AVI 2001.10.122

A gazdasági műveletekről bizonylatot kell kiállítani és a gazdasági műveletek folyamatát tükröző összes bizonylat adatait a könyvviteli nyilvántartásokban rögzíteni kell (1991. évi XVIII. tv. 83. §)

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Tipus:
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. ítéletének indokolása szerint az APEH Megyei Igazgatósága 1997. június hóban ellenőrzést folytatott a m.-i székhelyű egyéni vállalkozó felperesnél az 1997.1. negyedévi általános forgalmi adó visszaigénylés kapcsán, majd az 1997. november 18-án kelt határozatával 1 200 000 Ft általános forgalmi adó különbözetet állapított meg terhére, melyből 927 000 Ft adóhiánynak minősült, továbbá 65 000 Ft késedelmi pótlék és 600 000 Ft adóbírság megfiz...

AVI 2001.10.122 A gazdasági műveletekről bizonylatot kell kiállítani és a gazdasági műveletek folyamatát tükröző összes bizonylat adatait a könyvviteli nyilvántartásokban rögzíteni kell (1991. évi XVIII. tv. 83. §)
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. ítéletének indokolása szerint az APEH Megyei Igazgatósága 1997. június hóban ellenőrzést folytatott a m.-i székhelyű egyéni vállalkozó felperesnél az 1997.1. negyedévi általános forgalmi adó visszaigénylés kapcsán, majd az 1997. november 18-án kelt határozatával 1 200 000 Ft általános forgalmi adó különbözetet állapított meg terhére, melyből 927 000 Ft adóhiánynak minősült, továbbá 65 000 Ft késedelmi pótlék és 600 000 Ft adóbírság megfizetésére is kötelezte. Az alperes az 1998. évi február hó 11. napján kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresetében az alperesi határozatok hatályon kívül helyezését arra hivatkozással kérte, hogy az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (a továbbiakban: Art.) 50. §-ának (1) bekezdésében foglaltak megsértésével illetékesség hiányában járt el az alperesi elsőfokú szerv, mert székhelyváltozását bejelentette.
Vitatta továbbá a számlák el nem fogadását, mivel azok a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) 196. §-a rendelkezéseinek megfelelően hiteles okiratoknak minősültek, utalt arra, hogy az alperes felperesi jogszabálysértés hiányában - amelyre nem is hivatkozott utasította vissza az általános forgalmi adó kiutalását, végül megjegyezte, hogy az alperes a számlabocsátó T. Kft. jogalanyiságát nem kellő körültekintéssel vizsgálta, illetőleg a jogalanyiság hiányában a mögöttes felelősöket nem kutatta fel.
Az elsőfokú bíróság keresetet elutasító ítéletének indokolásában kifejtett álláspontja szerint az Art. 50. §-ának 1998. évi január hó 1. napjától hatályos (8) bekezdése értelmében a megkezdett adóvizsgálatra figyelemmel a felperesi székhelyváltozás az elsőfokú szerv illetékességére nem hatott ki, így e vonatkozásban eljárási szabálysértés nem történt. Rámutatott arra, hogy az 1992. évi LXXIV törvény (a továbbiakban: Áfa. tv. ) 32. §-ának (1) bekezdés a) pontja, 34. §-a és 35. §-ának (1) bekezdés a) pontja értelmében az adólevonási jog kizárólag az előzetesen felszámított adó összegét hitelesen igazoló dokumentum birtokában gyakorolható. A T. Kft. által kibocsátott számlák a számvitelről szóló 1991. évi XVIII. törvény (Sztv.) 84. íjának (1) bekezdése alapján ilyennek tekinthetőek nem voltak, a nem létező gazdasági társaság által kiállított számla ugyanis hitelesnek a gazdasági esemény megtörténte esetén sem tekinthető. A T. Kft. az Áfa. tv. 4. §-ának (1) bekezdése alapján nem volt adóalanynak tekinthető a gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvény (Gt.) rendelkezései alapján.
Rámutatott arra, hogy az alperes az Art. 51. §-ának (7) bekezdése értelmében a tényállást felderítette, amelyből megállapította, hogy a felperes az áfa visszaigénylésére nem jogosult. Az Art. 72. §-ának (1) bekezdésében foglaltak értelmében pedig leszögezte, hogy az adóbírság kiszabása is jogszerűen történt meg.
Az ítélet ellen 5. sorszám alatt előterjesztett fellebbezésében a felperes továbbra is vitatta az alperesi adóhatóságok illetékességét, e körben súlyos eljárási szabálysértésre hivatkozott, sérelmezte az Áfa. tv. 32. §-ának (l) bekezdés a) pontja, 35. §-ának (1) bekezdés a) pontja és 36. §-ának (1) bekezdés a) pontja értelmében az áfa kiutalásának megtagadását, egyben az Art. 51. §-ának (7) bekezdése és az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (Áe.) 43. §-ának (1) bekezdésében foglaltak alapján a tényállás felderítésének hiányát és az indokolási kötelezettség elmulasztását.
Az alperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte arra hivatkozással, hogy sem anyagi, sem eljárási jogszabálysértésre nem került sor, a felperes által bemutatott számlák az Áfa. tv. vonatkozó rendelkezéseinek nem feleltek meg.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
Az elsőfokú bíróság a helyesen és hiánytalanul megállapított tényállásból okszerű következtetéseket vont le, jogi okfejtésével a Legfelsőbb Bíróság mindenben egyetértett.
A fellebbezésben foglaltakra utalással mutat rá a Legfelsőbb Bíróság arra, hogy az Art. 50. §-ának (8) bekezdését az Art. módosításáról szóló 1997. évi CX. törvény 13. §-a iktatta be; e törvény 26. §-ának (1) bekezdése szerint a módosító rendelkezések 1998. január l-jén léptek hatályba azzal, hogy az (5) bekezdés értelmében a módosító törvény rendelkezéseit kell alkalmazni a hatálybalépésekor jogerősen el nem bírált ügyekben. Ebből következően nem tévedett az elsőfokú bíróság amikor megállapította, hogy az illetékesség tekintetében alperesi eljárási jogszabálysértésre nem került sor.
A számlakibocsátó jogalanyiságát illetően a Legfelsőbb Bíróság rámutat arra, hogy a Gt.</a> perbeli időszakban hatályos 24. §-ának (1) bekezdése szerint a gazdasági társaság a cégjegyzékbe való bejegyzéssel - a társasági szerződés megkötésével, részvénytársaságnál az alapszabály elfogadásának időpontjára visszamenőleg - jött létre, azaz önmagában a társasági szerződés, alapító okirat megkötése, illetve elfogadása jogilag még nem eredményezte a társaság létrejöttét akkor sem, ha az okirat a tartalmi és alaki érvényességi kellékeknek mindenben megfelelt. Ahhoz, hogy a társaság valóságosan létrejöjjön a cégbíróság bejegyzést elrendelő végzése volt szükséges. A 25. § (1) bekezdése szerint pedig azok, akik a cégbejegyzés megtörténte előtt a társaság nevében eljártak, korlátlanul és egyetemlegesen feleltek a közös név alatt vállalt kötelezettségekért, mert a működését elkezdő, de még be nem jegyzett társaság jogilag nem létezett. A perbeli esetben megállapítást nyert, hogy a T. Kft. a számlák szerinti székhelyén nem volt megtalálható, cégnyilvánítási bejegyzésére nem került sor, sem adóbevallási, sem adófizetési kötelezettségének nem tett eleget, ezért az adó áthárítására sem kerülhetett sor. Mivel a T. Kft. mint számlakibocsátó valóságosan cégbírósági bejegyzés hiányában nem jött létre, adóalanyisággal sem rendelkezett. Ezért az áfa visszaigénylés alapját képező számlák sem alakilag, sem tartalmilag nem voltak hitelesnek tekinthetőek.
Téves a felperesnek az áfa visszaigénylésének anyagi jogi jogszerűségével kapcsolatos álláspontja is.
Az Áfa. tv. 4. §-ának (1) bekezdése szerint adóalany az a természetes személy, jogi személy, valamint jogi személyiség nélküli szervezet, aki (amely) saját neve alatt jogokat szerezhet, kötelezettségeket vállalhat, perelhet és saját nevében gazdasági tevékenységet végez, tekintet nélkül annak céljára és eredményére. Az Áfa. tv. 32. §-ának (1) bekezdés a) pontja szerint a 34. § szerinti adóalanyt megilleti az a jog, hogy az általa fizetett adó összegéből levonja azt az adóösszeget, amelyet a részére teljesített termékértékesítés és szolgáltatásnyújtás során egy másik adóalany rá áthárított. Az Áfa. tv. 35. §-ának (1) bekezdése értelmében az adólevonási jog kizárólag az előzetesen felszámított adó összegét hitelesen igazoló dokumentum birtokában gyakorolható. Az Áfa. tv. 43. §-ának (4) bekezdésében foglaltak értelmében a számlára, az egyszerűsített számlára és a számlát helyettesítő okmányra a számviteli törvénynek a számviteli bizonylatra vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni.
A számvitelről szóló 1991. évi XVIII. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 15. §-ának (3) bekezdése értelmében a könyvvitelben rögzített és a beszámolóban szereplő tételeknek a valóságban is megtalálhatóaknak, bizonyíthatóknak, a kívülállók által is megállapíthatóknak kell lenniük, értékelésüknek meg kell felelnie az e törvényben (Sztv.) előírt értékelési elveknek és az azokhoz kapcsolódó értékelési eljárásoknak (valódiság elve), a (13) bekezdés szerint a beszámolóban és az azt alátámasztó könyvvezetés során a gazdasági eseményeket, ügyleteket a tényleges gazdasági tartalmuknak megfelelően - az e törvény alapelveihez, vonatkozó előírásaihoz igazodóan - kell bemutatni, illetve annak megfelelően kell elszámolni (tartalom elsődlegessége a formával szemben elve).
Az Sztv. 83. §-ának (1) bekezdése szerint minden gazdasági műveletről, eseményről, amely az eszközök, illetve az eszközök forrásainak állományát vagy összetételét megváltoztatja bizonylatot kell kiállítani (készíteni) és a gazdasági műveletek (események) folyamatát tükröző összes bizonylat adatait a könyvviteli nyilvántartásokban rögzíteni kell. A 84. § (2) bekezdése szerint pedig a számviteli bizonylat adatainak alakilag és tartalmilag hiteleseknek, megbízhatóaknak és helytállóknak kell lennie.
Az Áfa. tv. és az Sztv. előírásai alapján tehát formai és tartalmi feltételek együttes megléte esetén kerülhet sor az áfa visszaigénylésére. A tartalmi feltételek körében vizsgálni kell, hogy a számla alapjául szolgáló gazdasági esemény valóságosan végbement-e, megtörtént-e az ellenérték befizetése, illetőleg sor kerülhetett-e a másik adóalany részéről az adó áthárítására. Ha a fenti feltételek bármelyike hiányzik, az önmagában formailag szabályos számla adólevonásra nem jogosít.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint tehát az alperes a számlakibocsátó adóalanyiságának vizsgálatakor, illetőleg az adóáthárítás megtörténte körében, valamint a felperesi adólevonási jog jogszerűsége körében a szükséges bizonyítást lefolytatta.
Helytállóan jutott az elsőfokú bíróság arra a következtetésre, hogy a perbeli esetben az adólevonási jog gyakorlását megalapozó együttes összes feltétel hiányában jogszerűen utasította el az alperes a felperes kérelmét.
Annál is inkább, mert a felperes a Pp. 164. §-ában foglaltak alapján reá háruló bizonyítási kötelezettségének eleget tenni nem tudott, csak állította, de nem bizonyította az alperesi közigazgatási határozatok jogszerűtlenségét.
Mindezek folytán a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság helytálló ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdésében foglaltak alapján helybenhagyta. (Legfelsőbb Bíróság Kf. II. 28.426/1999.)
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!

Előfizetési csomagajánlataink

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.