adozona.hu
AVI 2005.6.72
AVI 2005.6.72
Az adóperben az adózó oldalán áll a bizonyítási teher, ha az adóhatározat jogszerűségét vitatja (Pp. 164. §).
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú adóhatóság 1991-95. évekre megtartott átfogó ellenőrzés alapján határozatában a felperes terhére összesen 65 000 852 Ft adókülönbözetet állapított meg, 32 926 000 Ft adóbírság és 89 491 000 Ft késedelmi pótlék megfizetésére kötelezte a felperest. Az alperes határozatával az elsőfokú határozatot megváltoztatta, és az adókülönbözet, adóhiány összegét 39 000 659 Ft-ra, az adóbírság összegét 19 829 000 Ft-ra, a késedelmi pótlék összegét 56 000 869 Ft-ra csökkentette. Az alperes a pere...
AVI 2005.6.72 Az adóperben az adózó oldalán áll a bizonyítási teher, ha az adóhatározat jogszerűségét vitatja (Pp. 164. §).
Az elsőfokú adóhatóság 1991-95. évekre megtartott átfogó ellenőrzés alapján határozatában a felperes terhére összesen 65 000 852 Ft adókülönbözetet állapított meg, 32 926 000 Ft adóbírság és 89 491 000 Ft késedelmi pótlék megfizetésére kötelezte a felperest. Az alperes határozatával az elsőfokú határozatot megváltoztatta, és az adókülönbözet, adóhiány összegét 39 000 659 Ft-ra, az adóbírság összegét 19 829 000 Ft-ra, a késedelmi pótlék összegét 56 000 869 Ft-ra csökkentette. Az alperes a peres eljárás folyamata alatt hozott határozatával korábbi határozatát akként módosította, hogy törölte G. Istvánné, P. István, Sz. András és K. András tanúvallomását.A felperes keresetében az alperesi határozat 5., 6., 7., 8., 13., 15., 17., 21., 26., 27., 28., 36. pontjainak, valamint ehhez kapcsolódóan áfa tekintetében a 44., 45., 47., 48., 50., 53., 56., 60., 70., 72. pontjainak, továbbá a mulasztási bírság alapját képező 79., 80., 81. pontok felülvizsgálatát kérte.
Az elsőfokú bíróság valamennyi pont vonatkozásában igen részletesen feltárta és rögzítette a tényállást. Az alperesi határozat jogszerűségének megítélésével kapcsolatban hivatkozott az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (továbbiakban: Áfa. tv.) 4. § (1) bekezdésére, az adóalany fogalmára, a 32. § (1) bekezdés a) pontjára, az áfa-levonás jogi lehetőségére. Kifejtette, hogy az Áfa. tv. és az Sztv. előírásai alapján a formai és tartalmi feltételek együttes megléte esetén kerülhet csak sor a levonás gyakorlására. Nem lehet áfát visszaigényelni, ha a számlát nem létező gazdasági társaság bocsátotta ki, ha a számlával ellentétben a vételár nem teljes egészében került kifizetésre, illetve nem hiteles az a számla, amely meg nem történt gazdasági eseményt tanúsít.
Az eredmény-kimutatás, a mérleg szerinti eredmény és költségek vonatkozásában hivatkozott a 1991. évi XVIII. törvény (Sztv.) 43. §-ára, 47. §-ára és 49. §-ára. A számviteli bizonylat alaki és tartalmi hitelességével kapcsolatban hivatkozott az Sztv. 83. §-ára.
Hivatkozott az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (továbbiakban: Art.) 1. § (1) és (7) bekezdéseire, a jogszabályban előírt bizonylatok, könyvek, nyilvántartások vonatkozásában a 33. §-ra, a bizonylat kiállításával kapcsolatban a 34. §-ra. Az Art. 51. § (7) bekezdése értelmében az ellenőrzés során a tényállást az adóhatóság köteles tisztázni és bizonyítani. Bizonyítási eszközök és bizonyítékok különösen: az irat, a szakértői vélemény, nyilatkozat, a tanúvallomás, helyszíni szemle, próbavásárlás, próbagyártás, helyszíni leltározás, más adózók adatai. Az adóhatóság a tényállás tisztázása során az adózó javára szolgáló tényeket is köteles feltárni.
Az adóbírság mértékével kapcsolatban hivatkozott az Art. 71. § (1)-(3) bekezdéseire.
A Pp. 164. § (1) bekezdése értelmében a per eldöntéséhez szükséges tényeket általában annak a félnek kell bizonyítani, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valónak fogadja el. Ezen általános jogelveket és jogszabályhelyeket felsorolva a felperesi keresettel támadott határozati pontokat túlnyomó részben alaptalannak találta.
Az 5. pont vonatkozásában megállapította, hogy a W. Kft. számlakibocsátása időpontjában sem jogalanyisággal, sem adóalanyisággal nem rendelkezett, így jogszerűen számlát sem bocsáthatott ki, a nem létező társaság nevében kibocsátott számla adóösszeget hitelesen tanúsító bizonylatnak nem tekinthető.
A 6. és 43. pont vonatkozásában az A. Bt.-vel kapcsolatban megállapította, hogy a felperes a számla nettó összegét jogszerűen a költségek között nem szerepeltetheti, és jogszerűtlen az áfa-visszaigénylése is. A felek között a gazdasági esemény létrejötte nem bizonyított, a perbeli számlakibocsátó könyvelésében nem szerepelt.
A 7. és 44. ponttal kapcsolatban az alperes a per folyamata alatt módosító határozatában P. István tanúvallomását törölte. A felperes a teljesítést igazoló dokumentumok szerint piackutatási tevékenységet végzett, ezzel szemben a számlán közvetítő külkereskedelem és közvetítő nagykereskedelem szolgáltatás szerepel. A felperes nem tudta bizonyítani a szerződés teljesítését, illetve ennek hiányának gazdasági kihatását sem. A felperes által a szerződés teljesítését igazolni kívánó dokumentumokat nem tudta elfogadni, mert azok a szerződéses számla szerinti teljesítés utáni időszakra vonatkoztak. A V. Kft. áfa-bevallási és fizetési kötelezettségének nem tett eleget, a társaság nem volt fellelhető, székhelye fiktív. A képviseletre jogosultnak a szerződésről tudomása nem volt.
A 8. és 45. ponttal kapcsolatban a bíróság megállapította, hogy a számla hiteles bizonylatnak nem tekinthető. Részben formai hibában szenved, részben a gazdasági esemény létrejötte sem volt bizonyított. A cégbíróság a H. Kft. bejegyzés iránti kérelmét elutasította, a társaság nem jött létre, nem jogalany és nem adóalany.
A 15. és 48. pontokkal kapcsolatban az alperes a következő értékesítési láncot tárta fel: felperes (mint eladó) - M. Péter R. Kft. - felperes (mint vevő). A láncolatban M. Péter az áfát bevallotta, míg az eredete és az értékesítés megtörténte nem bizonyította, mert az R. Kft. sem bevallási, sem befizetési kötelezettségét nem teljesítette.
A 17. és 50. pont vonatkozásában az elsőfokú bíróság utalt az Art. 51. § (4) bekezdésére. Az alperes erre figyelemmel jogszerűen fel a VPOP Megyei Nyomozóhivatalánál eljárása során felvetett gyanúsítottkénti vallomást, M. László elismerte a számla hamis voltát. Így az alperes alapos okkal jutott arra a következtésre, hogy a gazdasági esemény nem történt meg. A felperes egyebekben e kereseti pontokhoz tartozóan semmilyen bizonyítékot nem terjesztett elő.
A 21. és 56. pontok vonatkozásában megállapította az elsőfokú bíróság, hogy a 4 R. Bt. számítógép-alkatrészeket nem szerzett be, azokat nem is értékesíthette, így a számla szerinti gazdasági esemény megtörténtét nem bizonyította. Az alperes pedig jogszerűen használta fel T. Béla nyilatkozatát.
Az elsőfokú bíróság alaposnak találta a felperesi kereseti kérelmet az alperesi határozat 26., 27. és 60. pontjához kapcsolódóan.
A 31. ponthoz kapcsolódóan a felperes nem vitatta a D. Kft. számláihoz kapcsolódó megállapítást, azonban az adóbírságot 20%-ra kért mérsékelni, mivel önellenőrzési szándékát az adóhatóságnak értékelni kellett volna. Az elsőfokú bíróság azonban ezen érvelést, mint adóbírság-csökkentő tényt nem tudta értékelni.
A 36. és 70. határozati pontokhoz kapcsolódóan az elsőfokú bíróság megismételte, hogy adóalanyiság hiánya miatt a költségelszámolás nem jogszerű. A számlához kapcsolódó áfa sem helyezhető levonásba.
A 72. határozati pont vonatkozásában megállapította, hogy a gazdasági esemény a felperes és a számlakibocsátó A. Balázs egyéni vállalkozó között nem jött létre. A. Balázs könyvelésében a számlák nem szerepelnek, a számla sorszám szerinti számlatömb a szigorú számadású nyomtatványok között szintén nem szerepel. Bizonyítékként értékelte V. István ezzel kapcsolatos tanúnyilatkozatát is.
A 79., 80., 81, határozati pontokkal kapcsolatban megállapította, hogy a felperesi számlák adótartalma hiányos volt, sérült a számviteli törvény szerinti valódiság elve, és a garanciális javítások keretében már nem javítható készülékekről nem állított ki számlát.
Összegezve utalt arra a bíróság, hogy a felperes könyvszakértő kirendelésére indítványt nem tett, mely véleményképes lett volna a könyvelési anyagnak a számviteli és könyvviteli rendet érintő "felülellenőrzésével" az alperesi állítást megdönteni.
Az elsőfokú bíróság utalt a határozat 82. pontjára, melyet a felperes nem vitatott, és az adóhiány összege az elsőfokú határozatban megállapítotthoz képest 19 000 829 Ft-ra csökkent.
Mindezek alapján a keresetet a mulasztási bírságot kifogásoló részében is alaptalannak ítélte a bíróság.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes nyújtott be fellebbezést a felperesi keresetet elutasító részben. Általánosságban kifejtette, hogy a bíróság nyilvánvalóan szándékoltan alperes pernyerése érdekében használta az Art. 51. § és a Pp. 164. § bizonyítási teherre vonatkozó előírásait. Véleménye szerint a bíróság "elfáradt" a hosszú perben és figyelmen kívül hagyta a nagy mennyiségű bizonyítékot és szakmai gondossággal elkészített nyilatkozat tömeget, amelyet a felperes benyújtott. Megfelelően idézte a vonatkozó jogszabályokat, csak az a kérdés, hogy azokat tartalmának, szellemének megfelelően alkalmazta-e. Részleteiben, az 5. ponttal kapcsolatban kifejtette, hogy költségként kérte elszámolni a felmerült áruvásárlást.
A 6. és 43. ponttal kapcsolatban utalt arra, hogy táblázatba foglalta az alperesi és felperesi bizonyítékokat. A 7. és 44. pont körében kifejtette, hogy a meglévő szerződés, kijavított számla elégséges bizonyíték a gazdasági esemény megtörténtére. P. István a tanúvallomását visszavonta. Nem a felperesnek kell bizonyítania a teljesítést, hanem az APEH-nek a nem teljesítést. A 8. és 45. ponttal kapcsolatban is letagadta a szállító a teljesítést. A 13-47. pont vonatkozásában a bíróság nem reagált a felperes részletesen kifejtett érveléseire. A 17. és 50. pont vonatozásában nem igaz, hogy nem utalt a felperes mellett szóló bizonyítékra. A 21. és 56. pont vonatkozásában a bírósági eljárás során ismételt célvizsgálat keretében az alperes ugyanazt állapította meg, mint korábban. Ez az új vizsgálat sem alkalmas azonban a valódi tartalom bizonyítására. Utalt arra, nem igaz, hogy nem kérte a bírságot előíró pont felülvizsgálatát.
Az alperes ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását indítványozta.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezéssel nem támadott részét nem érintette, a fellebbezéssel támadott részét helybenhagyta.
A felperes fellebbezésének általános részével kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság nem tudja értelmezni felperes azon állítását, hogy az elsőfokú bíróság nyilvánvalóan szándékoltan az alperes pernyertessége érdekében használta fel az Art. 51. §-át és a Pp. 164. §-át. Ezek a törvényhelyek nem valamely fél pernyertessége érdekében születtek, hanem a jogszabályalkotó a közigazgatási eljárásban, illetve a bírósági eljárásban meghatározta a tényállás megállapítás kereteit, illetve a bizonyítási teher kérdéskörét. Az Art. 51. § (7) bekezdése értelmében az ellenőrzés során a tényállást az adóhatóság köteles tisztázni és bizonyítani. Ezt követően felsorolja a bizonyítási eszközöket és bizonyítékokat. A közigazgatási eljárásban tehát az adóhatóságot terheli a tényállás tisztázás és bizonyítási kötelezettség, melynek jelen peres ügyben az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az eljárt alperes eleget is tett. Egy szerződés teljesítésével kapcsolatban az alperes a bizonyítékok mérlegelésével jutott arra a következtetésre, hogy az nem való gazdasági eseményt takar, illetve a teljesítés annak alapján nem történt meg. Amennyiben az alperesi határozat ezen állításainak jogszerűségét vitatja a felperes, a peres eljárásban már a Pp. 164. §-a alapján a bizonyítási teher az ő oldalán áll, vagyis neki kell bizonyítani, hogy az alperesi állítással szemben a szerződés valóban létrejött és olyan tartalommal, illetve a teljesítés is annak megfelelően megtörtént, amely alapot adhat pl. az áfa-levonás jogosságára.
A másodfokú eljárásban a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét vizsgálja felül és e körben teljesen irreleváns körülmény, hogy az elsőfokú eljárás során egy vagy több bíró vett részt, illetve, hogy a felperes az esetleges bíróváltozás körében milyen koncepcionális irányt vélt felfedezni az egyes eljárt bírók tekintetében.
Az elsőfokú bíróság ítéletének érdemi részével kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a felperes által vitatott alperesi határozati pontok vonatkozásában az elsőfokú bíróság részletes, mindenre kiterjedő tényállást állapított meg, részletezte a perben alkalmazandó jogszabályhelyeket, és azok alapján meghozott jogszerű ítéletével a Legfelsőbb Bíróság is mindenben egyetértett. Erre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 254. § (3) bekezdésének helyes indokai alapján hagyta helyben.
A felperes által a fellebbezésben felhozott egyes pontok vonatkozásában az alábbiakra kíván még rámutatni. Az 5. pont vonatkozásában az elsőfokú bíróság részletesen kifejtette, hogy adóalanyiság hiányában az áru megvásárlása sem alapozza meg az áfa-visszaigénylést.
A 6. és 43. ponttal kapcsolatban kifejtette, hogy bizonyítható módon a számlák sorszámát az A. Bt. másképp képzi, más bélyegzőlenyomatot használ.
A 7. és 44. ponttal kapcsolatban a meglévő szerződés és a kiállított számla egyáltalán nem elégséges bizonyíték a gazdasági esemény megtörténtére. Az áfa-visszaigényléssel kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság töretlen ítélkezési gyakorlatot folytat, melyre az elsőfokú bíróság is utalt akként, hogy az Áfa. tv. és az Sztv. előírása alapján csak a formai és tartalmi feltételek együttes megléte esetén kerülhet sor a levonási jog gyakorlására. Önmagában a formai feltétel (számla) megléte még nem bizonyítja, hogy valóságosan végbe ment-e az a gazdasági esemény, amelyre az adózó visszatérítését alapítja. E körben tehát a perben a Pp. 164. § (1) bekezdése alapján a felperesnek kellett volna bizonyítania a valós gazdasági esemény megtörténtét. A 8. és 45. pontok esetében a számlakibocsátónak nevezett T. Sándor aláírás nem volt azonos T. Sándor aláírásával, aki egyébként a RAM modulok értékesítését sem ismerte el. Árukészletében ilyen termék nem szerepelt, bélyegzője is eltérő volt.
A 13-47. pontok esetében lopott személyi igazolvánnyal alapított cég, a H. Kft. fiktív cég, így sem költség, sem áfa ezen számlák alapján nem számolható el, nem igényelhető vissza.
A 17. és 50. pontok vonatkozásában a számlakibocsátó M. László a büntetőeljárásban elismerte, hogy csak kiállította a számlát, számlatömbje valamennyi számlája fiktívnek tekinthető.
A 21. és 56. ponttal kapcsolatban kifej tette, hogy ilyen számítógép-alkatrészeket a bt. nem is szerzett be, és nem is értékesített. Így a gazdasági esemény megtörténte sem bizonyított.
Az elsőfokú bíróság az Art. 73. § (1) bekezdése alapján kivételes méltánylást érdemlő körülményt az adóbírság mérséklése körében nem tárt fel felperes javára.
A Legfelsőbb Bíróság a perköltségre vonatkozó felperesi fellebbezést sem tartotta megalapozottnak. Álláspontja szerint képtelenül nagy összeg ahhoz képest, hogy az alperes képviseletét saját alkalmazotti jogkörben ellátott dolgozója látta el. A munkadíj nagyságának megállapításával kapcsolatban a bírói gyakorlat már hosszú ideje nem tesz különbséget az ügyvédi és jogtanácsosi munkadíj nagysága között. Önmagában tehát az a körülmény, hogy az alperest képviselő jogtanácsos az alperesnél alkalmazotti minőségben áll, még nem ad alapot a perköltség csökkentésére. A perköltség összegénél a pertárgyértékre, az ügy bonyolultságára és a jogi képviselők által kifejtett munka mennyiségére figyelemmel kell megállapítani a perköltséget.
A pervesztes felperest a Pp. 237. §-a szerint alkalmazandó Pp. 78. § (1) bekezdése alapján kötelezte a pernyertes alperes másodfokú eljárási perköltségének megfizetésére. (Legf. Bír. Kf. I. 35.938/2002.)