adozona.hu
AVI 2005.6.73
AVI 2005.6.73
A fél nem tekinthető jóhiszeműnek, ha nem győződött meg arról, hogy a vámkezelés megtörtént-e, illetőleg a vámterhet megfizették-e (1995. évi C. tv. 125. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felülvizsgálati eljárás szempontjából releváns tényállás szerint a vámkezelést kérő az élő állat vámáru után fizetési határidőig csupán az általános forgalmi adót fizette meg, ezért az elsőfokú vámhatóság három határozatával összesen 5 769 242 Ft vámteher megfizetésére kötelezte a felperest. Az alperes egy határozatával a három elsőfokú határozatot helybenhagyta. Utalt a vámjogról, a vámeljárásról, valamint a vámigazgatásról szóló 1995. évi C. törvény (továbbiakban: Vtv.) 225/A. § (2) bekez...
AVI 2005.6.73 A fél nem tekinthető jóhiszeműnek, ha nem győződött meg arról, hogy a vámkezelés megtörtént-e, illetőleg a vámterhet megfizették-e (1995. évi C. tv. 125. §)
A felülvizsgálati eljárás szempontjából releváns tényállás szerint a vámkezelést kérő az élő állat vámáru után fizetési határidőig csupán az általános forgalmi adót fizette meg, ezért az elsőfokú vámhatóság három határozatával összesen 5 769 242 Ft vámteher megfizetésére kötelezte a felperest. Az alperes egy határozatával a három elsőfokú határozatot helybenhagyta. Utalt a vámjogról, a vámeljárásról, valamint a vámigazgatásról szóló 1995. évi C. törvény (továbbiakban: Vtv.) 225/A. § (2) bekezdésében megfogalmazott esedékességére, a Vtv. 148. § (1) bekezdésére azzal, hogy az élő állatra zálogjogot nem tudott érvényesíteni. Hivatkozott még a Vtv. végrehajtásáról szóló 45/1996. (III. 25.) Korm. rendelet (továbbiakban: Vhr.) 207. § (5) bekezdésére.A felperes keresetében arra hivatkozott, hogy a közigazgatási hatóságok a kötelező sorrendiséget nem tartották be, a kötelező zálogjogot nem alkalmazták, pedig ez az egyetemlegesség alkalmazásának előfeltétele.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította. Kifejtette, hogy a felperes, mint kezes a Vhr. 207. § (5) bekezdés és a 225/A. § (1) bekezdése alapján lefolytatott vámigazgatási eljárást követően válik vámfizetésre kötelezetté. Álláspontja szerint azonban egyrészt a vámáru jellege, másrészt a vámáru értékesítése, illetve annak időpontja miatt a vámhatóságnak nem volt lehetősége a Vtv.-n alapuló törvényes zálogjog érvényesítésére. A Vhr. 66. § (6) bekezdésében felsorolt eljárások sem jöhettek szóba.
A Vtv. 125. § (2) bekezdés e) pontjával kifejtette, hogy a vámárut megszerzőnél a jóhiszeműséget az ellenkező bizonyításáig vélelmezni kell. Álláspontja szerint semmilyen olyan tény nem merült fel, amely arra utalt volna, hogy a cég a szerzés időpontjában tudott volna a vámteher fennállásáról.
Így az alperes nem sértette meg a Vhr. 225/A. § (1) bekezdés kógens kötelezettségét, illetve a Vhr. 207. § (5) bekezdésének konkretizált általános jogosultsági szabályát, és nem szegte meg az egyetemlegesség egyidejű alkalmazásának Vtv. 125. § (2) bekezdés e) pontját azzal, hogy nem hozott vámteher megfizetésére kötelező határozatot a vámárut megszerző B. Rt.-vel szemben.
A felperes kezességvállalásából eredő egyetemleges vámteher fizetési kötelezettsége a Vhr. 225/A. § (2) bekezdése alapján a vámtartozás megfizetésére szóló felhívás kézhezvételének napjával esedékessé vált. Az eljárási határidők alperes általi be nem tartása az érdemi döntés helyességére kihatással nem volt.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérve annak hatályon kívül helyezését és a keresetnek történő helyt adást. Elvi jelentőségű jogkérdésként jelölte meg a jóhiszeműség vámjogi megítélését, a törvényes zálogjog alakszerű gyakorlásának módját, illetve az egyetemelegesen vámfizetésre kötelezettek kérdését. Jogi álláspontja szerint a közigazgatási hatóságnak a törvényes zálogjogot érvényesíteni kellett volna a vámárut megszerzővel szemben, annak jóhiszeműsége nem állapítható meg. E nélkül a felperessel szemben önálló vámfizetésre kötelező határozatot nem lehetett volna hozni, egyetemlegesen kellett volna kötelezni a vámárut megszerzőt is.
A Legfelsőbb Bíróság hivatásos bírája, mint egyes bíró a Kfv. I. 35.406/2002/3. számú végzésével a Pp. 273. § (1) és (6) bekezdései alapján elrendelte a felülvizsgálati kérelem lefolytatását.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását indítványozta azzal, hogy az elsőfokú bíróság a tényállás teljes körű tisztázását követően a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelő határozatot hozott. A vámhatóság a vámáru jellege (élő állat) miatt nem tudta zálogjogát érvényesíteni. A zálogjog érvényesítése nem a Vtv. 11. § (5) bekezdése alapján a vámáru jóhiszemű megszerzése miatt maradt el. Az alperes nem sértette meg a Vtv. 125. § (5) bekezdésében megfogalmazott egyidejűség szabályát sem.
A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 3. ítéletét hatályon kívül helyezte, és az alperes 2001. augusztus 10-én kelt határozatát - az elsőfokú határozatokra is kiterjedően - hatályon kívül helyezte.
A Vtv. 125. § (4) bekezdése szerint a (2) bekezdés alapján a vámfizetésre kötelezettek az ugyanazon vámárut terhelő vámteher megfizetéséért egyetemlegesen felelősek. Az (5) bekezdés értelmében a (4) bekezdés szerinti egyetemlegességet a vámteher fizetésre kötelezettekkel szemben egyidejűleg kell érvényesíteni.
A Vhr. 207. § (5) bekezdése alapján a Vtv. 125. § (5) bekezdése alapján az egyetemlegesség egyidejű alkalmazására akkor kerülhet sor, ha a Vtv. 148. §-ának (1) bekezdésében előírt törvényes zálogjog nem érvényesíthető. A Vhr. 225/A. § (1) bekezdése értelmében a Vtv. 148. § (1) bekezdésének alkalmazásában a vámhatóság az egyetemlegesség egyidejű érvényesítését megelőzően köteles a Vtv. 11. §-ában meghatározott zálogjogának érvényesítése iránt intézkedni. A (2) bekezdés szerint pedig az e § (1) bekezdése szerinti intézkedés eredménytelensége esetén a vámfizetésre egyetemleges kötelezetteket a vámhatóság egyidejűleg hívja fel a vámtartozás megfizetésére.
A Vtv. 148. § (1) bekezdése alapján a vámhatóság a vámtartozás végrehajtása előtt jogosult a vámáru 11. §-a alapján fennálló törvényes zálogjogból eredő igényei érvényesítésére az e törvényben szabályozott feltételek szerint. Amennyiben a zálogjogból történő kielégítésre nincs lehetőség a vámtartozás megfizetésére, a vámfizetésre kötelezetteket felhívja, eredménytelen felhívás esetén a végrehajtási eljárást megindítja.
A fenti jogszabályhelyek egybevetése alapján megállapítható, hogy a vámfizetésre kötelezettek egyetemlegességének fennállása esetén ezt az egyetemlegességet egyidejűleg kell érvényesíteni. Az egyetemlegesség egyidejű alkalmazására azonban csak akkor kerülhet sor, ha a törvényes zálogjog nem érvényesíthető. A Vhr. 225. § (1) bekezdés 1. pontja kifejezett sorrendiséget is megállapít, mely szerint az egyetemlegesség egyidejű érvényesítését megelőzően köteles a vámhatóság a törvényes zálogjogának érvényesítése iránt intézkedni.
A perben kizárólag a felperest kötelezték a vámteher megfizetésére, de jogi álláspontja szerint egyetemlegesség áll fenn a vámárut megszerző vonatkozásában. Ha ez az egyetemlegesség fennáll, akkor az egyetemleges kötelezettekkel szembeni egyidejű érvényesítésre csak a zálogjog érvényesítése után kerülhet sor. Ezt a jogi okfejtést a fentebb kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság is elfogadta.
Ennek alapján azt kellett vizsgálni, hogy volt-e lehetőség törvényes zálogjog alkalmazására, vagy sem. A perben e körben két eldöntendő kérdés merült fel: alkalmazható-e zálogjog élő állat vonatkozásában, illetve a vámárut megszerzővel szemben érvényesíthető-e a zálogjog vagy sem.
A Vtv. 11. § (1) bekezdése alapján a vámárut a vámteher erejéig - ideértve a vámtartozást is - törvényes zálogjog terheli. A Vhr. 21. § (1) bekezdése alapján a törvényes zálogjogot a vámáru közvetlenül vámfelügyelet alá vételével kell gyakorolni. A Vtv. 1. § 33/A. értelmező pontja alapján közvetlen vámfelügyelet: az áru/vámáru őrzése - ideértve a vámhivatal által üzemeltetett közvámraktárat, és a hivatalból történő raktározást - vagy hivatalos kísérése.
A Vtv. 45. § (2) bekezdés c) pontja értelmében a vámhatóság által üzemeltetett raktárban áru/vámáru tárolását akkor kell elrendelni, ha az árunak/vámárunak közvetlen vámfelügyelet alá tartását e törvény vagy végrehajtási rendelet kötelezően előírja. Az áru/vámáru hivatalból történő tárolását a vámhatóságnak a (3) bekezdés alapján határozattal kell elrendelnie. Ennek alapján megállapítható, hogy főszabály szerint a törvényes zálogjog érvényesítése közvetlen vámfelügyelet alá vétellel történik, amelyet határozattal kell elrendelni és a közvetlen vámfelügyeletet a vámhatóság által üzemeltetett raktárba tárolással kell elrendelni.
A főszabály alól azonban a Vtv. 45. § (5) bekezdése a kivételeket is megfogalmazza. Ennek c) pontja értelmében a vámhatóság által üzemeltetett raktárba - az erre a célra fenntartott vagy bérelt különleges raktár kivételével - nem lehet felvenni azt az árut, amelynek kezelése körülményes. A Vhr. 66. § (5) bekezdés e) pontja alapján pedig a Vtv. 45. § (5) bekezdésének alkalmazásában körülményesen kezelhetők különösen az élő állatok. A perbeli esetben a vámáru élő állat volt, összesen 30 200 db élő tojójérce. Ennek törvényes zálogjogát tehát a vámhatóság által üzemeltetett raktárba történő felvétellel az áru jellege miatt valóban nem lehetett gyakorolni. Ezt az alperes is helyesen állapította meg határozatában. Ugyanakkor sem az alperes, sem a jogerős ítélet nem vette figyelembe, hogy az ilyen vámáruk vonatkozásában a Vhr. 66. § (6) bekezdése speciális szabályozást tartalmaz. E szerint, amennyiben a Vtv. 45. § (5) bekezdésében meghatározott - vámhivatal által üzemeltetett raktárba fel nem vehető - áruval, vámáruval kapcsolatban merül fel a hivatalból történő tárolás igénye, a vámhivatalnak a következők szerint kell eljárnia:
a) engedélyezheti az árunak, vámárunak raktárban való elhelyezését;
b) engedélyezheti az árunak, vámárunak átmeneti megőrzési raktárba való elhelyezését, tartását;
c) a vámteher biztosítása mellett kijelölheti a vámárunak a vámáru felett rendelkezésre jogosult telephelyén történő tárolását;
d) intézkedhet az áru, vámáru erre a célra fenntartott különleges raktárba (pl. adóraktárba) való beszállítása iránt.
A fentiek alapján megállapítható, hogy a vámáru körülményes kezelése önmagában nem akadálya, hogy a vámszervek a hivatalból történő tárolás igénye, azaz a törvényes zálogjog érvényesítése esetén ne intézkedhetnének, illetve a határozatban ne jelölhetnének meg más tárolási, őrzési módot.
Erre figyelemmel a jogerős ítélet helytelenül állapította meg, hogy a vámáru jellege miatt nem volt lehetősége a vámhatóságnak a Vtv. 11. § alapján fennálló törvényes zálogjog érvényesítésére.
Bár az alperes határozatában erre külön nem tért ki, de a felperes keresete kapcsán a jogerős ítélet vizsgálta, hogy érvényesíthető volt-e a zálogjog a vámárut megszerző B. Rt.-vel szemben vagy sem. E körben nem jelölte meg pontosan a Vtv. 11. § (5) bekezdését, de mégis annak fennállását vizsgálta. A Vtv. 11. § (5) bekezdése értelmében a zálogjog a vámáru jóhiszemű megszerzőjével szemben nem érvényesíthető.
E körben a jogerős ítélet arra a vélelemre hivatkozott, hogy a jóhiszeműséget ellenkező bizonyításáig vélelmezni kell. A jóhiszeműség tekintetében a Vtv. és a Vhr. speciális szabályokat tartalmaz. A Vtv. 125. § (2) bekezdés e) pontja szerint vámfizetésre kötelezett, aki olyan vámárut szerez meg, amelyről tudja, vagy kellő gondosság mellett tudnia kellett volna, hogy azt vámteher terheli. A Vhr. 207. § (4) bekezdése alapján pedig a Vtv. 125. § (2) bekezdésének e) pontjában foglalt rendelkezések alapján vámfizetésre kötelezett az, aki nem nyílt árusítású üzletből olyan árut vásárol vagy más módon szerzett meg, melynek jellegéből, jelzéséből, vagy az árura vonatkozó egyéb körülményekből nyilvánvalóan megállapítható, hogy az áru külföldi származású, ennek ellenére nem győződik meg arról, hogy annak a belföldi forgalom számára való vámkezelése megtörtént-e, illetőleg, hogy az után a vámterhet megfizették-e.
A jogerős ítélet szerint a vámárut megszerző részéről nem merült fel olyan adat, hogy a szerzés időpontjában tudott volna a vámteher fennállásáról.
A felülvizsgálati eljárás rendkívüli perorvoslati jellegére tekintettel a tényállás módosítására, a bizonyítékok felülmérlegelésére nincs lehetőség. Erre csak akkor van mód, ha a tényállás iratellenes megállapításokat tartalmaz, illetve a bizonyítékokat kirívóan okszerűtlenül mérlegeli.
Ennek alapján a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a jogerős ítélet iratellenesen hivatkozott arra, hogy a vámárut megszerző nem tudott a vámteher fennállásáról. Ezzel az értékeléssel szemben áll a jogerős ítélet 4. oldalának 9. bekezdésének utolsó mondatával, mely kifejti, hogy a vevő telephelyén 2001. augusztus 21-én felvett jegyzőkönyv rögzítette, hogy a vevő többször kérte G. Bélától a szállítmány orvosi, vám- és egyéb okmányait eredménytelenül.
A B. Rt. telephelyén 2001. augusztus 21-én felvett jegyzőkönyv alapján egyértelműen megállapítható, hogy a B. Rt. tudott a tyúkok vámáru jellegéről. A vevő pedig a Vhr. 207. § (4) bekezdése alapján nem győződött meg arról, hogy a vámkezelés megtörtént-e, illetőleg a vámterhet megfizették-e. Önmagában a szállítmány orvosi, vám és egyéb okmányainak kérése nem tekinthető a Vhr. 207. § (4) bekezdése szerinti meggyőződésnek. A vevő a Vtv. 125. § (2) bekezdés e) pontja alapján nem tanúsított kellő gondosságot a vámáru megszerzésekor. Az, hogy az áru vámjogi sorsa rendezetlen, a vevő tudomására jutott, hiszen a jegyzőkönyvben is rögzítésre került, hogy a vevő a vételárat csak részben utalta át, mert tudomására jutott G. Béla rendezetlen vámügye.
A jogerős ítélet a vevő jóhiszeműsége és kellő gondossággal történő eljárása, illetve meggyőződése körében részben iratellenes megállapításokat rögzített, részben a bizonyítékokat kirívóan okszerűtlenül értékelte. Mivel azonban a megfelelő iratok és bizonyítékok a Legfelsőbb Bíróság rendelkezésére álltak, ezért szükségtelen volt az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezése és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára, mert a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a megfelelő határozat meghozatalához szükséges tények az iratokból megállapíthatóak voltak.
A felperes által felvetett elvi jellegű jogkérdésekkel kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság tehát megállapította, hogy az egyetemlegességet a vámfizetésre kötelezettekkel szemben egyidejűleg kell érvényesíteni. Az egyetemlegesség egyidejű alkalmazására akkor kerülhet sor, ha a törvényes zálogjog nem érvényesíthető, vagyis a törvényes zálogjog érvényesíthetősége előfeltétele az egyetemlegesség egyidejű alkalmazásának. A törvényes zálogjog érvényesíthetősége, illetve az egyetemlegesen vámfizetésre kötelezettek körében a vámárut megszerző jóhiszeműségére, kellő gondosságára a Vtv. és a Vhr. speciális szabályokat tartalmaz. E körben nem lehet jóhiszeműnek tekinteni, ha nem győződött meg arról, hogy a vámkezelés megtörtént-e, illetőleg a vámterhet megfizették-e.
A fenti elveket a perbeli esetre vonatkoztatva megállapítható, hogy a felperes és a vámárut megszerző vonatkozásában egyetemlegesség állt fenn, a vámszervek jogszerűtlenül a törvényes zálogjogot, mint előfeltételt nem alkalmazhatták, ezért önállóan csak a felperesre vámteher megfizetésére kötelező határozatot nem hozhattak volna.
Mivel a felperes alappal hivatkozott a Pp. 270. § (2) bekezdésében meghatározott felülvizsgálati okra, a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárás lefolytatására figyelemmel a Pp. 275. § (4) bekezdése szerint a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, az alperesi határozatot - az elsőfokú határozatokra is kiterjedően - a Pp. 339. § (1) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.406/2002.)