adozona.hu
AVI 2005.11.119
AVI 2005.11.119
Az Áfa. tv. 22. § (2) bekezdésében írt árkiegészítés nevesítése nem jelent kizárólagosságot [1992. évi LXXIV. tv. 22. § (2) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes az E. Kft. részére 7 058 203 Ft + 846 984 Ft áfa ellenértékként szolgáltatást végzett. 1999. december 16-án számlát bocsátott ki a kft. felé 3 472 000 Ft számlaértékkel, aminek áfatartalma 372 000 Ft volt. A felperes a szolgáltatást december hónapban teljesítette. 2000. január 10-én a szolgáltatás teljes ellenértékéről állított ki számlát. Még ugyanezen a napon kibocsátott egy újabb számlát is jóváírásról, 3 472 000 Ft összegben 372 000 Ft áfa-tartalommal, jóváírt számlaként feltün...
AVI 2005.11.119 Az Áfa. tv. 22. § (2) bekezdésében írt árkiegészítés nevesítése nem jelent kizárólagosságot [1992. évi LXXIV. tv. 22. § (2) bek.].
A felperes az E. Kft. részére 7 058 203 Ft + 846 984 Ft áfa ellenértékként szolgáltatást végzett. 1999. december 16-án számlát bocsátott ki a kft. felé 3 472 000 Ft számlaértékkel, aminek áfatartalma 372 000 Ft volt. A felperes a szolgáltatást december hónapban teljesítette. 2000. január 10-én a szolgáltatás teljes ellenértékéről állított ki számlát. Még ugyanezen a napon kibocsátott egy újabb számlát is jóváírásról, 3 472 000 Ft összegben 372 000 Ft áfa-tartalommal, jóváírt számlaként feltüntette az 1999. december 16-ai keltezésű számlát. A helyesbítő, 2000. január 10-i számla szerinti 372 000 Ft áfa-összeggel az 1999. december havi áfa-fizetési kötelezettségét csökkentette.A felperes 1995-1999. évekre vonatkozóan két megállapodást és egy szolgáltatási megállapodást kötött a Megyei Jogú Város Önkormányzatával, megbízási szerződéseket pedig C. és K. városok, illetve B. Nagyközség Önkormányzatával a helyi tömegközlekedés színvonalának fenntartására, biztosítására vonatkozó feladatok elvégzésére, és a helyi tömegközlekedés ellátására. A felperesnek az elvégzett szolgáltatásaiért a következő különféle forrásból származó ellenérték járt: az önkormányzat által megállapított és jóváhagyott tarifák alapján az utasoktól közvetlenül befolyó bevétel, a költségvetésből kapott támogatás (árkiegészítés) és önkormányzati térítés. A megállapodások rögzítették azt is, hogyha az első két forrás nem fedezi a ráfordítás összegét, akkor azt az önkormányzatok veszteség kiegyenlítés címén megtérítik. A térítés (működési hozzájárulás) összege az összes ráfordítás és az említett bevételek különbözete. A felperes az önkormányzatoktól szerződés alapján kapott összegeket egyéb bevételként mutatta ki számviteli elszámolásaiban.
Az adóhatóság a felperesnél 1995-1999. évekre vonatkozóan költségvetési kapcsolatok és általános forgalmi adónemben ellenőrzést végzett. Az ennek eredményeként hozott elsőfokú határozatban kötelezte a felperest 17 955 000 Ft adóhiánynak minősülő áfa adókülönbözetnek, 3 667 000 Ft adóbírságnak, 4 522 000 Ft késedelmi pótléknak a megfizetésére. A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes 2001. november 29. napján kelt határozatában az elsőfokú döntést helybenhagyta. Az adóhiány megállapítására többek között a következők miatt került sor.
A határozatok 3. pontjának megállapítása szerint a felperes a 2000. január 10-én kelt E. Kft. S. város felé kiállított helyesbítő számla szerinti 372 000 Ft áfa összeggel az 1999. december havi áfa-fizetési kötelezettségét jogszabálysértően csökkentette. Az 1992. évi LXXIV. törvény (továbbiakban: Áfa. tv.) 45. § (3) bekezdése szerint ugyanis a helyesbítést csak a helyesbítő számla kibocsátásának napját tartalmazó adó-megállapítási időszakban vehette volna figyelembe. Rögzítette azt is, hogy a felperes tévesen nem tekintette gazdasági eseménynek az előlegfizetést, ezért áfa-fizetési kötelezettségének mértékét az 1999. decemberre kibocsátott adózói számlák alapján határozta meg. Határozatának 4. pontjában az alperes az önkormányzatok által teljesített kifizetéseket, árat közvetlenül befolyásoló támogatásnak minősítette, amely az Áfa. tv. 22. § (2) bekezdése értelmében ellenértéknek minősül és 12%-os áfa-fizetési kötelezettséget tartalmaz, amit a felperes elmulasztott bevallani és befizetni. Döntésének indokaként utalt az 1990. évi LXXXVII. törvény 7. § (1) bekezdésében, I/B. mellékletében, 8. § (1) bekezdésében, az 1988. évi I. törvény 9/A. §-ában, az 1990. évi LXV. törvény 8. § (1) bekezdésében foglaltakra is.
A felperes keresetében a határozatok megváltoztatását, az adókülönbözetnek 387 000 Ft-ra, az adóbírságnak 79 000 Ft-ra, a késedelmi pótléknak pedig 97 000 Ft-ra történő csökkentését kérte. Vitatta a határozatok 3. és 4. pontja szerinti megállapítások jogalapját. Azzal érvelt, hogy a E. Kft. felé a szolgáltatás ellenértéke után járó teljes áfa-összeget (846 984 Ft) befizette, így adótartozása nem lehet. Az Áfa. tv. kétszeres adófizetési kötelezettséget még egy esetleges helytelen számlázási gyakorlat szankciójaként sem ír elő. Az volt a jogi álláspontja, hogy az önkormányzat árat megállító hatósági jogkörét a szerződésekben meghatározott támogatásoktól teljesen függetlenül gyakorolta, a támogatásoknak nem volt hatása az árhatósági jogkörben megállapított árra. A személyszállítás nem az önkormányzat és közte, hanem az utasok és a közötte létrejött polgári jogi szerződés alapján valósultak meg. Az önkormányzatoktól kapott támogatásokkal összefüggésben áfa-fizetési kötelezettsége nem keletkezett, mivel a támogatások nem befolyásolták közvetlenül a szolgáltatások árát és a támogatásokat nem konkrét szolgáltatások ellenértékeként kapta. Álláspontjának alátámasztásaként hivatkozott az 1996/221. számú, 1999/15. számú, 92653795 számú APEH iránymutatásokra.
A megyei bíróság jogerős ítéletében a felperes keresetét elutasította.
Azt állapította meg, hogy a felperes által 2000. január 10-én kiállított számla helyesbítő számlának minősül, ezért a felperes 1999. december hónapra adófizetési kötelezettségét jogosulatlanul csökkentette a számlában feltüntetett áfa adóösszeggel. Az adóhatóság 2000. január hónapját nem ellenőrizte, így erre az időszakra megállapítást sem tehetett. A felperesnek nincs kétszeres adófizetési kötelezettsége, de eljárása az Áfa. tv. 45. § (3) bekezdése értelmében nem volt jogszerű.
Az 1987. évi XI. törvény 1. §-ában foglalt rendelkezésre figyelemmel nem vizsgálta meg, hogy a perben felülvizsgálni kért határozat összhangban áll-e vagy sem az APEH iránymutatásaival. Az volt a jogi álláspontja, hogy a szerződések alapján egyértelműen megállapítható, hogy az önkormányzati támogatások összege és a viteldíjak között közvetlen kapcsolat van, a viteldíjak magasabb összegben történő megállapítása esetén kevesebb önkormányzati támogatásra, alacsonyabb megállapítás esetén több önkormányzati támogatásra van szükség, hiszen a felperesi szolgáltatás ellenértékét a megrendelő önkormányzatoknak meg kell fizetniük. Az, hogy az önkormányzati térítések elszámolására utólag került sor, nem befolyásolja a közvetlen kapcsolat meglétét. Az önkormányzatok személyszállításhoz és konkrét szolgáltatás összegéhez nyújtottak támogatást. A támogatás lebontható a felperes és az utasok közötti egyedi jogviszonyokra is, hiszen a menetjegyet megváltó utas a felperesi szolgáltatás ellenértékét a menetjegy díjának megfizetésével nem teljes mértékben egyenlíti ki, minden menetjegyhez az önkormányzat támogatást biztosít. Az önkormányzati térítés államháztartási támogatásnak minősül [1992. évi XXXVIII. törvény 1. § (1) bekezdése, 2. §-a, 62. § (1) bekezdése]. A felperes a menetrend szerinti helyi autóbusz közlekedés üzemeltetését végezte, szolgáltatásáért ellenértéket kapott, amibe beletartozott nemcsak az utasoktól befolyó autóbusz viteldíj összege és a központi költségvetéstől kapott árkiegészítés, hanem az önkormányzati térítés, illetve működési hozzájárulás is. Az önkormányzati támogatásokat az alperes helyesen minősítette az Áfa. tv. 22. § (2) bekezdése alá tartozónak és áfa-kötelesnek, ezért határozata a perben felülvizsgálni kért körben nem volt jogszabálysértő.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet a Pp. 270. § (2) bekezdés ba) pontjára alapítottan, kérte annak hatályon kívül helyezését, kereseti kérelme szerinti döntés meghozatalát az abban is kifejtett indokaira figyelemmel. Azzal érvelt, hogy a jogerős ítélet és az alperesi határozat 3., illetve 4. pontja nem felel meg az Áfa. tv. 22. § (1) bekezdésében, illetve 22. § (2) bekezdésében foglaltaknak. "Formai számlázási hiba" nem eredményezhet kétszeres adófizetést. Kérte annak megállapítását, hogy a szolgáltatást nyújtó közlekedési vállalatnak adott állami vagy önkormányzati támogatás csak abban az esetben minősül adóalapnak, ha konkrét szolgáltatáshoz kapcsolódva annak árát közvetlenül befolyásolja.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 11. sorszámú ítéletét hatályában fenntartotta.
A Legfelsőbb Bíróság jogi álláspontja a felülvizsgálati kérelemben felvetett jogkérdéseket illetően a következő:
A perben vitatott 2000. január 10-én kiállított B415/99. sorszámú számlán a felperes feltüntette a jóváírás tényét, a törölt számla sorszámát és az új tételeket. Így nem vitatható, hogy helyesbítő számlát állított ki. Az Áfa. tv. 45. § (2) bekezdése értelmében ugyanis a helyesbítő számlának tartalmaznia kell a helyesbítés tényére utaló jelzést, az eredeti számla azonosításához szükség adatokat, és a módosításnak megfelelő új tételeket. Az Áfa. tv. 45. §-ának (3) bekezdése pedig kógens szabályként rögzíti, hogy "a helyesbítést az adóalany a helyesbítő számla kibocsátásának napját tartalmazó adó-megállapítási időszakban köteles figyelembe venni". Ez pedig a perbeli esetben 2000. január hónap. Ebből következően a felperes az 1999. december havi áfa-fizetési kötelezettségét jogszabálysértően csökkentette a számlatartalommal. Megjegyzi egyben a felülvizsgálati bíróság, hogy a felperes tévesen nem tekintette gazdasági eseménynek az előlegfizetést, amiről az első kibocsátott számla szól. Az ellenértékbe beszámítandó előleget a végszámlában kell ugyanis csökkentő tételként számításba venni. A felperes a végszámlában a kapott előleget nem így szerepeltette, így a számlában feltüntetett teljes áfa-összeg megfizetésére köteles. Utal egyben a felülvizsgálati bíróság arra is, hogy az Áfa. tv. 40. § (6) bekezdése szerinti rendelkezés értelmében az adó megfizetésére kötelezett az is, aki olyan számlát bocsát ki, amely adóösszeget, felszámított adómértéket, vagy a 44. § (2) bekezdésében meghatározott százalékértéket tüntet fel.
Az Áfa. tv. 1996. január 1-jétől hatályba lépett módosítása értelmében az árat közvetlenül befolyásoló államháztartási támogatások az áfa alapját már nem csökkentik. Az Áfa. tv. 22. § (1) bekezdése értelmében az áfa alapja főszabályként a teljesítésért járó ellenérték. A 22. § (2) bekezdése értelmében ebbe az ellenértékbe beletartozik minden, amit a termékértékesítés és szolgáltatásnyújtás teljesítésére kötelezett adóalany akár a megrendelőtől, akár harmadik személytől kap, vagy kapnia kell, így különösen az árkiegészítések és más, az árat közvetlenül befolyásoló államháztartási támogatások. Az Áfa. tv. 22. § (1) és (2) bekezdései szerinti rendelkezésekből következően a támogatások közül csak az lehet az adó alapjának része, amely konkrét szolgáltatásnyújtás, termékértékesítés teljesítésével közvetlenül kapcsolatba hozható. A rendelkezésre álló okiratokból megállapíthatóan a működési hozzájárulások összegének meghatározása függvénye volt a megállapított tarifának, mivel a viteldíjnak, fogyasztói árkiegészítésnek a működési hozzájárulással kiegészülve kellett biztosítania a felperes által nyújtott szolgáltatás teljes fedezetét. A támogatás tehát a perbeli esetben konkrét szolgáltatáshoz kapcsolódott. Kiemeli a felülvizsgálati bíróság azt is, hogy a megállapodásokban a felek rögzítették, hogy a felperes által végzett szolgáltatás tényleges díjának fedezetéül szolgált az önkormányzatok által nyújtott működési hozzájárulás. A megállapodások tartalmazzák azt is, hogy amennyiben az utasoktól származó bevétel és a kapcsolódó árkiegészítés együttesen sem fedezi a felperesnél felmerült ráfordítás összegét, azt az önkormányzat veszteség kiegyenlítés címén megtéríti.
Az árat közvetlenül befolyásolja az a támogatás, amelynek kifejezett rendeltetése az árnak (a megrendelő, a szolgáltatást igénybe vevő, vagy a terméket megvásárló által fizetendő összegnek) az alacsonyabb szinten történő tartása. Ez pedig a perbeli esetben megállapítható, hiszen a menetjegyet megváltó utas a felperesi szolgáltatás ellenértékét a menetjegy díjának megfizetésével nem teljes mértékben egyenlítette ki, ahhoz az önkormányzat nyújtotta a támogatást.
A támogatás után fizetendő adó mértéke annak a szolgáltatásnyújtásnak, illetve termékértékesítésnek az adómértékével egyezik meg, amelynél az árat közvetlenül befolyásolta. Az alperes és a jogerős ítélet az Art. 1. § (7) bekezdése alapján az önkormányzatok által felperes részére kifizetett működési hozzájárulásokat jogszerűen minősítette az árat közvetlenül befolyásoló támogatásoknak. Megjegyzi egyben a felülvizsgálati bíróság, hogy az Áfa. tv. 22. § (2) bekezdésében az árkiegészítés nevesítése nem jelent kizárólagosságot, nem tartalmaz olyan előírást sem, hogy a működési hozzájárulás (mint más árat közvetlenül befolyásoló támogatás) csak akkor tartozna e törvényhely hatálya alá, ha minden meghatározott összegű, vagy százalékban, fix összegben megállapított lenne. A perbeli esetben a működési hozzájárulás része volt a szolgáltatás tényleges fedezetének, ellenértékének a viteldíjjal és az árkiegészítéssel együtt.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy a jogerős ítélet a határozattal kapcsolatban felmerült elvi jelentőségű jogkérdésben jogszerű döntést tartalmaz. Ezért a jogerős határozatot a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.399/2002.)