adozona.hu
AVI 2005.5.57
AVI 2005.5.57
A szerződésben kikötött elállási jog gyakorlása nem tekinthető jogellenes magatartásnak. A bánatpénz nem minősül kártérítésnek (1992. évi LXXIV. tv. 13. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adóhivatal 1993-1997. évekre folytatott ellenőrzést általános forgalmi adónemben a felperesnél. A felperes import edények értékesítését végzi ügynökhálózaton keresztül, a szerződésben a vételár 25%-os bánatpénz fejében elállási jogot biztosít. A közigazgatási eljárásban az APEH elnökének átiratára a pénzügyminiszter felülellenőrzést rendelt el, ennek alapján az APEH elnöke határozatával a másodfokú határozatot megváltoztatta, és 45 528 000 Ft adóhiányt állapított meg azzal, hogy a bánatpén...
AVI 2005.5.57 A szerződésben kikötött elállási jog gyakorlása nem tekinthető jogellenes magatartásnak. A bánatpénz nem minősül kártérítésnek (1992. évi LXXIV. tv. 13. §)
Az adóhivatal 1993-1997. évekre folytatott ellenőrzést általános forgalmi adónemben a felperesnél. A felperes import edények értékesítését végzi ügynökhálózaton keresztül, a szerződésben a vételár 25%-os bánatpénz fejében elállási jogot biztosít. A közigazgatási eljárásban az APEH elnökének átiratára a pénzügyminiszter felülellenőrzést rendelt el, ennek alapján az APEH elnöke határozatával a másodfokú határozatot megváltoztatta, és 45 528 000 Ft adóhiányt állapított meg azzal, hogy a bánatpénz áfa-köteles, ez a vevő elállási joga elismerésének ellenértéke. A felperes keresetében az ellenőrzésnek csak a bánatpénzzel kapcsolatos megállapításait vitatta azzal, hogy az teljesítéssel nem hozható összefüggésbe, járulékos jellegű, az Áfa. tv. 8. §-a nem vonatkozik rá. Funkciója hasonlatos a kártérítéshez.Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította. Indokolásában kifejtette, hogy a Ptk. 320. § (1) bekezdése értelmében, aki szerződésnél, vagy jogszabálynál fogva elállásra jogosult, e jogát a másik félhez intézett nyilatkozattal gyakorolhatja. Az elállás a szerződést felbontja. Az elállás jogát a felek bánatpénzfizetés ellenében is kikötheti.
Az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (továbbiakban: Áfa. tv.) 8. § (1) bekezdése szerint szolgáltatásnyújtás minden olyan ellenérték fejében végzett tevékenység, amely e törvény szerint nem minősül termékértékesítésnek. A (2) bekezdés b) pontja alapján, ha az (1) bekezdés alkalmazásában szolgáltatásnyújtásnak minősül a kötelezettségvállalás valamely cselekménytől való tartózkodásra, vagy valamely helyzet, állapot tűrése.
Az Áfa. tv. 13. § (1) bekezdés 1. pontja szerint pedig ellenérték a tartozás kiegyenlítésére fordított vagyoni érték, ideértve a meglévő követelés mérséklésére elismert vagyoni értéket is, de ide nem értve a kártérítést.
A jogerős ítélet kifejtette, hogy a bánatpénz minden más biztosítéknak számító szerződéses mellékkötelezettségtől különbözik. Nem tekinthető előlegnek, foglalónak vagy óvadéknak, mivel ezek a szolgáltatás ellenértékei, a vételár részei.
A kötbér és a késedelmi kamat kártérítésként funkcionál, ezért kívül esik az ellenérték fogalmán.
A bánatpénz azonban jogszerű elállás ellenértéke, az eladó nem követelheti az eredeti szerződés teljesítését.
Amennyiben a vevő az elállást választja, nem követelheti a bánatpénzt meghaladó kárát, ezért átalány kártalanítás a szerepe.
A szerződésben kikötött és a vevő által választható, az eladó által pedig teljesítendő szolgáltatás ellenértéke a bánatpénz. A megkötött szerződésből származó bevétel, azaz adóköteles.
A jogerős ítélet rámutatott arra is, hogy a felperes semmiféle konkrét számszaki hibát megjelölni nem tudott, így a határozatot e vonatkozásban nem vizsgálta.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérve annak megváltoztatását és a kereseti kérelemnek történő helyt adást. A felülvizsgálati kérelmében részletesen elemezte a bánatpénz polgárjogi, illetve adójogi megítélését. Összegezve kifejtette, hogy az Áfa. tv. a bánatpénz áfa-kötelezettségéről nem rendelkezik, így annak megítélésére csak jogértelmezés útján vonható le következtetés. A bánatpénz nem főkötelezettség, hanem járulékos jellegű, önállóan nem értelmezhető, a szerződés teljesítés nélküli, ex tunc hatályú megszűnése esetére szolgáló kárátalány. Az Áfa. tv., a Ptk., a bírósági és adójogi jogalkalmazói gyakorlat rendszertani értelmezés alapján a bánatpénz nem áfaköteles. Az eladó részéről a vevő elállási jogának tűrése nem önálló szolgáltatás, ezért nem minősítheti az Áfa. tv. szerinti szolgáltatásnyújtásnak.
A kötbér és a késedelmi kamat sem minősül kártérítésnek, az adójogi gyakorlat mégsem minősíti ellenértéknek. Az adózó terhére a joggyakorlatot megváltoztatni nem lehet, ez az Alkotmány jogbiztonságot deklaráló elvébe ütközik.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását indítványozta azzal, hogy a bánatpénz nem járulékos jellegű, hanem az elállással élő fél kötelezettsége, illetőleg az elállást megengedő fél követelése az elálló féllel szemben.
A felperes felülvizsgálati kérelme folytán a Legfelsőbb Bíróságnak azt kellett vizsgálnia, hogy mi az elállás jogi természete, és az Áfa. tv. 4. §, 8. § és 13. §-ai alapján a szerződésben kikötött bánatpénz az Áfa. tv. hatálya alá tartozik-e vagy sem.
A Legfelsőbb Bíróság elsődlegesen rámutat arra, hogy a perben a peres felek több olyan kérdést is felvetettek, amelynek megválaszolására a közigazgatási perben eljáró bíróság nem jogosult. A közigazgatási per szabályait a Pp. XX. fejezete szabályozza, és ebből lehet levezetni, hogy a közigazgatási bíróságnak mi a hatásköre és feladatköre a jogerős közigazgatási határozat felülvizsgálata körében. A közigazgatási bíróság egy konkrét jogerős közigazgatási határozat felülvizsgálatát végzi el a közigazgatási perben, amely felülvizsgálat részben eljárásjogi, részben anyagi jogi jogszabálysértéseket érinthet. A bírósági felülvizsgálat azonban csak olyan körben lehetséges, amely körben a felperes a keresetében támadta a jogerős közigazgatási határozatot. Ennek tükrében a közigazgatási bíróság nem vizsgálhatja az adott jogkérdésben folytatott közigazgatási joggyakorlatot, hiszen nincsen módja egybevetni a különböző alperesi határozatokat, iránymutatásokat, állásfoglalásokat stb. Ezért azzal a kérdéskörrel sem foglalkozhat, hogy az esetlegesen változó közigazgatási szervek részéről megvalósuló joggyakorlat milyen kihatással van a jogbiztonság alkotmányos elvére.
A pénzügyi jog, illetve a polgári jog önálló jogág, és a perbeli közigazgatási határozatot a pénzügyi jogszabályok alapján lehet és kell eldönteni. Természetesen sok esetben egy másik jogág, adott esetben a polgári jog joganyagának figyelembevételével. Ugyanakkor a pénzügyi jogszabályok által eldöntendő kérdésben a lehetőségek szerint tartózkodni kell a polgári jogi terminológiák téves értelmezésétől. Az elsőfokú bíróság 5. oldalának 2. bekezdésének 5. mondata például kifejti, hogy adójogilag csak azokat az előre átadott pénzösszegek adóztathatók, amelyek a teljesítés ellenértékébe számítanak, ilyenek az előleg, a foglaló és az óvadék. Az óvadék azonban nem minősül előre átadott pénzösszegnek, azt a szerződés megkötésekor a megkötés jeléül adják át, ezért ezt a részt a Legfelsőbb Bíróság mellőzi a jogerős ítélet indokolásából.
A perben eldöntendő fő kérdés mindezek után az volt, hogy a bánatpénz adóköteles-e vagy sem. Ezt nem önmagában az elnevezésből kell levezetni, hiszen maga az Áfa. tv. sem alkalmazza a bánatpénz elnevezést. Annak alapján kell megítélni, hogy az Áfa. tv. szerint történt-e szolgáltatásnyújtás, vagy sem. Az Áfa. tv. 8. § (1) bekezdése értelmében pedig szolgáltatásnyújtás minden olyan ellenérték fejében végzett tevékenység, amely e törvény szerint nem minősül termékértékesítésnek. A (2) bekezdés b) pontja alapján pedig az (1) bekezdés alkalmazásával szolgáltatásnyújtásnak minősül a kötelezettségvállalás valamely cselekménytől való tartózkodás, vagy valamely helyzet, állapot tűrésére. A perben felülvizsgált felperes által kötött szerződésekben a felperes elállási jogot biztosított a vevő részére, bánatpénz fejében. A bánatpénz összege a szerződéses vételár 25%-a volt. A felperes tehát a szerződéssel a vevő elállási jogát elismerte, amennyiben a vevő az elállási jogát gyakorolta, ezt a helyzetet, állapotot a felperes eltűrte, így részére az Áfa. tv. 8. § (2) bekezdése alapján szolgáltatásnyújtás valósult meg. Ennek ellenértéke az elállást gyakorló szerződéses fél bánatpénz fizetése volt.
Az Áfa. tv. 13. § (1) bekezdés 1. pontja szerint ellenérték a tartozás kiegyenlítésére fordított vagyoni érték, ideértve a meglévő követelés mérséklésére elismert vagyoni értéket is, de ide nem értve a kártérítést. A bánatpénz nem tekinthető kártérítésnek, mivel a kártérítés jogellenes magatartást feltételez. A szerződésben kikötött elállási jog gyakorlása pedig nem tekinthető jogellenes magatartásnak.
A bánatpénz nem tekinthető a szerződést biztosító mellékkötelezettségnek sem. Az elállási jog ugyanis a szerződés megszűnésének lehetőségére szolgál, a szerződést ex tunc hatállyal szünteti meg.
A Legfelsőbb Bíróságnak a bánatpénz Áfa. tv. jellegéről kellett döntenie, ezért a kötbér, késedelmi kamat kártérítés jellegét, vagy Áfa. tv.-beli jogi helyzetét nem vizsgálhatta.
A Legfelsőbb Bíróság az Áfa. tv. 8. § (1) és (2) bekezdés pontja és 13. § (1) bekezdése alapján pedig azt állapította meg, hogy a felperes részéről a szerződésben biztosított elállás jogi tűrésével szolgáltatásnyújtás valósult meg, melynek ellenértéke a bánatpénz, így a jogerős ítélet jogszerűen utasította el a felperes keresetét és állapította meg, hogy az alperesi határozat jogszerűen állapított meg felperes terhére adóhiányt.
Mindezek alapján a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. I. 36.096/2001.)