adozona.hu
AVI 2005.9.103
AVI 2005.9.103
A vámhatóság nem köteles tájékoztatni az ügyfelet valamennyi vámeljárási módról [1995. évi C. tv. 145. §]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú vámhivatal 2001. április 5-én személygépkocsi ideiglenes behozatalban történő vámkezelését végezte és módosított határozatával 2 099 150 Ft vámterhet állapított meg. Az alperes a határozatot helybenhagyta, hivatkozott a vámjogról, a vámeljárásról, valamint a vámigazgatásról szóló 1995. évi C. törvény (továbbiakban: Vtv.) 1. § 16. pontjára, 75. § (1) bek., 77. § (1) bekezdés i) pontjára, illetve a vámtörvény végrehajtásának részletes szabályairól szóló 10/1996. (III. 25.) PM rendel...
AVI 2005.9.103 A vámhatóság nem köteles tájékoztatni az ügyfelet valamennyi vámeljárási módról [1995. évi C. tv. 145. §]
Az elsőfokú vámhivatal 2001. április 5-én személygépkocsi ideiglenes behozatalban történő vámkezelését végezte és módosított határozatával 2 099 150 Ft vámterhet állapított meg. Az alperes a határozatot helybenhagyta, hivatkozott a vámjogról, a vámeljárásról, valamint a vámigazgatásról szóló 1995. évi C. törvény (továbbiakban: Vtv.) 1. § 16. pontjára, 75. § (1) bek., 77. § (1) bekezdés i) pontjára, illetve a vámtörvény végrehajtásának részletes szabályairól szóló 10/1996. (III. 25.) PM rendelet (továbbiakban: R.) 38/A. §-ára.A felperes keresetében továbbra is arra hivatkozott, hogy ő nem mint magyar állampolgár, hanem a gépkocsit üzemben tartó külföldi vállalkozás vezető tisztségviselője lépte át a vámhatárt, így az ideiglenes használat nem állapítható meg, a személygépkocsit nem lehetett volna vámárunak tekinteni.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában hivatkozott a Vtv. 1. § 16. pontjára és ennek alapján kifejtette, hogy minden olyan dolog, amelyet a vámhatáron keresztül az ország területére hoznak, vámárunak minősül, amíg annak meghatározott jellegű vámkezelésével a vámáru jellegét el nem veszíti.
A Vtv. 34. § (1) bekezdése értelmében a külföldről behozott vámárut vámellenőrzés alá kell vonni és az ügyfél részéről a 35. § alapján a beléptetés a jelentkezési és árubemutatási kötelezettségből áll. Kifejtette, hogy a vámigazgatási jogviszonyban független, hogy a felperes milyen munkajogi, vagy cégjogi kapcsolatban van a külföldi vállalkozással, ezért e kérdésben nem is vizsgálódott.
Mivel a felperes külföldi tulajdonban lévő gépkocsit hozott be, így a Vtv. 75. § (1) bekezdés alapján ideiglenes behozatalban kellett vámkezelni.
Ennek feltételeit a Vtv. 77. § (1) bekezdés i) pontja határozza meg, így nem sértett jogszabályt a vámhatóság, amikor az ilyen irányú vámkezelési módra hívta fel a felperes figyelmét. Kifejtette, hogy nem az ügy érdeméhez tartozó kérdés, hogy az a felhívás miként, milyen módon vagy hangerővel történt.
Hivatkozott arra is, hogy a Vtv. végrehajtásáról szóló 45/1996. (III. 25.) Korm. rendelet (továbbiakban: Vhr.) 132. § (1) bekezdése alapján csak külföldi természetes személy hozhat be szóbeli árunyilatkozat alapján meghatározott ideig gépkocsit. A felperes azonban magyar természetes személy a vámigazgatási jogviszonyok alapján, függetlenül attól, hogy külföldi jogi személy törvényes képviselője.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérve annak hatályon kívül helyezését és a közigazgatási határozatok hatályon kívül helyezését. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság jogszabálysértő módon nem vizsgálta, hogy a felperes milyen minőségben lépte át a határt, illetve a Pp. 206. § -a alapján nem tulajdonított jelentőséget a felperes ügyvezetői minőségének. A vámhatóság megsértette a Vtv. 145. § (3) bekezdését, mert nem tájékoztatta a felperest megfelelően jogairól, vagyis, hogy milyen vámkezelési lehetőségeket kérhet. A Vtv. 75. § (2) bekezdése alapján a vámkezelést annak részére kellett volna elvégezni, aki azt használja, vagy akinek a felelősségére a vámárut használják. A gépkocsi üzemben tartója pedig külföldi jogi személy volt. A Vhr. 132. § (2) bekezdése alapján az üzletszerűen gépjármű bérbeadásával foglalkozó külföldi vállalkozás esetében alakiság nélkül vámkezelhető a vámáru.
Az alperes a jogerős ítélet hatályában való fenntartását indítványozta annak helyes indokaira tekintettel.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 8. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
A Legfelsőbb Bíróság jogi álláspontja szerint az elsőfokú bíróság jogerős ítélete az alperesi határozat felülvizsgálata szempontjából releváns tényeket helyesen tárta fel, a tényállást helyesen állapította meg. Ítéletének indokolásában részletezte az ügyben alkalmazandó jogszabályokat, és ezek okszerű értelmezésével a jogszabályoknak megfelelő törvényes ítéletet hozott.
A felperes felülvizsgálati kérelmével kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság is rá kíván arra mutatni, hogy minden olyan dolog, amelyet az országhatáron, mint vámhatáron keresztül az ország területére behoznak, mindaddig vámárunak minősül, ameddig a Vtv.-ben és a Vhr.-ben szabályozott megfelelő vámkezelési eljárással a vámáru jellegét el nem veszíti. A felperes által behozott személygépkocsi függetlenül az üzembentartója és tulajdonosa minőségéről, vámárunak minősült.
A vámeljárás a felperes kérelme alapján indult meg. A Vtv. 145. § (3) bekezdése értelmében a vámhatóságnak valóban van tájékoztatási kötelezettsége, de ez nem értelmezhető olyan tág módon, mint ahogy arra a felperes hivatkozott. A vámhatóság nyilvánvalóan nem tájékoztathatja az ügyfelet valamennyi vámeljárási módról. Az ügyfélnek kell nyilatkozatnia kérelmében, hogy milyen vámeljárást kíván indítani, természetesen e körben kérhet és a Vtv. 145. § (3) bekezdése alapján kaphat is tájékoztatást.
A vámeljárás megindításához szükséges tényeket maga a felperes tárta a vámhatóság elé, és ennek alapján ez a jogszerű megoldás főhetett szóba, vagyis a vámárut ideiglenes behozatalban kellett vámkezelni. Ha a külföldi gazdálkodó szerv tulajdonos, üzembentartó, magyar állampolgárságú felperes, mint használó és a vámeljárást kezdeményező ügyfél konstellációban a Vtv. 75. § (1) és 77. § (1) bekezdés i) pontja szerint ideiglenes behozatalban kellett vámkezelni a vámárut.
A felperesnek a Pp. 206. §-ára való utalással kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság kifejti, hogy az ügyben nem volt olyan ténykérdés, amely további bizonyítási eljárást tett volna szükségessé. A perben releváns tényeket maga a felperes adta elő, azokat az alperes sem vitatta, de az elsőfokú bíróság helyesen utalt arra, hogy a felperes cégügyi kapcsolata a per eldöntése szempontjából nem volt releváns kérdés.
Ténykérdés, hogy a személygépkocsit a határ átlépésekor a felperes használta, ezért nem sértette meg az alperesi határozat a Vtv. 75. § (2) bekezdését sem.
A felülvizsgálati eljárás rendkívüli perorvoslati jellegéből fakadóan a felülvizsgálati eljárásban olyan jogszabálysértésre már nem lehet hivatkozni, amelyre a fél a korábbi bírósági eljárásban nem hivatkozott. A Legfelsőbb Bíróság a jogerős határozat felülvizsgálatát végzi el vizsgálva annak jogszerűségét, így a jogerős határozat nem is térhet ki olyan jogszabálysértés indokolására, amelyre a fél az eljárás során nem hivatkozott. Ebből következően a felülvizsgálati eljárásban már újabb jogszabálysértésre hivatkozni nem lehet, a Legfelsőbb Bíróság érdemben az új jogszabálysértéssel nem foglalkozhat.
A fenti elvek alapján a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a felperes felülvizsgálati kérelmében hivatkozott először a Vtv. 132. § (2) bekezdésére, ezért ennek érdemi vizsgálatát a Legfelsőbb Bíróság nem végezhette el.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Kfv. I. 35.355/2002.)