adozona.hu
AVI 2005.11.118
AVI 2005.11.118
A lakásszövetkezet tagjai részére végzett szolgáltatás az Áfa-törvény hatálya alá tartozó szolgáltatásnak minősül (1992. évi LXXIV. tv. 4., 8., 43., 70. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú adóhatóság határozatával kötelezte a felperest, hogy a jogszabályban előírt bizonylat kibocsátási kötelezettségének a jövőben tegyen eleget. Az alperes az elsőfokú határozatát helybenhagyta. Kifejtette, hogy a felperes a szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény (továbbiakban: Szöv. tv.) alapján önálló jogi személy, az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (továbbiakban: Áfa. tv.) 4. § (1) bekezdése szerint adóalanynak minősül, a szövetkezeti tagok helyett elj...
AVI 2005.11.118 A lakásszövetkezet tagjai részére végzett szolgáltatás az Áfa-törvény hatálya alá tartozó szolgáltatásnak minősül (1992. évi LXXIV. tv. 4., 8.</a>, 43., 70. §)
Az elsőfokú adóhatóság határozatával kötelezte a felperest, hogy a jogszabályban előírt bizonylat kibocsátási kötelezettségének a jövőben tegyen eleget. Az alperes az elsőfokú határozatát helybenhagyta. Kifejtette, hogy a felperes a szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény (továbbiakban: Szöv. tv.) alapján önálló jogi személy, az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (továbbiakban: Áfa. tv.) 4. § (1) bekezdése szerint adóalanynak minősül, a szövetkezeti tagok helyett eljárva az Áfa. tv. 8. § (4) bekezdése szerinti "közvetett szolgáltatást" nyújt, ezért a 43. § (1) bekezdésében és 70. § (1) bekezdésében előírt számla-, illetve nyugtaadási kötelezettségének eleget kell tennie.Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy az Áfa. tv. 43. § (1) bekezdése az áfa alanyát kötelezi számlaadásra. Ezért vizsgálta, hogy a felperes az Áfa. tv. 4. § (1) bekezdése értelmében rendelkezik-e adóalanyisággal. A Szöv. tv. 3. §-a értelmében a lakásszövetkezet önálló jogi személy, elkülönül azoktól a személyektől, akiknek érdekében létrejött, saját neve alatt jogokat szerezhet és kötelezettségeket vállalhat, perelhet és gazdasági tevékenységet saját nevében végezhet. A felperes keresetében arra hivatkozott, hogy az általa végzett tevékenységen belül különbséget kell tenni az ún. belső szolgáltatásra, melyet önköltségtérítés ellenében végez tagjai részére, és külső szolgáltatásra. Az alperes éppen a belső szolgáltató tevékenységen belül a közüzemi szolgáltatással összefüggésben állapította meg a felperes számlaadási kötelezettségét.
E körben a megyei bíróság kifejtette, hogy a közüzemi szolgáltatásokat a felperes saját nevében rendelte meg, és annak közvetlen fogyasztói az egyes lakók. A szolgáltatók a szolgáltatás ellenértékét a felperes felé számlázták, és a lakók vonatkozásában. A szolgáltatások közvetített szolgáltatásként kezelése független attól, hogy a lakásokban mérőóra van-e, vagy a fogyasztást egyéb módon állapítják meg.
Az Áfa. tv. 8. § (1) bekezdése értelmében az önköltségi térítés ellenében végzett belső szolgáltatások is közvetített szolgáltatásnak minősülnek.
Rámutatott, hogy a felperes ezen gazdálkodási tevékenysége nem téveszthető össze a vízgazdálkodási társulatok által végzett, külön jogszabály elbírálása alapján közfeladatként ellátott tevékenységgel, amely nem tartozik az Áfa. tv. 5. § (1) bekezdés szerinti körbe, ahogy azt a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága 1/2001. KJE számú jogegységi határozata kifejtette.
Az Áfa. tv. 4. § (1) bekezdése és az 5. § (1) bekezdése értelmében adóalany, aki a szövetkezeti tagok és nem tagok tekintetében folyamatosan nyújtja az alapszabályokban rögzített szolgáltatásokat önköltség megtérítése ellenében. A tevékenység áfa-beli megítélése szempontjából nincs jelentősége, hogy külső vagy belső szolgáltatás kategóriájába tartozik-e, illetve, hogy van-e szerződés a szolgáltatásnyújtó felperes és az azt igénybevevő tagok között. A tagsági jogviszony alapján nyújtott szolgáltatás ugyanolyan tevékenységként értékelhető az Áfa. tv. alkalmazásánál, mint a kívülálló harmadik személy felé történő szolgáltatásnyújtás polgári jogi jogviszony keretében. Az Áfa. tv. 13. § (1) bekezdés e) pontja értelmében az önköltség is ellenérték.
A megyei bíróság helytállónak tekintette az alperesnek a lakásszövetkezet és a társasház eltérő áfa-alanyiságát illető jogi okfejtését is. A felperes mulasztását az sem menti ki, hogy a besorolt tevékenység 2002. december 31-éig tárgyi adómentes szolgáltatás volt.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a jogértelmezést erősíti a 2003/23. számú APEH iránymutatás is, amely a lakásszövetkezetek áfa-beli megítéléséről szól. E körben megjegyezte, hogy nem ezen APEH iránymutatás alapján, hanem a vonatkozó törvényi előírások figyelembevételével bírálta felül az alperes érdemi határozatát.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérve annak hatályon kívül helyezését, az alperesi határozatok hatályon kívül helyezését. Elvi kérdésként vetette fel, hogy a lakásszövetkezetnek a tagjai részére, tagsági jogviszonyon alapuló tevékenysége, "belső szolgáltatása" az Áfa. tv. hatálya alá eső szolgáltatás-e és e körben fennáll-e az Áfa. tv. 43. § (1) bekezdése szerinti számlaadási kötelezettség. A felperes jogértelmezése szerint a belső szolgáltatás nem minősül az Áfa. tv. hatálya alá eső szolgáltatásnak, így számlaadási kötelezettség sem áll fenn. Az Áfa. tv. 8. § (4) bekezdése szerinti közvetített szolgáltatás nem áll fenn, e fogalmat az Áfa. tv. nem ismeri, ezt csak számviteli törvény definiája, de annak feltételei felperes esetében nem állnak fenn. A lakóingatlan-kezelés, mint gazdasági tevékenység nem lehet azonos megítélésű a tagsági viszonyon alapuló lakásszövetkezeti tevékenységgel, amelyet önköltségtérítés ellenében végez. Nem értett egyet a lakásszövetkezet és a társasház áfa-alanyiságot illető különbségtétellel. Hivatkozott az 1/2001. KJE számú jogegységi határozatra, melyet a perben is irányadónak tekintett. Utalt arra is, hogy a gyakorlatban lehetetlen helyzetet alakítana ki a szövetkezet számlaadási kötelezettsége, amely közel havi 7000 számlát jelentene.
A Legfelsőbb Bíróság hivatásos bírája a Kfv. E. 35.500/2003/2. számú végzésével a felülvizsgálati eljárást elrendelte.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását indítványozta. Kifejtette, hogy a tárgykörben kiadott APEH iránymutatás megfelel a jogszabályoknak. A felperes tevékenységét tagjai részére önköltségtérítés ellenében végzi, ezért az ún. belső szolgáltatások is az Áfa. tv. értelmében ellenérték fejében végzett szolgáltatásnyújtásnak minősülnek, ezért számlaadási kötelezettség keletkezik. A lakásszövetkezet és a társasház között lényegi különbség van jogi státuszukat illetően. A felperes által hivatkozott jogegységi határozatot nem tartotta irányadónak.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 5. sorszámú ítéletét hatályában fenntartotta.
A Pp. 270. § (2) bekezdés ba) pontja értelmében a felülvizsgálati kérelem akkor terjeszthető elő, ha a felülvizsgálni kért határozat az ügy érdemi elbírálására ki-hatóan jogszabálysértő és a határozattal kapcsolatban elvi jelentőségű jogkérdés merült fel, és a Legfelsőbb Bíróság jogkérdést illetően - a Legfelsőbb Bíróság határozatainak hivatalos gyűjteményében közzétett módon -még nem hozott döntést. Ebből következően az elvi jelentőségű jogkérdésnek a jogerős ítélet által megállapított tényálláshoz és az általa alkalmazott jogszabályokhoz kell kapcsolódnia. Ez a közigazgatási perben még azt is jelenti, hogy a Legfelsőbb Bíróság olyan elvi jogkérdésben nem foglalhat állást, amely nem volt tárgya a jogerős alperesi határozatnak, így a közigazgatási pernek sem.
A fenti elveket a jelen felülvizsgálati eljárásra alkalmazva a Legfelsőbb Bíróság kifejti, hogy a lakásszövetkezetek számlaadási kötelezettségének fennállásával kapcsolatban nem általánosságban fejtheti ki a jogi érveket, hanem csak abban a körben, amelyet a jogerős alperesi határozat tartalmaz.
Az ellenőrzési jegyzőkönyvből és a közigazgatási határozatokból megállapíthatóan a perben az volt vitatott kérdés, hogy fennáll-e a felperes számlaadási kötelezettsége tagjai felé azoknál a közüzemi szolgáltatásoknál (gáz-, áramszolgáltatás, fűtés és melegvíz szolgáltatás), ahol a fogyasztást közvetlenül igénybevevő szövetkezeti tagok a közüzemi szolgáltatókkal nem állnak jogviszonyban. Ezek a szolgáltatók a számlázást a lakásszövetkezet nevére végzik, a tagok tételes fogyasztásának részletezésével. A felperes pedig tagjai részére közös költség visszaosztást végez a külön mérőóra alapján, vagy egyéb módon. A Legfelsőbb Bíróság tehát csak abban a jogkérdésben foglalhatott állást, hogy az ilyen módon igénybevett szolgáltatásnál fennáll-e az Áfa. tv. 43. § (1) bekezdés és 70. § (1) bekezdése alapján a felperes számla- vagy nyugtaadási kötelezettsége.
E körben pedig a jogerős ítélet helyesen utalt arra a kiindulópontra, hogy az Áfa. tv. irányadó ebben a kérdésben. A felperes a Szöv. tv. 3. §-a értelmében önálló jogi személy, saját neve alatt jogokat szerezhet és kötelezettségeket vállalhat, perelhet és gazdasági tevékenységet saját nevében végezhet, ebből következően elkülönül azoktól a szövetkezeti tagoktól, akik létrehozták, illetve akik érdekében létrejött. Ebből következően nem önkényes és diszkriminatív megkülönböztetés az, amikor a lakásszövetkezet és a társasház között eltérő jogi szabályozásból adódóan a számlaadási kötelezettség másként alakul. A társasház ugyanis nem jogi személy, nem rendelkezik általános jogképességgel az áfa-alanyiság körében. A felperes esetére nem vonatkoztatható az 1/2001. KJE számú jogegységi határozat sem, hiszen a felperes nem jogszabályon alapuló közfeladatként végzendő tevékenysége körében történt az ellenőrzés és határozathozatal a közigazgatási szervek részéről.
A perbeli jogvita eldöntése szempontjából nincs döntő jelentősége a lakásszövetkezetek gazdálkodási rendjéről szóló 78/1988. (XII. 27.) PM-ÉVM együttes rendeletben megfogalmazott, a szövetkezet belső és külső szolgáltatása megkülönböztetésének sem. Ezeket a fogalmakat ugyanis az Áfa. tv. nem ismeri, és nem is alkalmazza.
Ezt követően a Legfelsőbb Bíróság azt vizsgálta, hogy az Áfa. tv. 8. § (4) bekezdése alapján megvalósult a közvetített szolgáltatás, vagy sem. Az Áfa. tv. 8. § (4) bekezdése értelmében, ha az adóalany a szolgáltatásnyújtást saját nevében, de más javára rendeli meg, úgy kell tekinteni, mint aki (amely) ugyanannak a szolgáltatásnak egyidejűleg az igénybevevője és nyújtója is.
Ahogy a Legfelsőbb Bíróság korábban már utalt arra, a konkrét perbeli tényállásból megállapítható, hogy a közüzemi szolgáltatást konkrétan igénybevevő szövetkezeti tagok nem álltak jogviszonyban a közüzemi szolgáltatókkal. A közüzemi szolgáltatást a felperes rendelte meg, és a nevére is számlázták ki. A felperes azonban ezt a szolgáltatást más javára rendelte meg, hiszen az egyes lakásokban fogyasztott gáz, áram, víz, fűtés stb. esetében nem a szövetkezet, hanem a szövetkezeti tag, aki annak tényleges fogyasztója. Mivel pedig ezeket a szolgáltatásnyújtásokat a felperes saját nevében, de más javára rendelte meg, az Áfa. tv. 8. § (4) bekezdése értelmében úgy kell tekinteni, mint aki (amely) ugyanannak a szolgáltatásnak egyidejűleg igénybevevője és nyújtója is.
Ez a szolgáltatásnyújtás akkor is megvalósul, ha a felperes ezeket önköltségszámítás keretében végzi.
Az Áfa. tv. 43. § (1) bekezdése értelmében pedig az adóalany köteles az általa teljesített szolgáltatásnyújtásról számlát, egyszerűsített számlát, illetve a 70. § (1) bekezdése értelmében nyugtát kibocsátani.
A perbeli konkrét tényállás alapján tehát a Legfelsőbb Bíróság a felvetett elvi jogkérdés körében megállapította, hogy a lakásszövetkezet tagjai részére végzett szolgáltatása az Áfa. tv. hatálya alá eső szolgáltatásnak minősül, és e közvetített szolgáltatás alapján a tagok felé számlaadási kötelezettsége áll fenn. A Legfelsőbb Bíróság kihangsúlyozza, hogy ezt abban a körben vizsgálta, ahol a felperes a közüzemi szolgáltatásokat saját nevében, de a tagok javára rendelte meg, ahol a szolgáltatást igénybevevő szövetkezeti tagok a közüzemi szolgáltatókkal közvetlen jogviszonyban nem álltak.
A fenti elv alapján a Legfelsőbb Bíróság nem foglalkozott azzal a kérdéskörrel érdemben, hogy fennáll-e számlaadási kötelezettség a felperes által megrendelt egyéb közüzemi szolgáltatások körében (pl. közös használatú helyiségek világítása, fűtése, felvonók stb.) illetve ahol a fűtést a lakásszövetkezet esetleg saját tulajdonú kazán útján valósítja meg. Ezek a kérdéskörök ugyanis nem szerepeltek a közigazgatási eljárásban, az ellenőrzésben, illetve a határozatban sem.
A fentiekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése értelmében hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.586/2003.)