adozona.hu
AVI 2005.7.81
AVI 2005.7.81
A Vtv. 125. § (2) bekezdése taxációt alkalmaz a vámfizetésre kötelezet személyekre vonatkozóan [1995. évi C. tv. 125. § (2) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az I. Kft. a vámhivatalnál 1 db BMW 5401 típusú személygépkocsi belföldi forgalom számára történő vámkezelésére tett indítványt. A vámhivatal a vámkezelést a kérelemnek megfelelően elvégezte. A bevallott vámértéket azonban nem fogadta el, azt ideiglenes tekintette, mivel a vámhatóság nyilvántartásában szereplő összehasonlító értéknél 20%-ot meghaladó mértékben alacsonyabb volt. Vámérték vizsgálatot rendelt el, a bevallott és az összehasonlító érték közötti különbözetre pedig vámbiztosíték nyú...
AVI 2005.7.81 A Vtv. 125. § (2) bekezdése taxációt alkalmaz a vámfizetésre kötelezet személyekre vonatkozóan [1995. évi C. tv. 125. § (2) bek.]
Az I. Kft. a vámhivatalnál 1 db BMW 5401 típusú személygépkocsi belföldi forgalom számára történő vámkezelésére tett indítványt. A vámhivatal a vámkezelést a kérelemnek megfelelően elvégezte. A bevallott vámértéket azonban nem fogadta el, azt ideiglenes tekintette, mivel a vámhatóság nyilvántartásában szereplő összehasonlító értéknél 20%-ot meghaladó mértékben alacsonyabb volt. Vámérték vizsgálatot rendelt el, a bevallott és az összehasonlító érték közötti különbözetre pedig vámbiztosíték nyújtását írta elő. A vámbiztosítékot a 2002. július 25-én kelt kezességi nyilatkozattal -1 286 988 Ft erejéig - a felperes nyújtotta, készfizető kezesség formájában.A vámérték vizsgálat eredményeként hozott 13499/ 2002. számú határozatban a vámhivatal az I. Kft.-t - hivatalból megállapított 2 229 606 Ft vámérték alapulvételével - kötelezte összesen 726 895 Ft vámteher különbözet megfizetésére. A vámkezelést kérő a határozat ellen nem fellebbezett, az első fokon jogerőre emelkedett. Az I. Kft. a határozat szerinti fizetési kötelezettségének nem tett eleget.
Az elsőfokú vámhivatal 2002. október 1. napján hozott határozatában - a 2 229 606 Ft vámérték alapulvételével - a felperest kötelezte 726 895 Ft vámteher megfizetésére. Az alperes a 2002. november 18. napján hozott határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Döntését az 1995. évi C. törvény (továbbiakban: Vtv.) 125. § (2) bekezdés b) pontjában, (4) és (5) bekezdésében, 148. § (1) bekezdésében foglaltakra alapította. Határozatának indokolásában utalt arra, hogy a készfizető kezes részére történő vámteher kiszabás csak a kezességvállalásból eredő jogszabályi rendelkezésekkel indokolható. A kezessel szemben hozott határozatnak nem kell tartalmaznia a vámteher kiszabására okot adó körülményeket, a vámteher kiszabás lényeges elemeit, a vámérték megállapításának módját.
A felperes keresetében a vele szemben hozott határozatok hatályon kívül helyezését kérte. Azzal érvelt, hogy az alperes határozata nem felel meg a Vtv. 125. § (2) bekezdés b) pontjában, (4) és (5) bekezdésében, 131. § (1) bekezdésében, 128. § (3) bekezdés a) pontjában, 2128. §-ában, 2. § (6) bekezdésében, a 1957. évi IV. törvény (továbbiakban: Áe.) 2. § (6) bekezdésében, 43. § (1) bekezdés c) pontjában foglaltaknak. A közigazgatási határozatokból ugyanis nem ismerhette meg a vámteher esedékessé válását előidéző körülményeket, az ezt igazoló bizonyítási eszközöket, illetve azt, hogy miért ilyen összegű vámterhet kell megfizetnie. Nem tudta ellenőrizni a számítás helyességét sem. A határozatok nem ismertetik a döntés jogszabályi alapját. Az volt a jogi álláspontja, hogy a kezességvállalás alapján vámfizetésre kötelezett személlyel szemben hozott határozat nem térhet el a fizetési kötelezettség jogapja és a vámérték meghatározás módjának ismertetése tekintetében az egyetemlegesen vámfizetésre kötelezettel szemben hozott határozattól. Jogszabálysértően rendelkezett az alperes arra vonatkozóan is, hogy milyen adószámra, illetve azonosító számra hivatkozással kell teljesítenie fizetési kötelezettségét.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletében a felperes keresetét elutasította. Osztotta az alperes jogi álláspontját a tekintetben, hogy a felperesre más jogok és kötelezettségek vonatkoznak, mint a vámfizetésre elsődlegesen kötelezettre. Rögzítette, hogy a felperes a vámteher különbözetet előíró határozatok jogalapját, a vámérték elvetésének jogosságát, a vámérték vizsgálat eredményét, a vámérték megállapításának módját, a kimunkált vámértéket nem vitathatja. Azt csakis az a fél kifogásolhatja, aki a kérdéses ügyletet bonyolította. A vámkezelést kérő azonban nem élt jogorvoslattal. A perben felülvizsgálni kért határozatok egyértelműen tartalmazzák, hogy a felperes fizetési kötelezettsége a kezességvállaláson alapul, és a teljesítés mikéntjéről való rendelkezés sem teszi az alperesi határozatot jogszabálysértővé.
A jogerős ítélet ellen a Pp. 270. § (2) bekezdés ba) pontjára alapítottan a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Kérte annak hatályon kívül helyezését, kereseti kérelme szerinti döntés meghozatalát. Érvelése szerint az alperes határozata és a jogerős ítélet nem felel meg a Vtv. 2. § (6) bekezdésében, 125. § (4) bekezdésében, az Áe. 43. § (1) bekezdés b) és c) pontjában, a 45/1996. (III. 25.) Korm. rendelet (továbbiakban: Vhr.) 44/A. § (2) bekezdésében foglaltaknak. Kifejtette, hogy amennyiben az alperes és az elsőfokú bíróság jogi álláspontja mégis helytálló lenne, akkor a vámjogszabályok sértik az 1949. évi XX. törvény (továbbiakban: Alkotmány) 57. § (1) és (5) bekezdése szerinti alkotmányos jogokat. Álláspontjának alátámasztásaként hivatkozott a 39/1997. (VII. 1.) AB határozatban (továbbiakban: AB határozat) foglaltakra. Kérte az 1989. évi XXXII. törvény (továbbiakban: AB tv.) 38. § (1) bekezdésének alkalmazását.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 4. sorszámú ítéletét hatályában fenntartotta.
A Legfelsőbb Bíróságnak abban az elvi jelentőségű jogkérdésben kellett állást foglalnia, hogy a Vtv. 125. § (2) és (4) bekezdése értelmében a vámteher megfizetéséért egyetemlegesen felelős személyek közöl a vámbiztosítékot nyújtó kezes a vele szemben indult eljárásban, illetve az ennek eredményeként hozott közigazgatási határozat kapcsán vitathatja-e vagy sem a vámteher kiszabásának jogalapját, a vámérték megállapításának módját, annak összegszerűségét.
A vámteher megfizetésének biztosítása érdekében kell a vámbiztosítékot nyújtani [Vtv. 7. § (1) bekezdése]. A vámbiztosíték egyik fajtája a vámhatóság által feljogosított magyarországi székhellyel rendelkező szervezet kezességvállalása. [Vtv. 7. § (2) bekezdés d) pontja] Kötelező az egyedi vámbiztosíték nyújtása többek között a Vtv. 8. § (1) bekezdés c) pontja szerinti esetben a belföldi forgalom számára ideiglenes vámértékkel vámkezelt árura a Vtv. 29. §-a alapján meghatározott vámteher különbözet erejéig. A Vtv. 29. §-a szerinti rendelkezés értelmében a vámhatóság a vámáru vámértékeként bevallott összeget köteles vizsgálni. Amennyiben pedig a bevallott vámérték a vámhatóság nyilvántartásában szereplő összehasonlító értéknél 20%-ot meghaladó mértékben alacsonyabb, a bevallott vámérték nem tekinthető véglegesnek. A vámhivatal a vámkezelést csak akkor végezheti el és a vámárut csak akkor adhatja ki, ha a vámfizetésre kötelezett vagy megbízottja a bevallott vámérték és a vámhatóság nyilvántartásában szereplő összehasonlító érték különbözetének figyelembevételével a megállapított vámteher különbözetre vámbiztosítékot nyújt. Ilyen esetben a bevallott vámértéket a vizsgálat befejezéséig ideiglenesnek kell tekinteni. Ha a vámfizetésre kötelezett biztosítékot nem nyújt, a vámhivatalnak az árunyilatkozatot vissza kell utasítania. A Vhr. 44/A. §-a nemcsak ezt a rendelkezést, hanem olyanfajta szabályozást is rögzít, amely tartalmazza, hogy a vámérték vizsgálat során a vámhatóság kitől és mire vonatkozó dokumentumokat, okmányokat, nyilatkozatokat kérhet. A Vhr. 44/A. § (2) bekezdése szerinti szabályozás egyértelműen rögzíti, hogy az adatok, okiratok szolgáltatására a vámkezelést kérő, a vámértéket bevalló köteles és jogosult. A vámérték vizsgálatot a vámhatóság nem a kezes, hanem a vámkezelést kérő vámügyében folytatja le.
A Vtv. 7. § (2) bekezdés d) pontjával kapcsolatos Vhr.-beli rendelkezések ugyancsak kifejezetten tartalmazzák, hogy a kezes a kezesi szerződéssel arra vállal kötelezettséget, hogy amennyiben a vámfizetésre kötelezett a vámteher megfizetési kötelezettségének nem tesz eleget, maga fog helyette a vámhatóságnak teljesíteni. A kezes kötelezettsége nem válhat terhesebbé, mint amilyen elvállalásakor volt. [Vhr. 12. § (1) bekezdése] A Vhr. 12. § (2) bekezdése értelmében a kezes a Vhr. 207. § (7) bekezdése, valamint a 225/A. § (1) bekezdése alapján lefolytatott vámigazgatási eljárást követően válik vámfizetésre kötelezetté. A kezesség nyújtása nem kötelesség, hanem a jogszabályi feltételeknek megfelelő személy az adott eset körülményeinek ismeretében dönthet arról, hogy vállalja-e vagy sem (Vtv. 7. §).
A Vhr. 12. § (3) bekezdése értelmében kezességet csak írásban lehet érvényesen vállalni. A vámhivatal és a kezességvállaló közötti vámigazgatási jogviszony a Vhr. 12. § (5)-(6) bekezdésében foglaltak szerinti kezességi nyilatkozat, illetve az e § (8) bekezdés a) pontja szerinti igazolás elfogadásával jön létre. A kezes csak akkor mentesül a kötelezettség alól, ha a vámbiztosíték indokoltsága megszűnik. A Vhr. 12. § (5) bekezdése tartalmazza a kezességnyilatkozat kötelező tartalmi kellékeit a)-h) pontjában. Ezek közül kiemeli a felülvizsgálati bíróság az f) és g) pontok szerinti szabályozást. Ezek azt rögzítik, hogy meg kell jelölni a kezesi nyilatkozatban azt a vámkezelést, vámigazgatási eljárást, amire a kezességvállalás vonatkozik. Tartalmaznia kell arra vonatkozó nyilatkozatot, hogy a vámárut terhelő vámteher és a felszámítható kamat megfizetésének a vámáru tulajdonosa, fuvarozója, szállítója részéről való bármilyen okból - ideértve a Vtv. 125. § (2) bekezdés c)-e) pontjaiban meghatározott eseteket is - történő elmaradása esetére vonatkozik a kezességvállalás.
Az ismertetettekből következik, hogy a Vtv., illetve a Vhr. szabályozza a jogintézményt. Egyértelműen és kifejezetten rögzíti a vámbiztosíték célját, funkcióját, azaz azt, hogy a közterhek az állam részére megfizetésre kerüljenek, illetve ennek egyik módjaként a kezességet, a kezesi felelősség alapját, a formai kellékeket és tartalmi követelményeket. Ezt egybevetve a perbeli felperes által adott kezességvállaló nyilatkozattal kiemeli a felülvizsgálati bíróság, hogy a felperes kezességvállalási nyilatkozata is egyértelműen és kifejezetten rögzíti a Vhr. 12. § (5) bekezdés f) pontja és g) pontja szerinti kezességvállalást. Tehát a vámteher megfizetésének bármely okból történő elmaradása esetére vonatkozó kezességvállalást, illetőleg a belföldi forgalom számára történő vámkezeléssel kapcsolatos vámteher különbözet megfizetésére vonatkozó megjelölést.
A Vtv. 125. § (2) bekezdése felsorolást (taxációt alkalmaz) a vámfizetésre kötelezett személyekre vonatkozóan. A vámfizetésre kötelezett személyek között nevesíti a (2) bekezdés b) pontjában a vámteher megfizetésére kezességet vállaló személyt. A Vtv. 125. § (2) bekezdése szerinti szabályozás olyan jellegű, hogy amennyiben a vámfizetésre kötelezett személy megjelölésén kívül a jogalkotó egyéb törvényi feltételek meglétét is megkívánja a vámfizetésre kötelezéshez, úgy azt a törvényhely tartalmazza is. Ahol pedig lehetőséget ad a törvény valamilyenféle mentesülésre, ott azt meg is jelöli [pl.: Vtv. 125. § (2) bekezdésének d) pontja szerinti vis maior]. A kezes esetében azonban a vámteher megfizetésére való kezességvállaláson kívül - amely jogviszony tartalmi, formai ismérvei az előzőekben már ismertetésre kerültek - egyéb törvényi tényállást a jogszabályhely nem tartalmaz. Az ismertetett törvényi szabályozásból pedig az következik, hogy a felperes fizetési kötelezettsége a kezességvállalás tényén alapul. A nyilatkozatában is rögzített kötelezettségvállaláson kívül nincs olyan Vtv., vagy Vhr.-beli rendelkezés, amely előírná a vámhatóságnak, hogy a kezességvállalás előzőekben ismertetett formai, tartalmi Vtv. és Vhr.-beli rendelkezéseinek való megfelelőségen túl más egyebet is vizsgáljon akkor, amikor a vámteher megfizetésére kezességet vállalót a vámteher megfizetésére kötelezi. Ez következik a Vtv. 131. § és a Vhr. 211. § (3) bekezdése, Vtv. 125. § (4) és (5) bekezdése szerinti rendelkezésekből is, amelyek az egyetemlegességről, az egyetemlegesség egyidejű érvényesítéséről, a vámteher esedékességéről, közléséről rendelkeznek.
Tekintettel arra, hogy a kezes és a vámhatóság közötti jogviszony tartalmát az előzőekben részletesen ismertetett szabályozás rögzíti, a kezest vámfizetésre kötelező határozatnak nem kell tartalmaznia azokat az adatokat, amelyek a vizsgálat eredményeként megállapított vámérték alapjául szolgáltak.
Az elsőfokú bíróság helyesen rögzítette, hogy a felperesre, mint kezesre a jogintézmény speciális és biztosíték jellege miatt és a törvényi szabályozásból következően más jogok és kötelezettségek vonatkoznak, mint a vámfizetésre elsődlegesen kötelezettre. A kezesnek többek között nincs árubemutatási, árunyilatkozat adási, elszámolási, adatszolgáltatási kötelezettsége. Jogosult ugyanakkor arra, hogy az adott eset összes körülményeit megvizsgálva döntsön arról, hogy vállalja-e vagy sem a kezességet.
A kezes a vámfizetésre kötelező határozattal szemben benyújtott jogorvoslatban vitathatja vámfizetésre kötelezésének jogszerűségét azon az alapon, hogy az összegszerűség nem megfelelő. Meghaladja ugyanis a nyilatkozat szerinti összeghatárt, illetve terhesebb, mint amilyen a kezesség elvállalásakor volt. Hivatkozhat arra is, hogy a kezesség nem jött létre, nem érvényes (pl. nem írásban történt), vagy nem arra vonatkozik, amit a határozat tartalmaz, illetve jogorvoslati kérelme kiterjedhet minden olyan elemre, amelyek a kezes és a vámhatóság közötti jogviszony tartalmára, formai kellékeire vonatkozóan az előzőekben részletesen ismertetésre kerültek. Kiemelést érdemel e körben a Vtv. 148. § (1) bekezdése, a Vhr. 225/A. §-a is, amely ugyancsak azt igazolja, hogy a kezes jogorvoslathoz való joga nem csupán formális, hanem annak tartalmi elemei vannak. Ezért a felperes tévesen hivatkozott az AB határozatra jogi álláspontjának alátámasztásaként. Megjegyzi e körben a felülvizsgálati bíróság azt is, hogy az AB határozatban az Alkotmánybíróság a jogszabály alkotmányellenességét azért állapította meg, mivel az e határozattal érintett szabályozást úgy értékelte, hogy az korlátlan mérlegelési jogot adva nem biztosít jogszerűségi mércét a bírói döntés számára, illetve nem érdemi, hanem csupán csak formális felülvizsgálatot vagy jogorvoslatot tesz lehetővé. Ez azonban a perbeli esetben a korábban ismertetettek részletes szabályozásából következően nem állapítható meg.
A felülvizsgálati bíróság megvizsgálta azt is, hogy a joggyakorlat egységes-e a felülvizsgálati kérelemben felvetett elvi jelentőségű jogkérdés megítélésében. Ennek kapcsán pedig arra a következtetésre jutott, hogy a Kfv.
X. 35.927/2001/6. sorszámú, 2001. december 11. napján meghozott döntés óta a Legfelsőbb Bíróság határozatai a jogkérdést illetően azonos, az e perben hozottal megegyező tartalmú döntést rögzítenek. (Legfelsőbb Bíróság 35.791/2001., 35.526/2001., 35.525/2001., 35.531/2001., 35.527/2001., 35.591/2001., 35.746/2002., 35.332/2001. számú határozatai, BH 2003. 268. számú jogeset).
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta, és nem kezdeményezte az Alkotmánybíróság eljárását sem (AB tv. 38. §, BH 1994. 448. sz. jogeset). (Legf. Bír. Kfv. I. 35.512/2003.)