adozona.hu
AVI 2005.5.63
AVI 2005.5.63
A pertárgy értékének az adózó hátrányára megállapított adóhiány összegét kell tekinteni [Pp. 78. § (1) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperesi gazdasági társaságnál, mely korábban T.-F. Kft. néven működött, az adóhatóság az 1993-1994. évekre ellenőrzést végzett. A megismételt eljárásban felvett ellenőrzési jegyzőkönyv 2. pontjában foglalt megállapítás képezi jelen peres eljárás tárgyát. E szerint a felperes a P. Rt, az L. Kft., és a B.-E. Rt.-vel közösen, négytagú konzorciumként pályázott az S. Kft. üzletrészének megvásárlására privatizáció kapcsán. Az Állami Vagyonügynökség bizományosaként a P. Rt.-vel kötötték meg az ü...
AVI 2005.5.63 A pertárgy értékének az adózó hátrányára megállapított adóhiány összegét kell tekinteni [Pp. 78. § (1) bek.]
A felperesi gazdasági társaságnál, mely korábban T.-F. Kft. néven működött, az adóhatóság az 1993-1994. évekre ellenőrzést végzett. A megismételt eljárásban felvett ellenőrzési jegyzőkönyv 2. pontjában foglalt megállapítás képezi jelen peres eljárás tárgyát. E szerint a felperes a P. Rt, az L. Kft., és a B.-E. Rt.-vel közösen, négytagú konzorciumként pályázott az S. Kft. üzletrészének megvásárlására privatizáció kapcsán. Az Állami Vagyonügynökség bizományosaként a P. Rt.-vel kötötték meg az üzletrész adásvételi szerződést 1993. november 19-én. E szerződés szerint a konzorcium az S. Kft. üzletrészeinek 97,2%-át szerzi meg, tagonként 60 820 000 Ft névértékű üzletrészt. Az üzletrész vételára tagonként 87 482 975 Ft volt.A vételár készpénzből és kárpótlási jegy nyújtásából tevődött össze, az Állami Vagyonügynökség a kárpótlási jegyeket tagonként 142,2%-kal számította be. Az üzletrész megvásárlása során a vételi árfizetés úgy történt, hogy a pályázat benyújtásakor volt esedékes a bánatpénz fizetése, tagonként 2 750 000 Ft. A bánatpénzt együttesen a felperes fizette meg, 11 000 000 Ft-ot, mely fedezte a négy tag fizetési kötelezettségét. A készpénzfizetési kötelezettség maradékát a P. Rt. illetve az Rt. rendelkezésére álló felszámolás alatt álló "A. Mg. Tsz." fizette meg, a másik két tag készpénzfizetést nem teljesített. A vételár kárpótlási jeggyel teljesítendő része összesen 231 244 000 Ft volt.
A felperes a saját kárpótlási jegy szükségletét 1993. november 18-án a p.-i illetékességű M. Kft.-től vásárolta 124%-os árfolyamon. A privatizációs szerződés aláírására 1993. november 19-én került sor.
A felperes a megszerzett az S. Kft. üzletrészeket 1993. december 21-én eladta az M. Kft.-nek 106 582 000 Ft vételárért, melyből ténylegesen 11 000 000 Ft megfizetés történt meg, a maradék vételár részletet az előző kárpótlási jegyek vételárának beszámításával számolták el a felek.
A vizsgálati jegyzőkönyv szerint a felperes az S. Kft. üzletrészének beszerzési árát úgy határozta meg, hogy az üzletrészek megvásárlásához szükséges kárpótlási jegyek beszerzési árához (95 582 000 Ft) hozzáadta az általa bánatpénzként az összes konzorciumi tag helyett fizetett 11 000 000 Ft-ot. Így a vételár megegyezett az eladási árral, ebből következően nem számolt el árfolyamnyereséget.
Az adóhatóság megállapítása szerint ezzel a felperes megsértette a számviteli törvény 34. § (3) bekezdését, mely szerint a gazdasági társaságokban lévő tulajdoni részesedést jelentő befektetést vásárlás esetén vételi áron kell értékelni. Ez a vételár az eredeti 87 482 975 Ft lett volna.
1993. november 17-én a négy konzorciumi tag egyike a B.-E. Rt. átruházta az üzletrészét a másik három tagra fizetési nehézségei miatt. Így a felperesre átruházásra került 2027/25 030-ad rész, a vételár ennek arányában emelkedett. A felperes ezt a tulajdoni hányadát is eladta az M. Kft.-nek mely esetben sem történt árfolyamveszteség elszámolása.
Az ellenőrzés vizsgálta a kárpótlási jegyek beszerzésének folyamatát, megállapítva, hogy ebben az időszakban 71-72% körül mozgott a kárpótlási jegyek árfolyama. Az M. Kft.-vel kötött ügylet 124%-os árfolyam számítása elkerülte a kárpótlási jegy névértékéhez képest magasabb beszámítási érték miatt keletkező árfolyamnyereség adózását.
Az adóhatóság kapcsolódó vizsgálatokat is végzett, cégbírósági iratokat szerzett be, valamint beszerezte a rendőrség által lefoglalt P. Rt. iratanyagát. Ezekből az iratokból elemezte a kárpótlási jegy beszerzések láncolatát megállapítva, hogy az M. Kft. bizonylatai nem voltak feltalálhatók. Az adóhatóság elemezte a cégbírósági adatokat és a különböző cégkapcsolódásokat. Megállapította hogy az M. Kft.-nek az 1993-1994-es évben az egyetlen tevékenysége az volt, hogy az S. Kft. privatizációban részt vett. Az M. Kft. ez időben társasági adót nem fizetett, a kárpótlási jegyek árfolyamnyereségét sem a felperes, sem az M. Kft. nem fizette meg. Részletesen elemezte az adóhatóság a kárpótlási jegyek beszerzésének lehetőségét abból a szempontból is, hogy a B.-E. Rt. helyett fizetett a három tag és így azt a megállapítást tette, hogy valójában 165 700 000 Ft-ot fordítottak a kárpótlási jegyek vételére, amely a 71,66%-os árfolyammal reális volt a piaci árfolyamhoz képest. A kárpótlási jegyek bekerülési értéke és felhasználási értéke között tehát 54 376 483 Ft árfolyamnyereség keletkezett, amelyet a felperes nem számolt el pénzügyi műveletek bevételeként, ezért az adóhatóság vizsgálata az adózás előtti eredményét megnövelte. Az alperes módosított határozata a felperest 1993. évre 8 863 000 Ft társasági adóhiány, 4 431 000 Ft bírság, és 11 411 000 Ft késedelmi pótlék megfizetésére kötelezte.
A felperes módosított keresetében kérte az alperes módosított határozatának hatályon kívül helyezését, eljárásjogi és anyagi jogi okokból.
Anyagi jogi jogszabálysértést azért követett el az adóhatóság, mert alaptalanul állapította meg azt, mely szerint az M. Kft.-vel kötött kárpótlási jegy vételére vonatkozó szerződése valótlan lett volna. A felperes hangsúlyozta, hogy az M. Kft.-vel írásbeli adásvételi szerződést kötött a kárpótlási jegyek megvételére. Az ügylet a mérlegben szerepelt, a mérleg valódiságát annak ellenkező bizonyításáig el kell fogadni. Nem volt jelentősége annak a ténynek, hogy a szerződést aláíró L. József az ügyletre nem emlékezett. A felperes állította, hogy kárpótlási jegyet a P. Rt.-től nem szereztek be, felé pénzügyi teljesítést soha nem eszközöltek. Az adásvétel tárgyát képező kárpótlás jegyek fel lettek tüntetve, az eladó nyilatkozott arról, hogy a kárpótlási jegyek tulajdonukat képezik.
Az alperes a kereset elutasítását kérte és fenntartotta a határozatában foglaltakat. Az alperes hangsúlyozta, hogy a becsatolt adásvételi szerződés sem az M. Kft.-től történő kárpótlási jegy beszerzés, sem a vételi árfolyamot hitelt érdemlően nem bizonyította. Az M. Kft. iratai eltűntek, az ügylet idején a működő kft. ügyvezetője L. József kétszeri meghallgatása során is úgy nyilatkozott, hogy az ügyletre nem emlékezik. A P. Rt.-től lefoglalt iratokból kimutatható volt, hogy 360 000 000 Ft értékű teljes fedezetet nyújtó kárpótlási jegyre opciós szerződést kötött az L. Rt.-vel 70%-os árfolyamon. 1993. november 18-án 73%-os árfolyamon a 113 244 000 Ft értékű kárpótlási jegyet vett az L. Rt.-től, majd az I. Kft.-től 70%-os árfolyamon 90 000 000 Ft értékben. A P. Rt. tehát megteremtette az egész ügylethez szükséges kárpótlási jegy mennyiséget összhangban a privatizációs szerződés 10. pontjában foglaltakkal, így nem volt indokolt az M. Kft.-vel a magasabb árfolyamon való kárpótlási jegy adásvételi szerződéskötés.
A lefolytatott eljárást követően a megyei bíróság ítéletével az alperes keresettel támadott módosított határozatát hatályon kívül helyezte és az alperest új eljárás lefolytatására kötelezte.
Az elsőfokú bíróság részben találta alaposnak a keresetet. Megállapította, hogy az alperes határozata a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján megalapozatlan volt.
Az eljárásjogi jogszabálysértésre való hivatkozást az elsőfokú bíróság nem találta alaposnak. A szerződések adójogi minősítését azonban a feltárt tényállás alapján nem találta megnyugtatóan elvégezhetőnek. Ezért az elsőfokú bíróság a határozat hatályon kívül helyezésével új eljárásra kötelezte az adóhatóságot, ahol további tényállás tisztázási kötelezettséget írt elő.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperes fellebbezést, a felperes csatlakozó fellebbezést nyújtott be.
Az új eljárás elrendelése ellen mindkét peres fél fellebbezett, és lényegében nem volt vita közöttük abban, hogy a további bizonyítási eljárásra sem lehetőség, sem szükség nincsen.
A Legfelsőbb Bíróság Kf. IV. 29.771/1999/8. számú végzésével az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította.
A Legfelsőbb Bíróság egyetértett a peres felek fellebbezés illetve csatlakozó fellebbezésében kifej tettekkel és megállapította, az eldöntendő kérdés az, hogy jogszabálysértő-e az alperesi határozat, mely a felperes terhére számviteli törvény megsértése miatt társasági adóhiányt állapított meg. Az adóhatóság határozatát részletes bizonyítási eljárásra alapította. A további bizonyítástól új eljárás lefolytatásától, eredmény nem várható. Az elsőfokú bíróság által észlelt ellentmondások a továbbiakban: sem tisztázhatók, ebből következik tehát, hogy az eddig felmerült adatok és megállapított tényállás alapján kell dönteni arról, az alperes határozata a jogszabálynak megfelelt-e vagy sem.
Az elrendelt új eljárás során a peres felek addigi nyilatkozataikat mindenben fenntartották, és a megyei bíróság 5. számú ítéletével az alperes keresettel támadott határozatát hatályon kívül helyezte és az alperest új eljárás lefolytatására kötelezte. Kötelezte az alperest, hogy a felperes részére 800 000 Ft perköltséget fizessen meg.
A megismételt eljárás során az elsőfokú bíróság a keresetet alaposnak tartotta. A bíróság utalt arra, hogy az ügyben a Legfelsőbb Bíróság végzése szerint a rendelkezésre álló adatok mellett kellett döntenie. Az eljárt adóhatóságok több irányból vizsgálták a vitatott jogügyletet, azonban a bíróság a lefolytatott bizonyítás anyagát értékelve arra a következtetésre jutott, hogy a bizonyítás anyag minden kétséget kizáróan nem igazolja a jogügyletek fiktív voltát.
Az adóellenőrzés során az adóhatóságot terhelte annak bizonyítása, hogy az okiratban foglalt jogügylet a felperes és az M. Kft. között fiktív, illetve a privatizációs kárpótlási jegybiztosítás más forrásból történt, és a kifogásolt jogügylet valójában az árfolyamnyereség "eltüntetését" szolgálta.
Alperes, a felperes és az M. Kft. között létrejött jogügyleteket az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (Art.) 1. § (7) bekezdése szerint értékelte és összegezve a megállapítása az volt, hogy ténylegesen a kárpótlási jegy adásvételére vonatkozó szerződés nem jött létre, a jogügylet célja kizárólag az volt, hogy a privatizáció keretében történő kárpótlási jegy felhasználásából eredő árfolyamnyereséget kompenzálja. A megyei bíróságok az adóhatóságok által feltárt körülményeket olyannak értékelte, melyek legfeljebb az ügylettel kapcsolatos aggályokat támaszthatnak alá, de sem egyenként, sem összességében nem alkalmasak a vitatott jogügylet fiktív voltának bizonyításához, ezt a megállapítást a bíróság a Pp. 206. § (2) bekezdése szerinti mérlegeléssel és értékeléssel tette.
Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az S. Kft. privatizációjával kapcsolatban konzorcium jellegű együttműködés jött létre a privatizációs vevők között. Ebben a körben a vevők együttműködtek a vételár biztosítása kapcsán. A szerződés 10. pontja a kárpótlási jeggyel történő fizetés körében sajátos formulát tartalmaz, ekkor az eladó tudomásul veszi, hogy a P. Rt. konzorcium tagjai helyett is javukra a saját nevében teljesíti a kárpótlás jeggyel kapcsolatos fizetési kötelezettséget. Az adóvizsgálat azonban nem tudta bizonyítani, miszerint felperes ténylegesen e megállapodás alapján a P. Rt.-től vásárolta volna a kárpótlási jegyet, illetve a P. Rt. és felperes között e vonatkozásban elszámolási viszony jött volna létre. A rendelkezésre álló okiratok azt bizonyították, hogy a felperes az M. Kft.-től szerezte be az ügylethez szükséges kárpótlási jegy mennyiséget. Ezt a kapcsolódó vizsgálatok is alátámasztották, amelyek arra voltak hivatottak, hogy azt vizsgálják, az M. Kft. kárpótlási jegy beszerzése miképpen történt.
Az ítélet nem osztotta alperes hivatkozását a kárpótlási jegy, mint értékpapír árfolyamára, a hivatkozott 70% körüli aktuális árfolyam feltehetően tőzsdei árfolyam volt. Ez a meghatározás egy módja, de nem kizárólagos. A feleket megillette az a lehetőség, hogy az értékpapír árfolyamot a jogügyletben szabadon állapítsák meg. Nem tekintette az alperesi álláspontot alátámasztó bizonyítéknak az iratok között található dr. N. József által készített javaslatok az S. Vállalat Privatizációjának Elszámolására című előterjesztést sem. Az adózónak lehetősége van a nyereség legkedvezőbb felhasználására, ez önmagában nem teszi az ügyleteket fiktívvé. A bíróság ellentétben az adóhatósággal elfogadta a kapcsolódó vizsgálatokban megállapított F. Kft.-től és az I. Kft.-től való M. Kft. általi kárpótlási jegy beszerzés valóságát.
Összegezve megállapította a megyei bíróság, hogy az adóhatóság a vizsgálata során nem tárt fel olyan meggyőző bizonyítékot, amely igazolta volna a kárpótlási jegy adásvételi szerződés, valamint az üzletrész átruházására vonatkozó szerződések fiktív voltát, ezért az adóhatósági határozatok jogszabálysértőek voltak, amelyeket hatályon kívül helyezett.
Az új eljárásra a megyei bíróság előírta, hogy a kifogásolt jogügyleteket valósnak kell elfogadni és ennek alapján kell meghatározni a felperes adófizetési kötelezettségét.
Az elsőfokú ítélet ellen az alperes fellebbezést, a felperes csatlakozó fellebbezést jelentett be.
Az alperes fellebbezésében kérte az ítélet megváltoztatását és a keresetének megfelelő ítélet meghozatalát. Az alperes állította, hogy az elsőfokú bíróság lényeges tényállási elemeket nem kellő súllyal mérlegelt és nem vette figyelembe, hogy a felperes eljárásával a számviteli törvény 15. § (3) bekezdésében és 84. § (2) bekezdésében foglaltakat is megsértette. Az alperes fellebbezésében egyenként értékelte az egyes bizonyítékok mérlegelését és ennek következtében az elsőfokú bíróság ítéletével ellentétes következtetésekre jutott.
A felperes csatlakozó fellebbezésében és ellenkérelmében kérte az elsőfokú bíróság által megállapított perköltség 1 850 000 Ft-ra való felemelését abból kiindulva, hogy a per értéke 29 800 000 Ft volt. Egyebekben kérte az elsőfokú ítélet helybenhagyását.
Az alperes utóbb benyújtott nyilatkozatában a csatlakozó fellebbezés és ellenkérelem elutasítását kérte. Az adóhatóság széleskörű bizonyítási eljárás lefolytatását követően az Art. 1. § (7) bekezdés alapján azt állapította meg, hogy a felperes és az M. Kft. közötti kárpótlási jegyvásárlásra kötött szerződés fiktív volt, létre sem jött és kizárólag azért köttetett hogy a felperes privatizációs ügyletből származó árfolyamnyereségét eltüntesse, az adózás alól elvonja.
Ezt a megállapítását az adóhatóság arra alapította, hogy a felperes által vásárolt kárpótlási jegyek ára jelentősen meghaladta az akkori tőzsdei árfolyam értékét, másrészt az eredeti konzorciumi megállapodás is azt tartalmazta, hogy az ügylethez szükséges kárpótlási jegy mennyiséget a P. Rt. fogja biztosítani.
A Legfelsőbb Bíróság nem osztotta az adóhatóság ezen következtetéseit.
Tény, hogy a felperes mint a négy társaság egyike részt vett az S. Kft. privatizációjában, annak üzletrészeit meghatározott hányadban megszerezte. A vizsgálat tárgyát az képezte, hogy az üzletrész megvásárlásához szükséges kárpótlási jegyekhez a felperes hogyan jutott hozzá.
A felperes erre vonatkozóan becsatolta az M. Kft.-vel kötött adásvételi szerződését. A szerződésben kikötött vételár, amely a kárpótlási jegyek 124%-os árfolyamon való megvásárlását jelentette, önmagában nem minősíthető fiktív megállapodásként.
Az alperes fellebbezésében hivatkozott a feltűnő nagy értékkülönbség vizsgálatával kapcsolatban megjelent 267. számú Polgári Kollégiumi állásfoglalásra, amely éppen arra vonatkozott, hogy a szerződésben a felek megállapodása alapján a vevő nem az objektív értéket fizeti, hanem ennél többet. Ez okot adhat a szerződés megtámadására. A szerződés megtámadásának sikeressége esetén az aránytalanságot kell kiküszöbölni.
A perbeli esetben a felperes éppen arra hivatkozott, hogy a rövid időre való tekintettel érdekében állt a felperesnek a 124%-os árfolyamon való vásárlás, tekintettel arra, hogy az üzletrész privatizáció során az eladó Állami Vagyonügynökség és a bizományosaként eljáró P. Rt. a vételárként felkínált kárpótlási jegyek beszámítási árfolyamát a névérték 142,2%-ában állapította meg. Így az értékpapír vételárát, - melyet a felek valóban szabadon állapíthattak meg, - a szerződésben kikötött ellenértéket a valós értékviszonyokkal való összhang vizsgálatánál erre figyelemmel is kell értékelni.
Az elsőfokú bíróság értékelte a rendelkezésre álló szerződéseket, okiratokat, pénzügyi bizonylatokat, az M. Kft. mérlegét, továbbá a Kft. kárpótlási jegy beszerzését, amely az F. Kft.-től és az I. Kft.-től történt. Ezeket az adatokat mérlegelve arra a következtetésre jutott, hogy nem volt teljesen egyértelműen bizonyítva az az alperesi állítás, mely szerint az üzletrész átruházására szolgáló szerződéshez való kárpótlási jegy beszerzéséről szóló adásvételi szerződés fiktív lett volna. A Pp. 206. § (1) bekezdése alapján lefolytatott bizonyítékok mérlegelését a Legfelsőbb Bíróság helyesnek találta. E bizonyítékok mérlegelésével meghozott döntés kizárólag akkor lett volna megváltoztatható, amennyiben a bizonyítékok mérlegelése iratellenes, okszerűtlen, a rendelkezésre álló tényekből levont jogkövetkeztetése nyilvánvalóan téves. Ilyen körülményeket a Legfelsőbb Bíróság nem tudott megállapítani. Sem az újonnan lefolytatott elsőfokú, sem a másodfokú eljárás során újabb adatok, tények, bizonyítékok nem merültek fel, és nem volt adat arra vonatkozóan sem, hogy bármely rendelkezésre álló adat értékelése elmaradt volna.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a jogszabályoknak megfelelőnek találta, ezért azt helyes indokaira tekintettel a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta.
Alaptalannak találta a Legfelsőbb Bíróság a felperes csatlakozó fellebbezésében előterjesztett perköltség felemelésére vonatkozó kérelmét. A felperes ugyanis tévesen jelölte meg a jelen pertárgy értékét. A jelen peres eljárásban már kizárólag az adóhatósági jegyzőkönyv 2. pontjában írt megállapítások voltak a vita tárgyai. E jegyzőkönyvi megállapítások adójogi következménye a felperes terhére megállapított 8 863 000 társasági adóhiány, 4 431 000 Ft bírság és 11 411 000 Ft késedelmi pótlék megfizetési kötelezettség volt.
Mint ahogy a Legfelsőbb Bíróság már számos egyéb ítéletében is rámutatott erre, az adójogi perekben a pertárgy értékének mindig az adózó hátrányára megállapított adóhiány összegét kell tekinteni, ennek jogkövetkezménye, hogy a megállapított bírság és késedelmi pótlék nem számít hozzá a per értékéhez. Így jelen pertárgy értéke 8 863 000 Ft volt, amely alapján megállapított elsőfokú perköltség jogszerű volt, és azzal arányban állt. (Legf. Bír. Kf. I. 36.055/2001.)