adozona.hu
AVI 2005.12.128
AVI 2005.12.128
A levont adót, adóelőleget annak kell megfizetnie, aki azt levonta [1990. évi XCI. tv. 25. § (1) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adóhatóság a felperesnél 1995-1997. évek vonatkozásában személyi jövedelemadó nemben (szja) ellenőrzést végzett. Az ennek eredményeként hozott határozat ellen a felperes keresetet nyújtott be. A megyei bíróság 24. sorszámú ítéletében a közigazgatási határozatokat hatályon kívül helyezte, és az adóhatóságot új eljárás lefolytatására kötelezte.
Az új eljárás eredményeként meghozott elsőfokú határozatban az adóhatóság kötelezte a felperest 1995-re 38 566 Ft, 1996-ra 129 559 Ft adóhiánynak, 5...
AVI 2005.12.128 A levont adót, adóelőleget annak kell megfizetnie, aki azt levonta [1990. évi XCI. tv. 25. § (1) bek.]
Az adóhatóság a felperesnél 1995-1997. évek vonatkozásában személyi jövedelemadó nemben (szja) ellenőrzést végzett. Az ennek eredményeként hozott határozat ellen a felperes keresetet nyújtott be. A megyei bíróság 24. sorszámú ítéletében a közigazgatási határozatokat hatályon kívül helyezte, és az adóhatóságot új eljárás lefolytatására kötelezte.Az új eljárás eredményeként meghozott elsőfokú határozatban az adóhatóság kötelezte a felperest 1995-re 38 566 Ft, 1996-ra 129 559 Ft adóhiánynak, 58 840 Ft adóbírságnak, 123 448 Ft késedelmi pótléknak a megfizetésére. Az alperes határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Határozatának tényállása szerint a felperes 1994. június 1-jétől 1995. április 30-ig a C. Kft.-nél állt munkaviszonyban. 1995. évi munkabéréből azonban csak 1996-ban került kifizetésre a bér egy része. A felperes 1995. május 3-tól 1995. augusztus 30. között munkanélküli volt, 1995. szeptember 1. és 1996. október 31. között az S. Kft.-nél, majd annak jogutódjánál, a P. Kft.-nél állt alkalmazásban 1996. november 1. és 1996. december 31. között. Az utóbbi két munkáltatónál munkaszerződéssel foglalkoztatták, alkalmazotti minősége vagyonőr volt. Ezen felül kirendeltségvezetői pótlékot is kapott, amit a kifizető önálló tevékenységből származó bevételnek minősített. Mindkét munkaszerződését egy bérleti szerződés egészítette ki, mely szerint a munkáltató a felperestől bérbe vette kiképzett kutyáját. Az alperesnek az volt a jogi álláspontja, hogy a kutya bérbeadásról kiállított számlák alapján kiszámított jövedelem ténylegesen munkaviszonyból származó bérjövedelemnek minősül, melynek összege ténylegesen 221 556 Ft. Ezzel az összeggel a bevallásban munkaviszonyból származó jövedelemként feltüntetett összeget megnövelte, és 1995. évre ennek megfelelően állapította meg a fizetendő szja-t. 1996. év vonatkozásában azt rögzítette, hogy a felperes a bevallásában nem tüntette fel a C. Kft.-től elmaradt munkabér címén kapott 116 282 Ft-ot, noha a kifizető 29 725 Ft-ot vont le. Feltüntette viszont az S. Kft.-nél és a P. Kft.-nél szerzett 102 440 Ft bért. Más önálló tevékenységként szerepeltette ugyanakkor a kutya bérbeadás címén felvett bevételt, amivel szemben költséget is elszámolt. Az alperesnek - 1995. évhez hasonlóan - az volt az álláspontja, hogy a felperes valójában munkaviszonyból származó jövedelemre tett szert kutya bérbeadás címén és nem fogadta el valamennyi kibocsátott számlát azzal az indokolással, hogy azok nem jelentenek valós teljesítést.
Az elszámoló lapokon is feltüntetett összegek figyelembevételét határozta meg a felperes alapbéren felül kapott jövedelmének összegét. Az alperes befizetett adóként elfogadta azt az összeget, amit a munkáltatók befizettek, és olyan mértékben állapított meg adóhiányt, amely jövedelem után sem a munkáltató nem vont le előleget, sem a felperes nem adózott. Döntését az 1990. évi XCI. törvény (továbbiakban: Art.) 1. § (7) bekezdésében, a 25. § (1) bekezdésében, az 1991. évi XC. törvény (Szja tv.) 54. § (1) és (3) bekezdésében, illetve az 1995. évi XCVII. törvény 14. § (1) és (3) bekezdésében foglaltakra alapította. Határozatát azzal indokolta, hogy a felperes csak munkaviszonyból származó bérjövedelemre tett szert a munkáltatóknál, ezeket bevallásában helytelenül szerepeltette. Az összegek után adófizetési kötelezettségének nem tett eleget.
A felperes keresetében a határozatok hatályon kívül helyezését kérte. Azzal érvelt, hogy az alperes ismét tévesen állapította meg adófizetési kötelezettségét. Vitatta bruttó jövedelmének nagyságát, arra hivatkozott, hogy ő nettó jövedelemhez jutott. A munkáltatója tőle az adóelőleget levonta. Az adó megfizetése ezért tőle nem követelhető. Kifogásolta, hogy az alperes nem adott magyarázatot arra, hogy a bruttó és nettó jövedelem közötti különbségnek mi lett a sorsa. Ezt az összeget nem ő kapta meg, ezért felelősség, adófizetési kötelezettség sem terhelheti.
A megyei bíróság jogerős ítéletében a felperes keresetét elutasította. Azt állapította meg, hogy adólevonásra az 1992. évi XXXII. törvény 161. § (1) bekezdése ad felhatalmazást, a kifizető az Szja tv. 56. § (1) bekezdése alapján köteles az adóelőleget levonni. A munkáltató kft.-k törvényes kötelezettségeiknek eleget tettek azzal, hogy a felperes és a munkáltató között létrejött munkaszerződések alapján kifizetett munkabérből az adóelőlegeket levonták. Az alperes csak olyan mértékben állapított meg adóhiányt, amely jövedelem után a munkáltató nem vont le adóelőleget, és a felperes sem adózott, holott erre az Szja tv. 1. § (1) bekezdése és 4. § (1) bekezdése alapján köteles lett volna. A felperes a perben nem bizonyította, hogy a bérelszámoló lapokon feltüntetett előlegek levonására adóelőleg címén került volna sor. Ezt a munkáltatótól beszerzett kontroll adatok sem támasztották alá. Ezért helyesen járt el az adóhatóság akkor, amikor azokat az összegeket vette csupán figyelembe adóelőleg címén levont összegként, amelyek ilyen címen kerültek levonásra a felperes munkabéréből, illetve személyi jövedelemadóról címén kerültek megfizetésére a felperes részéről. Az elsőfokú bíróságnak az volt a jogi álláspontja a kifejtettekből következően, hogy a felperes nem bizonyította az alperes határozatának jogszerűtlen voltát.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte annak hatályon kívül helyezését, kereseti kérelme szerinti döntés meghozatalát. Az Art. 9., 10., 19., 23., 25., 53. §-aira, 97. § (7) bekezdésére alapítottan azzal érvelt, hogy az alperes és a bíróság a tényállást nem kellő körültekintéssel vizsgálta meg, illetve a jogszabályokat tévesen alkalmazta fizetési kötelezettségének megállapításánál. Nem került tisztázásra ugyanis, hogy mi lett az alperesi határozatban is megállapított bruttó, illetve nettó jövedelmek közötti különbözet sorsa. Hivatkozott arra is, hogy az elsőfokú bíróság eljárási szabálysértést követett el azzal, hogy a 2002. március 27-i tárgyalás hangfelvételének megsemmisülése miatt nem került rögzítésre bizonyítási indítványának elutasítása, illetve az elutasítás indokai az ítélet indokolásában sem kerültek kifejtésre.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 11. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
Az elsőfokú bírósági eljárással, illetve a jogerős ítélettel kapcsolatban eljárásjogi jogszabálysértés, amely lényegesnek minősülne és az ügy érdemi eldöntését is befolyásolta volna, nem állapítható meg. Ennek indokai a következők:
A felperes keresetében az adóhiány tényét, annak összegszerűségét nem vitatta. Felülvizsgálati kérelmében kifejtettekkel egyezően kizárólag azt sérelmezte, hogy a bruttó és nettó jövedelmek közötti "különbözet sorsa" nem tisztázott, illetve, hogy az adófizetési kötelezettség nem őt terheli. Felülvizsgálati kérelmében sem jelölt meg azonban olyan adatot, tényt, dokumentumot, amely azt igazolta volna, hogy a különbözetet a munkáltató tőle adó, adóelőleg címén levonta volna. Ebből következően a jogerős ítéletben megállapított tényállást a felülvizsgálati eljárásban is irányadónak kellett tekinteni. E szerint pedig az alperesi határozatban megjelölt összeg tekintetében sem a munkáltató nem vont le előleget, sem a felperes nem fizetett be és nem vallott be adót.
Az Art. 25. §-ának (1) bekezdése értelmében az adót a törvényben meghatározott esedékességkor az köteles megfizetni, akit arra jogszabály kötelez. A levont adót, adóelőleget annak kell megfizetnie, aki azt levonta. Az Szja tv. 54. § (1) bekezdése értelmében, ha a kifizető az adóelőleget levonta, az adóhatóság azt csak a kifizetőtől követelheti. A (3) bekezdés értelmében pedig, amennyiben az adóhatóság a munkáltató adó-megállapításával szemben adóhiányt állapít meg, az adóhiányt a magánszemélynek kell megfizetnie. Az 1996-ban hatályos 1995. évi XCVII. törvény 14. § (1) és (3) bekezdése ugyanilyen tartalmú rendelkezéseket rögzít. E szabályozásból következően tehát az adót még helytelen levonás esetén is az adózónak kell megfizetnie. Le nem vont, be nem vallott, adózó által be nem fizetett adó kapcsán tehát az adófizetési kötelezettség a felperest terheli. Az ismertetett jogszabályi rendelkezésekből következően nincs jelentősége annak, kinek a hibájából és mely okok miatt maradt el az adófizetés.
Megjegyzi egyben a felülvizsgálati bíróság, hogy az elsőfokú bíróság nemcsak 2002. március 27-én, hanem ezt követően még két alkalommal, április 29-én és május 29-én is tartott tárgyalást. Az akkor felvett jegyzőkönyv szerint a felperes további bizonyítási indítványt nem terjesztett elő. A jogerős ítélet megfelel a Pp. 221. § (1) bekezdésében foglaltaknak. Az ítélet 5. oldala tartalmazza mindazokat a körülményeket, amelyeket a bíróság a bizonyítékok mérlegelésénél irányadónak vett. Utal azokra az okokra is, amelyek miatt a felperes által előadottakat nem találta bizonyítottnak. Kiemeli a felülvizsgálati bíróság - az irányadó jogszabályi rendelkezésekre figyelemmel -, hogy a felperesnek a perben azt kellett volna igazolnia, hogy az alperes határozata szerinti adóösszegek is levonásra, avagy befizetésre kerültek. Olyan bizonyítékot azonban a felperes még a felülvizsgálati kérelmében sem jelölt meg, amelyek e bizonyítandó tény igazolására alkalmasak lettek volna. Nem igazolta a határozat szerinti összegek kapcsán a befizetés megtörténtét.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy a felülvizsgálni kért határozat nem sért eljárási, illetve anyagi jogszabályt. Ezért a megtámadott határozatot hatályában fenntartotta [Pp. 275. § (4) bekezdése]. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.737/2002.)