EH 2008.1699

Az özvegyi nyugdíj megosztásánál jelentősége van annak is, hogy a jogosultaknak a jogszerzővel a házassági életközössége mennyi ideig állt fenn (1997. évi LXXXI. tv. 51. §).

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Tipus:
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

Az elsőfokú bíróság ítéletével a néhai F. L. után járó özvegyi nyugdíjat a peres felek között úgy osztotta meg, hogy annak 70%-a a felperest, míg 30%-a az alperes illeti. Intézkedett az ítéletnek a Nyugdíjfolyósító Igazgatósággal történő közléséről és az alperest a felperesnek fizetendő perköltségben marasztalta.
A megállapított tényállás szerint a felperes 1967. szeptember 20-án kötött házasságot F. L.-el, melyet a bíróság 2004. május 27. napján bontott fel, és néhai F. L.-t a felperes javá...

EH 2008.1699 Az özvegyi nyugdíj megosztásánál jelentősége van annak is, hogy a jogosultaknak a jogszerzővel a házassági életközössége mennyi ideig állt fenn (1997. évi LXXXI. tv. 51. §).
Az elsőfokú bíróság ítéletével a néhai F. L. után járó özvegyi nyugdíjat a peres felek között úgy osztotta meg, hogy annak 70%-a a felperest, míg 30%-a az alperes illeti. Intézkedett az ítéletnek a Nyugdíjfolyósító Igazgatósággal történő közléséről és az alperest a felperesnek fizetendő perköltségben marasztalta.
A megállapított tényállás szerint a felperes 1967. szeptember 20-án kötött házasságot F. L.-el, melyet a bíróság 2004. május 27. napján bontott fel, és néhai F. L.-t a felperes javára 15 000 forint házastársi tartásdíj fizetésére kötelezte.
Az alperes és néhai F. L. 2003. május 23-án élettársi kapcsolatot létesítettek, 2004. augusztus 21-én házasságot kötöttek, amely 2005. augusztus 3-áig - a néhai haláláig - fennállt.
Néhai F. L. halálakor öregségi nyugdíjas volt. Az utána járó özvegyi nyugdíjat a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság "özvegyei" között úgy osztotta meg, hogy a felperes 30%, az alperes rokkant özvegyként 70%-os mértékű állandó özvegyi nyugdíjban részesült.
A felperes keresetében az özvegyi nyugdíj akkénti megosztását kérte, hogy őt az özvegyi nyugdíj 70%-a, az alperest 30%-a illesse, mert ő rövidebb ideig élt a jogszerzővel, ezért méltánytalan, hogy ő részesül a hozzátartozói ellátás nagyobb hányadában.
Az alperes a kereset elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság ítéletét az 1997. évi LXXXI. törvény (Tny.) 51. §-ra és a Legfelsőbb Bíróság Közigazgatási Kollégiuma 23. számú állásfoglalásában írtakra alapította. Tényként állapította meg, hogy a felek élet- és jövedelmi körülményei, rászorultsága között nincs lényeges körülmény. Saját jogú ellátásaik közel azonos összegűek, mindketten lakáshelyzetük megoldása érdekében azonos összegű pénzintézeti hitelt törlesztenek, ingatlan vagyonukat illetően azonos a vagyoni helyzetük. A felperes életkora, az alperes rokkantsága miatt nem képes munkavégzésre. Jövedelmi vagyoni körülményeik a Tny. 51. § (1) bekezdés szerinti egyenlő arányú megosztástól való eltérésre alapot nem adnak.
Az elsőfokú bíróság az ítélet szerinti eltérő megosztást azzal indokolta, hogy a jogszerzés időtartama alatt a felperes együtt élt a jogszerzővel. A házasság felbontása a jogszerző italozó, tettleges, házassági hűséget sértő magatartása miatt történt, a felperes a házasság fennállása alatt magát háttérbe szorítva támogatta a jogszerzőt szakmai és társadalmi előmenetelében. Ezzel szemben az alperes az élettársi együttélést is figyelembe véve két éven át élt a jogszerzővel, akiről mint özvegyről nyilvánvalóan gondoskodni kívánt, és ennek a jogszerzés időtartamára eső együttéléssel - az egyéb körülményeket figyelembe véve - arányban kellene állnia. Mindezt mérlegelve, a jogszerzésben töltött időt értékelve a főszabály szerinti egyenlő elosztástól a rendelkező rész szerint eltért.
Az alperes fellebbezése alapján a másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta és a néhai F. L. után járó özvegyi nyugdíjat a peres felek között 50-50%-os arányban osztotta meg, ezt meghaladóan az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
Az ítélet indokolása szerint az elsőfokú bíróság a helyesen felhívott jogszabályok alkalmazása során téves jogi álláspontot foglalt el. A jelen per azt a célt szolgálja, hogy az özvegyi nyugdíjra jogosult személyek releváns körülményeinek mérlegelésével az azonos arányú megosztástól eltérő arányú özvegyi nyugdíj megosztására is sor kerülhessen. A Legfelsőbb Bíróság KK 23. számú állásfoglalása szerint az egyenlő arányú megosztástól történő eltérés során nem a társadalombiztosítási szabályok az irányadók, hanem az özvegyi nyugdíjra jogosultak személyi, családi, kereseti viszonyai, a felek keresőképesség-csökkenése vagy munkaképtelensége, melyek mérlegelésével kell állást foglalni abban, hogy a jogszabály szerinti megosztástól eltérően más és milyen arányú megosztásnak van helye.
A másodfokú bíróság szerint az állásfoglalásban felsorolt körülmények kiterjesztő értelmezésével sem vonható mérlegelési körbe az a körülmény, hogy a jogszerzővel az özvegy mennyi ideig élt házasságban és az milyen okból romlott meg. Az elsőfokú bíróság ezen körülményeknek tulajdonított tévesen ügydöntő jelentőséget, ezért az ítéletet részben megváltoztatta.
A jogerős ítélet hatályon kívül helyezése, az elsőfokú ítélet helybenhagyása és az alperes perköltségben marasztalása iránt a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság álláspontja téves, a bizonyítékok Pp. 206. § (1) bekezdését sértő téves mérlegelését jelenti. A felülvizsgálati kérelem indokai szerint KK 23. számú állásfoglalás szerint az özvegyi nyugdíjra jogosult személy és családi körülményei közé tartozik mindazon körülmény vizsgálata, amelyet az elsőfokú bíróság mérlegelés tárgyává tett. Hivatkozott a felperes arra is, hogy a fennálló állapothoz vezető körülményeket is értékelni kell és azok alapján a felperes inkább rászorult az özvegyi nyugdíjra.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására és a felperes perköltségben marasztalására irányult.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A felperes keresetében az 1997. évi LXXXI. törvény 51. §-ának (2) bekezdése alapján az özvegyi jogra ugyancsak jogosult alperessel szemben néhai - elvált - férje után járó özvegyi nyugdíjnak a keresetében írt arányú megosztását kérte.
A jogerős ítélet a Legfelsőbb Bíróság KK 23. számú állásfoglalásában írtakra figyelemmel úgy ítélte, hogy a megosztás során nem mérlegelhető a házasságok időtartama és a házasság megromlásának oka.
A jogvita elbírálására irányadó jogszabály a mérlegelésnél irányadó szempontokat nem nevesíti, a KK 23. számú állásfoglalás pedig hatáskörről szól. Eszerint a jogvita eldöntésére nem a társadalombiztosítási szabályok az irányadók, a keresetet nem a közigazgatási per bírósága előtt kell megindítani, és nem a társadalombiztosítási szerv ellen, hanem az az érdekelt magánszemélyek egymás közti jogvitája, az ilyen tárgyú perek tehát az általános hatáskörű - polgári - bíróság hatáskörébe tartoznak. Ezzel összefüggésben utal az állásfoglalás indokolása arra, hogy a megosztás kérdésében az érdekeltek személyi, családi, kereseti stb. viszonyai mérlegelésével dönt az általános hatáskörű bíróság.
Tévedett ezért a másodfokú bíróság abban, hogy csak az állásfoglalás indokolásában nevesített körülmények képezhetik a mérlegelés szempontjait, ugyanakkor alappal hivatkozik a felperes felülvizsgálati kérelmében arra, hogy az egyébként nevesített családi körülmények közé is tartozik mindaz a körülmény, amelyet az elsőfokú bíróság mérlegelés tárgyává tett.
Az elsőfokú bíróság feltárta mindkét fél életviszonyait, jövedelmét, egészségi állapotát és ráutaltságára vonatkozó egymás körülményeit, melyek között lényeges különbség nem áll fenn: mindketten rászorultnak tekinthetők. Ezek mellett indokoltan vonta mérlegelése körébe azt is, hogy lényeges különbség mutatkozik közöttük abban a nem jelentéktelen körülményben, hogy a felperesnek a jogszerzővel kötött házassága 36 évig, míg az alperesé az élettársi kapcsolattal együtt mindössze két évig állt fenn. Mindebből következően a jogosultságot megalapozó járulékalapot túlnyomó részben a felperessel fennállt házasság alatti közös vagyonnak minősülő jövedelemből való levonás képezte. Az alperes által sem vitatottan a felperes saját jogú ellátása, jövedelme azért is lett alacsonyabb összegű és a bontóperben is azért részesült kiegészítő házastársi tartásdíjban, mert magát háttérbe szorítva, munkaviszonyát feladva ápolta, támogatta volt házastársát, ezért a bíróság őt a házastársi tartásra önhibáján kívül rászorulónak ítélte. Ezek a körülmények a felperes által kért eltérő arányú megosztást megalapozzák.
Mindezekre figyelemmel az elsőfokú ítélet felel meg a jogvita elbírálására irányuló jogszabálynak. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (1) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályon kívül és az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
(Legf. Bír. Pfv. II. 21.216/2007.)
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.