely az átvevőt tulajdonosként való rendelkezésre jogosítja.
Az Áfa. törvény 33. § (2) bekezdésének b) pontja akként rendelkezik, hogy nem vonható le az előzetesen felszámított adó személygépkocsi beszerzése esetén, ha a beszerzés nem továbbértékesítési céllal történik.
A Ptk. 117. §-ának (2) bekezdése kimondja, hogy a tulajdonjog megszerzéséhez az átruházásra irányuló szerződésen, vagy más jogcímen felül a dolog átadása is szükséges. Az átadás a dolog tényleges birtokba adásával, vagy más olyan módon mehet végbe, amely kétségtelenné teszi, hogy a dolog az átruházó hatalmából a tulajdonjog megszerzőjének hatalmába került.
A Legfelsőbb Bíróság az Áfa. törvény és a Polgári Törvénykönyv idézett rendelkezései és a periratok alapján az 1990. évi XCI. törvény 1. §-ának (7) bekezdésében foglaltakat is alkalmazva - megállapította, hogy a felperes
1995. december 30-án személygépkocsit vásárolt. Az eladó a számlán nem az Áfa. törvény 67. §-a alapján alkalmazandó, személygépkocsira vonatkozó ITJ számot tüntette fel. Ekkor a felperes tehát személygépkocsi tulajdonjogát szerezte meg, a termékértékesítés megtörtént és a Ptk. szerinti rendelkezés jogát ettől az időponttól gyakorolhatta a felperes. A személygépkocsi tehergépkocsivá történő átalakítását és műszaki vizsgáztatását követően, 1996. február 9-én adta az eladó a gépkocsit a felperes birtokába.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a felperes a gépkocsi tulajdonjogát 1995. december 30-án nem átadással, tényleges birtokbaadással szerezte meg; mint a jármű tulajdonosa rendelkezési joga alapján elvégeztette annak átalakítását és levizsgáztatását. Ez kétségtelenné tette azt, hogy a személygépkocsi az eladó hatalmából a felperes hatalmába került, annak tulajdonjogát megszerezte, afölött rendelkezett a jármű tényleges birtoklása nélkül is. A tényleges birtoklásban, a jármű átvételében semmi nem akadályozhatta volna meg, azonban ez nem is állt szándékában a felperesnek, éppen a birtokbavétel előtt végeztetett átalakítási munkálatok és a műszaki vizsgáztatás miatt.
A kifejtettek értelmében tévedett tehát a megyei bíróság abban, hogy a felperes tehergépkocsi tulajdonjogát szerezte meg, s így a tényleges gazdasági eseményt tanúsító számla alapján a felperes adó-visszaigénylése jogszerű volt.
Ugyancsak tévedett a másodfokú bíróság abban is, hogy a készpénzfizetési számla vonatkozásában még további bizonyítás szükséges a tényállás felderítése érdekében. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint az alperes tényállás tisztázási kötelezettségének eleget tett, bizonyítást nyert az, hogy a felperes tartalmilag nem hiteles számla alapján kívánta adólevonási jogát gyakorolni; az alperes megállapította, hogy a számlát nem N. István állította ki, a számlán feltüntetett gazdasági tevékenységet nem ő végezte.
Mint azt a Legfelsőbb Bíróság hasonló ügyekben hozott eseti döntéseiben kifejtette, az Áfa. törvény 35. §-ának (1) bekezdése szerinti adólevonási jog csakis olyan hiteles számla alapján gyakorolható, amelyből egyértelműen megállapítható, hogy az azon feltüntetett gazdasági esemény a számla kibocsátója és a visszaigénylés jogával élő adóalany között ment végbe és az adó áthárítása is megtörtént.
A Legfelsőbb Bíróság rámutat arra, hogy az adólevonási jog gyakorolhatóságával kapcsolatban az adóhatóság tényállás tisztázási kötelezettségének maradéktalanul eleget tesz azzal, ha ennek eredményeképpen megállapítható, hogy a kérdéses számla nem hiteles. További bizonyításra már nincs szükség, mivel az adólevonási jog nem hiteles, fiktív számla alapján akkor sem gyakorolható, ha ismertté válik, hogy a bizonylaton feltüntetett gazdasági esemény valóságosan kik között ment végbe. Ebben az esetben ugyanis a számla kiállítójaként szereplő adóalany értelemszerűen nem is háríthatott át adót a visszaigénylési jogával élni kívánó másik adóalanyra.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. (Legfelsőbb Bíróság Kp. III. 28.215/1999.)