adozona.hu
AVI 2005.8.91
AVI 2005.8.91
Az adóperben hozott elsőfokú ítélet elengedhetetlen tartalmi része az adóhatározat rendelkezéseinek, illetve azok indokainak ismertetése (1957. évi IV. tv. 72. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú adóhatóság kiutalás előtti általános forgalmi adóellenőrzést végzett a felperesnél 1996. I. negyedévére vonatkozóan. Ennek eredményeként határozatával a felperes terhére 10 358 000 Ft adókülönbözetet állapított meg, melyet jogosulatlan visszaigénylésnek minősített, és kötelezte a felperest 5 179 000 Ft adóbírság megfizetésére.
Az elsőfokú határozat indokolása szerint a 01/96., illetve 02/96. számú számlák a D. Bt. által telefon alközpont tarifikációs programok értékesítéséről ker...
AVI 2005.8.91 Az adóperben hozott elsőfokú ítélet elengedhetetlen tartalmi része az adóhatározat rendelkezéseinek, illetve azok indokainak ismertetése (1957. évi IV. tv. 72. §)
Az elsőfokú adóhatóság kiutalás előtti általános forgalmi adóellenőrzést végzett a felperesnél 1996. I. negyedévére vonatkozóan. Ennek eredményeként határozatával a felperes terhére 10 358 000 Ft adókülönbözetet állapított meg, melyet jogosulatlan visszaigénylésnek minősített, és kötelezte a felperest 5 179 000 Ft adóbírság megfizetésére.Az elsőfokú határozat indokolása szerint a 01/96., illetve 02/96. számú számlák a D. Bt. által telefon alközpont tarifikációs programok értékesítéséről kerültek kiállításra, összesen 51 90 675 Ft értékben. A lefolytatott vizsgálat során számítástechnikai igazságügyi szakértő a programokat megtekinteni nem tudta, az adózó által megnevezett cégek, illetve képviselőik nem tudták bizonyítani a programtermék meglétét, annak sem ismertetőjét, sem programterméket nem mutattak meg.
Az L. GMK 1995. december 15-én megállapodást kötött a H. Kft.-vel távközlési díjszámláló program és a tőkésítő és tőkeközvetítő program egyesítése és piacképessé tétele érdekében. Az L. GMK 1996. június 20-án állította ki a számlát 1996. április 1-jei teljesítéssel, és 1996. augusztus 10-i fizetési határidővel 26 millió Ft összegben.
A H. Kft. 1996. március 28-án megállapodást kötött a D. Bt.-vel, melyben a H. Kft. kötelezettséget vállalt arra, hogy üzembe helyezi az adatbázis-kezelést feldolgozó szoftvert, melynek ellenértéke az 1996. március 28-án kelt átadás-átvételi jegyzőkönyv szerint 31 millió Ft.
A D. Bt. és a felperes között 1996. március 28-án kelt 2 db átadás-átvételi jegyzőkönyv szerint az ügylet tárgya a felperes által megrendelt összesen 34 db telefon alközpont tarifikációs alprogram, a teljesítés időpontja 1996. március 28-a.
Az időpontok egybevetése alapján az elsőfokú adóhatóság megállapította, hogy olyan teljesítés került leszámlázásra 1996. március 28-án, amit az eredeti megállapodás (L. GMK-H. Kft.) alapjául kiállított számla szerint csak 1996. április 1-jével teljesítettek. A felperes tehát olyan termék átvételét igazolta, amit a szerződés alapján a szállítója még át sem vett. Az adó-visszaigénylés alapját tehát olyan program képezte, amely nem lehetett az eladó birtokában, így tulajdonában sem. A nem valós, illetve nem valós értékű gazdasági eseményt igazolja, hogy a többi szerződő fél a megállapodásban szereplő összegek kiegyenlítéséről szóló dokumentumot csak 1996. június 20-án állították ki.
A felperes fellebbezése folytán az alperes határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Kiegészítette azzal, hogy nem fogadható el, hogy a felperes részéről a számla kiegyenlítése megtörtént, mivel erre olyan I. RT részvényeket használt fel, melynek értéke az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet tájékoztatása szerint "0" volt.
A felperes keresetében az alperesi határozat elsőfokú határozatra is kiterjedő hatályon kívül helyezését és alperes perköltségben való marasztalását kérte. Álláspontja szerint minden számla valós gazdasági esemény alapján került kiállításra, felperes az ellenértéket az áfával együtt megfizette, az adóhatóság a tényállást nem tárta fel megfelelően.
Az alperes a kereset elutasítását indítványozta a határozatokban foglaltak fenntartásával.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában hivatkozott az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (továbbiakban: Áfa. tv.) 32. § (1) bekezdésére, mely szerint a 34. § szerinti adóalanyt megilleti az a jog, hogy az általa fizetendő adó összegéből levonja azt az összeget, amelyet a részére teljesített termékértékesítés és szolgáltatásnyújtás során egy másik adóalany rá áthárított.
Az Áfa. tv. 35. § (1) bekezdése alapján az adólevonási jog kizárólag az előzetesen felszámított adó összegét hitelesen igazoló dokumentum birtokában gyakorolható. A számvitelről szóló 1991. évi XVIII. törvény (továbbiakban: Sztv.) 84. §-ának (2) bekezdése szerint a számviteli bizonylat adatainak alakilag és tartalmilag hitelesnek, megbízhatónak és helyállónak kell lenniük. Az Áfa. tv. és az Sztv. előírásai alapján csak a formai és tartalmi feltételek együttes megléte esetén kerülhet sor a levonási jog gyakorlására.
A tartalmi feltételeknél vizsgálni kell, hogy a gazdasági esemény valóságosan végbement-e, a termékértékesítés ellenértékét a vevő megfizette-e, illetve, hogy a másik adóalany részéről sor kerülhetett-e az adó áthárítására.
A Pp. 164. § (1) bekezdése alapján az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felperes keresete teljes körűen bizonyítatlan, előadásait, állításait semmilyen bizonyítási eszközzel nem bizonyította, jogszabállyal nem támasztotta alá.
A felperes nem adta át vizsgálatra a perbeli számlákon szereplő árukat, nem bizonyította, hogy vett-e egyáltalán árut, a vásárolt áru megegyezik-e a számlán feltüntetett áruval, illetve, hogy az áru rendelkezik-e mindazokkal a tulajdonságokkal, amely a vételi szándékot, az áru árát megalapozza.
A felperes nem bizonyította, hogy negyedik tulajdonosként hogyan válhatott egy olyan program tulajdonosává, amikor annak megalkotója és első tulajdonosa még nem teljesített a második tulajdonos felé. Nem bizonyította, hogy a szakértői vélemény szerint 100 000 Ft értékű áru milyen piaci mozgás, kereslet-kínálat, árutulajdonság miatt ér több mint 51 millió Ft-ot.
A felperes sem a közigazgatási eljárásban, sem a perben nem bizonyította, hogy a gazdasági esemény a valóságban végbement, illetve, hogy a gazdasági esemény és a számlatartalom a valóságban megegyezők. A termékértékesítés ellenértéke körében a felperes nem bizonyította, hogy a számlákon feltüntetett összeggel 1996. I. negyedévében rendelkezett volna, illetve, hogy a forgalmi értékkel nem bíró részvénnyel hogyan lehetett ténylegesen megfizetni 40 millió Ft-ot.
A felperes azt sem bizonyította, hogy ellenértékében ki nem egyenlített számlák alapján milyen tényeken és jogszabályhelyeken alapul az adóáthárítás. Ennek alapján pedig az adóhatóság jogszerűen állapította meg, hogy a perbeli számlák hiteltelen bizonylatok, amelyek nem lehetnek adó-visszaigénylés bizonylatai.
Kifejtette, hogy az Art. 72. § (1) bekezdése alapján az adóbírság összege az adóhiány 50%-a. Az Art. 73. § (1) bekezdése alapján az adóbírság mértéke kivételes méltánylást érdemlő körülmény esetében hivatalból vagy kérelemre mérsékelhető. A felperes azonban olyan tényt, körülményt, amelyet az adóhatóság eljárása során ne ismert volna és ne értékelt volna, a perben nem tárt elő, így a bíróságnak az adóbírság mértékét nem állt módjában csökkenteni.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes nyújtott be fellebbezést, kérve annak megváltoztatását és a keresetnek történő helyt adást. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a tényállást tévesen, illetve iratellenesen állapította meg, szó szerint idézve az alperesi hatóságok határozatainak indokolását. Tévedett az elsőfokú bíróság, amikor az április 1-jei teljesítési időpont számlabeni megjelölésének jelentőséget tulajdonított. A felperes a két számla ellenértékét átutalta a Bt.-nek. A L. GMK csak június 20-án állította ki - nyilvánvalóan tévesen -az április 1-jei teljesítési időpontú számlát. Harmadrészt a H. Kft. és a D. Bt. ugyancsak március 28-án kötötték meg a megállapodásukat, melyben az előbbi forgalmazási jogot, azaz azonnali értékesítés jogát is megengedte az utóbbinak. A bizonyítékok alapján megállapítható, hogy egyetlen napon 1996. március 28-án mentek teljesedésbe a gazdasági műveletek.
Az alperes ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását indítványozta.
A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint az elsőfokú bíróság a tényállást helytállóan és iratellenes-mentesen állapította meg. Az ügyben alkalmazandó jogszabályokat teljes körűen és részletesen ismertette és ezek megfelelő értelmezésével jogszerű döntést hozott, amellyel a Legfelsőbb Bíróság is egyetért, így azt a Pp. 254. § (3) bekezdésének helyes indokai alapján hagyta helyben.
A felperes fellebbezésével kapcsolatban rámutat arra, hogy a közigazgatási per tárgya a jogerős közigazgatási határozat jogszerűségének, törvényességének felülvizsgálata. Erre figyelemmel a közigazgatási perben hozott elsőfokú ítéletnek elengedhetetlen tartalmi része a közigazgatási határozatok rendelkezéseinek, illetve azok indokainak ismertetése. Az elsőfokú bíróság ennek az ismertetésnek tett eleget az ítélet 2. és 3. oldalán, amikor az első, illetve a másodfokú közigazgatási határozat tényállási elemeit, illetve jogi indokolását ismertette. A perben szereplő felek jogi érveinek ismertetése nem a bíróság álláspontját tükrözi, így e körben iratellenesség csak akkor állapítható meg, ha a fél jogi álláspontját a bíróság nem annak megfelelően, hanem azt hiányosan vagy eltorzítva idézi.
A Legfelsőbb Bíróság arra is rá kíván mutatni, hogy a jogerős alperesi határozat nem csak az 1996. március 28-i és április 1-jei időpontokra és az abból adódó ellentmondásokra alapította határozatát. Az alperesi határozat részét képezte az a körülmény, hogy az igazságügyi szakértő a programokat sem megtekinteni, sem beazonosítani, sem értékelni nem tudta a felperes hibájából. Ugyancsak értékelte, hogy a felperes a vételár kifizetését olyan részvénnyel kívánta igazolni, amelynek az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet tájékoztatása szerint az értéke "0" volt. Az elsőfokú bíróság ezeket a körülményeket és felperes általi bizonyítatlanságot is figyelembe vette ítélete meghozatalakor.
A felperes a fellebbezésében arra hivatkozik, hogy az 1996. április 1-jei dátum nyilvánvalóan tévesen lett megjelölve az L. GMK részéről 1996. június 20-án kiállításra került számlán. Hogy ezt a véleményét mire alapozza, nem jelölte meg, és semmiféle bizonyítékot nem nyújtott ezen állítólagos tévedés igazolására.
A Legfelsőbb Bíróság a pervesztes felperest a Pp. 239. §-a szerint alkalmazandó Pp. 78. § (1) bekezdése alapján kötelezte a pernyertes alperes másodfokú eljárási perköltségének megfizetésére. (Legf. Bír. Kf. IV. 35.404/2001.)